légi közlekedés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Malév
- repülés
- repülőgép
- British Airways
- Ferihegy
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Strabag újítja fel a pozsonyi repteret
Az osztrák Strabag konszern nyerte el - szlovák leánycége, a ZIPP Bratislava spol. s. r. o. révén - a pozsonyi repülőtér utastermináljának bővítési és rekonstrukciós pályázatát. A teljes beruházási összeg 86 millió euró, az átépítés során a repülőtér utaskapacitása mintegy 40 százalékkal nő.
Egyesülhet a British Airways és a Qantas
Egyesülésről tárgyal a British Airways és az ausztrál Qantas légitársaság. A hírre, amelyet a BA kedden erősített meg a Londoni Értéktőzsdén (LSE), meredeken emelkedni kezdett a legnagyobb brit légitársaság részvénye.
Néhány száz magyar rekedhetett Bangkokban
A bangkoki magyar nagykövet szerint "néhány száz" magyar utazását késlelteti a thai főváros két repterének lezárása. Kormányellenes tüntetők miatt állt le a forgalom, és Balogh András nagykövet szerint belátható időn belül nem áll helyre a légi közlekedés. Bangkokban vasárnap ellentüntetők is megjelentek, ők részben a kormány hívei.
A Földközi-tengerbe zuhant egy Airbus
Ketten meghaltak, öt embert eltűntnek nyilvánítottak, miután a Földközi-tengerbe zuhant az Air New Zealand új-zélandi légitársaság Airbusa. A repülőn két német pilóta és öt új-zélandi állampolgár tartózkodott.
Új repülőjáratok Obama beiktatására
Már most nyilvánvaló, hogy a megválasztott amerikai elnök, Barack Obama beiktatása is komoly hatással lesz a globális válság egyik kárvallottjára, a légiközlekedésre. A beiktatási ceremónia idejére több százezer turistát várnak Washingtonba.
Már nem fontos a nemzeti légitársaság státusza
Az erős verseny miatt az úgynevezett "nemzeti légitársaságok" (flag carrier-ek) is ki vannak téve a csődveszélynek, ezt az utolsó nagyobb bukási hullám is jelezte az ágazatban. Mindez érdekes helyzetet teremt a cégek "nemzeti" státuszának megőrzésekor.
Felére csökkenti járatait az Alitalia
Szerdától az Alitalia a korábbi 550 járata helyett már csak legfeljebb ennek felét fogja indítani. Erre a drasztikus takarékossági intézkedésre kényszerül Augusto Fantozzi csődmegbízott annak érdekében, hogy életben tudja tartani az olasz légitársaságot. Az intézkedés nem érinti a budapesti járatot.
Üldözik a vevőket a benzin piacán
A világgazdasági visszaesés "különleges lehetőséget" teremt a légitársaságok számára, hogy hosszú távra biztosítsák maguknak a viszonylag olcsó üzemanyagot, véli az egyik amerikai légitársaság vezetője. A benzin piacán megfordult a trend, nyáron eladókra kellett vadászni, most pedig alig lehet vevőt találni.
- címkék:
- piac
- világgazdaság
- légi közlekedés
- Címkefelhő »
Óriáskedvezményekkel keresik a fapadosok kegyeit
A legtöbb Budapestről is működő légitársaság ilyenkor, tél elején jelenti be a következő nyári szezonban induló új járatait, amelyek általában hosszú előkészítő időszak után startolhatnak el. Utánajártunk, mi alapján dönt egy légitársaság egy-egy új útvonalról és hogyan ösztönözhetik a légicégeket maguk a repülőterek is.