légi közlekedés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Malév
- repülés
- repülőgép
- British Airways
- Ferihegy
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Eladásra hirdetik a Malévot
Privatizációra hirdeti a Malév 99,950 százalékát az ÁPV Rt. A keddi sajtóban megjelent hirdetések szerint az állami vagyonkezelő november 3-ig várja az ajánlatok benyújtását. A részvénypakett névértéke közel 3,5 milliárd forint. Az ajánlattevőknek tőkeemelést kell végrehajtani a légitársaságban, és kötelezettséget kell vállalniuk a Malév hitelállományának átvállalására. Elemzői vélemény szerint nem várható jelentős bevétel a nemzeti légitársaság eladásától.
Turizmus a terror árnyékában
A 2001. szeptember 11-i terrorakciók legnagyobb áldozatai a gazdasági élet szereplői közül a légitársaságok és a turizmussal foglalkozó cégek, utazási irodák, és szállodák voltak. Az ikertornyok lerombolása örökre megváltoztatta a légiközlekedést, s bár öt évvel az események után a nemzetközi idegenforgalom kiheverte a hatalmas sokkot, a turizmus továbbra is érzékeny a terrorizmusra és a természeti katasztrófákra.
Még mindig hat a gazdaságra szeptember 11.
Az öt évvel ezelőtti repülőgépes terrortámadás a számítások szerint 40 milliárd dolláros veszteséget eredményezett az amerikai légitársaságoknak, csaknem egy tucat vállalat csődbe ment és megszűnt 150 ezer álláshely - írja a Napi Gazdaság.
Nem a minibuszosokat választotta a BA
Nem a régi minibuszosokkal, hanem az Airport Express Konzorciummal kezdi meg a tárgyalásokat a Budapest Airport (BA) a repülőtéri minibusz-szolgáltatás értékesítéséről. A pályázaton csak akkor van esélye a másik két indulónak, ha nem sikerül megegyezni.
Megszenvedte a terror-riadót a British Airways
A forgalom növekedésével együtt is 40 millió fontjába (több mint 16 milliárd forint) került a British Airwaysnek a súlyos fennakadásokat okozó augusztusi londoni terrorriadó, áll a legnagyobb brit légitársaság keddi közleményében.
Már most kétmillió utas a Malévnál
A Malév menetrendszerinti forgalma az idén az első félévben 14 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban, a légitársaság augusztus 31-én, a tavalyinál mintegy egy hónappal korábban köszöntötte kétmilliomodik fizető utasát - közölte a légitársaság.
- címkék:
- légi közlekedés
- utas
- félév
- Malév
- Címkefelhő »
A hősszerelmest is terroristának nézik
Hogy néz ki egy terrorista? Nehéz megállapítani, amit az is jelez, hogy az augusztus elejei repülős pánik után sorra akadtak zavarok a légi közlekedésben, mert az utasok minden apró jel - egy hosszabb szakáll, egy arab feliratú póló - után azt hitték, gépeltérítő merénylőkkel van dolguk. Tévedtek. Az amerikai és a brit hatóságok azonban az általános félelemérzetet kihasználva további, sokak szerint a személyiségi jogokat sértő szigorításokon dolgoznak.
Egyesülhet az Alitalia és az Air France
Olasz üzleti körökben azt pletykálják, hogy az olasz állam meg akar szabadulni az Alitalia légitársaságban birtokolt csaknem 50 százaléknyi részvényétől.
Elkészült a szegedi nemzetközi repülőtér
Gyakorlatilag befejeződött a szegedi nemzetközi regionális kereskedelmi repülőtér 1,5 milliárd forintos fejlesztése. Amennyiben a hatóság megfelelőnek tartja a beruházást, hamarosan felszállhat az első repülőgép - mondta Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester.
Malév, easyJet, Lufthansa a sorrend Ferihegyen
A Malév, az easyJet és a Lufthansa szállította a legtöbb utast az idén az első félévben a Ferihegyi Repülőtérről - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből. Az első negyedévben a Malév és az easyJet mögött még a Wizz Air volt a harmadik legtöbb utast számláló társaság.