Lazio

címke rss

A Napoli és a Lazio egymás között dönti el a Bajnokok Ligája-helyet

Archívum2015.05.31, 15:57

A Napoli-Lazio mérkõzés lesz a legérdekesebb az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, utolsó fordulójában, a meccs tétje ugyanis nem kevesebb, minthogy a két csapat közül melyik indulhat a Bajnokok Ligájában.

Tottiék nyerték a római derbit, ott lesznek a BL-ben

Sport2015.05.25, 20:22

A Serie A 37. fordulójának zárómérkõzésén az AS Roma 2-1-re legyõzte a Laziót. Tottiék ezzel bebiztosították második helyüket, így a következõ szezonban automatikusan a fõtáblán indulnak majd a Bajnokok Ligájában.

Megizzadt a duplázásért a Juve

Archívum2015.05.20, 23:15

Már a negyedik percben hátrányba került a Juventus a Lazio ellen, ám gyorsan egyenlített, majd a hosszabbításban kicsikarta a kupagyõzelmet. A Scudettót már korábban behúzta, azaz megvan a duplázás, jöhet a Barcelona elleni BL-döntõ.

Kilenc emberrel hiába hõsködtek

Archívum2015.05.10, 22:44

Már 24 perc után emberhátrányba került a Lazio az Inter elleni rangadón, de a 61. percben még egy játékosát kiállította Davide Massa. Ez már sok volt a fõvárosiaknak.

Megszorította a Fior a Juventust

Archívum2015.04.29, 22:50

A Juventus szenvedve gyûjtötte be a három pontot szerda este, ám még nem ünnepelheti a bajnoki címét, mert a Lazio is nyer. A maradék öt fordulóban azonban elég egyetlen Juve-pont vagy egyetlen Lazio-hiba a sorban negyedik torinói scudettóhoz.

A Serie A-ban nincs ellenfele a Juventusnak

Sport2015.04.18, 22:35

A Serie A 31. fordulójának rangadóján a Juventus simán legyõzte a második helyezett Laziót, és továbbra is hatalmas elõnnyel vezeti az olasz bajnokságot. A Laziónak könnyen a második helyébe kerülhet a torinói vereség. 

A Liverpool, a Bayern és a Lazio is továbbjutott

Sport2015.04.09, 00:35

A Liverpool az FA-kupában, a Bayern München a német kupában, a Lazio pedig az olasz kupában járt sikerrel szerda este.

Többet kell ajánlania Dzsudzsákért a Laziónak

Sport2015.03.26, 07:56

Kevesli a Dzsudzsák Balázsért kínált összeget a Dinamo Moszkva, a Laziónak sokkal mélyebben a zsebébe kellene nyúlnia, ha meg akarja szerezni a magyar szélsõt. Olasz lapértesülések szerint elég messze áll egymástól a két álláspont, a Lazio 4 millió eurót kínált, az oroszok  8-10-et szeretnének kapni Dzsudzsákért. 

A Napoli lépett egyet a kupadöntõ felé

Sport2015.03.04, 23:37

A Napoli döntetlent ért el a Lazio otthonában az Olasz Kupa elõdöntõjének elsõ mérkõzésén. 

Közelít a dobogóhoz a Lazio

Sport2015.03.01, 23:14

A Serie A 25. fordulójában a Lazio fölényes gyõzelmet aratott a Sassuolo vendégeként, és öt pontra megközelítette a harmadik, utolsó BL-helyen álló Napolit. A Sampdoria Bergamóban nyert, a Palermo meglepetésre nem bírt az Empolival. 

Újra bundagyanúba keveredett a Lazio

Sport2015.02.17, 17:46

Bundagyanú miatt vizsgálja a román korrupcióellenes ügyészség a 2007-ben lejátszott Dinamo Bucuresti-SS Lazio Bajnokok Ligája-selejtezõt, amelynek tétje az volt, melyik csapat kerül a fõtáblára.

A Lazio az Olasz Kupában is elverte a Milant

Sport2015.01.27, 23:52

Az Olasz Kupa negyeddöntõjében a Lazio idegenben 1-0-ra legyõzte a Milan, ezzel továbbjutott a legjobb négy közé.

Botrány, amit ez a Milan mûvel

Sport2015.01.24, 23:09

A Serie A 20. fordulójának rangadóján a Lazio hátrányból fordítva 3-1-re legyõzte a gyengén futballozó Milant, amely a végig indolens Philippe Mexes kiállítása miatt 10 emberrel fejezte be a meccset. Rossz volt nézni a milánóiak játékát. 

Római gyõzelmével dobogós a Napoli

Sport2015.01.18, 14:35

A Serie A 19. fordulójának rangadóján a Napoli Gonzalo Higuaín góljával legyõzte a Laziót. A nápolyiak sikerükkel megelõzték a tabella 3. helyén álló Laziót. 

Dzsudzsák túl drágának tûnik a Laziónak

Sport2015.01.15, 16:14

Több jel utal arra, hogy Dzsudzsák Balázs jelenleg túl drága lenne a Laziónak. Amellett a magyar játékos posztján éppen nincs hiány jó formában lévõ játékosokból.

A Serie A dobogósát tényleg érdekli Dzsudzsák

Sport2015.01.15, 15:46

A Dinamo Moszkva klubigazgatója elismerte, hogy az olasz Lazio érdeklõdik Dzsudzsák Balázs iránt.

Sztárcsapatokkal játszhat a Haladás

Archívum2015.01.04, 15:09

Akár az Interrel és a Lazióval is megmérkõzhet a téli felkészülési idõszakban a Haladás labdarúgócsapata, amennyiben összejön a klub olaszországi túrája.

A Lazio fellépett a dobogóra

Sport2014.11.03, 22:52

A Seria A 10. fordulójának hétfõi meccsein a Lazio 3-2-re legyõzte a Cagliarit, és felugrott a tabella harmadik helyére. Korábban a Cesena 1-1-re végzett a Veronával. 

A Lazio kiütötte a feljutót

Archívum2014.09.29, 23:32

A Lazio négygólos gyõzelmet aratott Palermóban az olasz labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának hétfõi zárómérkõzésén.

Végre nyert az Espanyol

Sport2014.09.25, 22:51

Öt forduló után elõször nyert az Espanyol, miután 2-0-al küldte haza a Getafét. A Serie A-ban az Udinese a Lazio otthonában gyõzött.

Higuain-triplával hasít a Napoli

Sport2014.04.13, 22:29

A Serie A 33. fordulójának rangadóján a Napoli 4-2-re legyõzte a Laziót, az Inter beledöngölte a gyepbe a Sampdoriát, a Fiorentina pedig a Verona otthonában nyert simán. A Torino-Genoán a végére hagyták a döntést a csapatok, a Chievo nagyot lépett a bennmaradás felé, miután idegenben gyõzte le a Livornót. 

Megszakadt a Juve óriási sorozata

Archívum2014.01.25, 23:47

A címvédõ, listavezetõ Juventus közel hetven percet emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent ért el a Lazio vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati rangadóján.

Kirúgta a Lazio a leendõ svájci focikapitányt

Archívum2014.01.04, 17:07

A Lazio menesztette Vladimir Petkovic vezetõedzõt, és elõdjét, Edoardo Reját nevezte ki utódjának a labdarúgócsapat élén.

Leszakadt három ujja egy Lazio-szurkolónak

Archívum2013.10.08, 08:53

Elveszítette három ujját egy Lazio-szurkoló a Fiorentina elleni hétvégi olasz bajnokin (0-0).

Mauri hibázott, amikor fellebbezett

Sport2013.10.03, 14:53

Kilenc hónapos eltiltást kapott a labdarúgó bundabotrányban játszott szerepéért Stefano Mauri, a Lazio csapatkapitánya azt követõen, hogy fellebbezett az eredetileg fél évre szóló büntetése ellen.

A Juve elverte a Laziót, hatgólos meccset nyert a Napoli

Sport2013.08.31, 23:43

A két héttel ezelõtti olasz Szuperkupához hasonlóan a címvédõ Juventus szombaton simán legyõzte a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójának a rangadóján.

Lesújtottak a Lazióra rasszista szurkolói miatt

Sport2013.08.19, 17:35

A római Stadio Olimpico északi oldala zárva lesz a Lazio idénynyitó meccsén a csapat ultráinak rasszista szólamai miatt.

A Juve megvétózta a pekingi Szuperkupa-döntõt

Sport2013.06.27, 16:26

Mégsem Pekingben, hanem Rómában rendezik meg a labdarúgó Olasz Szuperkupa-döntõt.

Lazio-siker a Roma elleni kupadöntõben

Sport2013.05.27, 00:39

A Lazio nyerte meg a labdarúgó olasz kupát, miután a római döntõben 1-0-ra legyõzte az õsi rivális AS Romát.

A világ legalulértékeltebb futballistája

Sport2013.05.07, 16:49

Nincsenek vele tele az újságok, fénykorában sem kapkodtak érte a sztárklubok, aranylabdák helyett fair play díjakat kapott, sok szempontból mégis eredményesebb karriert tud felmutatni, mint Messi vagy Ronaldo. A Lazio színeiben a Bolognának vasárnap öt gólt vágó Miroslav Klosét egy nehéz, de telitalálatnak bizonyuló döntés indította el a legendává válás útján, azóta vb- és Eb-ezüstérmesnek mondhatja magát, ráadásul csak egy-egy találat választja el a német válogatott és a világbajnokságok gólrekordjától. Pedig 20 évesen még az ötödosztályban játszott, és egy idõben sokan azzal intézték el, hogy csak fejelni tud. Tévedtek.

Mindenképpen Rómában rendezik az olasz kupadöntõt

Archívum2013.04.13, 13:26

Rómában rendezik meg május 26-án a labdarúgó olasz kupa fináléját, akkor is, ha a két fõvárosi csapat jut a döntõbe.

Hernanes bombagólt lõtt, majd büntetõt rontott

Sport2013.04.08, 23:43

1-1-es döntetlent hozott az AS Roma és a Lazio városi csatája az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.

Szurkolókat késeltek meg a Roma-Lazio elõtt

Sport2013.04.08, 23:28

Legalább négy szurkolót megkéseltek a hétfõ esti AS Roma-Lazio olasz bajnoki labdarúgó-mérkõzés elõtt az olasz fõvárosban.

Hajnal-gól és Kozák-mesterhármas Rómában

Archívum2013.03.14, 23:45

Hajnal Tamás gólt lõtt, a VfB Stuttgart mégis kiesett az Európa Ligából, a Lazio ugyanis Németországban 2-0-ra, hazai pályán pedig 3-1-re gyõzött. A római meccsen a cseh Libor Kozák három gólt szerzett, az elsõ kettõt rögtön a meccs elején, a 6. és a 8. percben.

A Milan legyõzte és megelõzte a Laziót

Sport2013.03.02, 23:09

A Bajnokok Ligájában nyolcaddöntõs AC Milan simán, 3-0-ra legyõzte a vendég Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati rangadóján, sikerével pedig éppen aktuális riválisát megelõzve feljött a harmadik helyre a tabellán.

A németek és a Lazio áprilisig nélkülözi Klosét

Archívum2013.02.04, 20:21

Elõreláthatólag körülbelül két hónapig nem léphet pályára Miroslav Klose, az olasz focibajnokságban szereplõ Lazio német válogatott csatára.

Súlyos pénzbüntetést kapott a Lazio

Archívum2013.01.30, 20:07

Szurkolóinak rasszista viselkedése miatt súlyos pénzbüntetést kapott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságától a Lazio.

Kiverte a Juvét, õrült hajrában jutott kupadöntõbe a Lazio

Sport2013.01.29, 23:19

Az idegenbeli 1-1 után hazai pályán 2-1-s gyõzelmet aratott a Lazio labdarúgócsapata a Juventus ellen, így bejutott az olasz kupa döntõjébe.

A Juve saját magát keverte bajba az elõdöntõben

Sport2013.01.22, 23:01

Hiába volt meggyõzõ fölényben, nem tudott elõnyt szerezni az olasz kupa elõdöntõjében a Juventus, idegenbeli góljával a Lazio került lépéselõnybe.

Boniek unokáját egy Lazio-focista mentette meg

Archívum2013.01.21, 16:43

Megmentette Zbigniew Bonieknek, a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnökének unokáját Luciano Zauri, a Lazio játékosa.

Fair play-díj helyett a gólt választotta a Lazio-csatár

Archívum2013.01.14, 19:15

Miroslav Klose, a Lazio német csatára fair play-díjat kapott hazájában, amikor a Napoli elleni bajnokin elismerte a bíró kérdésére, hogy kézzel szerzett gólt. Akkor a Lazio végül 3-0-ra kikapott a Napolitól, és úgy tûnik, Klose csapattársa, Sergio Floccari tanult az akkori esetbõl, és a sportszerûség helyett a gyõzelmet tartotta szem elõtt.

Könnyedén jutott kupaelõdöntõbe a Lazio

Sport2013.01.08, 23:06

Sima 3-0-s gyõzelmet aratott a Lazio labdarúgócsapata a Catania ellen az olasz kupa negyeddöntõjében, így bejutott a legjobb négy közé.

Arsavin a Lazio futballistája lehet

Archívum2013.01.05, 09:21

Olasz lapinformációk szerint Andrej Arsavin a téli átigazolási idõszakban a Lazio labdarúgójává válhat.

Kipréselte magából a gyõzelmet a Lazio

Archívum2013.01.05, 22:52

Noha majd nyolcvan percet emberelõnyben játszott, mindössze kétszer rúgott kapura a Torino, így nem érdemelt gyõzelmet Cataniában. Sõt, a hazaiak nyerhettek volna, de Bergessio a 22. percben büntetõt rontott. A Cagliari úgy kapott ki, ahogy legutóbb a Juventustól: vezetett, a hajráig tartotta is magát, aztán összeomlott, két gólt és két piros lapot is összeszedett.

Hihetetlen figurával mattolták kapusukat a Lazio-védõk

Sport2012.12.20, 13:28

Hiába védte bravúrral a Siena egyik ziccerét a Lazio kapusa az olasz kupa nyolcaddöntõjében, saját csapattársaival nem tudott mit kezdeni. A római védõknek sikerült olyan figurát rögtönözni, ami védhetetlennek bizonyult. Lorik Cana öngóljára Ciani a 95. percben tudott válaszolni, ezzel megmentette csapatát a kieséstõl. A ráadás nem hozott gólt, a büntetõpárbajt a Lazio nyerte, így negyeddöntõs.

Klose megsérült, hogy legyõzze a Lazio az Intert

Archívum2012.12.15, 22:50

A Lazio hazai pályán 1-0-ra legyõzte az Internazionale csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati rangadóján.

Szalai lehet az új Klose

Sport2012.12.17, 09:28

A Bundesligában remek formában futballozó Szalai Ádám állítólag felkeltette a BL-lel kacérkodó Lazio érdeklõdését. A rómaiak alighanem Miroslav Klose leendõ utódját keresik, és ha Szalai el tudná fogadni, hogy eleinte csak kispadon jut neki hely, akkor ideális a Lazio ideális választás lenne a számára, és még spirituális nevelésben is részesülhetne.

Szalai a Serie A egyik legjobbjához igazolhat

Sport2012.12.11, 08:46

Szalai Ádámot ismét vinné a Lazio - számol be a Lalaziosiamonoi.it olasz internetes honlap.

Az Udinese most nem tudott feltámadni Rómában

Sport2012.11.27, 23:24

A Lazio sima gyõzelmet aratott a vendég Udinese ellen a Serie A 14. körének zárómeccsén. A vendégek ugyanebben a stadionban nemrég 0-2-rõl verték meg a Romát, ám most esélyük sem volt, a hazaiaknak még Ledesma kihagyott büntetõje is belefért.

Egy olasz klub is fair play-díjjal jutalmazta a gólját visszavonó Klosét

Archívum2012.10.19, 13:12

Három napon belül másodszor kapott fair play-díjat Miroslav Klose, a Lazio német labdarúgója, mert töröltette az olasz bajnokság ötödik fordulójában, a Napoli ellen szabálytalanul szerzett gólját.

Kétszer nem engedték el, nyáron végre távozik a Lazio edzõje

Sport2012.05.17, 21:18

Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplõ Lazio vezetõedzõje, Edoardo Reja közölte, nem másította meg korábbi elhatározását, ragaszkodik döntéséhez, s távozik a római klubtól.

Közelebb a BL-hez a Lazio

Archívum2012.03.25, 17:29

A Lazio hazai pályán egy hajrában szerzett góllal legyõzte a Cagliarit, míg a Napoli hiába vezetett két találattal, végül 2-2-es döntetlent játszott a vendég Cataniával az olasz bajnokság ban.

Elvesztheti a gólkirályát a Lazio a bajnoki hajrára

Sport2012.03.23, 17:12

Sérülés miatt négy hétig nem számíthat Miroslav Klose játékára a Lazio labdarúgócsapata.

Botladozó üldözõboly a Serie A-ban

Archívum2012.03.18, 17:13

A dobogós helyekért küzdõ csapatok közül a Lazio kikapott Cataniában, míg az Internazionale hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Atalantával az olasz bajnokság 28. fordulójában.

Világválogatottban a Chelsea-edzõt kirúgató védõ

Archívum2012.03.05, 15:53

Számos válogatott hazai pályán kapott ki hét közben, majd a Chelsea és a Marseille vereségével folytatódtak a meglepetések. A hét világválogatottjába így óriásölõ védõk és egy félidõ alatt triplázó csatárok is kerültek.

Tizennégy éve nem égett ilyet a Roma - videó

Archívum2012.03.04, 17:27

A Lazio az 1997/98-as szezon óta elõször verte oda-vissza az AS Romát a bajnokságban, miután vasárnap 2-1-re gyõzött vendégként. A Lazio ráadásul feljött harmadiknak, mivel az Udinese nem bírt otthon az Atalantával. A Romától már a kilencedik percben kiállították Stekelenburg kapust.

Pont nélkül maradt a dobogóra hajtó Lazio Genovában - videó

Sport2012.02.05, 16:05

Nem tudott pontot szerezni a Genoa otthonában az olasz bajnokságban negyedik helyen álló Lazio. A hazaiak már 3-0-ra is vezettek, a vendégek egy elkésett hajrával csak szorosabbá tudták tenni a vereséget. A jelenleg ötödik Inter egy gyõzelemmel pontszámban utolérheti a Laziót.

Cissé Buzsákyékhoz mehet, Inzaghi érkezhet a helyére

Archívum2012.01.29, 17:04

A Lazio hétközi kupamérkõzésén az AC Milan ellen a francia Djibril Cissé is gólt szerzett, ám könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó gólja a rómaiaknál. A nyáron igazolt csatárt ugyanis az angol Queens Park Rangersnek passzolhatják el, helyére pedig Filippo Inzaghi érkezhet.

Sunyin és büntetlenül csapta le Van Bommelt a Lazio-védõ - videó

Sport2012.01.27, 00:16

Mark van Bommel nem tartozik a legnépszerûbb focisták közé, a holland középpályás nagyon kellemetlen ellenfél, ritkán húzza vissza a lábát, és néha a durvaság határát is átlépi. A Milan-Lazio olasz kupameccsen azonban õ volt a szenvedõ fél, egy második félidei szögletnél ugyanis André Dias, a rómaiak brazil védõje hátulról leütötte. Mivel a bíró nem látta az esetet, Dias a pályán maradhatott a sunyi támadás után. A meccset egyébként a Milan nyerte 3-1-re.

Látványos gólokkal fordított a Milan a Lazio ellen a kupában - videó

Archívum2012.01.26, 22:58

Hiába szerzett korán vezetést a Lazio a Milan otthonában az olasz kupa negyeddöntõjében, a hazaiak gyorsan fordítani tudtak, elõbb Robinho lõtt a bal felsõbe, majd Clarence Seedorf mutatta meg, hogy maximum a gyorsasága kopott meg, technikai tudása nem. A hajrában a csereként beállt Zlatan Ibrahimovic lesrõl indulva biztosította be a Milan gyõzelmét. A piros-feketék a Juventusszal találkoznak az elõdöntõben.

Hondával száguldana tovább a Lazio

Archívum2012.01.22, 14:11

A 2010-es világbajnokságon a japán válogatott egyik legjobbja a középpályás Honda Keiszuke volt, akirõl mindenki azt gondolta, hogy hamarosan Nyugat-Európába igazol a CSZKA Moszkvából. A technikás játékos egyelõre még mindig a moszkvaiaké, azonban a Lazio a napokban bejelentkezett érte.

Hernanes 90. percben lõtt kiflijével jutott tovább a Lazio - videó

Sport2012.01.11, 08:04

Feledtette a hétvégi 4-0-s bajnoki vereséget a Lazio kedd este, a Verona elleni olasz kupa-meccsen. A vendégek kétgólos hátrányból is egyenlítettek, ám Hernanes utolsó perces parádés szabadrúgásgóljával csak továbbjutott a Lazio, amelynek ellenfele a következõ fordulóban a Milan-Novara mérkõzés továbbjutója lesz.

Hatalmas verést kapott a Lazio, gálázott az Inter

Archívum2012.01.07, 22:58

Meglepetésre sima, 4-0-s vereséget szenvedett szombaton a negyedik Lazio a 16. Siena otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság elsõ idei találkozóján. A római együttes már az elsõ félidõ végén háromgólos hátrányba került, ráadásul még a szünet elõtt 10 emberre fogyatkozott. Az Inter a Parmának vágott egy ötöst.

Bonyolult manõverrel igazolna szélsõt az Inter

Archívum2012.01.04, 11:32

A gyenge szezonkezdet után az Internazionale egyre jobban magára talál, már az ötödik helyen áll a Serie A-ban. Claudio Ranieri annak érdekében, hogy tavasszal odaérhessen a dobogóra, szeretné elképzelése szerint alakítani a keretet, és elsõsorban vérbeli szélsõket keres - egyik kiszemeltje a Fiorentinából Juan Manuel Vargas, akiért Mauro Záratét adná cserébe.

További negyven focista ellen vallottak az olasz bundabotrányban

Sport2012.01.04, 14:48

A decemberi letartóztatások után szerdán a cremonai fõügyész, Roberto Di Martino bejelentette, hogy további negyven futballista ellen indult nyomozás az olaszországi bundabotrányban.

BL-szintû rangadók az Európa Ligában

Sport2011.12.16, 14:03

Porto-Manchester City, Ajax-Manchester United és Lazio-Atlético Madrid párharc is lesz az Európa Ligában a legjobb 32 közé jutásért. Juhász Roland csapata, az Anderlecht az Alkmaart, Megyeri Balázs együttese, az Olimpiakosz a Rubin Kazanyt kapta.

Elszállt a PSG, továbbjutott a Lazio az Európa Ligában

Sport2011.12.14, 22:34

Bejutott a legjobb 32 közé szerdán az olasz Lazio, a török Besiktas és az osztrák Salzburg is a labdarúgó Európa Liga csoportkörének 6., utolsó fordulójában.

Klose üres kapus ügyetlenkedése is belefért a Laziónak - videó

Sport2011.12.06, 08:26

A Lazio 3-0-ra nyert a vendég Novara ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának hétfõ esti mérkõzésén.

Juve-siker a római rangadón, Cavani pontot mentett a Napolinak

Sport2011.11.26, 23:08

A Juventus Pepe góljával 1-0-ra gyõzött a Lazio otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati rangadóján, és ezzel a tabella élére ugrott. Az Atalanta a 93. percben még vezetett a Napoli ellen, ám ekkor a délolasz csapat Cavani találatával egyenlített.

Serie A: meglepte a címvédõ Milant a Lazio két új csatársztárja - videó

Sport2011.09.10, 10:42

A címvédõ AC Milan kétgólos hátrányt ledolgozva egyenlített a vendég Lazio ellen, így pénteken döntetlennel rajtolt el a Serie A 2011/12-es idénye.

A Lazio nyakán maradhat a húszmillió eurós csatár

Archívum2011.08.08, 10:07

A Lazio a nyáron nagy elánnal igazolt, elsõsorban támadósorát erõsítette meg: megszerezte Miroslav Klosét és Djibril Cissét is. Az egyesület keretében azonban így már összesen hét csatár van, és a fõvárosiak szívesen megválnának a legpiacképesebbtõl, Mauro Záratétól.

Djibril Cissét is szerzõdtette a Lazio

Sport2011.07.12, 16:04

Miroslav Klose után újabb klasszis csatárt szerzõdtetett a Lazio labdarúgócsapata, amely megegyezett Djibril Cissével. A francia válogatott támadó négy évre igazol az olasz fõvárosba.

Cissére még vár, de négy játékost már igazolt a Lazio

Archívum2011.07.11, 21:02

Négy új játékost igazolt a Lazio labdarúgócsapata, amely a Serie A ötödik helyezettjeként az Európa Liga-szereplésre készül, a legnagyobb dobásra, Djibril Cissé szerzõdtetésére azonban még várniuk kell a római szurkolóknak.

Svájci válogatottal erõsödött a Juventus védelme

Sport2011.07.01, 21:04

A Juventus leigazolta a Laziótól a svájci válogatott védõjét, Stephan Lichtsteinert. Michele Pazienza, Andrea Pirlo és Reto Ziegler után ez a negyedik nyári szerzeménye a Serie A-ban szereplõ együttesnek.

Aprópénz miatt kosarazhatja ki a Laziót Cissé

Archívum2011.06.22, 07:42

Egy szezonnal korábban a kiesés ellen küzdött, legutóbb viszont európai kupaszereplést harcolt ki a Lazio. A római egyesület ennek megfelelõen igyekszik minél hamarabb kialakítani a következõ szezon keretét.

A csapatkapitány szerint Klose óriási erõsítés a Laziónak

Sport2011.06.14, 08:42

Tárt karokkal fogadják a német válogatottal világbajnoki ezüst-, illetve bronzérmes, Eb-második Miroslav Klosét a Lazio labdarúgócsapatánál.

A Lazióba igazolt a német válogatott gólzsákja

Archívum2011.06.09, 08:44

A 33. születésnapját csütörtökön ünneplõ Miroslav Klose a Lazióba igazolt - írja a klub hivatalos honlapja.

A Juve kihasználta az emberelõnyt a Lazio ellen

Sport2011.05.02, 23:09

A vendég Juventus egy 87. percben szerzett góllal legyõzte az összecsapás utolsó tíz percében emberhátrányban futballozó Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának hétfõ esti zárómérkõzésén.

Rasszista rigmusokért nyolcezer euróra büntették a Laziót

Archívum2011.04.26, 20:03

Nyolcezer euró (körülbelül 2,1 millió forint) megfizetésére kötelezte kedden az olasz labdarúgóliga a Lazio csapatát, mert szurkolói rasszista rigmusokat skandáltak a címvédõ FC Internazionale ellen 2-1-re elvesztett, szombati mérkõzésen.

Korai gólok okozták a Cesena és a Milan végzetét

Archívum2011.03.19, 22:43

A Lazio 1-0-ra legyõzte a vendég Cesenát az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati nyitómérkõzésén. A gyõztes találatot az argentin Zárate 88 másodperc eltelte után szerezte. Nem járt jobban az AC Milan sem, amely a 11. percben kapott góllal bukott el Palermóban.

Nem hozott gólt a Serie A rangadója

Archívum2011.02.01, 23:05

A listavezetõ AC Milan gól nélküli döntetlent ért el a harmadik Lazióval szemben a labdarúgó Serie A 23. fordulójának kedd esti rangadóján.

Kozák-duplával gyõzött a Lazio, emberhátrányban nyert a Milan

Sport2011.01.29, 22:43

A Lazio a cseh Libor Kozák duplájával nyert a vendég Fiorentina ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati nyitómérkõzésén.

Másnak szánt pofonba lépett bele a partjelzõ - videó

Archívum2011.01.25, 12:57

A bírói sípszóval nem ért véget a Bologna-Lazio meccs, a vendégek részérõl ugyanis Mauro Zarate elég nehezen viselte el a 3-1-es vereséget, több Bologna-játékossal is összeszólalkozott. A szavakat egy idõ után a tettek követték, Zarate állítólag leköpte az egyik bolognait, egy másikhoz a labdát vágta hozzá, sõt, egy pofont is ki akart osztani, de ezt a békítési szándékkal érkezõ partjelzõ nyelte be. Az olasz szövetség az eset után három meccsre tiltotta el a Lazio forrófejû csatárát.

Radu fejbe rúgta ellenfelét a római derbin - videó

Archívum2011.01.21, 17:11

Nem maradt el a keménység a Roma-Lazio kupameccsen: a vendégek védõje, Stefan Radu csúnyán fejbe rúgta Nicolas Burdissót, de a tettet megúszta egy sárga lappal. A mérkõzést a Roma nyerte 2-1-re, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol majd a Juventusszal találkozik.

Rómából is érdeklõdnek Szalai Ádám iránt

Sport2011.01.17, 11:28

A Real Madrid után újabb neves klub célkeresztjébe került Szalai Ádám. Olasz lapinformáció szerint a magyar csatárt szerzõdtetné a Lazio.

Rudolf gólt lõtt a Juventus otthonában - videó

Sport2011.01.16, 20:24

Del Piero és Rudolf Gergely góljával 1-1-re állt félidõben a Juventus-Bari olasz bajnoki mérkõzés, fordulás után Aquilani eldöntötte a csatát a hazaiak javára. A Rudolfot kölcsönadó Genoát otthonában verte 4-2-re az Udinese, a Sampdoria Koman Vladimirrel a soraiban kapott ki a Laziótól, a Roma egy utolsó perces öngóllal szerezte meg a három pontot.

Képtelenek voltak a kapuba gyömöszölni a labdát - videó

Archívum2011.01.10, 16:28

Otthonában verte meg az olasz bajnokságban harmadik Laziót a hátulról harmadik Lecce vasárnap. Az eredménynél csak az a meglepõbb, hogy a vendégek a hajrában ki tudták hagyni az alábbi gólhelyzetet. A Lecce három az egy ellen vezette kapura a labdát, melyet Jeda két kísérleténél a gólvonalon lévõ védõ, Munari fejesénél a felsõ léc hárított. Végül utóbbi simán fölé lõtt.

Hiába Quagliarella csodagólja, a 93. percben pontokat veszített a Juve - videó

Sport2010.12.19, 18:15

Izgalmas mérkõzésen a hosszabbításban veszített el két pontot a Juventus a Chievo otthonában, az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A Lazio kihasználta a Juventus botlását, és gyõzelmével feljött a második helyre.

Látványos meccsen nyert a Lazio - videó

Sport2010.12.19, 19:23

A Lazio látványos mérkõzésen 3-2-re legyõzte a vendég Udinesét az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának elsõ vasárnapi mérkõzésén. A római csapat sikerével három pontra megközelítette a táblázaton az éllovas AC Milant.

Rossz helyre nyúlt a Lazio-kapus a 90. percben - videó

Sport2010.12.13, 10:32

A Juventus úgy gyõzte le a Laziót, hogy a 90. percben még 1-1 volt az állás. Ekkor futott el a balszélen Milos Krasic, aki minden mindegy alapon középre lõtte a labdát, amely a meglepett kapus, Fernando Muslera kezérõl került a kapuba. A torinóiak ezzel feljöttek a második helyre a tabellán.

A Lazio gond nélkül verte a címvédõ Intert

Sport2010.12.04, 00:20

A címvédõ Internazionale kikapott a második helyen álló Lazio otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság tizenötödik fordulójának a pénteki nyitómérkõzésén. A hazaiak ezzel pontszámban beérték a szombat este pályára lépõ AC Milant.

A labdaszedõt anyázta a Napoli focistája - videó

Sport2010.11.15, 12:41

Elég egyszerû oldalát mutatta meg a Lazio elleni meccs hajrájában Gigi Vitale, a Napoli középpályása, akit valószínûleg az ellenfél 2-0-s vezetése borított ki annyira, hogy a szerinte lassan reagáló labdaszedõ édesanyját az õsi szakmával hozta összefüggésbe, holott a srác egybõl dobta vissza a labdát a pályára. Vitale balszerencséjére a pálya melletti zajmikrofon miatt szinte tökéletesen lehetett hallani a káromkodást, a videomegosztókra pedig szinte egybõl felkerült a jelenet.

Rangadót nyert, élen a Lazio - videó

Sport2010.11.14, 17:53

Zarate és Floccari góljaival nyerte a Napoli elleni rangadót a Lazio a Serie A vasárnap délutáni meccsén. A római csapat ezzel a Milan esti, Inter elleni rangadójáig mindenképp visszavette a vezetést a táblázaton. Rudolf, Koman és Vass kezdõ volt, Di Natale és Pastore triplázott.  

Szimával még kesztyûs kézzel bántak a Loki-szurkolók

Archívum2010.11.10, 12:40

A Lazio elnökét folyamatosan gyalázzák a klub szurkolói, elõfordult, hogy úgy kellett kimenekíteni a stadionból, míg hét éve Joan Gaspart elnököt a Barcelona 80 ezer szurkolója kergette bele a lemondásba. Ehhez képest Szima Gábor, a Debrecen labdarúgócsapatának tulajdonosa könnyedén megúszta a hétvégi botrányt: a B közép egyik tagjának monológjától még a Loki Szurkolók Egyesülete is elhatárolódott, a klub viszont vizsgálatot indított a történtek miatt.

Büntetõkkel húzta be a derbit a Roma, magának tette nehézzé a Milan

Sport2010.11.07, 23:25

A Milan lett a Serie A 10. fordulójának gyõztese, miután 3-2-re nyert a Bari otthonában, a listavezetõ Lazio pedig 2-0-ra kikapott a Romától a fõvárosi rangadón, ezzel a piros-feketék az Intert megelõzve feljöttek a második helyre, két pontra megközelítve a Laziót.

Szépségdíjas góllal õrzi elõnyét a Lazio - videó

Sport2010.10.31, 14:41

Palermóban sem botlott a Lazio az olasz bajnokságban vasárnap: a listvezetõ rómaiak André Dias kapásból a bal felsõbe küldött szabadrúgásával gyõztek. A hazaiakon az sem segített, hogy Biavát a hajrá elõtt kiállították.

Zombik is szurkoltak a római focimeccsen - videó

Sport2010.10.25, 15:46

Szárnyal a Lazio az olasz focibajnokságban: a csapat nyolc forduló után négy pont elõnnyel vezeti a táblázatot, a tõzsdén fel kellett függeszteni a római együttes részvényeivel való kereskedést, a vasárnapi, Cagliari elleni meccsre pedig még a holtak is kikeltek sírjukból, hogy láthassák a kedvenceket.

Túlnyerte magát a tõzsdén a Lazio

Archívum2010.10.25, 15:30

A Lazio meglepetésszerû szárnyalása az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában arra kényszerítette az olasz tõzsdét, hogy felfüggessze a klub részvényeinek kereskedését.

Mitõl támadt fel a Dortmund és a Lazio?

Archívum2010.10.06, 15:15

A Borussia Dortmund és a Lazio az ezredforduló környékén egyaránt meghatározó szereplõi voltak az európai labdarúgásnak, majd az évtized közepén mind a két klub csõd közeli helyzetbe került. A mostani idény mindkét egyesület számára meghozta a nagyon várt feltámadást, miközben a nemrégen még szárnyaló Bayern München és AS Roma mélyrepülésbe kezdett.

A Lazio lett az Inter-Juve rangadó gyõztese

Sport2010.10.03, 23:36

Két nyertes meccs után kikapott az AS Roma vasárnap a Serie A-ban, a városi rivális Lazio viszont ismét nyert, és átvette a vezetést a bajnokságban, mivel az Inter hazai pályán nem tudta legyõzni a Juventust.