Lázár János

címke rss

Több mint ötven üdülőt vett át az állam

Itthon2012.08.06, 09:06

Bár tavaly augusztus végén még szabadult volna az állam az üdülőitől, mára a többszörösére duzzadt a számuk, miután a kormány nemcsak iskolákat és kórházakat vett át az önkormányzatoktól, hanem nyaralókat is - írja a Blikk.

Négyen pályáznak Lázár János helyére

Itthon2012.08.03, 17:30

A határidőig négyen jelentkeztek a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra. A fideszes alpolgármester és Lázár János korábbi MSZP-és ellenfele mellett egy jobbikos vállalkozó és egy független jelölt is indul.

Lázár leépíti Orbán embereit

Itthon2012.07.27, 09:48

Nagy lendülettel dolgoznak régi és frissen kapott feladataikon a miniszterelnök és a kormány mellett dolgozó biztosok és megbízottak, miközben a Miniszterelnökségen már elkezdték a posztok felülvizsgálatát. Két megbízottat a napokban már felmentettek, de az [origo] információi szerint a jelenleg még több mint tucatnyi segítőből szeptember után csak hárman folytathatják majd a munkát.

Néhány hét alatt 1,3 milliárdot kapott Hódmezővásárhely

Itthon2012.07.05, 09:06

A város alpolgármestere szerint Hódmezővásárhely az utóbbi húsz év legnagyobb lehetősége előtt áll, miután Lázár János volt polgármester államtitkárként tagja annak a kormánybizottságnak, amely az uniós fejlesztési forrásokat ellenőrzi, és véleményezi a kiemelt projekteket - írja a Délmagyar című lap.

Kézi vezérléssel osztja az uniós pénzeket a kormány

Itthon2012.07.03, 09:21

Egy Orbán Viktor által vezetett kormánybizottság veszi a kezébe az EU-s fejlesztési források ellenőrzését. Ez a testület dönt arról, mi számít kiemelt projektnek, és a jóváhagyása kell az egymilliárd forintnál drágább projektekhez is. Egy kis jogi trükk kellett ahhoz, hogy a kormánybizottságba beférjen Lázár János is.

Tele a zsebe Orbán emberének

Itthon2012.07.02, 19:25

Jelentős ingatlan- és pénzvagyona van Győri Tibornak, a Miniszterelnökség új államtitkárának, de aranyba és ritka könyvekbe is befektet, és egy Audinak is tulajdonosa. A kormány honlapján közzétették az egy hónapja kinevezett államtitkárok vagyonnyilatkozait. Lázár János és Szijjártó Péter január közepe óta nem gyarapodott.

Szeptemberben választják meg Lázár utódját

Itthon2012.07.02, 13:23

Szeptember másodikára írták ki Hódmezővásárhelyen a polgármester-választást. A Miniszterelnökség élére távozó Lázár János helyéért az MSZP-s Kis Andrea, valamint a Fidesz és a KDNP által támogatott Almási István pályázik a legnagyobb eséllyel.

Lázár lesz Orbán közvetlen segédje, Szijjártó a nyakába veszi a világot

Itthon2012.06.27, 10:20

Újraosztotta a posztokat kormányában a miniszterelnök: akaratát Lázár Jánosnak kell majd átvernie a kormányon és a bürokrácián, a munkát jogi államtitkára felügyeli, külföldi útjait pedig Szijjártó Péter intézi majd.

Triplájára hízlalja a Miniszterelnökséget Lázár János

Itthon2012.06.22, 13:29

Heteken belül 111 új kormánytisztviselővel bővitik a Miniszerelnökség dolgozóinak számát, így a mostani durván triplájára hízik a hivatal létszáma - tudta meg az [origo]. A bővítéshez más tárcáknál kell megszüntetni státusokat, lesz olyan minisztérium, amely húsz dolgozót veszít az átcsoportosítással. A Külügyminisztériumtól a Miniszterelnökséghez kerülő Információs Hivatalt, úgy tudjuk, a korábbi hírekkel ellentétben mégsem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, hanem Orbán Viktor vezeti majd.

Kiborultak a fideszes taposógépek Navracsicstól

Itthon2012.06.22, 10:41

Két év alatt nagyot fordult a világ, már nem Navracsics Tibor a második ember a kormányban, hanem a vele régen jó viszonyt ápoló, de azóta folyamatosan ütköző Lázár János. A miniszterelnök-helyettes állítólag nem vállalta fel azt, amit a frakcióvezető szinte gondolkodás nélkül aláírt, és szakmázni akart ott, ahol pedig erőltetett tempóban születtek politikai döntések. A végén pedig neki kellett megvédenie Brüsszelben azt, amivel itthon maga sem értett egyet.

Lázár János az utolsó pillanatig ragaszkodik Hódmezővásárhelyhez

Itthon2012.06.18, 11:49

Lázár Jánosnak új államtitkári állása miatt le kell mondania Hódmezővásárhely vezetéséről. Bár a múlt hónap végén már nyilvánosan is elbúcsúzott, egyelőre még ő vezeti a várost. A törvény szerint erre még július elejéig lehetősége van.

Devizakötvényeket bocsát ki Hódmezővásárhely

Gazdaság2012.06.15, 15:02

25 éves futamidejű, 23 milliárd forint értékű kötvényeket bocsát ki a hódmezővásárhelyi önkormányzat, a hitelügyletet engedélyezte a kormány. További hat település kapott engedélyt kötvénykibocsátásra.

Lázár ellenőrizheti, mit mond a kormány

Itthon2012.06.08, 09:40

A ciklus második felében újra egységes struktúrában működik majd a kormányzati kommunikáció. A Magyar Nemzet információi szerint Giró-Szász András kormányszóvivő felügyelete alá kerül a jövőben a miniszterelnöki sajtó és a kabinettel kapcsolatos nemzetközi kommunikáció is, amelyet jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányít.

Orbán büntető csapásai kísérik Lázár érkezését

Itthon2012.06.05, 08:01

Nemcsak a posztokat, a feladatokat is újraosztja kormányában Orbán Viktor, és ezentúl még több területet közvetlenül ő fog irányítani, akaratát pedig Lázár Jánosnak kell majd átvernie a kormányon és a bürokrácián. Az új államtitkárt több fideszes máris úgy emlegeti, mint a kormány második emberét, aki júniustól Matolcsy helyett "Orbán igazi jobbkeze" lesz.

Saját hibáiktól sem riadnak vissza a fideszesek

Itthon2012.05.29, 19:09

Az Orbán-kormánynak az elmúlt két évben hozott szinte minden intézkedésével egyetértenek a megkérdezett fideszesek, de többen azért felidéztek hibákat is. A most frakcióvezetővé választott Rogán Antal az általa beterjesztett törvényeket is másképp fogalmazná, Lázár János az oktatás területén lát "kétes kimenetelű dolgokat", Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint pedig hamarabb kellett volna dönteni a felsőoktatási keretszámokról. A Jobbik a Trianon-napot, az LMP pedig a kettős állampolgárságot dicsérte, az MSZP és a DK viszont egyáltalán nem tudott pozitív dolgokat felidézni. A kormánypártiakat az elmúlt két év rossz döntéseirőől, ...

Lusta állami bürokráciáról beszélt Lázár

Itthon2012.05.29, 18:19

Frakcióvezetőként egyik legnagyobb sikerének tartja a bankadó bevezetését, hibájának pedig az ellenzékkel való egyeztetés hiányát Lázár János. "Voltak hiányosságaink, időnként talán rosszul léptünk fel, ezért az ellenzék - okkal vagy ok nélkül - úgy érezte, háttérbe lett szorítva" - fogalmazott Lázár az MTI-nek adott interjújában. A politikus saját bevallása szerint az államtitkári poszt elfogadásával lendületet szeretne adni a történéseknek.

Lázár Jánosnál lehet az uniós kassza kulcsa

Itthon2012.05.29, 08:02

A Miniszterelnökség vezetése mellett az uniós pénzek felülvizsgálatának a hatáskörét is megkaphatja Lázár János - írja a Magyar Nemzet.

Hűsölő szentek - a hét képei

Fotó2012.05.27, 10:56

Tömegverekedés az ukrán parlamentben, porvihar Kuvaitban, kölcsönkért polgármester Hódmezővásárhelyen. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét képeiből.  

Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost

Itthon2012.05.25, 17:31

Nyilvános ülésen búcsúzott el Hódmezővásárhelytől pénteken Lázár János polgármester, a rendkívüli ülésen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is.  A Szolidaritás Lázár és a kormány ellen tüntetett a városháza előtt, és jobbikos tünetők is megjelentek árpádsávos zászlókkal. A város főterét három napja tisztíják a közmunkások. A sajtó munkatársait egy kordon mögé terelték: csak onnan lehetett fényképezni a kormányfőt. Lázár megígérte, hogy vidéki ember marad, a kormányfő pedig arról beszélt: a polgármester elviteléért cserébe beruházásokat kap Hódmezővásárhely. Az [origo] helyszíni tudósítása.

Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából

Itthon2012.05.25, 20:15

Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár János az egész várost kicsinosíttatta a nagy napra, lubickolt a vastapsban és a miniszterelnök dicséreteiben, és süketnek tettette magát, amikor a tüntetők azt kiabálták felé, tönkretette a várost. Orbán sok beruházást ígért érte cserébe.

KDNP-st jelölhetnek Lázár helyére Hódmezővásárhelyen

Itthon2012.05.24, 20:02

Almási István jelenlegi alpolgármester jelölését támogatja a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra a Fidesz és a KDNP helyi csoportja - tájékoztatta a két szervezet csütörtökön közös közleményben az MTI-t.

Lázár több gyereket engedne a bölcsődékbe

Itthon2012.05.24, 11:28

Ideiglenesen engedné az ellátott gyerekek számának növelését a bölcsődékben egy Lázár János által benyújtott törvényjavaslat.

Lázár városa jól gazdálkodott

Itthon2012.05.22, 22:05

Csaknem egymilliárd forint többlettel zárt Hódmezővásárhely tavaly, de 25 milliárd forint adósságot görget maga előtt az önkormányzat. Fővárosi kerületek is pluszban zárták a tavalyi költségvetési évet.

Lázár János ragaszkodik a pártok állami támogatásához

Itthon2012.05.21, 15:03

Lázár János szerint a pártoknak kell az állami támogatás, de még nem tudja, hogy szembeszáll-e Orbán Viktorral, amikor a jövő héten a Fidesz elnöksége megtárgyalja a kormányfő javaslatát. A Fidesz frakciója szerint azért nem lehet bizottságot felállítani a Közép ügyeinek vizsgálására a parlamentben, mert az ellenzék más módon is választ kaphat a kérdéseire.

Mit rontott el a Fidesz?

Itthon2012.05.15, 08:10

Csak Áder János tudhatja pontosan, hogy mire gondolt, amikor beiktatásán új kiegyezésről beszélt - mondták kormánypárti képviselők az [origo]-nak. Hoffmann Rózsa szerint kevesebbet kellene marakodni, Rétvári Bence önmagával kezdené a kiegyezést, Lázár János pedig úgy érzi, van, amit rosszul csinálnak, de az ellenzék sem tudja, mi lenne jobb.

Lázárt a kezéért, Balogot a hitéért szereti Orbán

Itthon2012.05.14, 15:58

Lázár János erős kezével, Varga Mihály gazdasági felkészültségével és Balog Zoltán református hitével magyarázta a kormányátalakítást Orbán Viktor hétfőn a kormánypárti frakcióknak. Az államtitkári posztra készülő Lázár János azt mondta, esze ágában sincs elbúcsúzni a frakciótól, hiszen 2014-ig úgyis együtt dolgoznak. Orbán annyira aggódik a gazdasági helyzet miatt, hogy arra kérte a képviselőket, most ne a nyaraláson törjék a fejüket.

Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen

Itthon2012.05.13, 17:19

Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János, aki a polgármesterséget államtitkárságra cseréli. Tíz év alatt feldühítette az adósokat, és megszorongatta a közmunkásokat, de háromszor nyert választást - van, akit azzal nyert meg, hogy szép a családja, másnak egy bicikliseknek tett engedmény tetszett a leginkább. Riport a városból, ahol a Lázár utca keresztezi a dr. Rapcsák András utcát.

Átalakítja a kormányt Orbán

Itthon2012.05.11, 13:11

Varga Mihályt nevezte ki Orbán Viktor a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetőjévé. Varga helyére Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője kerül. Rogán Antal V. kerületi polgármesterből Fidesz-frakcióvezető lesz.

A kőkemény jófiúkat tolta előre Orbán

Itthon2012.05.11, 16:39

Két leghűségesebb emberét és egyik kedvencét emelte fel a kormányt átalakító Orbán Viktor. Az elmúlt két év talán legkeményebb konfliktusait nyíltan vállaló Lázár János lesz az egyik legközvetlenebb munkatársa, a rengeteg fontos törvényhez csendben asszisztáló Rogán Antal a legkeményebb politikai csatákat kapja, Szijjártó Péter pedig nyakába veheti a világot.

Nagy, nyilvános búcsúra készül Lázár

Itthon2012.05.11, 10:52

Orbán Viktor részvételével hódmezővásárhelyi közgyűlést hívott össze Lázár János, aki távozik a polgármesteri posztról, mivel ő vezeti majd a kormányfő hivatalát. Hétfőn összeül a Fidesz frakciója is, hogy megbeszéljék a kormányátalakítást.

Varga Mihály mielőbb tárgyalni szeretne

Gazdaság2012.05.11, 13:54

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat június 1-jétől vezető Varga Mihály azon dolgozik majd, hogy mihamarabb meginduljanak a hivatalos megbeszélések Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.

Lázár alá kerülhetnek a titkosszolgálatok

Itthon2012.05.07, 15:42

A kormányátalakítás után a Miniszterelnökség irányítása alá kerülhet a titkosszolgálatok felügyelete. A tárcát várhatóan államtitkárként irányítja majd Lázár János, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője.

Lázár: Jó adósok akarunk lenni

Gazdaság2012.04.26, 18:10

Hódmezővásárhely és az Erste Bank egyezségre jutottak, de nem árulják el, pontosan milyenre. Lázár János polgármester tavaly bejelentette, hogy a város árfolyamveszteségeinek megosztását várja el a banktól.

Megszüntetik a pofátlan végkielégítések adóját

Gazdaság2012.04.25, 08:21

Az Orbán-kormány a társadalmi igazságérzettel indokolta az állami vezetők, polgármesterek, közszolgák végkielégítésére kivetett 98 százalékos adójának bevezetését 2010-ben, most viszont azt ígéri, hogy az év végén eltörli, mert keveset hoz az államnak. Megszűnik néhány más kis adó is, néhány pedig beépül a kormány által tervezett újakba.

Lázár: Nem tervezem, hogy államtitkár legyek

Itthon2012.04.18, 12:16

Miniszternek többször felkérték már, de egyszer sem vállalta - jelentette ki Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője nem tud arról, hogy a kormányfő más posztra szánná.

Lázár János fél lábbal már kilépett Hódmezővásárhelyről

Itthon2012.04.19, 13:02

Hivatalossá vált, hogy a Fidesz frakcióvezetője a parlamentet választja a polgármesterség helyett. A kevesebb választókerület miatt nagy a felfordulás a kormánypárt választókerületi szervezeteiben.

Több pénzt szavaztak meg maguknak a képviselők

Itthon2012.04.11, 10:52

Magasabb fizetést a bizottsági alelnököknek, ingyenes mobiltelefont és több üzemanyagot szavazott meg a képviselőknek a parlament. Azt viszont nem tudta elérni egy fideszes képviselő, hogy az egész fizetésreformot halasszák 2014-re, és az is benne maradt a törvényjavaslatban, hogy csak ülésszakonként ötször lehet hiányozni a bizottsági ülésekről.

Pénteken jönnek a részletek az elnökválasztásról

Itthon2012.04.10, 17:26

A Fidesz elnöksége a hét utolsó munkanapján tanácskozik, az megbeszélésen jelen lesz Kövér László és minden bizonnyal ott lesz a köztársasági elnöki poszt egyik fő esélyesének tartott Áder János is.  

Bonyolult az élet a nagy magyarázkodóknak

Itthon2012.03.30, 15:57

Schmitt Pál pénteken este exkluzív interjút ad az MTV-nek, várhatóan a plágiumbotrányát próbálja megmagyarázni. A magyar politika és a közélet is kitermelt már néhány kínos magyarázkodást. Medgyessy Péter a D-209-es ügy kirobbanása után először tagadott, Lázár János egy hangfelvétel kiszivárgása után félreértésre hivatkozott, az olimpiai aranyéremtől megfosztott Annus Adrián hadjáratról beszélt, a balesetet okozó Stohl András pedig rögtön bocsánatot kért. Ki hogyan magyarázta a kínos ügyeit?

A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját

Itthon2012.03.30, 09:15

Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.

Támogatja Bajnai javaslatait Lázár János

Itthon2012.03.29, 21:38

Több olyan - a mélyszegénységben élők helyzetén javítani akaró - javaslatot is jónak talált Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, amelyet a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány dolgozott ki.

Támogatást kap a magyar-magyar örökségi turizmus

Itthon2012.03.28, 13:12

A nemzeti örökségről szóló határozati javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők az Országgyűlésnek szerdán. Az indítvány elfogadásával a törvényhozás egyebek mellett elkötelezné magát, hogy "Kárpát-medencei nemzeti kulturális örökségünket utódaink, valamint az emberiség számára megőrizze és továbbadja".

Havi egymilliót venne ki Kövér László zsebéből Lázár fizetésreformja

Itthon2012.03.27, 18:16

Lázár János nem adja fel: őszi kudarca után most az Országgyűlésről szóló törvényben reformálná meg képviselőtársai fizetését. A javaslat megszüntetné a pótlékok átláthatatlan rendszerét, és közel egyforma fizetést adna mindenkinek. Az [origo] számításai szerint a képviselők kétharmada rosszul járna, veszteségeiket a parlamenti benzinkártya is csak tompítani tudná.

Lázár János: A lényeg, hogy a képviselők kezébe pénz ne kerüljön

Itthon2012.03.26, 17:34

A legfontosabb változás az új országgyűlési törvényben, hogy az parlament bérel majd lakást vagy szállodaszobát a képviselőknek, akik így nem tudnak visszaélni a lakhatási támogatással - mondta az [origo]-nak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A javaslat szerint a jelenlegi havi 116 ezer forint helyett jövőre akár 187 ezer forintos albérletbe is költözhetnének a képviselők, de a tervezetet benyújtó Lázár szerint ez a keretösszeg még csökkenhet, és előfordulhat, hogy akár ötvenezerét találnak a képviselőknek szállást.

Ez egy mintaország polgárainak az akciója lesz

Itthon2012.03.26, 20:50

A munka szeretete, a talpra állás képessége - kormánypárti képviselők szerint ezek miatt is büszkék lehetnek ránk a külföldiek. Orbán Viktor kormányfő vasárnap egy bajor televíziónak kijelentette, hogy Magyarország mintaország lesz. Lázár János még nem tudja, büszke lesz-e ránk Európa, Lezsák Sándor elmagyarázta, mi a különbség a sárga és a piros irigység között, Szőcs Géza szerint büszkék lehetünk arra is, hogy okosan spórolunk a kultúrán.

Kétszázmilliót buknak Gyurcsányék frakció nélkül

Itthon2012.03.24, 09:40

Nem részesülhet a képviselőcsoportoknak jutatott, a jelenleginél milliókkal nagyobb állami támogatásból a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, ha nem sikerül frakciót alakítania. Összesen 200 millió forintot veszíthetnek a ciklus végéig.

Milliókkal többet kapnak a pártok

Itthon2012.03.23, 09:50

Mind az öt képviselőcsoport a jelenleginél milliókkal nagyobb támogatást kapna, ha a parlament megszavazza Lázár János és Gulyás Gergely javaslatát.

Ismét az ügynökaktákkal birkózik a Fidesz-KDNP-frakció

Itthon2012.03.19, 08:52

Az ügynökkérdésről tárgyal hétfői ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök korábban azt mondta, az ügynökmúlt feltárásának módszeréről komoly vita zajlik a kormánypárti képviselőcsoportban.

Schiffer szerint Lázár lesüllyedt a csatorna mélyére

Itthon2012.03.17, 15:42

Lázár egy kommunista kollaboráns leszármazottjának titulálta Schiffert. Az LMP-s politikus erre úgy reagált: a Fidesz frakcióvezetője olyanra vetemedett, amire még a Jobbik sem.

Lázár: Nyilvánossá kell tenni az ügynökaktákat

Itthon2012.03.17, 09:23

A Fidesz frakcióvezetője szerint minden ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket. Lázár János a magyar demokrácia "gennyes sebének" nevezte az ügynökkérdést, szerinte azonban az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az ehhez kapcsolódó indítványát, amelyet a Fidesz leszavazott.