Lázár János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Kormányinfó
- Orbán-kormány
- Hódmezővásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tarlós: A főváros a padlást is kisöpri a BKV megmentéséért
A főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány feltételeit "vért izzadva" teljesíti a főváros még úgy is, hogy emiatt az összes többi közszolgáltatás sérül. Tarlós Lázár Jánosnak és Rogán Antalnak is: az V. kerületi polgármesternek azt, hogy ne Abu-Dzabiból üzengessen a BKV helyzetéről. A főpolgármester kijelentette, hogy nem mondana le, ha csődbe menne a BKV, és megerősítette, hogy a közlekedési társaság gazdasági vezetőjét bízta meg a cég vezetésével.
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. Igaz, akkor jócskán túlteljesített az Országgyűlés, hatvanhárom helyett kilencvenkilenc jogszabályt szavaztak meg a képviselők. Tavasszal a legnagyobb viták a pártok gazdálkodásáról, a képviselők juttatásairól, a járásokról, illetve a választási eljárásról szóló jogszabályok elfogadása előtt lehetnek - nemcsak a parlamenten, a kormánypártokon belül is.
Lázár: Tarlós ne csak a markát tartsa
Megoldási javaslatokat várnak a BKV ügyében a fővárostól a kormánypártok. A Fidesz-KDNP frakcióülésén a kormány bejelentette, hogy az Országgyűlés hozzájárulását kérik az uniós megállapodáshoz, a javaslatot pedig nem sokkal később be is nyújtotta Martonyi János külügyminiszter. A Fidesz szerint készek megvitatni az MSZP kampányfinanszírozási törvényjavaslatát. Lázár János elmondta, húsznál kevesebb új egyház lesz.
Kevesebb konfliktust kér a kormánytól Németország
A kormány németországi partnerei kevesebb konfliktust és több megértést várnak a magyar kormánytól Lázár János szerint. A Fidesz frakcióvezetője kedden Berlinben volt, ahol a német kormánypárttal és az ellenzékkel is találkozott.
Lázár János: Kijavítjuk a hibákat
A Fidesz frakcióvezetője szerint az a jó politikus, aki képes megváltoztatni a véleményét, ha változik a helyzet. Ennek jegyében a következő időszakban változás kezdődik a kormányzásban. Lázár arról is beszélt, hogy Németországban intenzív kampány kezdődik a Magyarországról az utóbbi időszakban kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatására
Gyurcsányék ultimátumot adtak a Fidesznek
A Demokratikus Koalíció az alkotmány és a sarkallatos törvények visszavonása nélkül nem hajlandó egyeztetni a Fidesszel.
Lázár: Nem lesznek előrehozott választások
A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy ötpárti tárgyalást kezdeményez a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben; ilyen a választási eljárási törvény, illetve a pártfinanszírozás - nyilatkozta Lázár János a Népszabadságnak adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, nem biztos, hogy az oktatási államtitkárság jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor.
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 milliárdos háborút vív a városának hitelező bankkal. Ha több nagy adósságot felhalmozott város makacsolja meg magát, akkor százmilliárdos lyukat kell betömnie az államnak az adófizetők pénzéből.
Túléli a hitelháborút a szimpatikus Lázár János
A buszmegállók áthelyezése miatt gyaloglásra kényszerülő nyugdíjas drukkol neki, más viszont törvénnyel kényszerítené rá Lázár Jánost, hogy addig maradjon hódmezővásárhelyi polgármester, amíg el nem rendezi az Erste Bankkal a város egyre jobban elmérgesedő, húszmilliárdos hitelügyét. A városban sok minden megújult a pénzből, de többen úgy látják, hogy hitelből gyarapodni nem bravúr, és a dínomdánom után jött a szánom-bánom.
A nyereségen is osztozott Lázár az Erstével
Lázár János állítása szerint nem tőzsdézett közpénzből, és a közgyűlés jóvágyahásával járt el, amikor árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel. Lázár szerint osztozott a megszerzett hasznon az Erstével.