látvány
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fényoázis lett a térből
Másfél hete látható a Magyar Telekom és Berkes Dóra szokásos év végi meglepetése, az ezúttal a Fényevolúció címet viselő fényfestmény-kiállítás. Ott jártunk, hörpintgettük a forralt bort, hallgattuk a változatos muzsikát és bámultuk a látványt.
"Soha többet Magyarország"
A magyar olimpiai csapatból 48-an döntöttek úgy, hogy nem jönnek vissza Magyarországra. A szabadság és a jobb élet reményében lemondtak az ismerős házak, hidak és fák látványáról, fiatalkori emlékeik helyszíneiről. A legnehezebb döntés azonban a családjuktól való elszakadás volt.
Kínos látvány: döglött bálna a nagykövetség előtt
Egy döglött bálna óriási tetemét vontatták Greenpeace-aktivisták a berlini japán nagykövetség elé, így tiltakozva a szigetország "tudományos célú" bálnavadászata ellen.
- címkék:
- látvány
- Greenpeace-aktivista
- bálna
- Címkefelhő »
Salzburgtól a Gastein-völgyig
Jó tempóban hamar Salzburgba lehet érni. Mintegy hat óra alatt már nagyokat lehet harapni a levegőből, illetve kortyolni a sörből. Salzburg a mi kis rendezetlen, itt-ott szemetes környezethez szokott szemünknek elsőre majdhogynem sokkoló. Az ember szó szerint megilletődik a feszes renden, a gondosan nyírt smaragd füvön, a tiszta köztereken, meg úgy általában az egész osztrák vonalvezetésen. Aki még néhány korsó sör után sem tudja megszokni a katonás rendet és a makettszerű, imitt-amott már-már giccses salzburgi látványt, az húzzon bakancsot, és keresse meg a vidéki osztrák romantikát. Előtte azért tegyen egy kört Salzburg városában.
- címkék:
- Salzburg
- látvány
- szem
- Címkefelhő »
A tenger látványa nyugtat meg igazán
Brit kutatók felmérései szerint az angolok nagy része szenved a napi stressztől. Legtöbbjük a friss levegőn sétálva szeret nyugalmat találni, és véleményük szerint a világ legjobb stresszoldója a tenger látványa.
- címkék:
- látvány
- tenger
- Címkefelhő »
Visszatért a mentőcsapat Srí Lankáról
Visszajött Srí Lankáról a budapesti székhelyű különleges mentőszolgálat csapata szombat este. A l5 fős csoport kilenc napot töltött Srí Lankán, ahol kórházak, iskolák fertőtlenítésében, járványmegelőző akciókban vettek részt. A mentés vezetője azt mondta, hogy olyan megrázóan apokaliptikus látványban még nem volt része, mint a szökőár sújtotta szigeten.
- címkék:
- Pozsony
- fertőtlenítés
- Srí Lanka
- látvány
- Címkefelhő »
Megjelent az első 64 bites játék
Bár a 64 bites Windows még nem érhető el, az Atari már megjelentette első olyan játékát, amely képes kihasználni az AMD 64 bites processzorainak képességeit, realisztikusabb látványt biztosítva a játékosnak.
Trixx: térhatás
A budapesti partyélet estéről estére, színhelyről színhelyre más és más arcot mutat. A sokszínűség és a komplex élmény igénye egyre gyakrabban tükröződik a látványban, amely a mindenkori dekoros csoport dolga. A főleg psytrance-eseményeken tevékenykedő Trixx Visual az egyik legismertebb ilyen formáció, a szabadtéri bulikra járók biztosan találkoztak már az éjszaka Trixx-módra megálmodott díszleteivel.
- címkék:
- látvány
- díszlet
- buli
- Címkefelhő »
Mars: szenzációs látvány a kráteren túl
Lélegzetelállító a látvány, ami az Opportunity kameráján keresztül elénk tárul: a kis marsjáró felkapaszkodott leszállóhelye, a mintegy 20 méter átmérőjű kráter peremére, és kinézett a Meridiani-síkságra.
Palánkkal takarták el a roma házakat Keszthelyen
Deszkapalánkot húztak a Keszthely határában élő romák portái elé. A helyi polgármester szerint a turistákat szeretnék megkímélni a rendezetlen házak látványától, és ebben a helyi cigány önkormányzat is egyetért vele. Az ott lakó romák sem tettek panaszt - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Keszthely
- turista
- látvány
- porta
- Népszabadság
- Címkefelhő »