László Csaba

címke rss

László Csaba Skóciában tartaná a Loki-kapust

Sport2009.01.13, 13:57

A magyar bajnoki címvédő Debrecen Balogh Jánost 2008 nyarán adta kölcsön fél évre a skót élvonalban szereplő Hearts futballcsapatának, ahol a a kapus a kezdeti kispadozás után kirobbanthatatlan lett László Csaba edző együtteséből. A szerződése napokon belül lejár, a Debrecen állítólag 150 ezer fontot (46 millió forint) kérne érte - kérdés, a Hearts ki tudja-e fizetni az összeget.

László Csaba nem alszik és csak a felesége irányíthatja

Sport2009.01.08, 18:43

László Csabára nem csak azért figyelnek Skóciában, mert jó kis csapat alakul a keze alatt a Heartsnál, hanem azért is, mert a meccsek után nem leplezi a véleményét, és őszintén nyilatkozik, ráadásul a humorérzékkel sem áll rosszul. Az alábbiakban az erdélyi szakember skóciai aranyköpései közül szemezgettünk.

László Csaba: a csodaedző nem vert bírót

Sport2008.12.05, 14:19

László Csaba a keserédes magyarországi edzősködés után meghódította Ugandát, s úgy tűnik, Skóciában is sikerül megnyernie a futballszurkolókat. Az edinburgh-i Hearts labdarúgócsapatával a múlt héten 2-1-re legyőzte a Rangerst, és hiába küszködik anyagi gondokkal a klub, jelenleg László Csabáé a harmadik legjobb skót együttes a két glasgow-i óriás mögött. Miért hívták Ugandában csodaembernek? Tényleg megvert egy bírót Skóciában? Mindenhol szeretik, csak Magyarországon nem? Németh Krisztiánt Skóciába akarja csábítani? Az [origo]-nak adott interjújában mindegyik kérdésre válaszol a magyar futballszakma egyik legellentmondásosabb, de kiimondottan ...

�r�lnek a nyugd�jp�nzt�ri vezet�k

Gazdaság2008.10.14, 19:37

J� �tlet volt a nyugd�jp�nzt�rak r�szv�nytart�si k�telezetts�g�nek felf�ggeszt�se L�szl� Csaba, a KPMG ad�partnere szerint. A nyugd�jp�nzt�ri vezet�k pedig �r�lnek, hogy szabad kezet kaptak.

Eltűnhetnek az adóalap-csökkentő tételek

Gazdaság2008.09.12, 11:18

Összeállt a kormány adócsomag-javaslata, ami alaposan megtizedelné az adóalap-csökkentő tételek számát. A Napi Gazdaság birtokában lévő, még a kormány jóváhagyására váró dokumentum alapján a vállalkozások nem vehetnék figyelembe például az iparűzési adót, "kiütnék" a munkanélküli foglalkoztatása alapján érvényesíthető kedvezményt is, és az offshore-cégeket is elüldöznék.

Adócsökkentést javasolnak a szakértők

Archívum2008.08.13, 08:08

Bemutatták adójavaslataikat a nagy tanácsadó cégek ismert szakértői, azt remélve, a nagybefektetői kört képviselő szervezetek által is támogatott csomag alapjául szolgálhat a 2009-10-es adóváltozásoknak. A kormány jelezte: a fő célokkal egyetért, de a kis keresetűektől és a kisvállalkozásoktól nem vesz el több pénzt.

László Csabát feljelenti az ugandai szövetség

Archívum2008.07.17, 13:50

A kampalai Daily Monitor szerint az Ugandai Labdarúgó Szövetség feljelenti László Csabát, a Ferencváros egykori edzőjét, amiért a helyi válogatottat cserbenhagyva engedély nélkül távozott, s írta alá szerződését a skót Hearts csapatával.

László Csaba aláírt a Hearts csapatához

Archívum2008.07.11, 19:17

László Csaba aláírt a skót élvonalban szereplő Hearts labdarúgócsapatához, melynek így három évig ő irányítja majd a szakmai munkáját.

Uganda a magyar futballedzőt siratja

Sport2008.07.11, 12:56

A skóciai napilapok nagy terjedelemben számolnak be a Hearts labdarúgócsapatának edzőkérdéséről. A skót Premier League-ben szereplő együttes elsőszámú jelöltje László Csaba, a Ferencváros egykori trénere, akit a hírek szerint a klub kivásárolna az ugandai szövetségi kapitányi posztról.

Egykori Fradi-edzőt hív a Hearts futballcsapata

Archívum2008.07.10, 20:40

A skót élvonalban szereplő Hearts labdarúgócsapatának vezetősége László Csabával tárgyal, aki jelenleg az ugandai válogatott szövetségi kapitánya.

László Csaba kiakadt az ugandai szövetségen

Archívum2008.05.20, 12:26

Összeveszett az Ugandai Labdarúgó Szövetséggel (FUFA) László Csaba, a válogatott magyar szakvezetője. Az allafrica.com portál úgy tudja: a 2006 júliusában kinevezett kapitány azt kifogásolja, hogy a FUFA az ő beleegyezése nélkül nevezte ki a segítőit

Nagy lépés kell az egyszerűbb adózásért

Archívum2008.03.13, 14:33

Az adórendszer érdemi és jelentős egyszerűsítésével valamennyi adótanácsadó, illetve adószakértő egyetért, akiknek többsége a négy százalékos különadó megszüntetését és a munkáltatókat terhelő társadalombiztosítási járulékok csökkentését javasolja - összegezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben tartott megbeszélés legfontosabb megállapításait.

László Csabáék egy góllal maradtak le az Afrika-kupáról

Archívum2007.10.21, 13:37

Jövő évben nem csak Európában rendeznek majd kontinensviadalt, hiszen január közepétől Ghánában Afrika legjobbjai is összecsapnak egymással, és a kontinensbajnokság selejtezői a múlt héten be is fejeződtek, sőt, már a viadal csoportbeosztását is elkészítették. A kvalifikációs sorozat legnagyobb meglepetése a legutóbbi vébén is szerepelt Togo kiesése volt, és a László Csaba által irányított Uganda is lemaradt a tornáról - mégpedig egyetlen találattal.

László Csaba közönségkedvenc Ugandában

Sport2007.09.26, 18:22

Noha még nem derült ki, hogy Uganda válogatottja kijut-e a 2008-as ghánai Afrikai Nemzetek Kupájára, a László Csaba vezette válogatottnak igen jó esélye van a kvalifikációra, így nem csoda, hogy a magyar tréner szép eredményeire felfigyeltek több helyen is. A Ferencvárosnál is megfordult szakvezetőt állítólag skót első osztályú csapatok hívták, László azonban nemet mondott a megkeresésekre, mondván: a jövőben is Uganda csapatát kívánja vezetni.

Két magyar edzőt is kiszemelt a kameruni válogatott

Sport2007.08.09, 10:04

A francia Jean-Pierre Papin és Philippe Troussier, a német Otto Pfister, a kameruni François-Omam Biyik és a portugál Artur Jorge is tagja annak a 78 fős társulatnak, melyből a Kameruni Labdarúgó Szövetség kiválasztja majd a válogatott leendő szakvezetőjét. A listán két magyar szakember, Bicskei Bertalan, és a jelenlegi ugandai kapitány, László Csaba neve is szerepel, de megtalálható az egykoron Sopronban dolgozó Roberto Landi is.

Fradi-edzővel száguld Uganda válogatottja

Sport2007.06.06, 15:16

Ugyan három ponttal Nigéria mögött áll, mégis komoly esélye van arra az ugandai labdarúgó-válogatottnak, hogy 30 év után ismét szerepeljen az afrikai kontinensviadalon. A siker letéteményese az egykori ferencvárosi és soproni edző, László Csaba, akinek irányításával a válogatott 15 mérkőzésen mindössze egy vereséget szenvedett. Ráadásul a hétvégén éppen a nigériai Szuper Sasok ellen sikerült begyűjteni a három pontot.

Medgyessy fiával pályáznak kormányzati munkára

Itthon2007.03.13, 16:32

A Heti Válasz szerint a nyilvánosság kizárásával hirdetett közbeszerzési eljárást a kormány olyan tanácsadók kiválasztására, akik segítenek a közfeladatok felülvizsgálatában, vagyis hatékonyabbá tételében. A lap arról számol be, hogy az esélyesnek tartott pályázók körül felbukkan László Csaba volt pénzügyiminiszter és Medgyessy Péter volt miniszterelnök fia is.

Eltitkolt jövedelmek emelik a közterheket

Archívum2007.02.02, 09:37

Egyöntetűen kiállnak az adóreform szükségessége mellett a Népszabadság által megkérdezett közgazdászok, de érdemi adócsökkentésbe csak akkor kezdenének, ha többen fizetik meg a közterheket.

Mol: utolj�ra haszn�lhat� k�rp�tl�si jegy

Gazdaság2006.11.24, 20:46

A Mol-r�szv�nyek m�g megl�v� �llami csomagj�nak most foly� �rt�kes�t�se sor�n m�g felhaszn�lhat� a k�rp�tl�si jegy, t�bb k�rp�tl�sijegy-akci� azonban val�sz�n�leg m�r nem lesz - mondta cs�t�rt�k�n Veres J�nos. A p�nz�gyminiszter kijelentette tov�bb�: a korm�ny nem k�v�nja ut�lag behajtani a v�llalkoz�sokt�l az elmaradt aj�nd�koz�si illet�ket.

Magyar táncsikerek a Budapest Openen

Archívum2006.11.14, 12:15

László Csaba és Szögi Szilvia bizonyult a legjobbnak a standardtáncosok között a Budapest Open nemzetközi táncversenyen.

László Csaba ugandai szövetségi kapitány lett

Archívum2006.07.10, 18:29

László Csaba lett az ugandai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A maastrichti kritériumok miatt emelnek adót

Gazdaság2006.06.12, 07:42

Gyurcsány Ferenc szerint a kormánynak továbbra is feltett szándéka, hogy Magyarország 2008-ig, de legkésőbb 2009-ig teljesítse a maastrichti kritériumokat. László Csaba volt pénzügyminiszter szerint is az eurócsatlakozás érdekében volt szükség a kiigazítás.

László Csaba: Néhány hét van a reformokig

Vendégszoba2006.05.15, 16:18

A várható reformlépésekről és fizetésekről kérdezték olvasóink László Csabát, a KPMG Hungária Kft. adótanácsadóját, volt pénzügyminisztert, aki a manager magazin és az [origo] közös vendégeként válaszolt magánjellegű kérdésekre is.

Jó magyar tánc Olaszországban

Archívum2006.03.13, 13:27

A Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda kettős győzött a latintáncok kategóriájában a Rimini Open elnevezésű versenyen.

Olasz edző ül a soproni kispadra

Archívum2006.02.17, 16:56

Dario Bonetti lett az FC Sopron labdarúgócsapatának új szakvezetője. A soproni együttes többségi tulajdonosa, Vizer L. Marius pénteken állapodott meg a 45 éves olasz trénerrel.

Sopronban tiltakoznak László Csaba ellen

Sport2006.02.14, 17:05

A soproni labdarúgócsapatot működtető kft. kisebbségi tulajdonosai nem értenek egyet László Csaba vezetőedzői kinevezésével.

László Csaba az új edző Sopronban

Sport2006.02.13, 14:29

László Csaba és - segítőjeként - Vass László irányítja a jövőben az FC Sopron labdarúgócsapatát. A klub hétfői közleménye szerint erről a többségi tulajdonos Marius L. Vizer vasárnap éjszaka egyezett meg a két szakemberrel, akikkel az olaszországi edzőtáborozást követően - február 19. után - fél plusz egyéves szerződést köt az egyesület.

Gellei Imre lett a Ferencváros edzője

Sport2005.11.11, 06:56

A távozó László Csaba helyett Gellei Imre lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új szakvezetője. Az egykori szövetségi kapitány munkáját a továbbiakban ifj. Albert Flórián pályaedzőként, Simon Balla István erőnléti edzőként segíti. Az új stáb megbízatása 2006. június 30-ig szól.

FTC: Vass és ifj. Albert vállalná a munkát

Sport2005.11.09, 08:35

Legkésőbb csütörtök estig eldől, ki lesz a Ferencváros vezetőedzője. A labdarúgó-bajnokság idei szezonjában szerényebben szereplő együttes kedden bontott közös megegyezéssel szerződést László Csabával, de az utódot eleddig nem sikerült megtalálni.

László Csaba távozik a Ferencvárostól

Sport2005.11.09, 07:46

A 100%Fradi információ szerint közös megegyezéssel szerződést bontott az FTC Rt. és László Csaba vezetőedző. A Borsodi Ligában jelenleg 12. helyezett labdarúgócsapat edzéseit ideiglenesen Vass László másodedző vezényli, s az új tréner kinevezéséig (amelyre legkésőbb csütörtökig sor kerül) ő ül majd a kispadon.

Az FTC meneszteni akarja László Csabát

Sport2005.11.08, 09:11

Rendkívüli ülést tartott hétfőn az FTC Rt. igazgatósága. A testület értékelte a labdarúgócsapat eddigi szereplését és úgy döntött, hogy a szakmai stábban változtatásokra van szükség. Horváth K. József, a klub sajtófőnöke azt mondta, hogy mivel László Csaba vezetőedzőnek élő szerződése van, napokon belül elkezdődnek vele az egyeztetések a megállapodás felbontásának feltételeiről.

Megszerezte első győzelmét a Fradi

Sport2005.10.03, 11:51

A Ferencváros megszerezte első győzelmét a labdarúgó Borsodi Ligában, miután László Csaba csapata a 7. forduló zöld-fehér rangadóján 2-0-ra legyőzte a Győri ETO FC együttesét.

Ötöt lőtt az Újpest, még nyeretlen az FTC

Sport2005.09.17, 22:14

A labdarúgó NB I negyedik fordulójában hazai pályán gálázott az Újpest, amely 5-1-re verte a Pécs csapatát. Szintén otthon tartotta a három pontot az MTK és a Zalaegerszeg, a fővárosi kék-fehérek a Tatabánya, a Zala megyeiek az FTC ellen győztek egygólos különbséggel, László Csaba fiai négy meccsen mindössze egy pontot gyűjtöttek. A Videoton az FTC és a Honvéd után újabb pesti csapatot leckéztetett meg, és 3-0-val távozott a Fáy utcából, Pápán élvezetes meccsen remizett a Lombard és a Honvéd.

Reformot követelnek a pénzügyminiszterek

Archívum2005.09.16, 17:36

Elkerülhetetlen az államháztartás reformja. Veres János jelenlegi, valamint Draskovics Tibor, László Csaba és Varga Mihály volt pénzügyminiszterek a HBLF és az ICEG közös konferenciáján ütköztették nézeteiket az államháztartás helyzetéről, és a szükséges lépésekről. A miniszterek szerint el kell végtre fogadni, hogy az adócsökkentéssel egy időben a kiadási oldalból is le kell faragni.

László Csaba maradt a Fradi vezetőedzője

Archívum2005.09.07, 14:26

A rossz eredmények ellenére László Csaba maradhat a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője - döntött a klub igazgatósága szerdán. A testület több mint kétórás ülést tartott, ahol értékelték az elmúlt hónapok történéseit.

László Csaba állása a tét Zalaegerszegen

Archívum2005.08.26, 10:34

A labdarúgó Borsodi Liga negyedik fordulójában a bajnoki címvédő DVSC-AVE Ásványvíz - amely szerdán 3-0-s vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől a Bajnokok Ligája selejtezője harmadik fordulójának visszavágóján, s ezzel kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól - a Győri ETO FC otthonába látogat.

UEFA-kupa: hiába nyert Minszkben a Fradi

Sport2005.07.29, 15:23

A nyár folyamán igencsak meggyengült Ferencváros a labdarúgó UEFA-kupa-selejtező első fordulójának az Üllői úton rendezett odavágóján 2-0-ra kikapott az MTZ-RIPO Minszk együttesétől. László Csaba csapatának, bár győzött Fehéroroszországban, a 2-1-es siker kevés volt a továbbjutáshoz.

KPMG: Az iparűzési adót fizetni kell

Gazdaság2005.07.27, 12:15

A KPMG szerint a jelenleg hatályos magyarországi törvény törléséig vagy módosításáig a hazai cégeknek mindenképpen fizetniük kell a helyi iparűzési adót. A tanácsadó cég szerint az adózóknak ma még nem ajánlott bármilyen adóigazgatási lépést tenniük, hiszen egyrészt nincsenek lépéskényszerben, ugyanakkor minden megtett lépés adókockázatokat rejthet magában.

Kaposvári csatárt igazolt a Fradi

Sport2005.07.27, 13:18

Jovánczai Zoltán, a NABI Kaposvár utánpótlás-válogatott támadója hároméves szerződést kötött a Ferencváros labdarúgócsapatával. A játékos pénteken csatlakozik a zöld-fehérek keretéhez, így könnyen elképzelhető, hogy László Csaba vezetőedző már a vasárnapi, FC Fehérvár elleni bajnoki mérkőzésen beveti az új szerzeményt.

László Csaba bízik a továbbjutásban

Archívum2005.07.27, 13:26

László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője annak ellenére bízik csapata továbbjutásában, hogy a csütörtökön magyar idő szerint 16 órakor kezdődő idegenbeli visszavágón kétgólos hátrányt (0-2) kellene ledolgoznia az MTZ-RIPO Minszk ellen a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének 1. fordulójában.

László Csaba nem engedi bántani játékosait

Sport2005.07.15, 13:49

Kemény munkával ki lehet javítani a hibákat - fogalmazta meg véleményét László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője azután, hogy csapata hazai pályán 2-0-ra kikapott az MTZ-RIPO Minszktől a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

Már itthon bebiztosítaná a továbbjutást az FTC

Sport2005.07.14, 22:02

László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője azt szeretné, hogy tanítványai már a csütörtökön 20 órakor kezdődő első mérkőzésen magabiztos győzelmet arassanak a fehérorosz MTZ-RIPO Minszk ellen a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában.

Vukmir is távozik az Üllői útról

Sport2005.06.16, 12:57

Kevés idő maradt már július 6-ig, amikor is a Ferencváros labdarúgó-csapatának a játékoskeret megnevezésével együtt legkésőbb neveznie kell az UEFA-kupára. A zöld-fehérekre július 14-én ugyanis már selejtező vár, egyelőre azonban még nem lehet tudni, kire is számíthat László Csaba vezetőedző.

A Fradi is egymillióra büntette László Csabát

Archívum2005.06.03, 14:17

Nem egészen 24 órával a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának határozata után az FTC Rt. igazgatósága is egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta László Csaba vezetőedzőt a Magyar Kupa május 11-i döntőjével kapcsolatban elindított vizsgálat eredményeként.

Felfüggesztett eltiltás és pénzbírság László Csabának

Sport2005.06.03, 14:16

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága egymillió forint befizetésére kötelezte, valamint tíz hónapra eltiltotta László Csabát, a Ferencváros vezetőedzőjét a Matáv FC Sopron ellen 5-1-re elveszített kupadöntőn tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt. Utóbbi ítéletet egy évre felfüggesztette.

László Csaba már nem segíti Matthäust

Sport2005.05.18, 15:23

A Magyar Labdarúgó Szövetség szerdai elnökségi ülésén lemondott László Csaba, a válogatott pályaedzője. Lothar Matthäus szerint a Fradi trénere feláldozta magát a nemzeti együttes sikere érdekében.

László Csaba szerint a bíró a kupagyőztes

Sport2005.05.12, 18:56

Szerda este emlékezetes kupadöntőre került sor Székesfehérváron, és nem csak azért hagyott nyomokat a mérkőzés, mert a Matáv Sopron a címvédő FTC elleni 5-1-es győzelmével története első kupagyőzelmét aratta. A Ferencváros ugyanis nyolc emberrel fejezte be a finálét, és a zöld-fehérek nem értik, miért kellett külföldi bírót hívni.

Égből pottyant gólt is kapott Sopronban a Fradi

Sport2005.04.24, 14:24

A Magyar Kupa két döntősének vasárnapi bajnoki mérkőzésén a Matáv FC Sopron 3-0-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost, így a listavezető debreceni labdarúgócsapat már 7 pontos előnnyel vezet a zöld-fehérek előtt.

László Csaba: A Fradi nem halhat meg

Sport2005.04.11, 17:59

László Csaba a végsőkig kitart, és erre lelkesíti a Ferencváros labdarúgóit is - nyilatkozta a zöld-fehérek vezetőedzője az [origo]-nak azon a hétfői találkozón, amelyen beszélt szombati összeroppanásáról, sírógörcséről,valamint arról, mit is jelent egy székelyföldi magyarnak az anyaország nemzeti válogatottjánál dolgozni, egyszersmind az Erdélyben még mindig legendának számító Ferencváros szakvezetőjének lenni.

László Lipcseit dicséri

Sport2005.04.11, 12:29

Tovább folytatódott a Ferencváros mélyrepülése az Arany Ászok Ligában: szombaton a Kaposvár lopott pontot az Üllői útról, így László Csaba tanítványai előtt már három ponttal vezet a Debrecen. Az 1-1-re végződött találkozón az FTC trénere kipróbálta a címvédő egyik tehetséges játékosát: a 18 esztendős Bartha László most debütált az első osztályban. A támadó az utolsó negyedórát tölthette a pályán.