László Csaba

címke rss

László Csaba a támadófutball híve

Archívum2004.08.02, 16:06

A viharos edzőváltást követően július közepe óta László Csaba irányítja a Ferencváros edzéseit. A zöldek vadonatúj vezetőedzője a csapatról és terveiről is beszélt.

László Csaba a Fradi új edzője

Sport2004.07.05, 18:27

Hétfőn az FTC Rt. igazgatótanácsának rendkívüli ülése után július 15-től László Csabát nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének. Az erdélyi származású szakember - aki évek óta Németországban él, elvégezte a kölni főiskolát, és idén januártól Lothar Matthäus segítőjeként dolgozik a magyar válogatottnál - kétéves szerződést kötött a zöld-fehér klubbal.

Totti a cipője miatt nem lőtt gólt

Sport2004.06.15, 16:37

A svéd sajtó eufórikus állapotban ünnepli Lars Lagerbäck és Tommy Söderberg "társkapitányok" válogatottjának szemkápráztató játékát és 5-0-s győzelmét Bulgária ellen. Az Európa-bajnokság eddigi legjobb teljesítményét nyújtó együttest máris a végső esélyesek között emlegetik - s nem csak Skandináviában. A csoport másik mérkőzésen döntetlenező olaszok elégedetlenkednek, Totti pedig a cipőit okolja a gólképtelenség miatt.

László Csaba Józsit és Polonkait dicséri

Sport2004.03.23, 16:22

A hét végén egy cseh és egy magyar bajnokit tekintett meg élőben László Csaba, Lothar Matthäus szövetségi kapitány segítője. A Mönchengladbachban élő, erdélyi származású tréner a Banik Ostrava - Slavia Praha és az Újpest - Balaton FC mérkőzésen volt jelen, s előbbin Józsi György játékát elemezte, utóbbin pedig a potenciális válogatottjelölteket külön figyelte.

Draskovics: 2010-re lehet euró Magyarországon

Gazdaság2004.02.16, 12:26

2010-re halasztódhat Magyarországon az euró bevezetése, mondta Draskovics Tibor a Der Standardnak. A lap szerint a legfőbb akadályt az 5,5 százalékos magas inflációs ráta és mindenekelőtt a költségvetés túlságosan nagy hiánya jelenti, amely miatt László Csabának távoznia kellett a posztjáról.

László Csaba az üzleti szférában folytatja

Itthon2004.02.15, 23:19

László Csaba a vasárnap leköszönő pénzügyminiszter az üzleti szférában folytatja pályafutását. A pénzügyminiszter Friderikusz Sándor műsorában nyilatkozva továbbra sem árult el részleteket menesztésének okairól. Ugyanakkor László kijelentette, hogy pénzügyminiszterként sok olyan lépést készített elő, amelyekre mindmáig büszke.

Nincs felelőse a téves államháztartási adatnak

Gazdaság2004.02.13, 13:17

A Pénzügyminisztériumban a decemberi áfabevételekkel kapcsolatos vizsgálat konkrét személyi felelősséget nem állapított meg, de több hibára derített fényt, leginkább a PM, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Magyar Államkincstár közötti információáramlásban - közölte a tárca. A téves előrejelzés utáni, vártnál nagyobb államháztartási hiány miatt menesztik László Csaba pénzügyminisztert.

Elbocsátásokat is hozhat a Draskovics-csomag

Gazdaság2004.02.13, 11:12

Kis létszámú leépítéseket is hoz a Draskovics-csomag - a Világgazdaság információi szerint. A lap úgy értesült, hogy a 155 milliárdos megszorítási csomag részét képezi a még László Csaba által elrendelt, ám nem százszázalékosan teljesített létszámleépítések végrehajtatása is. A megszorítások keretében részlegesen privatizálhatják a MÁV-ot.

A kommunikációs szakértők hada sem javított eddig a kormány népszerűségén

Itthon2004.02.11, 15:27

Bár a kormányzati kommunikáció központi szervezésében számos szervezeti egység vesz részt, a kormány népszerűségét eddig nem sikerült javítani. Több alkalommal - elsősorban a tárcáknál - félreérthető, rosszul sikerült nyilatkozatok vagy idő előtt kiszivárgott információk rontottak a kormány helyzetén. A politika és a kommunikáció egyre szorosabban kapcsolódik egymáshoz. A kormányzati kommunikációnak jelenleg négy nagy színtere van, ám az együttműködés közöttük még korántsem zökkenőmentes.

László: Draskovics nagyobb támogatást kap

Gazdaság2004.02.06, 16:44

László Csaba úgy véli, utóda nagyobb politikai támogatottságot fog élvezni, miután a kormány ráébredt, hogy szigorú költségvetési politikára van szükség. Ennek ellenére a távozó pénzügyminiszter szerint Draskovics Tibor mozgástere szűkül. László Csaba elmondta: 2003-ban már megkezdődött a gazdaságpolitikai kiigazítás.

Szonda: egyre csökken a kormánypárt iránti rokonszenv

Itthon2004.02.02, 11:55

A Szonda Ipsos legújabb felmérése szerint László Csaba a múlt hónap vesztese, aki öt pontot veszített népszerűségéből, de a kormánypárti politikusoknak általában egy-három ponttal alacsonyabb lett a mutatója. Medgyessy Péter két pontot veszített, Orbán Viktor viszont kettőt nyert - ismerteti a felmérés eredményeit a Népszabadság.

A lakosság szerint rossz a gazdaság helyzete

Gazdaság2004.01.29, 16:25

Az emberek rossznak ítélik a magyar gazdaság helyzetét, és ezért főként a kormányt teszik felelőssé - derül ki a Political Capital Institute felméréséből. Legtöbben hallottak a pénzügyminiszter-cseréről, de nagy részük nem tudja, ki László Csaba utóda. Az eddigi pénzügyi vezetők között Kupa Mihály a legnépszerűbb, őt Bokros Lajos követi. A felmérésben részt vevők negyede szerint vezetik be az eurót már 2008-ban.

László Csaba: Az ördög elvitte a fináncot

Itthon2004.01.26, 14:59

Az ellenzék kezdeményezésére hétfőre összehívott rendkívüli parlamenti ülésen csak a napirend előtti felszólalások hangoztak el. Mivel a kormánypárti képviselők nem voltak hajlandóak szavazni a napirendről, ezért határozatképtelenség miatt a további vita elmaradt. Az ellenzék a költségvetés helyzetéről akart vitatkozni. László Csaba leváltott pénzügyminiszter verssel búcsúzott.  

Tizenegy újonc Matthäus első keretében

Sport2004.01.21, 15:37

A legesélyesebbnek tartott, jelenleg a német Bundesliga élvonalában szereplő Borussia Mönchengladbach utánpótlását irányító László Csaba lesz Lothar Matthäus szövetségi kapitány közvetlen segítője a magyar labdarúgó-válogatottnál. A szakvezető első bő, negyvenes keretében tizenegy újonc található.

Sokan Bokrost látnák szívesen a pénzügyi tárca élén

Gazdaság2004.01.19, 10:38

Meglehetősen radikális véleményt fogalmaztak meg olvasóink a közel két héttel ezelőtti pénzügyminiszter-váltással kapcsolatban. Az olvasók többsége Bokros Lajost látná szívesen a pénzügyi tárca élén, ugyanakkor Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszterben kevesen bíznak.

Tető alatt a 4-es metró finanszírozása

Itthon2004.01.14, 19:27

A kormány jóváhagyta a 4-es metró megvalósításának finanszírozási szerződését, amelyet a közeljövőben ír alá László Csaba pénzügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester - közölte Gál J. Zoltán a kabinet szerdai ülését követő kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A Financial Times Járait is okolja

Gazdaság2004.01.09, 14:06

Nem vár jelentős változást az új pénzügyminiszter, Draskovics Tibor kinevezésétől a Financial Times (FT) című brit gazdasági lap, amely összeállításában kiemeli, hogy László Csaba mellett a másik "főbűnös", a jegybankelnök Járai Zsigmond továbbra is helyén marad - írja a Népszabadság.

Financial Times: az MSZP miatt bukott meg László

Itthon2004.01.08, 11:42

A külföldi sajtó is foglalkozik a magyar pénzügyminiszter menesztésével. "Bűnbakot találtak László Csaba személyében, ezért menesztették" - írja egy lengyel lap. A brit Financial Times szerint a pénzügyminiszter nem tudott kijönni az MSZP-vel, és ezért mennie kellett.

László Csaba szívesen lenne Matthäus segítője

Sport2004.01.07, 18:34

Dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke több órán keresztül tárgyalt László Csabával, akit Lothar Matthäus leendő pályaedzőjeként szemeltek ki a szövetségben. László 39 éves, Székelyudvarhelyen született, és jelenleg a Borussia Mönchengladbach U16-os csapatánál edzősködik.

Draskovics az új pénzügyminiszter

Gazdaság2004.01.07, 18:02

A vártnál nagyobb államháztartási hiány miatt február 15-én távozik a kormányból László Csaba pénzügyminiszter - jelentette be szerda délután Medgyessy Péter miniszterelnök. Utóda Draskovics Tibor, a miniszterelnök jelenlegi kabinetfőnöke lesz. A hírre a forint meredeken esni kezdett, később a piac megnyugodott.

Távozik a pénzügyminiszter

Itthon2004.01.07, 14:05

Az MTI értesülése szerint távozik László Csaba pénzügyminiszter. Lászlót Draskovics Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke követi a posztján.

László Csabával is tárgyal az MLSZ elnöke

Sport2004.01.05, 16:37

Hétfőn nem sokkal dél előtt Lothar Matthäus elfoglalta szobáját az MLSZ Róbert Károly körúti székházában, majd a szövetség vezetőivel szorgos tárgyalásokba kezdett. Bozóky Imre MLSZ-elnök tájékoztatása szerint az új magyar kapitányt segítő szakmai stáb két héten belül teljesen kialakulhat.

Vezetőcsere a Kincstári Vagyoni Igazgatóság élén

Gazdaság2003.12.30, 15:42

László Csaba pénzügyminiszter hétfőn visszavonta Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatójának és helyettesének, Bencze Izabellának vezetői megbízását és azonnali hatállyal felmentette őket a munkavégzés alól.

Demszky és László megállapodott a négyes metróról

Itthon2003.12.19, 15:47

László Csaba pénzügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester pénteken megállapodott a négyes metró építését érintő finanszírozási kérdésekről, így hamarosan aláírhatják az erről szóló szerződést. A korábbi megállapodás szerint a 300 milliárd forintra tervezett beruházásból 90 milliárd terhelné Budapestet, 210 milliárd a kormányt.

2003 emlékezetes gazdasági döntéshozói

Gazdaság2003.12.18, 15:30

Járai Zsigmond jegybankelnök és László Csaba pénzügyminiszter, Demján Sándor vállalkozó, Jaksity György tőzsdeelnök és privatizációs tanácsadó és Kovács Gábor üzletember-mecénás döntéseiről maradhat emlékezetes az [origo] szerint az idei év. Válassza ki, melyikük kerüljön Az év embere szavazás döntőjébe!

László Csaba: Jogszerű volt az adatmásolás

Itthon2003.12.16, 18:35

László Csaba pénzügyminiszter keddi közlése szerint jogszerűen rendelte el a kormány 2002. júniusi döntése alapján a tárcája felügyelete alá tartozó hivatalok informatikai adatbázisának mentését.

A kormányszóvivő tagadja, hogy távozásra kérték az MNB-elnököt

Itthon2003.12.12, 11:05

A kormányszóvivő tagadta, hogy Medgyessy Péter kormányfő egy héttel ezelőtt távozásra kérte fel a jegybankelnököt. A Magyar Hírlap azt írta, hogy Járai távozásáért a miniszterelnök felajánlotta, hogy meneszti László Csaba pénzügyminisztert.

Elhalasztj�k a Mol-r�szv�nykibocs�t�st

Gazdaság2003.12.09, 15:03

Az �llami Privatiz�ci�s �s Vagyonkezel� Rt. (�PV Rt.) �s a Mol kedden bejelentette, hogy elhalasztj�k a Mol r�szv�nyeinek �sszetett �rt�kes�t�s�t. A kamatemel�s nyom�n kialakult helyzetben ugyanis a befektet�k j�val kevesebbet k�n�ltak az olajc�g pap�rjai�rt, mint azt a k�t c�g szerette volna.

50 millió eurós hitel szennyvízhálózat-fejlesztéshez

Gazdaság2003.12.08, 11:46

László Csaba pénzügyminiszter 50 millió euróról szóló hitelszerződést írt alá Wolfgang Roth-tal, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével hétfőn. A kölcsönből három vidéki város, Szombathely, Kecskemét és Debrecen szennyvízhálózatának, illetve víztisztító rendszerének korszerűsítését finanszírozzák.

Péterfalvi: Törvénysértő volt az adatmentés

Itthon2003.11.18, 23:43

Törvénysértő volt a személyes adatok vonatkozásában a 2002-es kormányváltást követően László Csaba által elrendelt adatmentés, illetve továbbítás - szögezte le az esetet vizsgáló parlamenti bizottság keddi ülésén Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.

László Csaba: számítógépek nyújtották be a Fidesz költségvetési módosításait

Gazdaság2003.11.15, 12:09

A pénzügyminiszter szerint az Országgyűlés várhatóan december közepére, de legkésőbb december 20-ra elfogadja jövő évi költségvetést, és megbirkóznak a Fidesz által benyújtott több mint 1400 módosító indítvánnyal.

Cáfolják László Csaba lemondásának hírét

Itthon2003.11.04, 07:51

A Pénzügyminisztérium cáfolja a keddi Magyar Nemzetben megjelent értesülést, miszerint decemberben távozik László Csaba pénzügyminiszter. A lap úgy tudja, hogy a miniszter már benyújtotta lemondását, és a költségvetés elfogadása után távozik.

A koalíció szerint is kevés pénz jut az önkormányzatoknak

Gazdaság2003.10.29, 07:16

Ősi szomáliai közmondással ajánlotta a képviselők figyelmébe a 2004-es büdzsé tervezetét László Csaba pénzügyminiszter. A kedden kezdődött költségvetési vita első óráiban még a kormánypárti képviselők is egyetértettek abban, hogy kevés pénz jut az önkormányzatoknak, míg a Fidesz szerint először pótköltségvetést kell készíteni az idei évre.

László Csaba pert nyert a Magyar Nemzettel szemben

Itthon2003.10.27, 18:48

Sajtópert nyert László Csaba pénzügyminiszter a Magyar Nemzettel szemben; a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítélete szerint a lap valótlanul állította, hogy a felperes a  K&H Banknál korábban betöltött vezető tisztségével összefüggésben közvetlenül, személyesen felelős a brókercégnél történt visszaélésekért.

Nem váltják le László Csabát

Gazdaság2003.10.24, 12:21

László Csaba pénzügyminiszter távozásának gondolata fel sem vetődött a kormányban - szögezte le Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Magyar Nemzet egy írására reagálva, amelyben a pénzügyminiszter lehetséges leváltását fejtegették - írja a Népszabadság.

Tagadják László Csaba menesztésének hírét

Itthon2003.10.22, 11:59

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint semmi alapja a Magyar Nemzet állításának, miszerint László Csaba pénzügyminiszter még február előtt távozik posztjáról. A lap szerint a négy lehetséges utódot informálisan már meg is keresték.

László Csaba: Úton az európai New Deal

Gazdaság2003.10.17, 09:52

Jó esély van arra, hogy decemberben konszenzus születik az EU olasz elnöksége által elindított gazdasági növekedési kezdeményezésről - mondta a csütörtöki brüsszeli tanácskozás után a magyar pénzügyminiszter. László Csaba szerint az aznap kezdődött EU-csúcs egyik fő napirendi pontjaként tárgyalt kezdeményezés eljutott abba a fázisba, amelyben egyaránt megvan a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin), az Európai Beruházási Banknak (EIB) és - most már - a tagállamok első számú vezetőinek a támogatása is.

Adótitkokat is látni akar a pénzügyminiszter

Itthon2003.10.13, 19:35

Egy, a pénzügyi tárca által tervezett törvénymódosítás szerint László Csaba pénzügyminiszter előtt nem lenne többé adótitok. Bárkinek az adatait bekérethetné magához az APEH-től a pénzügyminiszter, áll az új tervezetben.

A K&H-üggyel kapcsolatos sajtóperek kezdődnek

Itthon2003.10.12, 10:05

A Kulcsár-üggyel összefüggésben sajtóperek indulnak a Magyar Nemzet ellen a jövő héten a Főváros Bíróságon. A felperesek között van László Csaba pénzügyminiszter, Jegesy András, a belügyminiszter férje, illetve Endrényi Éva, akiről azt írták, hogy a külügyminiszter barátnője. A Magyar Nemzet annak kapcsán hozta összefüggésbe a K&H brókercégénél történtekkel László Csabát, hogy korábban a banknál töltött be vezető pozíciót, Jegesy András és Endrényi Éva pedig a lap szerint Kulcsár Attila VIP-listáján szerepelt.

Fidesz: Rejtélyes szilveszteri áfa-visszatérítés brókerügyben

Itthon2003.10.03, 13:39

Répássy Róbert fideszes képviselő írásbeli kérdéssel fordul László Csaba pénzügyminiszterhez. Ebben azt kéri, vizsgálják meg, hogyan történhetett, hogy szilveszter napján több mint 4 milliárd forint áfa-visszatérítést utaltak át a Nemzeti Autópálya Rt.-nek. A Fidesz szerint a közpénz Kulcsár Attilához kerülhetett.

Tovább csökken a fejlesztési adókedvezmény határa

Gazdaság2003.09.18, 16:55

A kormány által jóváhagyott módosításokhoz képest tovább szélesedik azok köre jövőre, akik igénybe vehetik a fejlesztési adókedvezményt, mondta László Csaba pénzügyminiszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) gazdaságpolitikai fórumán csütörtökön Budapesten. A jelenlegi 10 milliárd forintról 3 milliárd forintra csökken az értékhatár.

Szász elfogultnak tartja Lászlót és Medgyessyt

Itthon2003.09.11, 17:01

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke egy kérdésre válaszolva megismételte azt a véleményét, hogy László Csaba pénzügyminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök elfogult a K & H-ügyben, mert korábbi munkahelyeiek miatt érintettek.

Mégis leváltották a PM szóvivőjét

Itthon2003.09.08, 16:33

Kovács László, az MSZP elnöke szerint Máté Dániel már nem a Pénzügyminisztérium szóvivője. A jövőben a kommunikációs osztály vezetését látja csak el. Kovácsot erről László Csaba pénzügyminiszter tájékoztatta.

Bírálták László Csabát, Csehák távozik

Itthon2003.09.03, 13:55

A MSZP-t belülről ért kritikákról, valamint a Pénzügyminisztérium és a párt közötti konfliktusról is szó esett a párt elnökségének kedd esti ülésén. Kovács László pártelnök az ülés utáni tájékoztatón jogosnak nevezte a Pénzügyminisztériumot ért kritikákat, melyek nyomán felmerült a tárca szóvivőjének távozása, ezt a hírt utóbb cáfolta László Csaba miniszter. Miközben Kovács tagadta, hogy a kormányon belüli személyi változásokról is szó esett volna az ülésen, megjegyezte, a PM kommunikációját ért kritika a miniszter felelősségét is felveti. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint eközben az egészségügyi miniszter lemondott ...

Lemondott Csehák Judit

Itthon2003.09.03, 17:24

Csehák Judit egészségügyi miniszter a mai kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette: felmentését kérte a miniszterelnöktől. Csehák hivatalosan azzal indokolta távozását, hogy csak egy évre vállalta a miniszterségét. Csehák Judit minisztersége bő egy éve alatt több vitás ügyet is keresztülvitt a kormányon és a parlamenten. Csehák ezután egy hamarosan létrejövő állami betegjogi alapítvány kuratóriumi elnöke lesz Medgyessy ígérete szerint. A kormányszóvivő a tájékoztatón bejelentette: a hírekkel ellentétben László Csaba pénzügyminiszter marad a posztján.

Szonda: az összes politikus népszerűsége esett

Itthon2003.09.01, 11:13

A politikusok népszerűsége leggyakrabban 2-3 ponttal, de László Csabáé például 5-tel csökkent az elmúlt hónap folyamán - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatása alapján. Népszerűsége sem kormánypárti, sem ellenzéki politikusnak nem nőtt.  

Novemberben kifizetik az 53. heti nyugdíjakat

Gazdaság2003.08.13, 17:56

László Csaba pénzügyminiszter a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy a nyugdíjasok novemberben megkapják az 53. heti járandóságukat, és ebben a hónapban kifizetik nekik az éves nettó keresettől függő korrekciós összeget is - közölte Gál J. Zoltán a szerdai kormányülést követő tájékoztatón.

László Csaba: Jövőre nem nőnek a reálbérek

Gazdaság2003.08.05, 18:18

Jövőre csak a bérek reálértékének fenntartása lehet a cél, s 2005-re, valamint 2006-ra tervezhető az 1-2, illetve a 2-3 százalékos reálbérnövelés - mondta László Csaba pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keddi plenáris ülésén a középtávú gazdaságpolitikai programról tartott konzultáción.

Az MSZP is vitába száll László Csabával

Itthon2003.07.25, 13:23

Az SZDSZ után az MSZP is közölte, hogy nem ért egyet maradéktalanul a Pénzügyminisztérium elképzeléseivel, amelyet a múlt héten hoztak nyilvánosságra. A szocialisták elnöksége várhatóan a jövő héten egyeztet László Csaba pénzügyminiszterrel. Az MSZP nem támogatja például a 13. havi nyugdíj-kifizetés első ütemének elhalasztását és a lakáshitelek adókedvezményének eltörlését.

Drágulás követheti az áfakulcs-változásokat

Gazdaság2003.07.21, 17:25

A kormányzat tervei szerint jövő év januárjától az általános forgalmi adó (áfa) felső 25 százalékos kulcsa 23 százalékra mérséklődik. Megszűnik a 0 százalékos adókulcs, és helyette 5 százalékos kerül bevezetésre, a jelenleg kedvezményes 12 százalékos kulcs pedig 15 százalékosra emelkedik. Az emelésekkel drágulnak a nem támogatott gyógyszerek, a tankönyvek, a tömegközlekedés, a háztartási energia (a földgázt kivéve) és a személyszállítás. A kormányzat a cégautóadó megduplázását is tervezi.

Tízszázalékos bérnövekedést vár a kormány

Gazdaság2003.07.18, 11:56

A kormány jövőre 9-10 százalékos bérnövekedéssel számol. A bruttó bérek emelkedése ellensúlyozná az adótörvények szigorításának hatásait - mondta László Csaba pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában pénteken.

2008-tól euróval fizethetünk

Gazdaság2003.07.16, 17:20

A kormány a jegybankkal egyetértésben úgy döntött, hogy Magyarország 2008-tól kíván csatlakozni a valutaunióhoz - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán. A kormányfő közölte: ennek érdekében jövőre szigorúbb lesz a költségvetés az ideinél és változnak az áfakulcsok.

Vitatott nulla László Csaba jelzálogbejegyzésén

Itthon2003.07.14, 18:35

Hiteles, de a pénzügyminiszter által lakásépítésre felvett hitel összegét tévesen feltüntető tulajdoni lapot juttattak el ismeretlenek hétfőn több újsághoz és hírügynökséghez - állítja a Pénzügyminisztérium. A dokumentum szerint László Csaba pénzügyminiszternek 821 ezer eurós hitele van a K&H Banknál. A tárca közleménye szerint a jelzálogjog bejegyzésekor hiba történt, a kérdéses hitel összege valójában csak 88 100 euró, vagyis 22 millió forint.

Brókerbotrány: rágalmazás miatt feljelentik Rogánt

Itthon2003.07.10, 18:23

Jegesy András ügyvéd, Lamperth Mónika belügyminiszter férje rágalmazás miatt feljelenti Rogán Antalt. Az ellenzéki politikus ugyanis szerdán azt állította, hogy az ügyvéd havi egymillió forintos megbízási szerződést kötött korábban a K&H Equities brókercéggel, amely állami pénzeket forgatott, a szerződést azonban nem mutatta be. Eközben Rogán a pénzügyminiszter felelősségét is felvetette a brókercég körüli botrány kapcsán. Szerinte ugyanis László Csaba korábbi munkahelye, a K&H Bank több milliárd forint értékben kapott állami megbízásokat. Az MSZP az újabb elenzéki vádak után visszatámadott: szerintük vezető fideszes politikusok kappcsolatban ...

Varga Mihály: Fekete hónap volt a június

Gazdaság2003.07.03, 16:15

Az elmúlt hónap a magyar gazdaság fekete hónapja volt, "László Csaba erőszakossága és szakmai hibája miatt" minden családnak tízezer forinttal kell többet fizetnie - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

A kormánynak nincs árfolyamcélja rövid távra

Gazdaság2003.07.03, 15:56

A kormánynak, a közelmúltban történt piaci felfordulás ellenére, nincs árfolyamcélja rövidtávra - írta László Csaba pénzügyminisztert idézve a Reuters hírügynökség. A miniszter szerint a jövőben még fontosabb lesz a kormányzat és a jegybank együttműködése.

Kampánylevelek: a Fidesz elfogulatlan vizsgálatot kér

Itthon2003.06.30, 21:30

A Fidesz szerint úgy tűnik, hogy László Csaba pénzügyminiszter a parlamentben tévesen informálta a közvéleményt az úgynevezett Fidesz-szórólapok ügyében - közölte Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Három miniszternek csökkent a népszerűségi mutatója

Itthon2003.06.30, 06:47

Szinte minden politikusnak módosult az utolsó vizsgálat óta a népszerűségi mutatója - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. Csökkent a rokonszenvmutatója három miniszternek: Magyar Bálintnak, László Csabának és Németh Imrének. Az első három helyen továbbra is Mádl Ferenc, Dávid Ibolya és Medgyessy Péter áll.

László Csaba: a lehető leghamarabb belépünk az ERM II-be

Gazdaság2003.06.30, 18:05

A kormány a jegybankkal egyeztetve az év második felében dönt arról, milyen pálya mentén csatlakozik Magyarország az euróövezethez és ennek részeként dönt arról, hogy mikor lép be az Európai Unió árfolyamrendszerébe, az ERM II-be - mondta László Csaba hétfőn.

Zuhant a forint Járai nyilatkozata után

Gazdaság2003.06.26, 16:41

Csütörtökön jelentősen gyengült a forint, emelkedtek a kamatok és az állampapír-piaci hozamok. Kereskedők szerint a jegybankelnök reggeli, a sáveltolásról szóló nyilatkozata  indította el a folyamatot. László Csaba pénzügyminiszter szerint közös döntések részleteiről "nem ízléses" nyilatkozni.

A PM kivizsgáltatja a Fidesz kampányleveleit

Itthon2003.06.23, 16:57

László Csaba pénzügyminiszter kivizsgáltatja, hogy mire utasította Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter kabinetirodája a vámhivatalt és hogyan engedték be a Fidesz kampányleveleit a tavalyi választások előtt. László Csaba szerint külföldre jutottak a magyar választók személyes adatai.

László Csaba szerint valótlanságot állított Szász

Itthon2003.06.23, 17:42

László Csaba pénzügyminiszter szerint Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke valótlanságot állított, amikor egy szombati tévéműsorban azt mondta, hogy a pénzügyminiszter korábban megfenyegette. A Pénzügyminisztérium hétfői közleménye szerint László ezt Szásszal is közölte hétfői megbeszélésükön. A pénzügyminiszter a megbeszélésen kijelentette: ő csak annyit mondott, jó néven venné, ha Szász Károly lemondana - olvasható a közleményben.

Félmilliárd eurós hitelt vett fel az állam

Gazdaság2003.06.20, 14:04

László Csaba a magyar állam nevében 500 millió euró szindikált hitel felvételéről szóló szerződést írt alá pénteken. A hitelt kedvezőtlenebb feltételekkel felvett kölcsönök előtörlesztésére fordítják, amellyel a várakozások szerint félmilliárd forint körüli éves kamatmegtakarítás érhető el - mondta a pénzügyminiszter az aláírást követő sajtótájékoztatón.

László Csaba nem vár kamatcsökkentést

Gazdaság2003.06.06, 14:08

A kamatok megfelelőek. Nem hiszem, hogy bármiféle beavatkozásra lenne szükség a következő 24-48 órában - nyilatkozta László Csaba pénteken. A pénzügyminiszter megerősítette: a kormány támogatja a jegybank erőfeszítéseit a 250-260 forint/eurós sáv védelmében.

Korrigál és élénkít a kormány

Gazdaság2003.06.04, 18:14

Átalakul a magyar kormányzat gazdaságpolitikája: a versenyképesség élénkítése és a kivitel erősítése a célja azoknak az intézkedéseknek, amelyeket kedden jelentettek be. A kormány a jegybankkal közösen eltolta a sávközepet, és ezzel gyakorlatilag leértékelte a forintot, közben pedig 76 milliárd forinttal csökkentette a költségvetés kiadásait.

A kormány a sávközép eltolásáról döntött

Gazdaság2003.06.04, 15:29

A kormány és a Monetáris Tanács közösen úgy döntött, hogy a forint euróhoz igazított ingadozási sávjának közepét 282,36 forintra tolta el az eddigi 276,1 forintról - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán, a kormányülést követően. A döntés meglepetésként érte a piacot.

Korrigálták a költségvetést

Gazdaság2003.06.04, 14:43

A költségvetési intézmények és más előirányzatok kiadásainak 76 milliárd forintos csökkentéséről döntött a kormány szerdán - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter.

Korrigálhatják a költségvetést

Gazdaság2003.06.02, 14:06

A pénzügyminisztérium kész korrigálni az idei költségvetést, hogy az idei évre tervezett deficitet be tudja tartani, de nem kér költségvetés-módosítást a parlamenttől - mondta László Csaba pénzügyminiszter hétfőn a Dow Jones hírügynökségnek.

László Csaba: Nem kell pótköltségvetés

Gazdaság2003.05.30, 14:47

Nincs szükség pótköltségvetésre az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat ismeretében sem, azonban a jelenlegi 3,5-4 százalékos éves növekedési prognózis módosulhat - mondta László Csaba pénzügyminiszter, miután a KSH nyilvánosságra hozta az idei első negyedévre vonatkozó - a vártnál gyengébb - növekedési adatait.

Félmilliárdos megtakarítást remélnek az Államkincstártól

Gazdaság2003.05.27, 16:41

Az új Magyar Államkincstár Rt. megalakításától évi 500 millió forintos megtakarítást remél László Csaba pénzügyminiszter - derült ki a parlamentben az államháztartási törvény módosításának általános vitáján. Az ellenzék szerint a mostani kincstár és az Államháztartási Hivatal összevonása indokolatlan.

László Csaba: A vártnál alacsonyabb lesz a növekedés

Gazdaság2003.05.22, 12:40

A következő években a tervezettnél alacsonyabb mértékben bővül a magyar gazdaság - mondta egy csütörtöki konferencián László Csaba. A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság növekedési rátája legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a németé.

A kormányfőt is meghallgatnák adatmentés-ügyben

Itthon2003.05.20, 15:11

Medgyessy Péter miniszterelnök meghallgatását javasolja Szijjártó Péter fideszes képviselő az APEH-nél és más kormányzati szerveknél a kormányváltás után elrendelt adatmásolás, illetve az esetleges jogosulatlan adatkezelés körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottságban.

Újabb ellentét a jegybank és a kormány között

Gazdaság2003.05.07, 17:51

Tévesnek és szakmailag komoly félreértésnek nevezte László Csaba pénzügyminiszter a jegybankelnök keddi nyilatkozatát, melyben Járai Zsigmond úgy vélte, hogy Magyarország csak az évtized végén csatlakozhat a valutaunióhoz. A kabinet úgy döntött, hogy a Postabankot állami garanciavállalás mellett még az idén magánosítja.

Már nem államosítható a gázüzletág - László Csaba a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.15, 16:47

Május 6-án László Csaba, Magyarország következő pénzügyminisztere válaszolt az [origo] olvasóinak kérdéseire. A válaszokból megtudhattuk, hogy mi várható az első száz nap alatt, hogy kizárható a Mol gázüzletágának értékesítése, hogy a tőzsde élénkítése érdekében eltörlik az árfolyam nyereségadóját, hogy nem lesz "tisztogatás" a minisztériumban. László Csaba szerint az adócsökkentés a leghatékonyabb vállalkozásösztönző eszköz, és Bokros az egyik legfelkészültebb pénzügyi szakember ma hazánkban. Megtudhatjuk azt is, hogy Varga Mihály várhatóan nem dolgozik majd alkalmazottként a minisztériumban.

Itthon legkorábban 2007-ben vezethetik be az eurót

Gazdaság2003.04.08, 18:16

A magyar gazdaság elsőrendű érdeke az euró mihamarabbi bevezetése - mondta László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy keddi sajtótájékoztatón. Az eseményen elhangzott, hogy a hétvégi referendum várhatóan nem erősíti a forintot, mert az már beépült az árfolyamba. A két szakember szerint az euró bevezetése - amely véleményük szerint legkorábban 2007-ben lehetséges - nem növeli majd az inflációt.

Beiktatták az új vámparancsnokot

Gazdaság2003.03.31, 13:55

László Csaba pénzügyminiszter hétfőn beiktatta Nagy János dandártábornokot, a vám- és pénzügyőrség új országos parancsnokát, aki a 11 év után távozó Arnold Mihályt váltja fel.

László Csaba: A háború csak közvetetten hat a gazdaságra

Gazdaság2003.03.27, 18:15

László Csaba pénzügyminiszter szerint az iraki háború miatt nem kell felülvizsgálni a magyar gazdaságpolitikát, az amerikai hadműveleteknek nincsen közvetlen hatásuk nincs a magyar gazdaságra.

Menesztik a Malév teljes vezetését

Itthon2003.03.27, 20:07

László Csaba pénzügyminiszter javaslatára a tulajdonos ÁPV Rt. a Malév teljes vezérkarát meneszti. Az ÁPV Rt. csütörtök esti közleményében felkérte az igazgatótanács tagjait, hogy mondjanak le, és váltsák le a vezérigazgatót is. Az [origo] információi szerint már pénteken menesztik Váradi József vezérigazgatót. A menesztések oka egy szabálytalanul megrendelt vizsgálat, amely egyébként szintén súlyos hibákat és milliárdos pazarlást állapított meg.

Szigorúbb adatvédelmet javasol az ombudsman

Itthon2003.03.26, 16:32

Az adatvédelmi biztos szerint a pénzügyminiszter által elrendelt adatmentésnek nincs jogszabályi alapja, az adatok továbbítása a minisztériumba, illetve az APEH adatainak tárolása az adóhatóságnál jogellenes adatkezelésnek minősül. Péterfalvi Attila azt fontolgatja, hogy jogszabály-módosítást kezdeményez az adatok még szigorúbb védelme érdekében.

A rendőrség vizsgálja Varga Mihály aktabekéréseit

Itthon2003.03.26, 16:34

A rendőrség vizsgálja, hogy hivatali visszaélés bűncselekményének minősült-e, amikor az előző ciklusban, Varga Mihály minisztersége idején kikérték a mostani pénzügyminiszter, László Csaba és Medgyessy Péter személyi aktáit a Pénzügyminisztériumban. Az eljárás jelenleg ismeretlen tettesek ellen folyik, állampolgári bejelentésre. A pénzügyi tárcánál is tart még a belső vizsgálat az ügyben.

Távozik a vámparancsnok

Gazdaság2003.03.26, 13:51

Nyugdíjazását kérte április elsejével Arnold Mihály altábornagy, a Vám és Pénzügyőrség (VPOP) országos parancsnoka; kérelmét László Csaba pénzügyminiszter elfogadta. A VPOP új vezetője Nagy János pénzügyőr dandártábornok lesz.

Megsemmisítették a VPOP lemásolt adatait

Itthon2003.03.20, 12:36

Az adatvédelmi ombudsman felszólítására megsemmisítették a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) tavaly nyáron lemásolt adatállományát. A VPOP-n kívül még több más intézmény korábban lemásolt adatai várnak megsemmisítésre.

László Csaba: Reális az inflációs cél

Gazdaság2003.03.19, 15:58

A jelenlegi dezinflációs környezetben jó esély van arra, hogy megvalósuljon az MNB és a Pénzügyminisztérium közös inflációs célkitűzése; az év végére tartható a 4,5 százalékos infláció, plusz-mínusz 1 százalékpontos eltéréssel - mondta László Csaba pénzügyminiszter a parlament költségvetési bizottságának szerdai ülésén.

Medgyessy távozását is követelik az APEH-ügy miatt

Itthon2003.03.12, 20:42

Mind Medgyessy Péter miniszterelnöknek, mind László Csaba pénzügyminiszternek le kellene mondania az APEH-ben történt adatmásolás miatt - jelentette ki az emberi jogi bizottság MDF-es elnöke, aki az adatvédelmi ombudsman vizsgálatának megállapításaira hivatkozik. Az ombudsman viszont egyelőre még nem hozta nyilvánosságra vizsgálatait, mivel megvárja az érintett intézmények visszajelzéseit. László Csaba közölte: senkinek semmilyen adata nem sérült, illetéktelen kezekben nem került, illetéktelen felhasználás nem volt.

László Csaba: Megnyugodtak a pénzpiacok

Gazdaság2003.03.10, 15:04

Folytatni kell a kormány és az MNB együttműködését a gazdaságpolitika céljainak teljesülése érdekében - nyilatkozta László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond jegybankelnök a miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélést követően. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a pénzpiacok megnyugodtak, a monetáris politika tekintetében normalizálódott a helyzet.

Jövőre megszűnhet a nulla kulcsos áfa

Gazdaság2003.03.07, 15:33

A magyar adórendszer a legtöbb vonatkozásban már harmonizál az unióssal, de a közösség elvárja, hogy Magyarország minél előbb szüntesse meg a nulla kulcsot az áfában - mondta László Csaba. A pénzügyminiszter szerint 2004. január elsejétől ezt meg is kell tenni.

Nem lesz jelentős leépítés a vámosoknál

Gazdaság2003.03.06, 16:52

Magyarország Európai Uniós csatlakozása után sem kell az országos vámszervezetben nagymértékű létszámleépítéssel számolni - közölte László Csaba pénzügyminiszter a rajkai határátkelőnél tett látogatása alkalmával.

Demszky a kormányra hagyná a metróépítést

Itthon2003.02.26, 07:29

Építse meg a kormány a 4-es metrót - ajánlotta Demszky Gábor több kormánytagnak. A főpolgármester Medgyessy Péter miniszterelnöknek, László Csaba pénzügyminiszternek és Csillag István gazdasági miniszternek írt ez ügyben levelet. A főpolgármester a héten tárgyalni szeretett volna a metróról a levelek címzettjeivel, ám várnia kell - írja a Magyar Hírlap.

Csak este közlik a miniszterek céges ügyeit

Itthon2003.02.24, 13:11

Csak hétfő este teszik közzé a kormánytagok cégeivel, korábbi munkahelyeivel kapcsolatos nyilatkozatokat. Az [origo] összesítése szerint a korábban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok, életrajzok alapján Csillag István mellett Medgyessy Péter, László Csaba, Németh Imre, Kovács Kálmán, Kiss Péter és Bárándy Péter dolgozott magáncégeknél vezető beosztásban vagy rendelezett tulajdonnal nem állami vállalkozásban.  

László Csaba megmozdítaná a spekulációs tőkét

Gazdaság2003.02.21, 13:34

Egyeztetést kezdett a jegybank és a pénzügyi tárca arról, hogy a januári, forint melletti spekuláció során az országba érkezett pénzt hogyan lehetne tartós maradásra, vagy távozásra bírni - jelentette be László Csaba. A pénzügyminiszter szerint megoldást jelenthetne a jelenleg 3,5 százalékos overnight kamat emelése.

A kormányszóvivő szerint nem igazak Varga állításai

Itthon2003.02.20, 17:57

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint bizonyítható, hogy Varga Mihály volt pénzügyminiszter nem mond igazat László Csaba pénzügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök és Dobrev Klára volt kabinetfőnök személyi aktájának kikérésével kapcsolatban. Varga ugyanakkor azt állítja: a kormányszóvivő csúsztat, és nyilvánvalóan az APEH adatmásolási ügyéről kívánják így elterelni a figyelmet.

Medgyessyt is vizsgálta Varga Mihály

Itthon2003.02.19, 17:26

Belső vizsgálatot rendelt el László Csaba pénzügyminiszter, mert a kormányváltás előtti hetekben Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter kabinetfőnöke bekérette személyi aktáját. Az esetre akkor derült fény, amikor László szerette volna megnézni az iratokat, de azok nem voltak a helyükön. Varga Mihály közölte: egy bejelentés nyomán rendelt el vizsgálatot. Emellet az is kiderült, hogy nem csupán László Csaba, hanem Medgyessy Péter miniszterelnök aktáját is bekérték. A kormányfő dossziéját a Gresham-ügy miatt vizsgálta a Pénzügyminisztérium előző vezetése.

A Fidesz szerint Kiss Elemér cége világítja át a Malévot

Itthon2003.02.18, 16:28

Szijjártó Péter (Fidesz) írásbeli kérdéssel fordul László Csaba pénzügyminiszterhez: létezik-e a Malév Rt. és Kiss Elemér ügyvédi irodája között olyan szerződés, amely szerint a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter irodája végzi a légitársaság átvilágítását. Kiss úgy véli, hogy a céget nem érheti hátrány amiatt, mert ő korábban ott dolgozott. A Malév nem kívánta kommentálni a hírt.

Hetvenmilliót utazott el eddig a kormány

Itthon2003.02.13, 08:54

Tárcánként átlagosan 5 millió forintot, összesen körülbelül 70 milliónyit utazott el eddigi működése alatt a Medgyessy-kormány. A legtöbbet Kovács László külügyminiszter járt külföldön, míg Csehák Judit szociális és családügyi miniszter egyáltalán nem mozdult ki itthonról. A legdrágábban László Csaba pénzügyminiszter utazott - egy távol-keleti pénzügyi központokba tett utazása például ötmillió forintba került - írja a Magyar Hírlap.

Jövő héten döntenek Doszpotról

Itthon2003.02.04, 07:35

László Csaba pénzügyminiszter a Magyar Hírlap információi szerint nemet fog mondani Doszpot Péter szocialista képviselőnek, és nem nevezi ki a Vám- és Pénzügyőrsé Országos Parancsnokságának különleges főosztályának élére. A volt nyomozónak ugyanis nincs megfelelő végzettsége a pozícióhoz.

Doszpot szakmailag nem felel meg

Itthon2003.01.29, 07:57

Doszpot Péter nem mindenben felel meg azoknak a szakmai elvárásoknak, amelyek a vámőrség különleges ügyek főosztályának vezetéséhez a törvény előír - írja a Magyar Hírlap. A poszthoz ugyanis pénzügyi, számviteli végzettségre is szükség van, Doszpot azonban ilyennel nem rendelkezik. László Csaba pénzügyminiszter egyelőre mérlegeli Doszpot kinevezését.

Elbocsátások a forint melletti spekuláció miatt

Gazdaság2003.01.28, 15:31

Tudomásunk van arról, hogy egyes beruházási bankok és fedezeti alapok máris megváltak néhány brókerüktől, elemzőjüktől a forint melletti spekuláción elszenvedett veszteségeik miatt - mondta László Csaba pénzügyminiszter kedden. A forint eközben tovább erősödött az euróval szemben.

László: Megfelelő a kamatszint

Gazdaság2003.01.17, 16:56

A jegybank összesen két százalékpontos kamatcsökkentése után kialakult kamatszint és a forint jelenlegi árfolyama megfelelő - mondta a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón László Csaba. A pénzügyminiszter szerint a spekulációs tőke folyamatosan távozik majd az országból.

Kamatot csökkentett az MNB

Gazdaság2003.01.15, 19:36

A Monetáris Tanács 2003. január 15-i határozatával 2003. január 16-i hatállyal 8,50 százalékról 100 bázisponttal 7,50 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatlábat - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent közleményből.

A kormány gyorsan bevezetné az eurót

Gazdaság2003.01.14, 15:49

A forint árfolyamának ingadozása igen nagy tehertételt jelent a gazdaság számára, ezért szereplői siettetnék Magyarország valutauniós tagságát - mondta László Csaba a Euromoney bécsi konferenciáján. A pénzügyminiszter szerint a csatlakozásra jóval előbb sor kerül majd, mint korában tervezték.