laptop
címke rss- kapcsolódó címkék:
- notebook
- PC
- Apple
- számítógép
- Lenovo
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Már kész a négyujjas tapipad laptopokhoz
Vadonatúj technológiát használó, laptopokra szánt touchpadjét mutatta be a Synaptics cég: az egeret helyettesítő érintőfelület legújabb változatát már négy ujjal is lehet tapogatni, egy új megoldással pedig a véletlen érintéseket is kiszűri.
- címkék:
- laptop
- tapipad
- noteszgép
- Címkefelhő »
IPad-klón lesz az új százdolláros laptop
Teljesen új koncepcióval rukkolt elő a világ szegény országaiban élő gyermekeket számítógéppel ellátni kívánó One Laptop Per Child (OLPC) alapítvány. A cég ezúttal az Apple iPadjéhez hasonló, azaz tábla kivitelű olcsó PC-kben látja a jövőt, és tervei szerint ezúttal tényleg száz dollárért tudja majd előállítani a gépet.
Ne dobja a szemétbe a régi kütyüket!
Olvasóink döntő többsége minden bizonnyal nem élete legelső számítógépéről vagy mobiltelefonjáról olvassa ezt a cikket sem: az elektronikai eszközök manapság rendkívül gyorsan fejlődnek, ennek hatására pedig a nemrég még örömmel kézbe vett okostelefon, laptop hamar a kukában végzi. Pedig a ketyerék tele vannak mérgező anyagokkal, ezért nem célszerű a banánhéjjal és a tejesdobozzal együtt kidobni őket: szerencsére ingyen is le lehet adni olyan helyekre, ahol biztonságosan dolgozzák fel ezeket, de ami nem teljesen elavult, még el is lehet adni.
Rájöttek, mitől robbannak fel a mobilok
A Cambridge Egyetem kutatói bejelentették, hogy rájöttek, mi okozhatja a laptopokban, mobiltelefonokban alkalmazott lítium-ion akkumulátorok túlmelegedését és esetleges kigyulladását. A probléma okozójának felismerése révén megnyílhat az út a biztonságosabb áramforrások gyártása előtt.
- címkék:
- mobiltelefon
- akkumulátor
- laptop
- Címkefelhő »
Kiszivárgott az új MacBook
Erősebb hardverrel szerelik fel az Apple belépőszintű laptopját egy vietnámi hírportál szerint. A Tinhte nem csupán pletykákat tudott meg a készülő laptopról, de egy prototípust is megszereztek.
- címkék:
- számítógépgyártás
- laptop
- Macbook
- Apple
- Címkefelhő »
Kütyüt külföldről: mit kell tudni a behozatalról?
A nyugati csúcstechnológiás eszközök exportját tiltó hidegháborús COCOM-lista ugyan már rég nem létezik, sok esetben még most is megéri külföldről behozni laptopot, iPodot vagy digitális fényképezőgépet, a legnépszerűbb e-könyv-olvasót pedig egyelőre csak az USA-ból lehet megrendelni. Mire kell figyelni, ha más országból rendel, vagy csomagjában hoz magával elektronikai eszközt? A szabályok az elmúlt egy-két évben is változtak, cikkünkből megismerheti a legfrissebb előírásokat.
Gamer laptop az űrből
Színes, pulzál, villog: nehéz komolyan venni az Alienware játékosoknak szánt apró laptopját, olyan harsányan próbálja magára vonzani a tekinteteket. Pedig a bivalyerős videokártyával és gyengécske processzorral felszerelt gép a legjobb játékos PC, amit valaha láttunk. Teszteltük a 11 hüvelykes kijelzővel felszerelt, nyolc órányi üzemidővel kecsegtető M11X-et.
Laptoppal vadásznak földrengésre Kaliforniában
Laptoppal is ki lehet mutatni a földrengéseket, ha elég hordozható masina áll rendelkezésünkre, hogy adatot gyűjtsünk. A notebookokba szerelt gyorsulásmérők kevéssé érzékenyek, mint a profi berendezések, de a nagy rengéseket remekül észlelik.
Laptop másfél szobás lakásba
Nappali plusz egy félszoba, harminckét négyzetméter, amerikai konyha, kis terasz: hová fér egy ekkora lakásba a számítógép? A nappaliba csak nem rak be az ember egy nagy asztali gépet a világnak csúfjára. Minden igényt kielégítő, a filmnézésbe, videojátékokba se belerokkanó laptopokat próbáltunk ki.
- címkék:
- számítógépes munka
- notebook
- laptop
- Címkefelhő »
Kétszer tartósabb, robbanásbiztos akkut fejlesztenek
Robbanásbiztos, fémlítiumot nem tartalmaztó akkumulátorokat fejlesztettek ki a Stanford kutatói. A szakemberek szerint az új technológia régi akadályokat távolít el a nagyobb teljesítményű laptop-, fényképezőgép és okostelefon akkumulátorok fejlesztése elől.
Óvja meg adatait a rablóktól!
Igen kellemetlen, ha valakinek ellopják a laptopját, netán betörő viszi magával a külső merevlemezt, asztali PC-t. A hardver értékén felül ilyenkor még további, felbecsülhetetlen kár érheti a felhasználót: adatait is elveszti, s ilyenkor nem csupán a fontos jelszavakról, elmentett dokumentumokról, hanem akár a privát fotókról is beszélünk. Segítünk beállítani a számítógépét úgy, hogy legalább a rajta lévő adatokat folyamatosan biztonságban tudhassa!
Észrevétlenül vált grafikus kártyát az új Nvidia technológia
Az Nvidia Optimus technológiát használó laptopok menet közben, teljesen észrevétlenül tudják majd ki-be kapcsolni 3D-s grafikus kártyát, amikor arra szükség van, spórolva ezzel az akkumulátor-üzemidőn.
- címkék:
- notebook
- számítógép
- laptop
- Nvidia
- Címkefelhő »
Nem a Windows 7 teszi tönkre az akkumulátorokat
A Microsoft kivizsgálta a Windows 7 akkumulátor-problémákkal kapcsolatos hibaüzeneteit, és úgy találta, a szoftver jól működik, tényleg a felhasználók gépeivel volt baj.
Akkuproblémákat okozhat a Windows 7
Egyes laptopok esetében a Windows 7 idő előtt azt jelzi, hogy az akkumulátor lemerült, más gépeken a még jó állapotú áramforrás cseréjét ajánlja feleslegesen - a Microsoft vizsgálja az eseteket.
- címkék:
- Windows 7
- akkumulátor
- laptop
- Microsoft
- Címkefelhő »
A legjobb kütyük az idei CES-ről
A Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai szakvásár ugyan elsősorban az amerikai piacon megjelenő újdonságok seregszemléje, és forradalmi újításokat ritkán lepleznek le itt, de a választék jól szemlélteti, merre tart az iparág. Kiválogattuk a négynapos high-tech expó legérdekesebb termékeit.
Jövőre már nem a netbook lesz a sláger
Idén több mint kétszeresére nőttek az olcsó, takarékos noteszgépeket kereste, de jövőre inkább az ultravékony notebookok lesznek kelendőek az előrejelzések szerint.
- címkék:
- notebook
- számítógép
- netbook
- laptop
- Asus
- Acer
- Címkefelhő »
Bátran vehetünk laptopot karácsonyra
A netbookok győzedelmeskedtek az olcsóbb laptopok felett, de folynak még utóvédharcok: akinek nem szempont az extra kis méret és súly, alig drágábban kap a netbookoknál sokkal erősebb gépeket. Végignéztük a szaküzletek kínálatát, hogy kiválasszuk azt a néhány típust, amit igazán érdemes megvenni magunknak vagy ajándékba.
- címkék:
- netbook
- laptop
- vásárlási tanácsadó
- Címkefelhő »
Félkilós laptopokat ígér az új tajvani mikrochip
Tovább csökkenhet a noteszgépek és mobiltelefonok súlya, mérete és fogyasztói ára is annak az új, minden eddiginél kisebb lapkának köszönhetően, amit tajvani kutatók mutattak be.
Laptopot lőttek szitává az izraeli határőrök
A határőrök több órán át faggattak egy fiatal amerikai nőt a tel-avivi reptéren, majd látszólag minden ok nélkül szétlőtték a noteszgépét, hogy végül elengedjék.
- címkék:
- Izrael
- notebook
- laptop
- Címkefelhő »
Megoldás a robbanó akkumulátorok ellen
Egy tajvani kutatók által kifejlesztett szigetelőanyag megakadályozza, hogy a zárlatos lítium-ion akkumulátorok veszélyesen túlhevüljenek és felrobbanjanak.
- címkék:
- notebook
- akkumulátor
- laptop
- Címkefelhő »
Origami notebookot tervez az Asus
Végleg eltűnhetnek a laptophasználatot kellemetlen élménnyé változtató felzúgó hűtőventilátorok. Az Asus hajtogatós notebook prototípusát úgy alakították ki, hogy ne kelljen bele aktív hűtés - írja a Register Hardware.
Laptopot kap minden uruguayi iskolás
Minden általános iskolás diák ingyen laptopot kapott Uruguayban egy állami program keretében. A dél-amerikai ország az első a világon, ahol ilyen fejlesztést hajtottak végre.
- címkék:
- Uruguay
- oktatás
- laptop
- OLPC
- Címkefelhő »
Drót nélkül tölthető az új laptop
A Dell új, Latitude Z márkajelzésű laptopjához vezeték nélküli akkumulátortöltő jár: a konnektorhoz csatlakozó speciális, maga körül elektromágneses mezőt generáló tartóra elég ráhelyezni a noteszgépet, a töltés megindul.
- címkék:
- Linux
- laptop
- vezeték nélküli töltő
- Dell
- Címkefelhő »
Nemsokára itt az USB 3.0
Még gyorsabb adatátvitelre lesz képes a számítógépekbe szerelt USB-csatlakozó új, 3.0-s változata, amely az év végén, vagy a jövő év elején végre boltban megvásárolható termékekben is debütálhat.
- címkék:
- laptop
- USB 3.0
- asztali PC
- videokamera
- Intel
- Címkefelhő »
Jövőre már 3D-s tévét nézhetünk
A Sony és a Panasonic szerint jövőre már 3D-ben nézhetjük a filmeket a nappaliban, de még a videojátékok is kiemelkednek a képernyőből, míg a Philips úgy véli, a technológia még nem elég kiforrott, ezért mozis képarányú, extra szélesvásznú tévével csábítaná a vevőket, az LG pedig száműzte a keretet lapostévéiről. Nemsokára a laptopok is újfajta kijelzőt kaphatnak, akkumulátoros üzemidejük pedig már elérte a fél napot. Az IFA szórakoztatóelektronikai kiállítás legérdekesebb újdonságai.
Laptopot sulikezdésre
Már csak napok vannak hátra a nyári szünetből, nemsokára az összes suli megtelik nebulókkal az általánostól kezdve az egyetemig. A különböző korcsoportok eltérő igényeihez igazodva állítottuk össze laptopvásárlási tanácsadónkat. Netbookot vagy notebookot? Nagyot vagy kicsit? Megéri-e a csúcsmodell? Segítünk eldönteni.
- címkék:
- netbook
- laptop
- vásárlási tanácsadó
- Címkefelhő »
Vírust is telepíthet a laptopok védelme
Biztonsági réseket talált a laptopokat védő szoftverben két kutató. A Core Security szakemberei szerint a legtöbb notebookra telepített lopásgátló program alig jobb, mint egy rootkit - adta hírül az Associated Press.
Apple: szállj le rólam, Microsoft!
Az Apple nemrégiben megkérte a Microsoftot, hogy vegye le a műsorról a Maceket fitymáló reklámfilmjeit, mivel azokban elavult információk szerepelnek.
- címkék:
- reklám
- notebook
- számítógép
- laptop
- Microsoft
- Apple
- Címkefelhő »
Sokan tévedésből vesznek netbookot
Összekeverik a vásárlók a netbookokat és a notebookokat. Az NPD piackutató cég szerint a netbookra beruházó felhasználók hatvan százaléka várta a normál laptopok teljesítményét és funkcióit új gépétől.
- címkék:
- számítógép-piac
- netbook
- laptop
- Címkefelhő »
Bemutatták az új iPhone-t: jön a 3GS
IPhone 3GS névre hallgat az Apple mobiljának legújabb változata, amely gyorsabb, mint az elődje, jobban fényképez, és már videót is vesz fel. Az Apple notebookjait is megújította, már 13 hüvelykes méretben is elérhető a legerősebb hordozható modell.
- címkék:
- mobiltelefon
- iPhone
- notebook
- laptop
- Macbook
- Apple
- Címkefelhő »
Takarékos lapka ultravékony laptopokba
Az Intel egyik új processzorát a netbookokhoz hasonló, ám nagyobb teljesítményre képes ultravékony laptopokba szánja, mivel a lapka rendkívül kevés energiát fogyaszt.
- címkék:
- processzor
- laptop
- Intel
- Címkefelhő »
Hetvenezer notebook-akkumulátort hív vissza a HP
Túlhevülhetnek és kigyulladhatnak a számítógépgyártó bizonyos notebook-típusaihoz korábban értékesített akkumulátorai, ezért a HP az érintett alkatrészek visszahívása mellett döntött. A hibás széria Kínában készült, de a gyártó nevét és a probléma okát nem hozták nyilvánosságra.
Megint az Apple-t csépelik a Microsoft reklámjai
A redmondi szoftvercég legújabb reklámjaiban magas ára miatt fitymálja a Macet. Az adok-kapok jó ideje tart a két rivális cég között, és úgy tűnik, most új lendületet vehet - miközben éppen egyre kevésbé fogynak az Apple gépei.
Szélesvásznú laptop a Lenovótól
A korábbi IBM márkájú PC-ket leváltó Lenovo noteszgépekből a gyártó most mutatott be szélesvásznú képernyővel és kétmagos Intel processzorral felszerelt típust.