Lányi Zsolt

címke rss

Meghalt Lányi Zsolt

Meghalt Lányi Zsolt. A Független Kisgazda Párt egykori képviselője 88 éves volt.

Lányi Zsolt örmény vezető lehet

Itthon2004.04.13, 15:49

Az egykori kisgazda politikus, Lányi Zsolt, lehet a magyarországi örmények vezetője, miután lemondott az eddigi elnök, és ő az országos önkormányzatban a legnagyobb létszámú örmény szervezet jelöltje. Korábban az ő példáján mutatták be az etnobiznisz jelenségét.

Budaházy fejedelmet kíván az ország élére

Itthon2003.07.04, 22:22

Este kilencre már csak ezer ember hallgatta a  Kossuth téren a Szabad Magyarországért Mozgalom által meghirdetett demonstráción beszédet mondó Budaházy Györgyöt, aki új alapokra helyezné Magyarországot, amelynek élére egy fejedelmet nevezne ki és fanatizmusra nevelné a sok magyar gyermeket. Felszólalt még Lányi Zsolt is, aki beszédében hazaárulónak titulálta a kormányt.

Lányi Zsolt örmény kisebbségi képviselő lett

Itthon2002.10.21, 16:47

Örmény kisebbségi képviselővé választották Lányi Zsolt egykori kisgazda politikust. A Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal (NEKH) elnöke többek között az ő példáján keresztül mutatott rá, hogy játsszák ki a kisebbségek jogairól szóló törvény kisebbségi önkormányzatokra vonatkozó részeit az "álkisebbségiek".

Pápai Mihály (1949, Nagybarát) - FKGP, független

Itthon2002.01.07, 17:51

Pápai a kisgazda belháború kezdetén az első körben, 2001 januárjában, Lányi Zsoltékkal együtt, önként távozott a kisgazdafrakcióból. A szakítást közvetlenül kiváltó ok az volt, hogy öt képviselő így tiltakozott Csúcs László frakcióból való kizárása miatt.

Lányi anyázott a Parlamentben

Itthon2001.10.16, 14:51

Csak ráléptem a mikrofonzsinórra, azért szóltam el magam - mondta Lányi Zsolt az [origo]-nak, miután beszéde végén csak annyi hallatszott: k... anyád! A szövegösszefüggés alapján azonban Szabó János honvédelmi miniszternek szólt a káromkodás.

Bejegyezték Lányi legújabb pártját

Itthon2001.10.09, 06:11

Bejegyezte a bíróság Lányi Zsolt legújabb kisgazda pártját. Lányi akciója annak ellenére sikerült, hogy Torgyán József korábban levédette a kisgazda szóösszetételt, hogy megakadályozza a kisgazda név használatát.

Lányi 2006-ban bízik

Itthon2001.09.25, 13:11

Ha 2002-ben nem is, 2006-ban talán sikerül bejutnia a parlamentbe a Magyar Kisgazda és Polgári Pártnak - mondta a tömörülés elnöke, Lányi Zsolt.

Újabb kisgazdapárt alakult

Itthon2001.09.17, 17:24

Az FKGP békéscsabai székházában alakult meg Lányi Zsolt vezetésével a Magyar Kisgazda és Polgári Párt. A legújabb kisgazdaszervezetnek tizenhét tagja van.

Szövetkező Torgyán-ellenesek

Itthon2001.09.15, 13:42

Nem kizárt, hogy sikerül leküzdeniük a személyi ellentéteiket az egyelőre egymást konkurenciának tartó kisgazda irányzatoknak. Így megvalósulhat a hónapok által hangoztatott kisgazda egység.

Egyesül az FKDSZ és a Kisgazda Szövetség

Itthon2001.08.27, 12:43

Pénteken Tiszaújvárosban formálisan megállapodott az egyesülésről a Cseh Sándor vezette Kisgazda Szövetség és a kisgazda minisztereket is egyesítő Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ). Szerdán a Fővárosi Bíróságon is bejelentik a módosításokat. A Kisgazda Szövetség nevet viselő párt elnöke várhatóan az FKDSZ vezetője, Szabó János honvédelmi miniszter lesz. A Lányi Zsolt vezette reformkisgazdákkal nem egyesülnek.

Nem tudnak egységre lépni a reformkisgazdák

Itthon2001.08.10, 15:19

Eredménytelenek voltak a háttértárgyalások a Torgyán ellenes kisgazdák között. Többen azt is sérelmezték, hogy nevüket feltüntették, mint a pénteki sajtótájékoztató résztvevői. Hiába akarták ünnepélyesen bejelenteni - a Torgyán-ellenes kisgazdák nem egységesek.

Lányi várja, hogy visszahívják a frakcióba

Itthon2001.08.01, 12:28

Az FKGP frakciójából kizárt képviselők azt várják, hogy hívják vissza őket és ha újra tagok lesznek, kapjanak pozíciókat - közölte Lányi Zsolt, aki több társával együtt január elején lépett ki a képviselőcsoportból, miután szolidaritást vállalt a kizárt Csúcs Lászlóval.

Pozícióharcokon bukhat el a Torgyán-ellenes kisgazdák egysége

Itthon2001.07.06, 16:00

A Szabó János honvédelmi miniszter vezette Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ) és a Lányi Zsolt-féle reformkisgazdák is azt szorgalmazzák, hogy a Torgyán-ellenes erők fogjanak össze. Mára már az FKDSZ is úgy látja, hogy csak egy új párt megalapításával lehet véget vetni a szerintük egyre kilátástalanabb helyzetnek. Kérdés azonban, hogy melyik szövetség kezdeményezi először az együttműködést, illetve ha egy pártot hoznak létre, ki milyen pozíciót kap. Csúcs László szerint fennáll a veszély, hogy a hatalmi harcok miatt nem sikerül az összefogás.

Előző
  • 1
Következő