Lánchíd
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Karácsony Gergely
- felújítás
- Duna
- Széchenyi Lánchíd
- legfrissebb
- legrégebbi
Milliárdokkal drágul a Lánchíd felújítása, mert Karácsony Gergely csak halogatja
Kritikus állapotban van a Lánchíd: szakértők egybehangzó véleménye szerint balesetveszélyes, sőt, ha nem történik semmi, életveszélyessé is válhat. A legrégebbi budapesti híd helyzetét jól mutatja, hogy jelenleg is ki vannak tiltva róla a nagyobb tömegű buszok. Ennek ellenére a főváros továbbra sem írta ki a kivitelezési tendert a felújítására. Pedig minél tovább halogatja azt Karácsony Gergely, annál többe fog kerülni.
Szakértői vélemény a Lánchídról: lehet, hogy le kell zárni a gyalogosok elől
A Lánchíd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen - többek között ez olvasható a Világgazdasághoz eljuttatott, hivatalos mérnöki hídszemléről szóló beszámolóban. A Fidesz szerint a szakértői vélemények is azt mutatják, hogy nagyon rossz állapotban van a híd, ezért ismét cselekvésre szólították fel az eddig csak az időt húzó Karácsony Gergely főpolgármestert.
- címkék:
- Karácsony Gergely
- Lánchíd
- Címkefelhő »
Orbán Viktor a Lánchíd felújításáról: Szerencsétlenkedést látok
Általában nem rossz szándékot látok, hanem szerencsétlenkedést - fogalmazott a Lánchíd felújítása kapcsán Orbán Viktor kormányfő pénteken reggel a Kossuth rádióban. Azt is mondta, 9 hónapja toporognak az ügy körül a fővárosban. Azt szánalmasnak tartom, hogy rendre pénzhiányra hivatkoznak - tette hozzá a miniszterelnök.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Lánchíd
- Címkefelhő »
Karácsonyék nyolc hónapja nem tettek semmit a Lánchíd felújításáért
A Lánchíd felújítására vonatkozó tendert még ki sem írták, pedig már rég megtehették volna. A Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat tulajdonképpen 8 hónapja halogatja a híd felújítását. A késlekedés pedig csak ront a híd drámaian rossz állapotán és drasztikusan drágítja a munkát. A hivatalos mérnöki hídszemléről szóló beszámoló szerint a Lánchíd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta az ügyről pénteken reggel, hogy "szerencsétlenkedést lát".
- címkék:
- Karácsony Gergely
- Lánchíd
- Címkefelhő »
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése. A Lánchíd nagyon rossz állapotban van, a felújításhoz szükséges pénz teljes mértékben rendelkezésre áll, csak hozzá kellene látni a munkához - áll a Fidesz pénteki közleményében.
- címkék:
- Lánchíd
- Fidesz
- Címkefelhő »
Veszélyes a Lánchíd, betondarabok eshetnek le róla, de Karácsonyék csak a kifogásokat keresik
A főváros vezetése szerencsétlenkedik és csak kifogásokat keres, pártpolitikai csatározásokat folytat mindenért a kormányt hibáztatva. Budapestből lassan csatateret csinálnak saját politikai céljaik érdekében - minderről Láng Zsolt beszélt az Origónak a Lánchíd felújításának a leállítása kapcsán. A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője azt mondja, Karácsonyék biztosan nem erre kaptak felhatalmazást és bizalmat a választóktól.
A budapesti városvezetés nyár vége előtt nem írja ki a közbeszerzést a Lánchíd felújítására, egyre több pénzbe kerül Karácsony Gergely teszetoszasága
Miközben Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan szerencsétlenkedik a Lánchíd felújításával, több pénzt követel és a kormányra mutogat, a nemzet egyik szimbóluma egyre rosszabb állapotba kerül. Mindezt úgy, hogy egyébként a veszélyhelyzet lejárta előtt még hirtelen talált 10 milliárd forintot a fővárosi kasszában, amit egyszemélyi döntésének megfelelően lehet elkölteni, és ebből egymilliárd csak a városházára menne el. Deák Dániel politológus szerint Karácsony Gergely húzásai mögött egyértelműen az áll, hogy az áldozat szerepébe szeretne kerülni, a folyamatosan konfliktusgenerálással pedig a saját maga országos politikai szereepét ...
- címkék:
- Karácsony Gergely
- Lánchíd
- Címkefelhő »
Beleesett a Dunába egy 42 éves férfi vasárnap délután Budapesten a Lánchídról
A rendőrség honlapjának tájékoztatása szerint az eszméleténél lévő férfit a kiérkező vízirendőrök néhány percen belül kimentették és a Várkert Bazárnál lévő pontonhoz vitték.
- címkék:
- Lánchíd
- Duna
- Címkefelhő »
Karácsony Gergely és a baloldali fővárosi vezetés feléli Budapest tartalékait
Az utóbbi tíz évben alig volt az országnak olyan szeglete, ahol a magyar baloldal vezető pozíciót tudott volna szerezni. Ez a kényelmes, felelősség nélküli állapot tavaly ősszel változott meg, amikor Budapest megszerzése után lehetőséget kaptak arra, hogy bizonyítsák az irányításra való képességet. A Nézőpont Intézet Karácsony Gergely elmúlt nyolc hónapban nyújtott teljesítményét értékelte a Magyar Nemzetnek. Az eredmény: teljes kudarc. Vagy ahogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban fogalmazott a Lánchíd elhúzódó felújítása kapcsán: szerencsétlenkedés.
Gulyás Gergely: Úgy tűnik, mintha Budapest vezetése nem akarná felújítani a Lánchidat
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a fontosabb kormányzati döntésekről, a Lánchídról és a gazdaság újraépítéséről. A minisztert az Origo munkatársa is kérdezte.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- Lánchíd
- HETI TV
- Címkefelhő »