Lamperth Mónika

címke rss

Ismét köztisztviselők lehetnek az ügykezelők

Itthon2003.04.28, 22:27

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításával a kormány rövid távon szeretné javítani a közigazgatásban dolgozók helyzetét, a változtatási javaslatok a köztisztviselői életpálya megerősítését és kiteljesítését szolgálják - mondta Lamperth Mónika expozéjában az országgyűlés hétfői ülésén. Az ügykezelők visszanyerhetik köztisztviselői státusukat, az alapfokú nyelvvizsgáért is jár majd pótlék, több lesz a ruhapénz - többek között ezek az elemek is szerepelnek a javaslatban.

Kormánytagok ünneplik a döntést

Nagyvilág2003.04.13, 01:35

A kormány tagjai a Roosevelt téren várakoztak szombat este, amikor lezárták a Magyarország európai uniós csatlakozásáról kiírt ügydöntő népszavazás urnáit. Az [origo] helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök beszédére csak a meghívott vendégek voltak kíváncsiak, más nézelődő nem nagyon akadt. Az SZDSZ politikusai a budai oldalon egy hajón várták a szavazás eredményeit. Budán hatalmas tömeg ünnepelt, amely a könnyűzenei koncertek miatt leginkább fiatalokból állt. A rendezvények rendkívül nagy biztonsági intézkedések mellett folytak , a Dunán több hajó járőrözött, a metróban lent és fönt egyaránt rendőrrök ...

Lamperth: Minden kész a népszavazásra

Itthon2003.04.07, 14:31

A pártok több mint 12 ezer delegáltja vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában április 12-én, a népszavazáson. Lamperth Mónika belügyminiszter hétfői napirend előtti felszólalásában elmondta: minden technikai feltétel adott a népszavazás lebonyolítására. Az esemény 3,8 milliárd forintba kerül. Kovács László külügyminiszter a Fideszt név szerint nem megnevezve, csak a pártra utalva "sanda politikai szándékot" emlegetett, és közölte: a siker már nem lehet közös, mert eljátszotta lehetőségét az ellenzéki párt.

Kritizálja az ellenzék a BM irodabérlését

Itthon2003.03.24, 17:37

Kontrát Károly fideszes képviselő aziránt érdeklődött, hogy mi indokolja a rendőrség 2000 négyzetméternyi iroda bérlését a Teve utcai rendőrpalotán kívül. Szerinte indokolatlan a bérlés, miközben a belügyminiszter létszámcsökkentést rendelt el a rendőrségnél, csökkentek a reálbérek és befagyasztották a túlóradíjak kifizetését.

Fidesz: Magyarország lépjen ki a háborús koalícióból!

Itthon2003.03.24, 17:28

Magyarország nincs közvetlen veszélyben az iraki háború miatt, és a kormány minden óvintézkedést megtesz ezért - mondta a belügyminiszter a parlamentben a napirend előtti vitában. A fideszes vezérszónok a háborús koalícióból való kilépésre szólította fel a kormányt.

Megkezdődött az EU-csatlakozási kampány

Itthon2003.01.16, 08:22

Lamperth Mónika belügyminiszter a parlament döntése nyomán rendeletben szabályozta az április 12-i népszavazás határnapjait. A választási értesítőket március 20. és 27. között kézbesítik a több mint nyolcmillió választópolgárnak.

Nem titkosak a lopott autók adatai

Itthon2002.12.03, 12:27

A belügyminiszterhez tett fel kérdést Lezsák Sándor, aki szerint a lopott autókról szóló információk nem jutnak el a rendőrségtől a polgárőrökhöz. Lamperth Mónika válaszában kijelentette: szerinte megfelelő az információk áramlása a rendőrök és az önkéntesek között, a lopott autók adatai nem titkosak.

Orosz-magyar bűnüldözési egyezmény

Itthon2002.11.28, 07:19

Lamperth Mónika belügyminiszter és Borisz Grizlov, orosz belügyminiszter egyezményt ír alá a napokban Moszkvában. Ennek eredményeként közös nyomozások és rendőrségi akciók is végrehajthatók lesznek a jövőben - írja a Népszabadság.

Nő a szocpol és az előtakarékosság állami támogatása

Gazdaság2002.11.26, 15:58

A kormány pénteken döntött arról, hogy december 1-jétől megemeli a '94-óta változatlan lakásépítési kedvezmény összegét, és újra megelőlegezik a gyermekek után igényelhető hitelt - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Átvilágítják a rendőrséget

Itthon2002.11.19, 08:16

Jövő januárban megkezdődik a rendőrség szervezeti és hatásköri átvilágítása - mondta a Népszabadságnak Lamperth Mónika belügyminiszter. A vizsgálat célja egy hatékonyabban működő és jobban finanszírozható rendőrség megteremtése.

Lamperth: előírás alapján motozták meg a Millenáris volt vezetőjét

Itthon2002.10.24, 15:35

Kontrát Károly fideszes képviselő az azonnal kérdések és válaszok órájában Lamperth Mónika belügyminisztert faggatta a Millenáris Kht. volt igazgatójának motozásáról. Lamperth szerint a rendőrök egy hatályos rendelet szerint jártak el.

Kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak jövőre

Itthon2002.10.17, 11:44

A Belügyminisztérium elkészítette a jövő évi önkormányzati címzett támogatások előzetes terveit. Lamperth Mónika belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: 53,5 milliárd forint támogatást osztanak szét jövőre 52 beruházási terv között. Ez az összeg 4,5 milliárd forinttal lesz kevesebb, mint amit 2002-ben fordítottak erre a célra. A tervek szerint kiemelt támogatást kaphatnak az oktatás-, az egészség- és a vízügyi beruházások.

Lamperth: Nem helyes az ökormányzatok cégalapítása

Archívum2002.10.06, 15:35

Nem változtat a kormány az önkormányzati törvényen, miközben Lamperth Mónika belügyminiszter szerint nem jó, hogy a települési önkormányzatok a közpénzt kockáztatva cégeket alapítanak és vállalkozásokban vesznek részt.

Kitiltották a belügyminisztert a veszprémi színházból

Itthon2002.10.01, 08:46

Nem engedélyezték Veszprémben, hogy Lamperth Mónika sajtótájékoztatót tartson a helyi Petőfi Színházban - írja a Népszabadság. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés MDF-es elnöke szerint ugyanis nincs helye kampányeseményeknek az intézményben.

Répássy: Tasnádi miért járkál szabadon?

Itthon2002.09.17, 14:42

Tasnádi Péter sorozatosan megsérti a házi őrizet szabályait - hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Répássy Róbert, a belügyminiszterhez intézett kérdésében a parlament plenáris ülésén. Lamperth Mónika elmondta, hogy az országos rendőrfőkapitány jelentette ezt a legfőbb ügyésznek, akinek intézkednie kell.

Egyfordulós lehet majd a parlamenti választás

Itthon2002.09.14, 18:45

A jövőben várhatóan egyfordulós lesz a parlamenti választás, nem lesznek kopogtatócédulák és a külföldön tartozkodók is szavazhatnának - írja a Magyar Hírlap az Országos Választási Bizottság szakértői munkacsoportjának elképzeléseire hivatkozva. A változtatások többségével Lamperth Mónika belügyminiszter is egyetért. A Fidesz szerint azonban nincs oka a változásokra.

Mécs levelet ír Lamperth Mónikának

Itthon2002.09.08, 16:31

A belügyminisztert kéri meg Mécs Imre arra: derítse ki, hova tűnhetett az a karton, amelyik helyett csak egy másolat van a Történeti Hivatalban. Az érintetteket a tervezett bizottsági meghallgatásokról a jövő héten éertesítik.

Kedvezményes hitelek az árvízkárosultaknak

Archívum2002.09.06, 17:35

Kedvezményes kamatozású hitelekkel segíti a kormány a dunai árvíz miatt megrongálódott nem lakás céljára szolgáló épületek helyreállítását és támogatást nyújt az augusztus 9-i felhőszakadás okozta károk enyhítésében is - közölte Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken.

A hídblokád miatt Lamperth lemondását követelik

Itthon2002.08.28, 11:29

Az Erzsébet hídi rendőri fellépés miatt polgári körös aktivisták lemondásra szólították fel Lamperth Mónika belügyminisztert. Emellett a július 4-i akcióra utasítást adó rendőri vezetők felelősségre vonását is követelték a házelnöknek címzett tiltakozó levelükben.

Politikusok az árvízi helyzetről

Itthon2002.08.17, 22:41

Több politikus is értékelte szombaton a dunai árvíz miatt kialakult különleges helyzetet. Lamperth Mónika belügy- és Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter dícsérte a gátakon dolgozók elszántságát. Mindketten szakmai és pénzügyi segítséget ígértek a rászorulóknak. Orbán Viktor szerint viszont az emberek a kialakult helyzetben csak magukra számíthatnak.

Pintér és Demeter a BM titkos irattárában járt

Itthon2002.07.30, 09:09

Balogh László, a parlamenti vizsgálóbizottság MDF-es elnöke eredményesnek tartja a  meghallgatásokat, Toller László szocialista alelnök szerint semmilyen jelentős új információ nem került felszínre. Többek között a titkosszolgálatok alkalmazásában állt személyekkel kapcsolatos iratokról, azok sorsáról kérdezték Lamperth Mónika belügyminisztert a Medgyessy-bizottság hétfői ülésén. A bizottság tagjai emellett kimutatásokat kértek a BM titkos irattárainak látogatóit nyilvántartó jegyzőkönyvekből, kérték a Medgyessyre vonatkozó parancskönyvek másolatait, illetve az 1960 után keletkezett belügyminisztériumi belső telefonkönyveket is a miinisztertől. ...

Hétfőn két belügyminisztert hallgatnak meg

Itthon2002.07.29, 17:54

Az eddigi meghallgatások "segítették a bizottság munkáját", és hozzájárultak ahhoz, hogy a bizottság tárgyilagos jelentést készíthessen - nyilatkozták kormánypárti és ellenzéki képviselők is a bizottság pénteki ülését követően. A hétfői ülésen Boross Péter volt belügyminisztert, Lamperth Mónikát, a tárca jelenlegi első emberét és a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetőit hallgatja meg a testület.

A belügyminiszter elégedett a rendőrökkel

Itthon2002.07.05, 16:39

Lamperth Mónika belügyminiszter szerint a rendőrök csütörtökön mindenütt szakszerűen és megfelelően léptek fel a rend helyreállítása érdekében.

Miniszteri igen az új közbiztonsági koncepcióra

Itthon2002.07.03, 19:09

Lamperth Mónika belügyminiszter kedden elfogadta Salgó László országos rendőrfőkapitánynak a magyarországi közbiztonság helyzetéről szóló jelentését és az új közbiztonsági koncepciót.

Öt helyett negyvenhétmilliárd a BM hiánya

Itthon2002.06.13, 17:44

Lamperth Mónika belügyminiszter jelentős átalakításokat tervez a tárcánál - derült ki a csütörtöki sajtóbeszélgetésen, ahol mindezeken túl elmondta, hogy az előző vezetés által közölt ötmilliárd forintos hiánnyal szemben, csak a mai napig, 47 milliárdos forráshiánnyal szembesültek. Lamperth közölte: csökkenteni fogja a rendőrség hatáskörét.

Az USA-val együtt az internetbűnözés ellen

Itthon2002.06.11, 17:18

Lamperth Mónika belügyminiszter kedden azt javasolta John Ashcroftnak, az Egyesült Államok igazságügy-miniszterének, hogy a két ország működjön együtt az internetes bűnüldözés területén is. Emellett egy új magyar bűnügyi laboratórium létrehozásában is segíteni fog az Egyesült Államok.

Keserű pirula a rendőrség

Itthon2002.06.03, 15:57

Beiktatták hivatalába Salgó László rendőr vezérőrnagyot, új országos rendőrfőkapitányt. A ceremónián elmondott beszédében újra kínai bölcstől idézett az új főkapitány, majd azt mondta, hogy a lakosság bizalma megingott a rendőrségben, és a szervezeten belül is feszültségek vannak. Salgó László reméli, hogy az állampolgárok úgy tekintenek majd a rendőrségre, mint a beteg ember a keserű, de gyógyulást hozó pirulára.

Szekszárdról érkezik az új országos rendőrfőkapitány

Itthon2002.05.28, 10:09

Lamperth Mónika belügyminiszter kedden kezdeményezte Orbán Péter országos rendőrfőkapitány leváltását a miniszterelnöknél. Utódja a miniszter javaslata alapján Salgó László, Tolna megyei főkapitány lehet. Orbán hétfőn azt mondta az [origo]-nak, hogy az új belügyminiszter még nem kereste meg őt. A főkapitány menesztése a móri vérengzés után többször felmerült, ám ő minden esetben tagadta, hogy erről hivatalosan szó esett volna.

Szekszárdról érkezik az új országos rendőrfőkapitány

Itthon2002.05.28, 15:31

Lamperth Mónika belügyminiszter kedden kezdeményezte Orbán Péter országos rendőrfőkapitány leváltását a miniszterelnöknél. Utódja a miniszter javaslata alapján Salgó László, Tolna megyei főkapitány lehet. Orbán hétfőn azt mondta az [origo]-nak, hogy az új belügyminiszter még nem kereste meg őt. A főkapitány menesztése a móri vérengzés után többször felmerült, ám ő minden esetben tagadta, hogy erről hivatalosan szó esett volna.

A településeké lesz a gépjárműadó egésze

Archívum2002.05.28, 10:56

A jövő év január 1-ejétől a gépjárműadó teljes egészében az önkormányzatokhoz kerül. Ezt Lamperth Mónika, hétfőn kinevezett új belügyminiszter jelentette be - írja a Világgazdaság. Az új szabályozás elősorban a nagyobb lélekszámú városokban eredményez majd bevétel-növekedést.

Elsőként a belügyminisztert iktatta be Medgyessy

Itthon2002.05.27, 16:25

Két évre csökkentené a főtisztviselők védettségi idejét az új belügyminiszter. Lamperth Mónikát hétfő délután iktatta be Medgyessy Péter kormányfő. Az új belügyminiszter hatékonyabb bűnüldözést és bűnmegelőzést ígért, emellett kijelentette: nagyobb súlyt helyeznek a közigazgatási dolgozók nyelvoktatására, több pénzt juttatnak a kistérségeknek, és 2006-ra felállítják a választott regionális önkormányzatokat.

Lamperth javaslata a közérdekű adatokról

Itthon2001.09.14, 18:46

Lamperth Mónika, az MSZP frakcióvezető-helyettese a közérdekű adatokról szóló törvény apró módosítását javasolja.

Nem tudni, mi alapján számolják a céltámogatást

Itthon2001.09.03, 06:57

Az írásbeli kérdés ellenére sem kapott kielégítő választ a cél- és címzett támogatások kormány által megnevezett összegével kapcsolatosan feltett kérdésére Lamperth Mónika. Az önkormányzati bizottság alelnöke a számítás módját tudakolta, ám válaszul csupán annyit kapott a belügyminisztertől: szerinte értelmezhetetlen az önkormányzatok pártállás szerinti megkülönböztetése. A számokról Pintér Sándor nem nyilatkozott.

Tizenhatszoros támogatás a kormánypárti településeknek

Itthon2001.07.22, 12:31

Zömében kormánypárti települések valósíthatják meg fejlesztéseiket állami forrás segítségével. A cél- és címzett támogatások, a Széchenyi-terv révén kiutalt összegek jó része ugyanis a Fidesz, a kisgazda, illetve az MDF vezette önkormányzatok számlájára kerül. Az ellenzék által vezetett városok igazságtalannak tartják az elosztást.

Előző
  • 1
  • 2
Következő