Lamperth Mónika

címke rss

Pályázaton lett jegyző Lamperth Mónika

Itthon2014.11.19, 17:22

Pályázaton nyerte el a baloldali vezetésű XV. kerület jegyzői posztját Lamperth Mónika. A politikától visszavonult volt szocialista belügyminiszter az Origónak elmondta: mivel egyik poltikai oldalnak sincs többsége a képviselőtestületben, az egyik legfontosabb feladatának a konszenzus megteremtését tartja.

Egy alkunak köszönheti Szanyi az uniós megbízást

Itthon2014.10.19, 19:51

Lamperth Mónika a Facebookon írt arról, hogy Mesterházy Attila és Szanyi Tibor a választás után politikai megállapodást kötöttek arról, hogy Szanyi nem lesz a "belső ellenzék" vezéralakja, támogatja és nem kritizálja Mesterházy Attilát, cserébe megkapja az EU listavezető pozíciót.

Milyen volt az MSZP első halálközeli élménye?

Itthon2014.05.27, 18:49

Az MSZP volt már olyan mélyen, mint most, az EP-választás után: az első szabad választásokon szinte pontosan ugyanilyen eredményt értek el, ráadásul minden politikai párt kiközösítette őket, és mindenki rajtuk akarta elverni az előző évtizedek hibáit és bűneit. Akik már akkor is politizáltak, úgy érzik, még akkor is volt minek örülni, és látták maguk előtt a felemelkedés lehetőségét.

Potencianövelőben utaznak az MSZP-s politikusok

Itthon2014.05.22, 20:32

Kökény Mihály és Székely Tamás is érintett Kyäni-termékek forgalmazásában – írja az Atv.hu. A televíziós csatorna hírportáljának riporterét a cég egyik ügynöke kereste meg, ő beszélt neki arról, hogy a multilevel marketing rendszerben működő hálózathoz többek között a két korábbi egészségügyi miniszter is kapcsolódik. Lamperth Mónikát Herényi Károly hívta a céghez, előbbi ezt egyáltalán nem bánta meg, mert jók a termékek, a cégnél pedig korrekt mentalitást tapasztalt.

Növekszik a szexista tahófrakció

Itthon2013.02.26, 17:10

Szinte minden képviselőnőnek van egy története arról, hogy egyik képviselőtársa bunkón beszólt, és sértő megjegyzést tett. A képviselőnőket az után kérdeztük, hogy az LMP-s Osztolykán Ágnes állítása szerint szexista beszólást kapott múlt héten a jobbikos Zagyva Gyulától. Ertsey Katalint a "fog be a szád, kisanyám" beszólás háborította fel, Vadai Ágnesről a férfi képviselők a baby dollt hiányolták, Dúró Dórát anyaként sértette meg egy fideszes. Több képviselőnő szerint egyre nagyobb a beszólogató "tahófrakció", és tapasztalataik szerint a bunkóság pártsemleges.

Egyesületek nem indulhatnának a választáson

Itthon2014.04.12, 15:01

Az utolsó pillanatban 227 pontos módosítót nyújtott be a választási eljárási törvényhez Papcsák Ferenc fideszes képviselő. A módosítók alapján egyesületek - mint például a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás - nem indulhatnának a választáson, illetve változnának a választókerületek határai és az adatkezelés szabályai is. Az ellenzéki pártok felháborodtak azon, hogy egy órájuk sem volt a javaslatok átnézésére, az ülést ezért estére halasztották.

Flitter és babarózsaszín borult a képviselőkre

Itthon2012.07.10, 12:42

Orgonalilában, tengerkékben, a híres terrakottavörösben, babarózsaszínben pompáznak a nők a parlamentben. Selyemrózsákkal, hosszú nyakékekkel, kontyokkal, mély dekoltázsokkal örülnek a nyárnak. Az MSZP-s Lamperth Mónika még a laptopját is feldíszítette egy szép szívecskés matricával, a fideszes Szottfried Gabriella pedig flitter Szent Koronában díszeleg. Az [origo] galériája a hétfői ülésről.

Előválasztásokkal ötletel az MSZP

Itthon2012.06.02, 16:21

Az MSZP választmányi ülésén felvetődött, hogy a demokratikus ellenzéki pártoknak előválasztáson kellene megméretniük magukat. Botka László választmányi elnök a közvélemény-kutatások alapján az egyetlen kormányzati alternatívának nevezte az MSZP-t.

A Fidesszel kézenfogva szállt ki a nőkvótás törvényből az MSZP

Itthon2011.12.07, 15:20

Eredetileg több fideszes politikus és az MSZP is támogatta azt az LMP-s kezdeményezést, amely növelte volna a női politikusok arányát a parlamentben. A Fidesz végül elvetette a kezdeményezést, a szocialisták pedig arra hivatkozva hátráltak ki mögüle, hogy ők eleve kormánypárttól függően adták meg hozzá a támogatásukat.

"A saját hozzászólásomnál felébredtem" - Hogyan zajlanak a parlamenti éjszakázások?

Itthon2011.11.30, 09:43

Nem a Munka törvénykönyve volt az első, amelyről hajnalig tartó ülésen tárgyalt a parlament, és a következő napokban is várhatók még éjszakázások. Ellenzéki képviselők ugyanakkor nem számítanak arra, hogy még egyszer sarokba tudják szorítani a kormánypártokat ugyanazzal a trükkel, amelyet kedd hajnalban vetettek be.

Találgatják az MSZP-sek, kiket akar háttérbe küldeni Mesterházy

Itthon2011.11.12, 20:08

Háttérbe küldené az MSZP eddigi meghatározó figuráit Mesterházy Attila MSZP-elnök, aki azonban konkrét neveket nem mondott, így a párt kongresszusán többen csak találgatták, kikre gondolhatott. Van, aki szerint a Gyurcsány-korszakot szimbolizáló arcokról van szó, azonban több szocialista szerint is nehéz meghúzni a határt, ki számít annak.

Beszáll az alkotmányt megalapozó törvények vitájába az MSZP és az LMP

Itthon2011.04.21, 09:08

Lamperth Mónika szocialista képviselő szerint az MSZP-nek ott kell lennie a kétharmados törvények parlamenti vitájában, mert a Fidesz az új alkotmánnyal bilincset készített. Az LMP-s Schiffer András szerint pártjában fel sem merült, hogy ne vegyenek részt az egyeztetésen.

"Sokféle dolog nem lesz" - képviselők az új nyugdíjszabályokról

Itthon2010.12.13, 20:03

Lesz nyugdíjadó vagy sem, és egyáltalán mit is jelent ez pontosan? Mire fogja költeni a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzt a kormány? Képviselőket kérdeztünk a parlamentben a sok kérdőjel által övezett nyugdíjtörvényről szóló szavazás előtt.

Lamperth: Őszödön romlott el minden

Itthon2009.05.22, 09:48

Valakinek fel kellett volna állnia az őszödi beszéd után, és azt mondani, hogy velünk így nem lehet beszélni - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Lamperth Mónika MSZP-elnökhelyettes, aki szerint az őszödi beszéd miatt romlott el minden. A politikus bírálta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök hatalmi eszközeit, és azt mondta, a baloldalnak elölről kell kezdenie mindent.

Magyarázkodik a Zuschlagnak ígért segítségről Lamperth embere

Itthon2008.12.12, 10:07

A Népszabadság nem idézte pontosan, amit mondott, ezért nem felelt meg a nyilatkozata a valóságnak - állította a Magyar Nemzetnek Lusztig Péter, Lamperth Mónika korábbi munkatársa, aki egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint segítséget ígért a csalással vádolt Zuschlag Jánosnak. A Népszabadság csütörtökön azt írta, hogy Lusztig szerint kötelessége volt segíteni, mivel egy képviselő kereste meg, a lehallgatott beszélgetés idején azonban Zuschlag már évek óta nem volt képviselő.

Lamperth hallgat a Zuschlag-perben előkerült emberéről

Itthon2008.12.10, 21:24

Nem hajlandó válaszolni a Zuschlag-perben érintett korábbi munkatársával kapcsolatos kérdésekre Lamperth Mónika MSZP-s politikus. Lamperth egykori miniszteri kabinetirodáján dolgozott Lusztig Péter, aki egy bíróságon lejátszott felvétel szerint segítséget ígért az ellene folyó nyomozás miatt aggódó Zuschlag Jánosnak. Lusztig jelenleg a rendészeti minisztérium munkatársa, de saját kérésére nem hosszabbítják meg év végén lejáró szerződését. Lusztig azt állítja: nem követett el szabálysértést.

Segítséget ígért Zuschlagnak Lamperth munkatársa

Itthon2008.12.09, 19:48

Lejátszottak a bíróságon egy 2007-es felvételt, amelyen az hallható, hogy a csalással vádolt Zuschlag János egy Lusztig Péter nevű férfivel beszél, aki Lamperth Mónika kabinetirodáján is dolgozott. Zuschlag a rendőrség és az ügyészség keménységére panaszkodik, mire Lusztig azt mondta, hogy fel fogja hívni a megyei főkapitányt. A keddi tárgyaláson több vádlottat is meghallgattak, egyikük el is sírta magát a bíró előtt.

Virágcsokor is kell a képviselői munkához

Itthon2008.12.03, 14:46

A választók elvárásaira hivatkozva elszámolhatatlan ügyletekre költik a képviselői költségtérítés egy részét az [origo] által megkérdezett politikusok. A képviselői munkához kötődő kiadásokba beszámítják a kedveskedő virágcsokrot vagy a helyi nyugdíjasklub támogatását is. Az adótörvények senki mással nem olyan lazák és bőkezűek, mint a képviselőkkel. Nem jó a rendszer - ismerik el ők maguk is, de Lamperth Mónika szerint nincs mit tenni, így szavazott a többség.

Népszava: Nem lesz főtitkára az MSZP-nek

Itthon2008.12.01, 06:24

Várhatóan mégsem lesz főtitkári poszt az MSZP-ben - írja hétfői számában a Népszava. A lap szerint Gyurcsány Ferenc kérte az MSZP megyei elnökeit, hogy ne módosítsák a párt alapszabályát, így ha a párt ügyeit jelenleg intéző Lamperth Mónika komolyabb tisztséget akar magának a jövőben, akkor valamelyik elnökhelyettessel kell megküzdenie a tavaszi kongresszuson.

Megússza Gyurcsány a tetemre hívást az MSZP-konresszuson

Itthon2008.10.03, 11:31

Az MSZP október 11-i rendkívüli kongresszusán nem fognak szavazni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés című írásáról - mondta pénteken a Nap-keltében Lamperth Mónika, az MSZP elnökének kabinetvezetője. Lamperth szerint azért "kongresszusi dokumentum" lesz, ezt Szekeres Imre elnökhelyettes vezetésével készítik elő.

Bukta a Hankook a támogatást

Gazdaság2008.05.29, 16:39

Nem kapja meg egymillió euró összegű, képzésre fordítandó támogatást a dél-koreai Hankook gumigyár. Erről a Munkaerő-piaci Alap vezető testülete döntött tegnap, mivel szerintük a cég nem felelt meg a rendezett munkaerőkapcsolatokat rögzítő jogszabályoknak - írja a portfolio.hu internetes oldal a Magyar Nemzetre hivatkozva. Az MTI értesülése szerint Lamperth Mónika 143 millió forint folyósítását fagyaszotta be.

A munkatesztbe bukhatott bele Lamperth

Itthon2008.05.06, 09:36

Lamperth Mónika eddigi szociális minisztert azért válthatták le, mert szabotálta a szociális segélyezési terveket, amelyekkel nem ért egyet. Lamperth és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök között ugyanis nézetkülönbségek vannak a segélyezési politikában - írja a Népszabadság.

Lamperth: Nem vagyok bukott miniszter

Itthon2008.04.29, 11:10

Nem vagyok bukott miniszter - jelentette ki Lamperth Mónika, aki a miniszterelnök döntésével elvesztette a szociális és munkaügyi miniszteri posztot. A Népszabadságnak adott interjúban azzal indokolta távozását a tárca éléről, hogy a legtöbbet most új tisztségével tud segíteni az MSZP-nek. Lamperth az MSZP operatív irányítását veszi át.

Háromszáz munkaügyi ellenőrt vesznek fel

Állás 20112008.03.03, 08:50

Újabb háromszáz munkaügyi ellenőr bevonását tervezik a feketemunka elleni küzdelembe. A létszámbővítést követően egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre és akár 2-3 hónapot igénylő teljes körű átvilágításra - nyilatkozta a Világgazdaságnak Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A jogsértéseken kapott cégek feketelistára kerülnek és állami támogatásoktól is elesnek.

Lóbálja meg ujját a miniszterek előtt!

Itthon2008.01.04, 12:45

Szívesen kipróbálná, milyen érzés Lamperth Mónika szemébe mondani, hogy "a kutyafáját"? Esetleg rápirítani Fodor Gáborra, hogy "lárifári"? Gyurcsány Ferenc jövő héten járja végig a minisztereket, és személyesen értékeli őket, de az [origo] olvasói megelőzhetik őt. Küldje el nekünk értékelését, vagy osztályozza a tárcavezetőket az általános iskola alsó tagozatából kölcsönvett mondatokkal!

Tombolás és pogácsázós karácsony lesz a minisztériumoknál

Itthon2007.12.14, 13:19

Lamperth Mónika munkaügyi miniszter nem tűnik érzelgősnek: karácsonyi buli helyett évzáró munkaértekezletet tart majd munkatársainak, akik pogácsával és kávéval köszönhetnek el 2007-től. Akad olyan minisztérium, ahol élőzenés buli lesz, máshol tombolával és koccintással varázsolnak karácsonyi hangulatot a hivatalnokok szívébe. Buli, karácsonyi hangulat, koncertek és svédasztal - így mulat a hatalom.

Lamperth felülvizsgálná a szabad iskolaválasztást

Itthon2007.11.10, 12:41

Lamperth Mónika szerint nem helyes, hogy a tehetősebbek vagy a nagyvárosiak képesek jobb iskolákba vinni a gyerekeiket, míg a falusiak és a szegények nem. A szociális miniszter azzal orvosolná az igazságtalanságot, hogy felülvizsgálná a szabad iskolavlasztást.

Átadták az ezredik Start Plusz kártyát

Állás 20112007.09.25, 12:45

Csepeli munkahelyén köszöntötte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter és Szikora János, az APEH elnöke az ezredik Start Plusz kártyát kiváltó Koor Bernadettet. A munkáltatóknak járulékkedvezményt nyújtó Start Plusz és Start Extra program idén júliustól indult.

Új munkaügyi kirendeltséget adtak át

Állás 20112007.07.12, 08:36

Átadta az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ kibővített és felújított mezőtúri kirendeltségét Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter - tudósít az MTI.

Megvétózta a luxustelep önállósodását Sólyom

Itthon2007.07.12, 16:21

Nem írta alá a Piliscsabához tartozó Magdolna-völgy elszakadási kérelmét csütörtökön Sólyom László. Az államfő ezzel megvétózta azt a döntést, amelyet korábban Lamperth Mónika önkormányzati miniszter hagyott jóvá. Az államfő szerint a telep azért nem lehet önálló, mert nincs se temetője, se óvodája.

Kilenc település kap városi címet

Itthon2007.06.21, 19:10

Kilenc település kap városi címet július elsejével, s ezzel 298-ra emelkedik a magyarországi városok száma; erről a köztársasági elnök döntött Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztése alapján.

Kirúgás nélkül alakította át a kormányt Gyurcsány

Itthon2007.06.15, 15:56

Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatal élén - jelentette be pénteken délben Gyurcsány Ferenc. A kormányfő több poszton is átalakította kormányát: Lamperth Mónika helyett Bajnai Gordon lesz az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Draskovics Tibor pedig tárca nélküli miniszterként felügyeli a közigazgatási reform végrehajtását. Az SZDSZ szerint kérdéseket vetnek fel a személycserék.

Gyurcsányt okolja a Fidesz az Eb-kudarcért

Itthon2007.04.23, 15:36

Gyurcsány Ferencet vádolta az ellenzék az elbukott futball-Eb-pályázat miatt a parlamentben. A Fidelitas képviselői szerint a kormány az euró bevezetése után az Eb megrendezésének lehetőségét is kihagyta. Lamperth Mónika szerint a Fidesz csak bele akar rúgni a kormányba.

Lamperth újra vizsgáltatná a műegyetemi tűzesetet

Itthon2007.03.22, 21:24

Lamperth Mónika indokoltnak tartja, hogy a tragikus műegyetemi tűzeset ügye ismét az országgyűlés szakbizottsága elé kerüljön; az önkormányzati miniszter erről a Tárcatükör a Közgázon című, csütörtök esti rendezvényen beszélt Budapesten.

Jogszerű volt a Lamperth-beszéd sugárzása

Itthon2007.01.26, 17:29

A Magyar Rádió nem marasztalható el azért, amiért közölte Lamperth Mónika önkormányzati miniszter titokban felvett felszólalását vagy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédét -döntött az ORTT. A testület szerint a közszolgálati médiának kötelessége beszámolni a fontos hírekről.

Öt megyében Gyurcsányt jelölik pártelnöknek

Itthon2007.01.20, 21:26

A szocialista párt öt megyei szervezete is úgy döntött szombati tisztújító küldöttgyűlésén, hogy Gyurcsány Ferencet jelöli az MSZP elnökének. Somogyban ezentúl két megyei elnök lesz, Lamperth Mónika egy újonnan létrehozott ügyvezető elnöki posztot kapott.

500 millió a pekingi felkészülésre

Sport2006.11.14, 16:43

A 2007-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban 500 milliós tétellel szerepel a magyar sportolók olimpiai felkészülésének állami támogatása a 2008-as pekingi játékokra - derült ki az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának keddi ülésén. Lamperth Mónika sportot felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy szabadidősport-szolgáltatások igénybevételére is fel lehet használni 2007-től az üdülési csekket.

Intő járt a rádióban a Lamperth-beszéd miatt

Itthon2006.10.18, 12:28

Írásbeli figyelmeztetést kapott a Magyar Rádió Krónika című műsorának szerkesztőségvezetője, amiért nem kérdezték meg Lamperth Mónikát, mielőtt közölték titokban felvett beszédét - értesült az MTI. Az ügyben vizsgálódik az ORTT is.

Szegényebbek lehetnek az önkormányzatok

Archívum2006.10.16, 08:51

A pénzek átcsoportosításával és csökkentésével kényszerítené ki a regionális együttműködést a kormányzat. Az oktatáson, az igazgatáson és a kórházi ellátáson spórolnának a legtöbbet. A források jó része Lamperth Mónika tárcájához kerülhet.

Kizárták a szocialista pártból Sipos Józsefet

Itthon2006.10.14, 17:19

Kizárta a pártból az MSZP etikai bizottsága Sipos Józsefet, amiért egy héttel ezelőtt a párt választmányi gyűlésére bevitte a Magyar Rádió újságíróját. Az újságíró hangfelvételt készített a gyűlésen, így került ki Lamperth Mónika és Szekeres Imre zárt ülésen elhangzott beszéde. Sipos József az [origo]-nak a döntés után azt mondta: továbbra is párttagnak tartja magát, és nem fogadja el a kizárást.

Meglévő túlsúlyt erősítene tovább Lamperth

Itthon2006.10.10, 11:46

A kormány valószínűleg a jelenleg is erős pénzosztó pozícióját erősítené tovább azokkal a tervezett törvénymódosításokkal, amelyekről Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter beszélt az MSZP szombati választmányi üléséről kiszivárgott felvételen. Az évente közel 50 milliárd forint felett rendelkező regionális területfejlesztési tanácsokban jelenleg is a kormányzati delegáltak vannak többségben.

Újabb MSZP-s beszéd szivárgott ki

Itthon2006.10.09, 09:11

Várhatóan belső vizsgálat indul a szocialistáknál, miután ismét kiszivárgott egy zárt ajtók mögött mondott MSZP-s beszéd. A Kossuth Rádió közölt egy felvételt, amely a rádió állítása szerint a párt választmányának szombati ülésén készült. A felvételen Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter beszél arról, hogy törvénymódosítással tenné lehetővé, hogy a választási vereség után is "erős mandátumhoz" jussanak a kormánypárti politikusok a regionális területfejlesztési tanácsban.

Hetvenmilliárdról szól Lamperth beszéde

Gazdaság2006.10.09, 12:55

Az önkormányzati választások "tétje" megközelíti a 70,5 milliárd forintot. A területfejlesztési törvény módosítását tervező Lamperth Mónika áthúzná azokat a számításokat, amelyek szerint "innentől a Fidesz fogja osztani a pénzt"- írja a Napi Gazdaság.

A Fidesz nem áll szóba Gyurcsánnyal

Itthon2006.10.09, 08:24

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője beszélt vasárnap a Kossuth téren. Azt mondta, mivel Gyurcsány Ferenc pénteken a parlamentben nem kért bocsánatot, a Fidesz ezt követően még a minimális politikai kapcsolatot sem fogja fenntartani vele. A politikus itt reagált elsőként az újabb kiszivárogtatott MSZP-s hangfelvételre. Szerinte Lamperth Mónika szavai ellent mondanak a miniszterelnök korábbi ígéretének, így újabb hazugságra derült fény.

Belső segítséggel kerülhetett ki a Lamperth-beszéd

Itthon2006.10.09, 12:31

Ezentúl sem fogják átkutatni a szocialista párt rendezvényeinek résztvevőit Hiller István pártelnök szerint, annak ellenére, hogy a Népszabadság értesülései szerint belső segítséggel kerülhetett ki Lamperth Mónika beszéde. A vasárnap kiszivárgott hanganyag szerint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azzal biztatta párttársait, hogy törvénymódosítással erősítenék meg regionális pozícióikat a választási vereség ellenére.

Nem lesz nagy rendőri készültség vasárnap

Itthon2006.09.29, 22:05

Lamperth Mónika, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter pénteken bejelentette, hogy a közelmúlt zavargásai és a még mindig tartó tüntetések ellenére nem lesz a megszokottnál nagyobb rendőri készültség vasárnap, a választások idején. "Rend és nyugalom van" - indokolta a döntést Lamperth.

Átadták a Pro Turismo-díjakat

[origo] utazás2006.09.27, 18:59

Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a szerdán ünnepelt Turisztikai Világnap alkalmából Pro Turismo-díjakat adományozott Budapesten, a szombaton ünneplendő Önkormányzatok Napja elé időzítve pedig átadta a legjobb uniós kistérség címre pályázó társulások díjait.

Új laktanyába költöztek az encsi tűzoltók

Itthon2006.09.11, 20:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen új tűzoltólaktanyát adott át hétfőn Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Előző
Következő