lakáshitel

címke rss

Egyre többen szeretnének új lakást venni

Gazdaság2019.06.24, 08:16

Nemcsak venni, hanem építkezni is egyre többen szeretnének - írja hétfői számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.

Tízből kilenc volt devizahiteles visszavásárolná a lakását

Gazdaság2019.06.04, 15:21

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) 32.500 ügyfeléből 27.500 család jelezte május végéig, hogy újra tulajdonosává kíván válni korábbi ingatlanjának; összesen közel 31 ezren jeleztek vissza az eszközkezelő felhívására - közölte az MTI-vel a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala.

Tízből csak három fiatal tud önerőből lakást venni

Gazdaság2019.05.07, 15:29

A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, az érintettek 71 százaléka pedig ezt kisebb-nagyobb hitelfelvétellel tudja csak megoldani – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok ötöde – 21 százaléka – venne autót három éven belül, 70 százalékuk azonban ezt a vásárlást saját forrásból finanszírozná.

Dübörög a lakáshitelfelvételi kedv

Gazdaság2019.05.07, 12:03

Három hónap alatt az új lakáshitelek összege túllépte 200 milliárd forintot, ez 18 százalékos növekedésnek felel meg. Az új lakáshitelek többségénél 5-10 évre fix törlesztőrészletet választottak az adósok, a szóban forgó piaci konstrukciók aránya így közel 60 százalékos. Az 5-10 évig fix törlesztésű lakáshitelek összege pedig egy év alatt 194 százalékkal emelkedett. A money.hu online lakáshitel-kalkulátorával végzett számítások 90 százaléka pedig valamelyik fix törlesztésű konstrukcióra irányult az idén.

Legutóbb tíz éve vettek fel annyi lakáshitelt, mint tavaly

Gazdaság2019.04.19, 12:02

Évtizedes rekordokat szállított a lakáshitelpiac a KSH legfrissebb összeállítása alapján: 2008 óta először 2018-ban lépte át a 100 ezret a folyósított lakáshitelek száma, összesen 108 ezer lakáshitelt engedélyeztek a bankok, ami egyébként 13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A szóban forgó lakáshitelek összege 853 milliárd forintot tett ki, ami éves szinten 33 százalékos növekedést jelent, ennél magasabb összegre legutóbb 2008-ban volt példa. Az elmúlt 4 évben legnagyobb mértékben az építési hitelek ugrottak meg. Tavaly több mint 14 ezer darab – vagyis háromszor annyi – hitelt folyósítottak építkezések finanszíroozására ...

43 havi megspórolt lakásbérleti díj a belépő az első saját lakáshoz

Gazdaság2019.03.22, 14:56

A "mamahotelben", azaz a szülői házban maradással és így az albérleti díj megtakarításával 4-5 év alatt tudja összehozni egy budapesti garzon lakáshiteléhez szükséges önrészt egy fiatal. Az ingatlan.com szerint Budapesten március közepén az olcsóbb, legfeljebb 40 négyzetméteres eladó lakások négyzetméterára 680 ezer forint volt, egy-egy lakást pedig 21,6 millióért kínáltak.

A fix kamat választása védheti meg a lakáshiteleseket

Gazdaság2019.03.04, 16:34

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a devizahitelek kivezetésével csak az árfolyamkockázat szűnt meg, a kamatkockázat nem. A lakáshitelt felvevők tehát még mindig vállalnak pénzügyi kockázatot, ha változó, piaci kamatozáshoz igazított konstrukciókat választanak. Szerencsére a 96 százalékos túlnyomó többség a fix kamatozás mellett dönt.

Új időszámítás kezdődhet a lakáshiteleknél

Gazdaság2019.03.02, 10:59

Számos kedvező változást hozhat a lakáshitelezésben a magyar jegybank szerdán ismertetett 330 pontos versenyképességi programjában szereplő több intézkedés. A hitelkiváltások felgyorsítása és ösztönzése elősegítheti a biztonságot, a fix kamatozású lakáshitelek térnyerését, emellett a fogyasztóbarát lakáshitelek palettája is szélesebbé válhat. A Money.hu kalkulációi szerint egy mostantól még 15 évig törlesztendő 8 millió forintos lakáshitel kiváltása esetén az új, kockázatmentes, végig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek közül a legolcsóbbak havi 63-64 ezer forintból törleszthetők.

Nőtt a hitelfelvételi kedv, tarolnak az éven túli kamatfixálású hitelek

Gazdaság2019.03.01, 15:03

A tavalyi év egészében a teljes vállalati hitelállomány 13,6 százalékkal, a kkv-szegmensé közel 12 százalékkal bővült. Míg a háztartási hitelállomány 7,3 százalékkal nőtt az év során. Az új lakáshiteleket szinte kizárólag éven túli kamatfixálással helyezték ki a pénzintézetek, de az 5 éven túli kamatperiódusú hitelek aránya is 60 százalék fölé emelkedett az utolsó negyedévben - állapította meg a hitelezési folyamatokról készített elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Új rekordot dönthet idén a lakáshitelezés

Gazdaság2019.02.27, 11:57

Új rekordot dönthet idén a lakáshitelezés Magyarországon – írja szerdai kiadásában a Világgazdaság, amely szerint újabb lökést adhat a magyarországi lakáspiacnak a közelmúltban bejelentett családvédelmi akcióterv.

Esztergályos Cecília 81 éves lesz, mire visszafizeti a lakáshitelét

Archívum2019.02.01, 18:23

Esztergályos Cecília 70 fölött is kénytelen a lakáshitelét fizetni.

Jó hírt kaphatnak az egykori devizahitelesek

Gazdaság2019.02.01, 11:17

Csaknem 1200 milliárd forintnyi egykori devizaalapú jelzáloghitel kamata változik háromhavonta a mai napig. A jegybank szeretné, ha ezeket hosszabb kamatperiódusúra váltanák ki a kockázatok csökkentése miatt – hiszen Európában és Magyarországon is megindulhat a kamatemelési ciklus a közeljövőben. Az ügyben egyeztetés kezdődött a Bankszövetséggel.

Az év második felében jöhet a fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás

Gazdaság2019.01.02, 18:40

A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés – mondta egy interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.

Egyre több hitelt vesznek fel a magyarok

Gazdaság2018.12.27, 11:51

A bankráció.hu felmérést készített a magyarok hitelfelvételi szokásairól. 2018 első tíz hónapja alapján kijelenthető, hogy a lakosság egyre több hitelt vesz fel, a lakás- és személyi kölcsönök értéke is megugrott.

Eldőlt a fúrt kutak sorsa, és pozitív fordulat jön a bedőlt lakáshiteleknél

Gazdaság2018.12.16, 12:32

Jelentősen csökkent az infláció, az építőipar továbbra is nagyon húz, az ALDI pedig újra ledobta a bérbombát. Újabb autóipari beruházás mellett egy multinacionális vállalat is érkezik Magyarországra, Elon Musk pedig jelezte, hogy hajlandó lenne megvenni a General Motors gyárait.

Tarolnak a biztonságos lakáshitelek

Gazdaság2018.11.07, 11:07

Kedvezően alakul a lakáshitelpiac a kihelyezett összegek és a biztonságos hitelek térnyerését tekintve – áll a BankRáció.hu legfrissebb elemzésében, amely a hivatalos jegybanki adatok és a saját statisztikái alapján foglalja össze a lakáshitelpiac aktuális helyzetét.

53 ezer lakáshitelt engedélyeztek az első félévben

Gazdaság2018.10.18, 07:13

Az első hat hónapban mintegy 53 ezer lakáshitelt engedélyeztek 404 milliárd forint értékben, 2017 első fél évéhez képest az engedélyezett hitelek száma 18 százalékkal, összegük 39 százalékkal nőtt - derül ki a KSH Statisztikai tükör című kiadványából.

Ismét változtak a lakáshitelek

Gazdaság2018.10.11, 15:37

Noha kétségkívül a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) szabályozása a legnagyobb esemény októberben a lakáshitelek piacán, azért érdemes figyelemmel követni, hogyan alakulnak a kamatok most, hogy javában benne vagyunk az őszben.

Ezek ma az MNB kedvenc lakáshitelei

Gazdaság2018.10.06, 17:35

Október 1-től a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyértelművé tette, hogy azt szeretné, ha a lakosság a biztonságos, legalább 10 évig rögzített kamatozással rendelkező lakáshiteleket választaná. A Bankmonitor.hu piaci körképéből kiderül, hogy melyek az elérhető legjobb banki lakáshitel ajánlatok ebben a kategóriában.

Így változnak mától a hiteligénylés feltételei

Gazdaság2018.10.01, 12:20

A Magyar Nemzeti Bank tovább szigorítja a forint alapú jelzáloghitel-igénylés feltételeit. A mától életbe lépő intézkedés célja, hogy a lakosságot a fix kamatozású jelzáloghitelek felé terelje, és ezáltal elkerüljük a túlzott eladósodást. A módosítás a jövedelemarányos hiteltörlesztési mutatóra (JTM) vonatkozik – a Bank360 összegezte a legfontosabb változásokat, amelyekkel számolnia kell mindenkinek, aki jelzáloghitelt készül felvenni.

A szakma mindenképp megtartaná az építőipar jelenlegi dinamizmusát

Archívum2018.09.26, 13:45

A lakásépítési kedv 2020 utáni fenntartása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egy több pontból álló javaslatcsomagot juttatott el a kormányzatnak, amelyben az áfa-visszatérítés kiterjesztése is szerepel - mondta Koji László, a szakszövetség elnöke.

Kompenzációt javasol az ÉVOSZ az 5 százalékos lakásáfa megszűnése miatt

Gazdaság2018.09.25, 14:37

Kompenzációs intézkedési csomag bevezetését javasolja a 2019 végéig érvényben lévő 5 százalékos újlakás-építési forgalmi adó helyett az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Milyen lakáshitelt szeretünk felvenni?

Gazdaság2018.09.08, 11:11

A fix kamatozású lakáshitelek és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek részaránya egyaránt megnőtt, úgy a hitelállomány, mint az új hitelkihelyezések tekintetében. Úgy tűnik, a korábbi adósságcsapdába nem sétál bele újra a lakosság. A Bankmonitor a Magyar Nemzeti Bank elemzéseiből szemezgetett.

MNB: októbertől jönnek a 15 éves kamatrögzítésű lakáshitelek

Gazdaság2018.09.05, 13:06

Október 1-től forgalmazhatják a hitelintézetek a 15 éves kamatperiódusokban rögzített kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket (MFL), a három éves kamatrögzítésű hitelek értékesítése viszont megszűnik – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Csökkentenék a lakáshitelpiac kockázatait

Gazdaság2018.08.27, 11:07

A legfontosabb változások közé tartozik, hogy csak a 10 évnél hosszabb időre vagy a teljes futamidőre fix törlesztőrészletű lakáshiteleknél érheti el a havi törlesztés a nettó jövedelem 50 vagy 60 százalékát, a többi lakáshitelnél 25-40 százalék lesz a korlát.

Fontos változások a lakáshitelezésben

Gazdaság2018.08.22, 12:16

A Magyar Közlönyben történő megjelenéssel hivatalosan is kihirdették az adósságfékszabályok módosításáról szóló MNB-rendeletet. Az október 1-jétől módosuló szabályozással a jegybank tovább ösztönzi a fix kamatozású jelzáloghitelek igénybevételét, támogatva ezzel a kiszámíthatóbb lakáshitel-törlesztést és az egészséges szerkezetű, fenntartható háztartási hitelezést is.

Kilencből kilencszer nyert a lottón az amerikai férfi

Archívum2018.07.20, 12:01

Robert Lundstedt kétgyermekes massachusetts-i édesapa 9 lottószelvényt adott el ugyanazokkal a számokkal és 250 millió forintnyi összeget nyert. 

Hitelesek, elkezdődött: nőnek a törlesztőrészletek!

Gazdaság2018.07.07, 11:39

A romló nemzetközi hangulat miatt a bankok is óvatosabbak lettek itthon, ami megmutatkozott a bankközi kamatok emelkedésében. Mindez a változó kamatozású lakáshiteleseknek is rossz hír, hiszen ez a törlesztők emelkedésével jár együtt. A Bankmonitor szerint az utóbbi egy év legjobb időszakához képest a havi kiadás 2,3-4,4 százalékkal nőhet meg egy 10 millió forintos 20 éves futamidejű hitelnél.

Emelkedik a lakáshitelek kamata

Gazdaság2018.07.02, 05:40

Megnőttek az elmúlt hetekben a bankok által kínált lakáshitelek kamatai a pénzpiaci kamatok emelkedése miatt - írja a hétfői Világgazdaság.

Jön a felső plafon a lakáshiteleknél Magyarországon

Gazdaság2018.06.18, 12:44

Az MNB várhatóan október 1-jétől szigorítja a jövedelemarányos hitel-törlesztőrészlet maximumára vonatkozó adósságfék-szabályozását. Az eddigi 50-től 25 százalékra csökken a mutató értéke a legfeljebb 3 éves kamatperiódusú hitelek esetében, és 35 százalékra a legalább 5, de kevesebb, mint 10 éves kamatperiódusú hiteleknél. Csak a legalább 10 éves kamatfixálás mellett marad a jelenlegi szabályozás. 

Rálépnek az adósságfékre Csehországban, hitelplafon lakásvásárlásnál

Gazdaság2018.06.13, 17:13

Csehországban központi szabályozással szeretnék megóvni a lakosságot a túlzott eladósodástól: korlátozzák a felvehető lakáshitelek nagyságát. Ezzel egyébként nem találnak ki semmi újat, csupán egy fejlettebb hitelezési kultúrával rendelkező országokban már működő rendszert vesznek át.

MNB: százmilliárd forint fogyasztóbarát lakáshitel az ügyfeleknél

Gazdaság2018.05.29, 12:22

A jegybank várakozása szerint az idén május végére meghaladhatja a 100 milliárd forintot a bankok, takarékszövetkezetek által folyósított, minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya.

Tarolnak a fix törlesztésű lakáshitelek

Gazdaság2018.05.14, 11:52

A kiszámítható, több mint 1 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták a piac 70 százalékát az első negyedévben. Márciusban pedig még magasabb, 76 százalékos volt az arányuk.

MNB: a bankok már 15 évre fixált lakáshiteleket is nyújthatnak

Gazdaság2018.04.27, 15:53

A meglévő 4 változat mellett - 3, 4, 5, 10 éves - mellett mostantól 15 éves kamatperiódusú forint lakáshiteleket is nyújthatnak a bankok Magyarországon.

Beleremeg a kenguruk földje az évszázad bankbotrányába

Gazdaság2018.04.21, 13:39

Alig négy hónap telt el azóta, hogy tavaly decemberben Ausztráliában, megkezdte működését a bankokat az esetleges visszaélések szempontjából vizsgáló különleges testület, és máris elképesztő dolgokat tártak fel. Igaz – írja a The Guardian –, a testület felállítását megelőzte, hogy már évek óta szóltak visszaélésekről hírek. Ügyfelek, érdekvédelmi szervezetek és politikusok jelezték: valami nagyon nincs rendben egyes pénzintézetek háza táján. Amit azonban eddig találtak, az a legvadabb pénzügyi rémálom, ami úgy tűnik, még csak most kezdődik igazán.

Lakást keres és hitel kellene? Ennyit adnak a kezébe!

Gazdaság2018.04.21, 12:40

A lakásvásárlás az egyik, ha nem a legnagyobb pénzügyi döntés az életünkben. A többség hitelből vásárol lakást, őket pedig az érdekli, hogy mekkora hitelre számíthatnak. A következőkben röviden összefoglalja a Bankmonitor, hogy mit kell tudni a témában és egy szemléletes ábrával megmutatja, hogy ez a számok nyelvén mit is jelent.

Nagyon belehúztak a lakáshitelesek

Gazdaság2018.03.06, 11:13

Januárban folytatódott a növekedés a lakáshitelek piacán. A bankok 56,5 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, ez pedig 35 százalékkal haladja meg a 2017 januárjában elért szintet, egyúttal ez az elmúlt öt év legmagasabb januári eredménye – derül ki a BankRáció.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló összeállításából.

2018 után is folytatódik az adócsökkentés

Itthon2018.02.28, 10:04

Ha a mostani kormány folytatja a munkáját, akkor a választások után rögtön megkezdődhet a jövő évi költségvetés előkészítése, és május-júniusra konkrét tervezetet tudunk az Országgyűlés asztalára helyezni - mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a várhatóan folytatódó reálbér-emelkedések azt mutatják, hogy a fogyasztás területén a következő másfél év tartja majd a mostani ütemet, mindez jó a hazai szolgáltatóknak is, és szerencsére nemcsak fogyasztanak, hanem megtakarítanak is a családok. Varga Mihály elmondta, az elmúlt években több mint harminc fejlesztést tudtak elinndítani ...

A lakáshitelpiac ritkán látható oldalai

Gazdaság2018.02.13, 11:40

A lakásvásárlást megkönnyítheti az úgynevezett előminősítés, azaz a vevőnek van papírja arról, hogy megkapja a szükséges hitelt, igaz, ez a megoldás még nem igazán terjedt el a piacon – áll a BankRáció.hu közleményében, amiből az is kiderül, hogy bár sokakat érinthet, viszonylag kevesen élnek a hitelkiváltással. Pedig egy 5 évvel ezelőtti lakáshitel 11,23 százalékos átlagkamata mára 5 százalék alá süllyedt, ez pedig jelentős különbséget jelent.

Az MNB fellépése miatt 150 ezer kölcsönszerződés módosult

Gazdaság2018.02.08, 11:49

Az MNB az elmúlt időszakban összesen 20 jelentősebb pénzügyi intézmény – hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások – általános szerződési feltételeit tekintette át a fogyasztókra hátrányos egyes szerződéses gyakorlatok megszüntetése érdekében - írja közleményében a jegybank. A fellépés révén a piaci szereplők több mint 150 ezer fogyasztói kölcsönszerződésből törölték további jogi lépések nélkül az ügyfelekre hátrányos vagy nem egyértelmű kikötéseket.

Megkezdődött a lakáshitel-kamatok elleni hadjárat

Gazdaság2018.01.23, 10:57

A hosszú távon kiszámítható, több évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek irányába fordult el a magyar piac, és a jövőben még nagyobb szerepet kaphatnak ezek a konstrukciók. A Magyar Nemzeti Bank 2017 őszén döntött arról, hogy egy új lépéssel bevezeti az úgynevezett 5 és 10 éves futamidejű kamatcsere-eszközt (IRS), amelyek segítségével a hosszabb távon, 5-20 évig fix törlesztésű lakáshitelek aránya növekedhet a piacon. Az első ilyen kamatcsere-eszköz tendere január közepén megtörtént, ezzel újabb lökést kap az 5-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek piaca.

A negyvenesek igénylik a legtöbb lakáshitelt

Gazdaság2018.01.19, 10:34

A 40-45 évesek vették fel a legnagyobb összegű lakáshitelt, átlagosan 9,6 millió forintot a K&H-nál. A fiatalabb, 25-30 éveseknél az átlagos lakáshitel-összeg 8,4 millió forint volt 2017 első tíz hónapjában. A bank által folyósított csok-os támogatások többségét, 80 százalékát viszont a 30-45 évesek kapták. A K&H előrejelzése szerint a következő időszakban folytatódhat a növekedés a lakáshitelezési piacon.

Egyre vonzóbbak a fogyasztóbarát lakáshitelek

Gazdaság2018.01.12, 10:58

A lakáspiac keresleti és kínálati oldala is változáson megy keresztül, ugyanis a minősített, fogyasztóbarát lakáshitelek egyre komolyabb szereplővé válnak – derül ki a BankRáció.hu összeállításából. A hitelfelvételt tervező ügyfelek közül egyre többen érdeklődnek a fogyasztóbarát lakáshitelek iránt, a bankok közötti verseny pedig ebben a szegmensben is fokozódik.

Visszatért a magyarok hitelfelvételi kedve

Gazdaság2018.01.05, 11:36

Bátrabban adósódnak el a háztartások, tartósnak látszik ugyanis az elmúlt időszakban kialakult tendencia a lakossági hitelpiacon - áll a BankRáció.hu legfrissebb elemzésében.

Ez történt idén a magyar gazdaságban

Gazdaság2017.12.31, 11:51

Az idei év számos dologban döntő változást hozott a magyar gazdaságban, ezek közül talán a leglényegesebb, és a lakosságot leginkább érintő jelentős minimálbér-emelés, ezzel együtt a keresetek meredek növekedése, illetve az ezekhez szorosan kapcsolódó adócsökkentések. Ráadásul a folyamat nem áll meg, a jövő évben folytatódik. Felgyorsult végre a várva várt bérfelzárkózás.

Most érdemes megnézni a hitelek közötti különbségeket

Gazdaság2021.11.09, 20:58

A lakáspiac továbbra is komoly tempót diktál, ez pedig közvetve segíti a lakáshitelezés bővülését is. A bankok rengeteg lakáshitel-konstrukciót kínálnak, amelyek között nem könnyű eligazodni - jelzi a BankRáció.hu legfrissebb közleményében. Annak érdekében, hogy a lakáshitelpiac biztonságosan és kiegyensúlyozott ütemben tudjon növekedni, a Magyar Nemzeti Bank az év közepétől bevezette a lakáshiteleknél a fogyasztóbarát lakáshitel minősítést.

Itt a teljes lista a szuperhitelről

Gazdaság2017.10.28, 17:31

Négy hónap alatt az összes hazai nagybank felfedte a lapjait és sikerrel pályázott a jegybanknál, ezzel megkapták egy, vagy több hitelükre is a fogyasztóbarát lakáshitel minősítést. Időrendben utolsóként a Budapest Bank érkezett meg, velük együtt tovább erősödött a verseny az 5 és 10 éves kamatrögzítésű hiteleknél. A következőkben áttekintjük, milyen induló kamattal adnak hitelt a bankok és mennyit lehet a minősített hitellel nyerni.

Szédületes tempóban bővült idén a lakáshitelek piaca

Gazdaság2021.11.09, 21:04

Jelentősen növekedett a hitelfelvételi kedv idén a magyar jelzálogpiacon. Augusztusban például több mint 63 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel szerződéseket a bankok, ez 33 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten – áll a BankRáció.hu legfrissebb elemzésében. A portálnál arra hívják fel a figyelmet, érdemes időt és energiát szánni a bankok ajánlatainak összehasonlítására.

Színt vallottak a bankok, akár egymilliót spórolhatunk a lakáshitelen

Gazdaság2017.10.13, 11:52

Bő fél éve jelentette be a jegybank, hogy bizonyos lakáshiteleket minősítéssel lát el, a cél az volt, hogy a hitelkamatok csökkenjenek. Mivel egy kivételével az összes nagybank felfedte a lapjait és legalább egy kategóriában megméretteti magát a fogyasztóbarát hitelek között – ha jól választunk, akkor 1 milliót is foghatunk a hitelen.

Az MNB csökkentené a kamatokat, és növelné a bankok közötti versenyt

Gazdaság2017.10.11, 21:24

A bankok nem tanultak a devizahitelezés válságnak tanulságaiból, legalábbis erre utal, hogy még mindig magas a változó kamatozású hitelek aránya, mondta Windisch László, a jegybank alelnöke. A Magyar Nemzeti Bank tavasszal meghirdetett minősítési rendszerének révén ma már 52 kereskedelmi bank és takarékszövetkezet 104 különféle Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt kínál. A minősítéssel és a hitelek összehasonlíthatóságával az MNB csökkentené a hitelkamatokat és növelné a versenyt a bankok között.