lakáshitel

címke rss

Orbán egy új alkuval rendezné a bedőlt lakáshiteleket

Gazdaság2011.02.25, 16:34

A bankok, az adósok és az állam között arányosan osztaná meg a bedőlő lakáshitelek költségeit Orbán Viktor, aki szerint erről "nem lesz egyszerű" megegyezni, de nem lát más megoldást. A kormányfő a Facebook-oldalán tette a bejelentést, amely változást jelent a kormány eddigi álláspontjához képest, eddig ugyanis egy úgynevezett eszközkezelő felállításával akarták rendezni a kérdést, ennek létrehozása azonban az ígéretek ellenére sem történt meg.

"Hogy utána mi lesz, nem tudom" - hosszú perekben bíznak a lakásukat elvesztő hitelesek

Gazdaság2011.02.17, 12:38

Április 15-én ugyan lejár a kilakoltatási és árverési moratórium, de a kormány azt ígéri, hogy az után sem kerülhet senki az utcára csak azért, mert nem tudja fizetni a hiteltörlesztést. Vannak azonban olyan egykori hitelesek is, akiknek már eladták a feje fölül a lakást, ők az eddigi bejelentések szerint csak abban bízhatnak, hogy elhúzódnak a bírósági eljárások.

Blikk: Adósságcsapdába került a megasztáros Kökény Attila

Gazdaság2010.12.24, 14:01

Hiába a hírnév, nem tudja fizetni frankalapú lakáshitelét a megasztáros Kökény Attila - értesült a Blikk. A tehetségkutatón második helyet elérő énekes a bankjától kért könnyítést, enyhült ugyan a terhe, de tovább marad adós. A svájci frank árfolyama pénteken pár forintra volt szeptemberi rekordjától.

Szombattól korlátozzák az egyoldalú banki kamatemeléseket

Gazdaság2010.12.16, 10:56

December 18-ától a bankok csak meghatározott esetekben emelhetik egyoldalúan a lakáscélú hitelszerződések kamatát. Ha nő a jegybanki alapkamat, emelhetnek.

Magyar Nemzet: Egyre több lakáshiteles ellen indul végrehajtás

Gazdaság2010.12.04, 10:23

A lakáshitelek mögött fedezetként álló ingatlanok több mint felén nagyobb a tartozás, mint amennyiért pénzzé tehetők - írja a szombati Magyar Nemzet.

MNB: Sok bajba jutott hiteles türelmi ideje lejár a következő félévben

Archívum2010.11.18, 12:10

A Magyar Nemzeti Bank felmérése szerint az úgynevezett átstrukturált jelzáloghitelek felénél fél éven belül  jár le a türelmi időszak, ezt követően az érintett háztartásoknak magasabb törlesztőrészletet kell fizetniük.

A lakáshitelesek is megérezhetik a nyugdíjváltozásokat

Gazdaság2010.10.19, 14:03

A Patika Pénztár vezérigazgatója szerint a magánnyugdíj-pénztári befizetések elterelése a lakossági hitelezést is visszavetheti.

Az önkormányzatok vehetik meg a bajba jutott hitelesek lakásait

Gazdaság2010.10.21, 15:25

Két változat is készült arra, hogyan segítene az állam a jelzáloghitelüket törleszteni nem tudó adósokon. A többlépcsős rendszerben előbb megpróbálnák visszaállítani a hitelt, majd garanciát vállalna az állam, és ha ez sem működik, az önkormányzatok kapnának forrást az ingatlanok megvételéhez.

Benyújtották a lakáshiteleseket segítő törvényjavaslatot

Archívum2010.10.04, 18:40

Nem módosítható az ügyfél számára kedvezőtlenül a hitelszerződés, öt évente egy ingyenes előtörlesztés, és egy ugyancsak ingyenes futamidő hosszabbítás - egyebek mellett ezt tartalmazza az öt kormánypárti képviselő által a parlamentnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat.

Kiesett egy bankokat sértő pont a Kósa-Rogán-féle csomagból

Gazdaság2010.10.01, 18:18

Hétfőn kerül a parlment elé Rogán Antal és Kósa Lajos hiteleseket védő törvényjavaslata, amely az eredeti nyolc pontból csak hetet tartalmaz, a bankok által sérelmezett egyik pontot ugyanis kivették a csomagból. Mégis nyolc pontra emelkedik majd az intézkedések száma, ugyanis bekerül egy újabb, amely a közjegyzői díjak felszámításának mértékét korlátozná.

A kilakoltatási tilalom miatt lassul a lakásárak csökkenése

Ingatlan2010.09.29, 16:34

Hét százalékkal csökkenhetnek idén a lakásárak az FHB várakozásai szerint, míg korábban több mint kilencszázalékos esésre számított a bank. Az árcsökkenést lassítja, hogy kilakoltatási tilalom van érvényben, így a lakáskínálatban nem jelennek meg a bankoknak nem fizető adósok lakásai. A lakásárak egyébként most a 2005-ös év szintjén állnak.

Kisebb lakásba költözhetnek a fizetésképtelen lakáshitelesek

Itthon2010.09.25, 20:26

Rogán Antal fideszes politikus szerint elképzelhető, hogy azt a bajba jutott hitelest, aki egyedül él egy nagyobb lakásban, kisebb bérlakásba költöztetik - hangzott el az RTL Klub híradójában. A rendszer pontos működését október 15-ig dolgozza ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Néhány tízezer bedőlő devizahitelesre számít a kormány

Gazdaság2010.09.16, 14:32

A kormány azzal számol, hogy néhány tízezer bajba jutott devizahitelesen segíthet a hamarosan felállítandó nemzeti eszközkezelő társaság, amely a Magyar Fejlesztési Bank egyik leánytársaságaként jöhet létre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön reggel a tv2 Mokka című műsorában.

Rogán: Október végére elfogadtatnák a devizahiteles csomagot

Archívum2010.09.12, 21:56

A jövő hét közepén kezdi meg a tárgyalásokat a Fidesz a devizahiteleseket megsegítő csomagról, először a hitelfelvevők érdekképviseleivel, aztán a bankszövetséggel fognak egyeztetni - mondta a Hír TV-ben vasárnap Rogán Antal fideszes képviselő. Rogán szerint a jogszabálytervezeteket októberben kezdhetné tárgyalni a parlament, és a hónap végére el is fogadhatnák azokat.

Lassíthatja a simlis szomszédok elleni háborút a kormány ötlete

Gazdaság2010.07.14, 11:33

A kormány teljes kilakoltatási tilalmat kezdeményezett, a moratórium azonban nehéz helyzetbe hozhatja a jelentős tartozást felhalmozó lakókkal hadakozó társasházakat. A Társasház Szövetség munkatársa szerint a nem fizető lakók ellen semmi eszközük nem marad a társasházaknak. A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet viszont megsürgetné a javaslat elfogadását.

A bankváltást nem tiltja meg a Matolcsy-javaslat a devizahiteleseknek

Gazdaság2010.07.02, 15:47

Továbbra is lesz lehetőség a devizaalapú jelzáloghiteleknél a szolgáltatóváltásra, a devizaalapú jelzáloghitelek betiltásáról pedig előreláthatóan ősszel dönt a parlament.

Zavart okozott Matolcsy devizahiteles bejelentése

Gazdaság2010.07.01, 15:47

Négy nagy magyar bankból háromnál nem kapták fel a fejüket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentésére. Matolcsy közölte, hogy a kormány úgy döntött, csütörtöktől nem lehet jelzálogjogot bejegyezni devizahitelekre. Mindössze egy banknál kérték az [origo] munkatársának türelmét addig, amíg ki nem derül, pontosan mit is akar a kormány. Az erről szóló törvényjavaslat csak pénteken jelenik meg, de azoknak valószínűleg nem kell izgulniuk, akik már megkapták a hitelt a banktól.

Nem menthet meg minden hitelest a kormány - interjú Bencsik János államtitkárral

Gazdaság2010.06.29, 19:40

Két év alatt 100 ezer forint fölé emelné a lakás-takarékpénztári befizetések éves állami támogatásának összegét a kormány - mondta Bencsik János otthonteremtési és energetikai államtitkár az [origo]-nak adott interjújában. Megerősítette, hogy a korábbi nagyvonalú kamattámogatási rendszer és a szocpol biztosan nem tér vissza eredeti formájában, egyúttal jelezte: a bajba került jelzálogadósok kisegítésére létrehozandó eszközkezelő alap nem feltétlenül fog mindenkit megmenteni.

PSZÁF: Lakáshitelesek tízezrei kerülhetnek bajba

Gazdaság2010.05.19, 19:03

Az idén a háztartási jelzáloghitelek jelenthetik a fő kockázatot a bankrendszerre nézve. Akár több tízezer adós veszítheti el a hitelfedezetet jelentő vagyontárgyát, legrosszabb esetben a lakóingatlanát - derül ki a PSZÁF legfrissebb elemzéséből, amely szerint a nyugdíjkasszák várható teljesítménye sem ad okot az optimizmusra.

A biztonságra vágyó adósoknak lehet jó a Fidesz ötlete

Gazdaság2010.05.28, 10:16

A Fidesz azt állítja, valamilyen módon átválthatóvá teszi a devizában felvett hiteleket. A párt részleteket nem árult el eddig elképzeléséről, de az biztosnak tűnik, hogy a devizahiteleseknek érdemes lesz alaposan mérlegelniük az esetleges váltás előtt. A forinthitel ugyan feltehetően drágább lesz, viszont az adósok megússzák az árfolyamingadozásból adódó kockázatot. Igaz, nem fognak nyerni azon sem, ha erősödik a forint.

Jelentősen csökkent a forinthitelek kamata márciusban

Gazdaság2010.04.30, 15:29

Márciusban folytatódott a forinthitelek térnyerése, ami elsősorban a csökkenő kamatszintnek köszönhető - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentéséből.

Időhúzással veheti rá a bankokat a megegyezésre a Fidesz

Ingatlan2010.04.22, 10:12

A kilakoltatásokat mindenképp elkerülné, de azt egyelőre nem árulja el a Fidesz, miképp érné el, hogy a törlesztéssel jó ideje adós lakástulajdonosok se kerüljenek az utcára. Banki egyeztetések még nem voltak, egyelőre úgy tűnik, hogy a párt időhúzással venné rá a pénzintézeteket a megegyezésre, miközben a szakmai szervezetek és az építőipar felpörgetésében érdekelt cégek szerint állami részvétellel létrehozott ingatlanalapnak kellene megvenni a lakásokat.

Doppingolj�k a forinthiteleket

Gazdaság2010.02.09, 14:19

Jelenleg m�g�a sokak �ltal k�rhoztatott devizahitelekn�l van az el�ny, �m az ut�bbi id�ben egyre�vonz�bb� v�l� forinthitelek�most a Magyar Nemzeti Bankt�l kapnak seg�ts�get. A jegybank 100 milli�rdos �rt�k� programja a�forintban foly�s�tott�jelz�loghitelek kamatait cs�kkentheti, �s hossz� t�von fejl�d�st hozhat a jelz�logpiacon.�

Nem kelendő a támogatott lakáshitel

Archívum2009.10.29, 08:48

Kevesen igényelték eddig az október 1-je óta elérhető támogatott forinthitelt. Ennek a legfőbb oka a szigorú feltételrendszer, amelynek kevés ügyfél tud megfelelni - írja a Világgazdaság.

Könnyítik a "lakásmentő" konstrukció feltételeit

Ingatlan2009.10.28, 20:24

A kormány könnyíteni kívánja a "lakásmentő" konstrukció feltételeit - jelentette be a pénzügyminiszter szerdán.

Jelentős a visszaesés lakáshitelezésben

Archívum2009.10.26, 07:09

Jelentősen visszaesett az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek száma és összege is az idén az első félévben - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.

Keveseknek jó az új támogatott lakáshitel

Ingatlan2009.09.26, 09:24

Októberben újra megjelennek majd a bankokban az államilag támogatott lakáshitelek, de kimondottan szigorú feltételeknek kell megfelelni azoknak, akik meg szeretnék kapni az alacsony kamattal kecsegtető kölcsönt. Az új lakások piaca egyre nagyobb bajban van, és a jelek szerint ez a konstrukció sem jelent megoldást, mivel mindössze 3 milliárd forintot különítettek el erre a célra a költségvetésben, ami szépségtapasznak is szerény.

Kerülőutakon lakoltatják ki a hiteleseket

Jog2009.11.03, 18:42

A bajba jutott lakáshitelesek árverésre kerülő ingatlanjainak csupán csekély részét értékesítik az adósok számára legtöbb garanciát kínáló bírósági végrehajtási eljárások keretén belül. Többségük ezen eljáráson kívül talál új tulajdonosra, az adósok pedig nem egyszer kiszolgáltatott helyzettel, uzsorakölcsönökkel kénytelenek szembenézni. Az adósokat védő törvények nem elég hatékonyak, a fő gondot jelentő pénzügyi vállalkozásokra pedig szinte semmilyen szabályozás nem vonatkozik.

Az eur�alap� hitelekre bukik a lakoss�g

Gazdaság2009.09.02, 14:22

A magyar h�ztart�sok k�r�ben legink�bb az eur�alap� lak�shitelekre van ig�ny, az �j�forintalap� k�lcs�n�k �rt�ke cs�kkent, a sv�jcifrank-alap� konstreukci�k� pedig stagn�lt j�liusban - k�z�lte a magyar jegybank.

Lakáshiteleseket védő javaslatokkal készül a kormány

Archívum2009.08.19, 17:12

Szeptemberben új törvényjavaslatokat terjeszt a kormány az Országgyűlés elé a lakáshitelesek védelmében - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleményéből.

Gyorsan nő a nem fizető adósok száma

Gazdaság2009.08.12, 14:35

Egészen eltérő számok jelennek meg a nem fizető adósok, illetve az e miatti végrehajtások számáról. A kormányszóvivő szerint 32 ezer nem fizető adós van, aki 90 napnál hosszabb ideje nem törleszti a hitelét, ellenzéki vélemény szerint viszont 700 ezer. A házelnök az ellenzéki kalkulációnál is több ilyen adósról tud.

Nem készpénz az állami mentő kölcsön

Archívum2009.07.31, 15:07

A válság miatt lakáskölcsönüket késve fizető ügyfelek segítséget kapnak, de az áthidaló kölcsönnel kapcsolatban sok a bizonytalanság. Egyes bankok jelezték, nagyjából két hétre van szükség a folyósításhoz, mások azonban nem tudták megmondani, mennyi az átfutási idő, és nem egységes az álláspont a közjegyző közreműködésével kapcsolatos díjak esetében sem. Az biztos, hogy a pénzt nem kapják kézhez az adósok, és lehetnek olyan bajba jutottak is, akik nem is kapnak a kölcsönből.

Felkészülnek a bankok az áthidaló lakáskölcsönökre

Ingatlan2009.07.29, 19:01

A megkérdezett bankok készen állnak a lakáshitelesek megsegítését célzó áthidaló kölcsön igénylések fogadására, és saját adósvédelmi programjuk keretein belül egyéb megoldásokat is kínálnak.

Nemfizetéstől a kilakoltatásig: hitele válogatja

Ingatlan2009.07.29, 11:31

Ha nem fizetjük a lakáshitelünket, akkor idővel fel kell arra készülnünk, hogy bekopogtathatnak az ajtónkon a végrehajtók. Nem mindegy tehát, hol és milyen kölcsönt vettünk fel: sima jelzáloghitelek esetében több az idő a pénzügyi helyzetünk rendezésére, az opciós szerződéseknél azonban lehet, hogy csak 60 napunk van új lakhelyet keresni. A tapasztalatok szerint nem csak a lakásunkra, hanem az ingóságainkra is érdemes figyelnünk, és jó ha nem felejtjük el, hogy kilakoltatni csak a bírósági végrehajtónak van joga.

Hitelből vehetik meg az önkormányzatok a fizetni nem tudók lakásait

Ingatlan2009.08.03, 17:06

Saját erő nélkül vásárolhatják meg az önkormányzatok a hiteltörlesztést fizetni nem tudó tulajdonosok lakásait, akár elővásárlási jog alapján, akár anélkül teszik azt - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

Nyilv�nosak a lak�shitel-t�mogat�s felt�telei

Gazdaság2009.07.20, 16:31

�j csomag szervez�dik, melynek l�nyege, hogy akinek �tmeneti fizet�si neh�zs�gei t�madtak, �llami kezess�gv�llal�s mellett �thidal� k�lcs�nt vehet fel bankj�t�l. A gazdas�gi v�ls�g miatt neh�z helyzetbe ker�lt lak�shitelesek megseg�t�s�t c�lz� kedvezm�nyeket j�lius 28-t�l lehet ig�nybe venni ann�l a p�nzint�zetn�l jelentkezve, amelyik a lak�sc�l� hitelt ny�jtotta.

Másfél millió lakást árvereznek el az USA-ban

Ingatlan2009.07.16, 11:22

Az Egyesült Államokban több mint másfél millió lakás van árverés alatt a jelzáloghitelek visszafizetésének elmaradása miatt az idei első féléves adatok szerint. Ez eddig soha nem látott szintet jelent.

K�t h�t m�lva k�rhet� az �thidal� k�lcs�n

Gazdaság2009.07.14, 15:44

Miut�n v�ratlanul gyorsan �ld�s�t adta az Eur�pai Bizotts�g a magyarorsz�gi lak�shiteleseket kiseg�teni hivatott korm�nykezdem�nyez�sre, j�lius v�g�t�l m�r k�rhetik a bajba jutott ad�sok a k�nny�t�st a bankokt�l. Aki ennek ellen�re is elveszti a lak�s�t, visszab�relheti, ha az �nkorm�nyzat �l az�el�v�s�rl�si jog�val.

Brüsszeli igen a magyar lakáshitel-támogatásra

Archívum2009.07.13, 18:01

Jóváhagyta az Európai Bizottság hétfőn a magyar lakáshitel-támogatási programot.

Sok fejfájást okozhatnak a késznek látszó lakások

Ingatlan2009.07.08, 14:06

A gazdasági válság miatt egyre több a nehezen értékesíthető és sokszor be sem fejezett lakás a piacon, mégpedig sokszor vonzó árszinten. A részletekre azonban a kedvező körülmények ellenére is figyelni kell, különben sok hónapos csúszásra és idegőrlő ügyintézésre is felkészülhetünk. A szakértők szerint érdemes banki finanszírozású projekteket keresni, ingatlanjogász segítségével szerződni, és csak zárolt számlára szabad fizetni.

Lakás plusz balatoni nyaraló, hétmillióért

Ingatlan2009.07.06, 11:59

Ahogy sokasodnak a nem fizető banki adósok, mind több lakást árvereznek el az erre szakosodott cégek. A jelek szerint az érdeklődők egyelőre nem rohamozzák meg az efféle rendezvényeket, pedig adott esetben nagyon olcsón lehet vásárolni. Ingatlanárverésen jártunk.

Százezer forintba kerülhetnek az apró betűk

Archívum2009.07.01, 07:46

Akár százezer forint körüli összeget is bukhat az a lakásvásárló, aki nincs tisztában azzal, hogy hitelfelvétel esetén a bankok részletes, az adásvételi szerződésekre vonatkozó tartalmi követelményeket írnak elő. Ráadásul nem csak pénzt, de sok utánajárást is megspórolhatunk, ha ezekről a kiválasztott hitelintézetnél azt megelőzően érdeklődünk, hogy az eladóval leszerződnénk a lakásra - derül ki az Otthon Centrum összeállításából.

Több mint 130 milliárdot nyertünk a forint erősödésén

Archívum2009.06.30, 10:49

A háztartások szezonálisan igazított nettó hitelfelvétele összességében az áprilisi adathoz hasonlóan nulla körül alakult májusban. A háztartások mind forintban, mind devizában nettó betételhelyezők voltak - közölte a jegybank. A devizahitelek állománya az árfolyamhatás miatt 138,4 milliárd forinttal csökkent.

Ötven százalékkal olcsóbb lakáshitel Romániában

Ingatlan2009.06.29, 18:02

Július közepétől 50 százalékkal olcsóbb kamatú jelzáloghitelhez juthatnak azok a román állampolgárok, akik első otthonukat akarják megvásárolni - jelentette ki hétfőn Gheorghe Pogea román pénzügyminisztérium.

Gyorsan végeztek a vagyonadóval a honatyák

Archívum2009.06.15, 20:16

Húsz perc alatt lezavarták a képviselők a jövő évi adócsomag és a vagyonadóról szóló törvényjavaslat részletes vitáját a parlamentben. A lakáshitelesek védelméről szóló törvény módosítását csaknem egyhangúan megszavazták.

D�nt�ttek a lak�shitelesekr�l, v�giggyeng�lte a napot a forint - v�ls�gh�rad�

Gazdaság2009.06.16, 02:02

A vagyonad�r�l t�rgyaltak, a lak�shitelesek seg�t�s�re szavaztak a honaty�k h�tf�n. A forint v�gig gyeng�lt, a t�zsd�k sem brill�roztak, csak 2011-re lehet 3 sz�zal�kos a hi�ny. Bajnai szerint a korm�ny nem t�mogathatja a v�zvagyon privatiz�ci�j�t. Kedden publik�lj�k az euroz�na fogyaszt�i��rindex�nek v�ltoz�s�t.�V�ls�gh�rad�.

D�nt�ttek a lak�shitelesek megseg�t�s�r�l

Gazdaság2009.06.15, 19:41

A lak�shitelesek megseg�t�s�r�l d�nt�tt az Orsz�ggy�l�s h�tf�n; a h�z 191 igen, 1 nem �s 15 tart�zkod� szavazat mellett fogadta el a neh�z helyzetbe ker�lt lak�shitelesek v�delm�r�l sz�l� t�rv�ny m�dos�t�s�t.

Parlament előtt a lakáshitelesek megsegítése

Archívum2009.06.12, 15:25

Várhatóan hétfőn dönt az Országgyűlés a válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshiteladósok terheinek könnyítéséről. A többféle intézkedést tartalmazó törvényjavaslatot még az uniónak is jóvá kell hagynia, de nem tudni, ez mikor lesz lehetséges.