lakásépítés

címke rss

Ötödével nőtt tavaly a lakásépítések száma

Gazdaság2020.02.25, 12:27

2019-ben 21.127 új lakás épült, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35.123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban, tette közzé a friss adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Varga Mihály: Az elmúlt 10 év legtöbb lakása épült 2019-ben

Gazdaság2020.02.25, 11:24

A KSH legfrissebb adatai szerint 2019-ben 21 127 új lakás épült Magyarországon. Ez 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az adatra reagált Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki azt mondta, hogy az elmúlt 10 év legtöbb lakása épült tavaly.

Milliók otthonhoz jutását segítheti egy újabb gazdaságvédelmi lépés

Gazdaság2019.11.22, 12:46

A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé, január elsejétől áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról.

Nagyon megugrott az építőipari termelés szeptemberben

Gazdaság2019.11.12, 14:47

Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,2 százalékkal nőtt az augusztusihoz mérten. A III. negyedévben az építőipar termelői árai 9,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Kitart a lakásépítési lendület

Gazdaság2019.07.31, 11:40

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvánosságra hozta a hazai lakáspiac idei első féléves teljesítményét bemutató adatokat, amelyekből a szakértők szerint az derül ki, hogy a lakásépítések a maximumon pörögnek, ám elsősorban a kapacitás- és munkaerőhiány miatt nem tud nagyobb fordulatszámra kapcsolni a piac. Az elkövetkező időszakban újabb jelentős átadási hullámra lehet számítani. Ugyanakkor az új lakások piacán egyre nagyobb súlyt képviselnek a vidéki ingatlanok.

Továbbra is kitart a hatalmas lendület az építőiparban

Gazdaság2019.06.14, 10:41

Áprilisban az építőipari termelés volumene 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz mérve 3,8 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Érdekelte-e Rákosi Mátyást, hol laknak a magyarok?

Tudomány2019.06.03, 18:19

Martin Heidegger egyik esszéjében azt írja, a „lakozás” nem egyszerűen egy tevékenység a sok közül, hanem az emberi létezés maga. Gondolatmenetét követve a lakáskérdés az emberiség egyik legfontosabb, a szó filozófiai értelemben vett, egzisztenciális problémája, amelyet minden korszakban meg kell oldani. Így voltak ezzel a magyarok is az ötvenes években, vagyis a második világháború pusztítása után és a társadalom átalakulásának idején. Vajon segített nekik az önmagát szocialistának nevező rendszer a lakhatási problémájuk megoldásában, alkalmazta a klasszikus szocialista ideálokat?

Bőven lenne még helyük az új lakásoknak

Gazdaság2019.05.28, 13:20

Elmarad a kívánatostól az újlakás-építések száma, ráadásul az ilyen típusú építkezések beruházói meglepően szűk területekre koncentrálnak - írja a Világgazdaság.

Brutális mértékű bővülés az építőiparban

Gazdaság2019.05.14, 10:47

Márciusban 67,6 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest, az egyre magasabb bázis ellenére is. Az épületek főcsoportban 62,3, az egyéb építmények esetében pedig 78,8 volt a növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

További segítséget kapnak az új lakást vásárlók?

Gazdaság2019.05.11, 13:25

Visszaigényelhetővé tenné a kedvezményes, ötszázalékos lakásáfa és a normál, 27 százalékos áfakulcs közötti különbséget az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) — írta a Magyar Nemzet. A szabályozás fontos eleme lenne, hogy kizárólag saját célú vásárlásról, vagyis életvitelszerű ottlakásról lehetne szó, kizárva a kedvezmény megszűnését indokló befektetői vásárlásokat.