Lágymányos

címke rss

Kávézni is lehetne az új Duna-hídon

Itthon2005.10.03, 17:55

Az első Duna fölötti gyaloghíd megépítésére fogott össze négy budapesti egyetem. A híd otthont adhatna galériáknak, egyetemi kluboknak, kávéházaknak és egyben információs központ is lenne. A Petőfi és a Lágymányosi híd közötti gyaloghíd a tervek szerint 2010-re készül el.

Tízből hét épület zárva az ELTE-n

Itthon2004.12.29, 07:16

Csupán az ELTE három épületében tudnak vizsgázni a hallgatók a két ünnep között, mivel az intézmény hetet bezárt a tíz oktatási épülete közül. Csak Lágymányoson a Kecskeméti utcában, illetve a kollégiumok vannak nyitva - írja a Népszabadság.

Keddtől Dunaterasz

Partytár2004.07.12, 09:24

Újabb nagy projektbe fogott az A38: július 13-án, kedden nyit a Dunaterasz az állóhajó előtt, a Pázmány Péter rakparton (a Petőfi és a Lágymányosi híd között).

Lágymányoson tart országértékelést Orbán Viktor

Itthon2004.01.15, 08:20

Orbán Viktor valószínűleg az ELTE lágymányosi konferencia-központjában tartja hagyományos országértékelő beszédét február 10-én. Az elmúlt években az országértékelést a Vigadóban tartották, az épületet azonban felújítják, ezért idén új helyszínt kellett keresni a szervezőknek.

Tízmilliókra perlik a fővárost a nagy forgalom miatt

Itthon2003.08.18, 12:06

Budai ingatlantulajdonosok több tízmillió forintos kártérítési pereket indítottak a főváros ellen, amiért a Lágymányosi híd megnyitása óta a környéket sújtja az M1-es és az M7-es sztrádákról érkező autótömeg. A tulajdonosok szerint emiatt jelentősen csökkent a birtokukban lévő ingatlanok értéke - írja a Magyar Hírlap.

Rossz pisztollyal lőttek egy rendőrre Budán

Itthon2003.07.30, 09:13

Rendőrre fogta pisztolyát kedd este a Lágymányosi utcában egy 31 éves tyukodi férfi, de fegyvere nem működött, így gyorsan megbilincselték. A férfi előzőleg egy nőt fenyegetett meg késsel a Móricz Zsigmond körtéren.

Több helyszínen lesz a budapesti úszó-Eb

Sport2003.07.02, 18:37

A budapesti úszó Európa-bajnokság helyszínére vonatkozó korábbi döntés megváltoztatásáról határozott a sportminiszter javaslatára a kormány - jelentette be Gál J. Zoltán szerdai zánkai, a kihelyezett tihanyi kormányülést követő sajtótájékoztatóján. A kormány május 28-án arról döntött, hogy a budapesti úszó-Eb-re új uszoda épül Lágymányoson.

Lágymányoson épül az uszodakomplexum az Eb-re

Sport2003.05.28, 18:41

Gyurcsány Ferenc szerint 2006 tavaszára készül el a Lágymányoson épülő új úszóközpont, amelynek apropója az úszó Európa-bajnokság, de utána egyetemi és tömegsport-létesítményként működik tovább. A beruházás közel nyolcmilliárd forintba kerül. A központban hat medence épül.

Lágymányoson épülhet az új Eb-uszoda

Sport2003.01.15, 15:56

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége rendkívüli ülésén, titkos szavazással egyhangúlag döntött arról, hogy megítélése szerint az uszodai sportágak szempontjából a legelőnyösebb az lenne, ha a 2006-os budapesti Európa-bajnokságra a Lágymányoson épülne fel a tervezett komplexum.

A Lágymányosi híd a legjobb dugóban

Itthon2002.10.08, 10:45

Budapest közlekedését minden reggel dugók lassítják. Az [origo] egy héttel ezelőtt szavazást indított, hogy kiderüljön: olvasóink szerint melyik híd a legjárhatóbb a reggeli csúcs idején. Az leadott szavazatok szerint messze a Lágymányosi hídon lehet a legjobban közlekedni.

Előző
  • 1
Következő