Ladvánszky György

címke rss

Az ORTT megbékélt az MTV-vel

Némi kivárás és Ladvánszky György MSZP-s testületi tag kritikája után az Országos Rádió és Televízió Testület mégis meghosszabbította az MTV műsorszolgáltatási engedélyét.

Húszan pályáznak a tévéelnöki székre

Itthon2003.04.29, 11:55

Húszan jelentkeztek a Magyar Televízió elnöki pályázatára. Mendreczky Károly elnök tavalyi lemondása óta negyedszer próbál elnököt választani az MTV kuratóriuma. A posztra Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető, Rudi Zoltán hírigazgató és Ladvánszky György, a médiahatóság MSZP-s delegáltja a legesélyesebb. Beadta pályázatát Szenes Andrea is.

Az MSZP két új jelöltet javasol az ORTT élére

Itthon2003.02.17, 19:58

Az MSZP elnökségének hétfői ülésén döntöttek arról, kit javasoljanak a köztársasági elnök által már kétszer is visszautasított Ladvánszky György helyett az ORTT elnöki posztjára. Az [origo] információi szerint a szocialista elnökség a Duna Televízió alapító Czeglédi Lászlót, valamint az ORTT hivatalának főigazgatóját, Kovács Györgyöt javasolja a tisztségre. A jelöltekről Medgyessy Péter kormányfő, és Mádl Ferenc államfő közösen dönt majd.

Jövő héten dönt az MSZP az ORTT elnökjelöltjéről

Itthon2003.02.12, 14:12

Az MSZP elnöksége jövő hétfői ülésén dönt arról, ki legyen az új jelölt az ORTT elnöki posztjára. Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyanis már másodszor utasította vissza Ladvánszky György nevét.

ORTT: Mádl négy elnökjelöltet ajánlott Medgyessynek

Itthon2003.02.12, 22:40

Mádl Ferenc köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét,  Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlja Medgyessy Péternek az ORTT elnöki posztjára. A kormánypártok eddig ragaszkodtak Ladvánszky György jelenlegi MSZP-s delegálthoz, akit Mádl nem támogat.

Az RTL elismeri: szakmai és etikai hibát követtek el

Tévé2003.01.22, 14:50

Dirk Gerkens, a Magyar RTL Klub Rt. vezérigazgatója - Ladvánszky Györgynek, az ORTT MSZP által delegált tagjának megkeresésére reagálva - levélben fejezte ki sajnálkozását a csatorna által indított valóságshow-ban az utóbbi napokban sugárzott erkölcsileg kifogásolható, a szexualitást naturális módon hangsúlyozó jelenetek miatt. A vezérigazgató elismerte: a műsor szerkesztése során munkatársaik súlyos, az RTL Klub etikai kódexébe is ütköző szakmai és etikai hibát követtek el, ezért a csatorna jó hírének megóvása érdekében szigorított szerkesztői kontroll bevezetéséről határoztak.

Az MSZP kitart Ladvánszky mellett

Itthon2003.01.17, 14:49

Mádl Ferenc köztársasági elnök nem támogatná Ladvánszky György MSZP-s delegáltat az ORTT elnöki posztjára, mert nem akar a párthoz erősen kötődő személyt jelölni. Az MSZP ugyanakkor kitart jelöltje mellett. Ladvánszky közölte: nem hisz az igazi független szakemberben, viszont egy szakember képes felülemelkedni a politikai kérdéseken.

Döntésképtelen az ORTT

Itthon2003.01.06, 12:06

Mivel Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök december 31-i hatállyal felmondott, január 1-től a maradék négy fővel működésképtelenné vált a testület. Ladvánszky György MSZP-s tag szerint gondot okoz az átmeneti időszak, mivel késnek a döntések. A szóvivő szerint ugyanakkor jelenleg nincs terítéken nagyon fontos ügy, így nem okozhat nagyobb problémát a kimaradás. Ráadásul máskor is előfordult már, hogy 3-4 héten át nem ülésezett a testület.

Csak Orbánnal beszélt lemondásáról az ORTT elnöke

Itthon2002.12.02, 17:55

Napokon belül beadja lemondását Körmendy-Ékes Judit, az ORTT fideszes elnöke. Döntéséről a Fideszben egyedül Orbán Viktor volt miniszterelnökkel egyeztetett. Azt egyelőre nem tudja az elnök, milyen hatállyal mond le. Körmendy-Ékes szerint várható utóda, Ladvánszky György MSZP-s tag szakmailag alkalmatlan az elnöki posztra.

Megírta lemondását az ORTT elnöke

Itthon2002.11.29, 08:50

A Magyar Hírlap információi szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke már megfogalmazta lemondását, a levél azonban még nem érkezett meg az államfőhöz és a miniszterelnökhöz. A lap úgy tudja, a médiahatóság fideszes elnökét Ladvánszky György szocialista delegált válthatja az elnöki székben.

Az MSZP-s Ladvánszky esélyes az ORTT élére

Itthon2002.11.29, 14:13

Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök több közvetlen munkatársa máris távozott a hivatalból azt követően, hogy kiderült: az elnök valószínűleg lemond tisztségéről - állítja az ORTT egyik munkatársa. Az elnöki posztra leginkább Ladvánszky György, MSZP-s testületi tag esélyes, aki szívesen elfogadná a felkérést. Több ötlete is van, hogyan lehetne működőképesebbé tenni az ORTT-t, például sokkal több javaslattal élnének a törvényhozók felé.

Az MSZP-s ORTT-tag miatt csúszhat a Hír TV

Itthon2002.11.22, 09:24

Az ORTT MSZP-s tagja, Ladvánszky György azt javasolja a testületnek, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben ne vegyék automatikusan nyilvántartásba a Hír TV-t, hanem alaposan vizsgálják meg, a médiatörvény minden passzusának eleget tesz-e a televízió. A testületi tag szerint javaslatának nincs politikai indíttatása. Ladvánszky ugyanakkor szakmai aggályokat is megfogalmazott a Hír TV-vel kapcsolatban. Az iroda szakmai álláspontja szerint ugyanakkor a televízió eleget tett a törvényi feltételeknek, így nyilvántartásba kell venni.

Kezdeményezik az ORTT-elnök felfüggesztését

Itthon2002.07.25, 17:48

Az ORTT legközelebbi ülésén szavaz elnökének felfüggesztéséről - mondta Ladvánszky György, az ORTT MSZP által delegált tagja. A fideszes elnököt ugyanis felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték elsőfokon, és ha ez jogerőssé válna, akkor kizárással szűnne meg tisztsége. Az ORTT elnöke nem mond le tisztségéről.

Tiltott politikai reklám a tévében

Itthon2001.11.09, 06:23

Az Országos Rádió és Televíziótestület (ORTT) monitoringvizsgálata tiltott politikai reklámnak minősítette az augusztus 20-ai állami ünnepségekről szóló televíziós összeállítást - értesült a Magyar Hírlap. Az erről készülő jelentést a jövő héten tárgyalja a testület.

Egymás helyett szavazhatnak az ORTT-tagok

Itthon2001.08.29, 07:03

Törvényellenesnek ítéli és ezért jogi útra kívánja terelni Ladvánszky György, az Országos Rádió és Televízió Testület szocialista delegáltja a testület tegnapi döntését, amely kimondja, hogy a tagok átadhatják egymásnak szavazati jogukat.

Előző
  • 1
Következő