küzdősport

címke rss

Chuck Norris ünnepel

Archívum2012.03.09, 22:06

Ma ünnepli hetvenkettedik születésnapját a "bálvány", Chuck Norris.

Az amputálás napja a legboldogabbá is válhat a K-3-as harcos életében

Sport2012.03.29, 17:20

Lótuszülésben elaludt a vonaton, emiatt leállt a lábában a keringés, és amputálni kellett a bal lábát a K-3-ban ismert pécsi harcosnak. Asztalos János a Borsnak adott interjúban elmondta, a végzetes baleset napja akár egyben a legboldogabb nappá is válhat az életében.

Fontos, hogy a másikat át tudjam verni - hangos képriport a női bokszolók felkészüléséről

Sport2012.04.14, 16:25

Előfordul, hogy a takarodót sem várja meg, és már negyed kilenckor elalszik, annyira kimerül a tatai edzőtáborban Kovács Mária, aki annak idején kick-box edzésre indult el, de egy bokszedzésen találta magát. Azóta nyert két vb- és három Eb-aranyat, és jó esélyekkel indulhat a londoni olimpián is, ha a májusi világbajnokságon sikerül kvótát szereznie. Szerinte a buta droidok a ringben sem lehetnek sikeresek, és egy bokszolónak sem kell úgy kinéznie, mint akin átment egy úthenger.

Majd akkor vonulok vissza, ha elég pénzt összeszedtem - interjú Bob Sapp-pel

Sport2012.04.23, 11:11

Naponta hatszor eszik, és sajnálja, hogy nem jött össze a Mike Tyson elleni meccs - mondja Bob Sapp, a küzdősportok haknizó Szörnye, aki szombat este Rok Strucl ellen harcol Ljubljanában. Az egy éve Kunkli Tivadar által is legyőzött Sapp bevallotta, Budapesten sérülten lépett ringbe, de ő ezt normálisnak tartja, és addig akar turnézni, amíg elég pénzt össze nem szedett. A civilben barátságos és laza Sappnek öt macska és öt kutya a családja, és azt üzente a magyaroknak, hogy adják vissza a köpenyét, amely a Kunkli elleni meccs előtt tűnt el.  

Ki az erősebb?

Life.hu2012.05.08, 11:41

A háromszoros szumóvilágbajnok, Byamba igyekszik megosztani tudását a nála fiatalabbakkal.

Fuss az életedért - Így védd meg magad, ha megtámadnak

Life.hu2012.07.26, 11:02

Bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy ki kell állnod magadért és a biztonságodért! Ha éppen nincs, aki a segítségedre siet, így védd meg te saját magadat.

Ha gyűlölnek, akkor is jól csinálod - néha kiesnek a szerepből a pankrátorok

Sport2012.08.31, 10:35

Ha ötszáz emberből négyszázan skandálják a neved, az azt jelenti, valamit jól csinálsz a ringben - vallják a magyar pankrátorok. Az [origo]-nak nyilatkozó harcosok elismerték, előfordul, hogy túlpörögnek, és nem az előre megbeszélt forgatókönyv szerint zajlanak az események a ringben. A hiedelemmel ellentétben a pankrátorok élete nem a jó nőkről és a csúcsszuper autókról szól, hanem a kemény felkészülésről, a napi három edzésről, de az étkezésre és az éjszakázásra is oda kell figyelni.

Szabó Győző férfias edzésekkel tartja formában magát

Life.hu2012.09.25, 23:11

Szabó Győző vidéki gyerekként hozzászokott a szép nagy adag magyaros ételekhez, de a fehérkenyeret és a cukrot kiűzte az étrendjéből. A magyar színész tehát nem a mennyiségre, mint inkább a minőségre figyel - és ezek mellett boksszal és küzdősportokkal tartja formában magát.

Nagyon jó kiütni egy TEK-est

Itthon2012.10.05, 12:04

Egy békés megyei tűzoltó, egy budapesti obejktumőr, egy kazinbarcikai járőr és egy nyolcadik kerületi rendőr is könnyedén ütötte ki a rendvédelmi elitegység, a TEK kigyúrt versenyzőit szombaton a rendőrök harcművészeti gáláján. A TEK-esek minden döntőt elvesztettek, de a parancsnokuk így is elégedett volt velük, mert szerinte nem csak az a legény, aki adja, hanem az is, aki állja a pofonokat.

Négy percig eszméletlen volt az MMA-harcos a durva KO után

Sport2013.02.11, 08:10

Uriah Hall brutális KO-val győzte le Adam Cellát az Ultimate Fighter nevű televíziós valóságshow aktuális évadában vívott MMA-meccsen. Cella négy percig eszméletlen volt a fejére mért rúgás után, kórházba is vitték, utólag azonban eléd kedélyesen beszélt a történtekről.