Kuti Kis Rita

címke rss

Sávolt és Kuti Kis Acapulcóban folytatja

Sport2002.02.25, 09:01

Három rangos férfi és két női tenisztorna zajlik a héten, és az ATP-, valamint a WTA-viadalok e heti kapcsolódási pontját az acapulcói Abierto Mexicano Pegaso elnevezésű verseny adja, Mexikóban ugyanis mindkét nem képviselteti magát. A magyarok közül Sávolt Attila és Kuti Kis Rita is itt próbál szerencsét.

Hétfőtől Venus Williams a világelső

Sport2002.02.21, 10:32

Nincs már versenyben lévő magyar a heti tenisztornákon, miután Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia is vereséggel folytatta szereplését. Amíg a férfiaknál hullanak a kiemeltek, addig a hölgyeknél simább az út. Ráadásul Venus Williams a héten csupán egy mérkőzést játszott eddig, de azzal át is vette a világranglistán a vezető helyet.

Kuti Kis Rita továbbjutott Bogotában

Sport2002.02.20, 12:03

Mandula Petra és Kapros Anikó sem folytathatja a heti tenisztornákat, miután mindkét magyar versenyző kiesett a dubai, illetve a memphisi viadalon. Kuti Kis Rita viszont remek győzelemmel mutatkozott be Bogotában, ahol a japán Fudzsivarát három szettben 6:2, 5:7, 6:2-re verte. A második fordulóban a kolumbiai Fabiola Zuluaga következik, és ha ott is továbbjut, akkor már a harmadik körben megismétlődhet a tavalyi, Paola Suarez elleni döntő.

Mandula és Sávolt továbbjutott, Hewitt kiesett

Sport2002.01.15, 13:52

Ötvenszázalékosra sikeredett a magyar teniszezők keddi mérlege az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A könnyűnek mondható sorsolás ellenére Gubacsi Zsófia és Kuti Kis Rita sem tudta venni az első akadályt, szerencsére Mandula Petra és Sávolt Attila remek győzelmet aratott. A nap meglepetését Alberto Martin okozta, aki kiütötte a világelső Lleyton Hewittot.

Kuti Kis Rita búcsúzott Hobartban

Sport2002.01.08, 11:21

A világranglista 79. helyén álló Kuti Kis Rita kétjátszmás mérkőzésen kikapott az első helyen kiemelt olasz Rita Grandétól (24.) a 110 ezer dollár összdíjazású tenisztornán az ausztráliai Hobartban.

Elmaradt Kuti Kis hobarti bemutatkozása

Sport2002.01.08, 07:12

Anna Kurnyikova valóban komolyan veszi az idei esztendőt, miután 2002 első tornáján az elődöntőbe jutott, a most zajló sydneyi viadalon pedig elsöpörte spanyol ellenfelét az Adidas International első fordulójában. Magyar szempontból sem lehet okunk a panaszra: Mandula Petra az olasz Schiavone ellen győzelemmel, Kuti Kis Rita pedig egy remekbe szabott esőszünettel kezdte az idei teniszévadot.

Hewitt vasárnap világelső lehet

Sport2001.10.18, 09:40

Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia után Mandula Petra is elbúcsúzott a pozsonyi 140 ezer dollár összdíjazású tenisztorna első fordulójában. Az egyetlen még versenyben lévő magyar Gubacsi, aki párosban javíthat az amerikai Hopkins oldalán. A stuttgarti férfitornán Kuerten után Agassi is kiesett, így Hewitt vasárnapra akár világelső is lehet.

Kuti Kis, Gubacsi és Kurnyikova is búcsúzott

Sport2001.10.17, 09:08

Magyar és orosz csillaghullásnak lehettek szemtanúi a teniszversenyek szurkolói. Kedden a pozsonyi tornán Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia, míg Zürichben Anna Kurnyikova és Jelena Gyementyijeva is már az első fordulóban elbúcsúzott. Nem járt jobban a férfiaknál a brazil világelső Gustavo Kuerten és az ausztrál Mark Philippoussis sem, igaz, ők legalább mentek egy kört Stuttgartban.

Mandula az 59. a WTA-listán

Sport2001.10.15, 12:17

Tizenegy helyet lépett előre Mandula Petra a WTA ranglistáján franciaországi tornagyőzelmével. A legjobb száz között rajta kívül Kuti Kis Rita szerepel még, a ranglistát hétfőtől Jennifer Capriati vezeti.

Kuti Kis meglepő veresége Hawaii-on

Sport2001.09.13, 09:05

Kuti Kis Rita meglepetésre kikapott a selejtezőből a főtáblára került Hegedüs Adrienntől a 140 ezer dollár összdíjazású hawaii tenisztorna első fordulójában.

Párosban javíthatnak a magyarok a US Openen

Sport2001.08.29, 09:57

Minden magyar búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság egyéni küzdelmeitől, miután kedden Kuti Kis Rita meccslabdáról vesztett, Kapros Anikónak pedig gyakorlatilag esélye sem volt a "magyarmumus" szlovén Srebotnik ellen. Szerdán mindezek ellenére szoríthatunk még honfitársainkért, hiszen megkezdődnek a női párosok küzdelmei.

Kuti Kis Rita meccslabdáról búcsúzott

Sport2001.08.28, 20:44

Mandula Petra és Gubacsi Zsófia után kedden Kuti Kis Rita is háromjátszmás mérkőzésen kapott ki a US Open első fordulójában. A magyar teniszezőt a spanyol Gala Leon-Garcia győzte le.

Sanchez-Vicario dicsérte Mandulát

Sport2001.08.28, 10:34

Két magyar már kiesett, kettő pedig ma mutatkozik be az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Open második napján Kapros Anikó és Kuti Kis Rita lép pályára, míg a nagy sztárok közül a közönségkedvenc Venus Williams és Pete Sampras csillanthatja meg tudását.

Négy magyar teniszező a legjobb százban

Sport2001.07.30, 21:11

Mandula Petra és Kuti Kis Rita után a 110 ezer dolláros casablancai tornát megnyerő Gubacsi Zsófia, valamint az elődöntőben éppen honfitársától vereséget szenvedő Kapros Anikó is bekerült a világ legjobb száz teniszezője közé.

Manduláék három hellyel hátrébb a világranglistán

Sport2001.07.22, 01:22

Mandula Petra és a közvetlenül mögötte álló Kuti Kis Rita egyaránt három helyet csúszott vissza a női teniszezők világranglistáján. Mandula Petra a 66., míg Kuti Kis Rita a 69. helyen áll.

Már Mandula a legjobb magyar

Sport2001.07.22, 01:22

A Wimbledonban a második fordulóban búcsúzó Mandula Petra öt helyet előrelépett, s megelőzte az eddigi legjobb magyar egyéni teniszezőt, Kuti Kis Ritát a világranglistán. A wimbledoni második belga Justine Henin négy helyet előrelépve már az ötödik.

Kuti Kis és Mandula is győzött

Sport2001.07.22, 01:15

A papírformának megfelelő 2-0-s hazai vezetésre áll az első nap után a magyar-izraeli teniszmérkőzés a Fed Kupában, a Világcsoportban maradásért. Kuti Kis Rita és Mandula Petra is három játszmában verte ellenfelét.

Előző
  • 1
  • 2
Következő