Kurtág György

címke rss
Régóta várt bemutatók, kivételes együttműködések, hatalmas érdeklődés és közönségsiker

Régóta várt bemutatók, kivételes együttműködések, hatalmas érdeklődés és közönségsiker

Az október 11. és 22. között nemzetközi világsztárok és hazai művészek részvételével zajló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál több mint száz programja között két ősbemutató, két zenetörténeti jelentőségű magyarországi premier és kortárs művekre koreografált táncbemutató is színesítette a palettát.

Jön a Liszt Ünnep, már lehet jegyeket venni

Kultúra2023.05.31, 17:26

Kurtág György egyetlen operájának várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka és a fesztivál névadójának töredékben fennmaradt operája – a jegyek már elérhetőek az idén október 11. és 22. között megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjaira.

A magyar zsenialitást ünnepelték Párizsban

Kultúra2022.04.30, 23:12

Hatalmas sikerrel mutatták be szombat este a párizsi operában Kurtág György A játszma vége című operáját. A mű a milánói Scala és az Opera National de Paris közös előadása, világpremierje 2018.november 15-én volt a Scalában, ahol a közönség 8 perces tapssal fogadta az akkor 92 (most 96) éves világhírű magyar zeneszerző első és egyetlen operáját. 

Világhírű magyar zeneszerzőről készül mozifilm

Film2022.04.11, 11:41

Nagyívű dokumentumfilm készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Berlinale Ezüst Medve díjával kitüntetett Nagy Dénes rendezésében Kurtág Györgyről.

Élőben közvetíti Kurtág György születésnapi koncertjét a Müpa

Kultúra2021.02.18, 17:00

A Müpa az új magyar zene elhivatott népszerűsítőjeként 2006 óta ad teret a világhírű magyar zeneszerző, Kurtág György művei köré épülő eseménysorozatoknak. A zeneszerző 95. születésnapja alkalmából a Budapest Music Center (BMC) és együttműködő partnerei, a Müpa és a Zeneakadémia február 18. és 21. között négy estén át tartó fesztivált szerveznek. A Kurtág 95 eseménysorozat február 20-ai, a zeneszerző feleségének, Kurtág Mártának és kettejük ihlető kapcsolatának emléket állító koncertje ingyenes online közvetítés formájában látható a Müpa Home Live sorozat programján - írja a Müpa közleménye.

A nagy művész, aki kisgyerekként vesztette el édesanyját, a pártállam kirakatpolitikájáról és személyes sikereiről is mesél

Kultúra2021.01.23, 21:48

Kossuth-díjas hegedűművész, zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A világ számos országában adott telt házas koncerteket, híresek maratoni hangversenyei is, amelyek kapcsán a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült. Szenthelyi Miklós január 24-én, azaz holnap ünnepli hetvenedik születésnapját. Az Origónak adott interjúban felidézi gyermekkorát is, kiderül, miként kötelezte el magát egyik napról a másikra a sokórás gyakorlás mellett a minapi elkényeztetett kisfiú, ahogy szó esik arról is, hogy miért maradt le az 1966-os futball-világbajnokság döntőjének közvetítéséről. Beszél pályafutása későbbi állomásairól, és ...

Kurtág György rangos svéd zenei díjat kap

Kultúra2020.03.16, 19:48

Kurtág Györgyöt a Rolf Schock-díjjal tünteti ki a Svéd Királyi Akadémia. A 93 éves magyar zeneszerző kiemelkedő zeneszerzői, pedagógusi és előadói munkásságáért részesül a 400 ezer svéd koronával járó elismerésben.

Operaművészeti Oscar-díjat nyert Kurtág György első operájának milánói ősbemutatója

Kultúra2019.05.01, 20:52

Operaművészeti Oscar-díjat nyert Kurtág György első, Fin de Partie című operájának milánói ősbemutatója a legjobb világpremier kategóriában.

Kurtág György, a csoda

Kultúra2018.11.17, 12:55

Ha hozzáértő embert bárhol Európában megkérünk arra, hogy a huszadik század második fele zenei életének legjelentősebb személyiségeit kezdje el felsorolni, akkor igen hamar oda fog érni Kurtág György nevéhez. Sőt, természetesen Ligeti György vagy Eötvös Péter neve is fel fog bukkanni egy ilyen toplistában. Nagy magyar zeneszerzők ők, egyúttal a világ legnagyobb zeneszerzői is. Annak idején, fiatalkorukban az akkori rendszer nem sokat segített pályájuk elindításában, viszont szerencséjük volt abban, hogy csodálatos magyar zeneművészek tanították őket. Kurtág György is legendás tanár. Zongoraművésznek is jelentős. Zeneszerzőként pedigg ...

Hatalmas sikert aratott Kurtág György operája Milánóban

Kultúra2018.11.16, 11:09

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.

Orbán Viktor: Ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre

Kultúra2018.11.15, 20:55

Orbán Viktor Milánóba ment megtekinteni Kurtág György Fin de partie című operájának ősbemutatóját. A különleges eseményről fényképet is megosztott közösségi oldalán.

Kurtág György első operájának ősbemutatóját tartják a milánói Scalában

Kultúra2018.11.15, 11:27

A világ egyik leghíresebb operaházában, a milánói Scalában tartják csütörtök este Kurtág György leghosszabb alkotásának ősbemutatóját.

Várjon Dénes: Egy szemernyi félelem sem volt bennem Kurtág óráin

Archívum2017.01.19, 12:32

A világ legnagyobb internetes komolyzenei adatbázisa, a londoni Bachtrack idén is elkészítette a statisztikáját arról, kik voltak az előző év legfoglalkoztatottabb zenészei. Eszerint a zongoraművészek között Várjon Dénes a harmadik helyen végzett. A világhírű zongoraművész az Origónak adott interjújában elmondta, annyi a fellépése, hogy van, amit el sem tud vállalni.

A tűzjelző is felköszöntötte Kurtág Györgyöt

Kultúra2016.02.22, 10:39

Kevés zeneszerző mondhatja el magáról, hogy a ház, aminek növendéke, majd később tanára lett, köszöntőt mond neki a 90. születésnapján. Igen, jól hallották, és nem átvitt értelemben, hanem konkrétan. A Zeneakadémia falai sajátos módon zengtek boldog szülinapot a mesternek. Ja, és egy nejlonszatyor lehet hangszer, sőt fegyver is.

Komolyzenei rock and roll Kurtággal

Kultúra2016.02.22, 10:33

Kurtág György 90 évesen is képes megújulni: a Párizsban élő zeneszerző épp élete első operáját írja, amelynek csütörtökön bemutatták egy részletét a tiszteletére rendezett budapesti fesztiválon. A különleges koncerten a magyar kulturális elit és a nemzetközi szaksajtó mellett a teljes Kurtág-család is ott volt. A gyermeki kísérletezőkedvét megőrző komponista hamar kezébe vette az irányítást és fellazította a kissé merev protokoll-hangulatot.

Bartókban gyökerezik Kurtág zenéje

Archívum2016.02.17, 10:19

Kurtág György zenéje a klasszikusokban és Bartókban gyökerezik, de teljesen egyedi - mondta Eötvös Péter zeneszerző abból az alkalomból, hogy pályatársa és jó barátja pénteken ünnepli 90. születésnapját.

A magyarok még nem nőttek fel a kortárs zenéhez

Kultúra2016.02.17, 21:06

Akárhány koncerten voltam, mindig azt tapasztaltam, a magyar közönség még nem nőtt fel a kortárs zenéhez. Bécsben, Berlinben, Párizsban telt ház előtt szólalnak meg olyan kortárs művek, amikkel nálunk még nem lehet nagyobb közönséget bevonzani. De az is lehet, hogy nincs igazam, és a Kurtág 90-re sokan el fognak menni. 

Magyarországról jött és világhírűvé vált

Archívum2015.06.24, 14:00

A komponisták számára egyik legjelentősebb nemzetközi elismerést, a spanyol BBVA bankcsoport alapítványának A Tudás Határai elnevezésű díját vette át Kurtág György zeneszerző Madridban.

Osztrákoknak írja első operáját Kurtág György

Kultúra2011.08.12, 13:39

Kurtág György zeneszerző Samuel Beckett brit drámaíró egy abszurd drámájából írja első operáját a Salzburgi Ünnepi Játékok felkérésére. 

Grammy-jelölés: nemzedékváltás a rockzenében

Kultúra2003.12.05, 11:18

Valószínűleg nemzedék- és "rendszerváltás" kezdődik a pop-rockzenében - derült ki a Grammy-díjak  bejelentésekor. Soha ennyi fiatal nem került reflektorfénybe a főbb kategóriákban: Beyoncé Knowles, az OutKast duó, Pharrell Wiliams hatszorosan reménykedhet a 46.Grammy-díj februári átadásáig. Külön öröm, hogy a múlt évi megnyert Grammy után ismét vannak magyar jelöltek Kurtág György és Eötvös Péter személyében.

Kurtág-mesterkurzus a CEU rendezésében

Szórakozás2003.10.15, 12:20

Október 13-án, hétfőn kezdődött el az a nyolcnapos mesterkurzus, amit a Közép-európai Egyetem (CEU) felkérésére Kurtág György tart. A világhírű zeneszerző és pedagógus az intenzív, nyolcnapos kurzus alkalmával a zeneirodalom néhány klasszikusát elemzi kollégáival. A Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola dísztermében tartott magyar nyelvű előadás-sorozat a hét minden napján, tehát a hétvégén is látogatható. A részvétel díjtalan.

Előző
  • 1
Következő