kurdok

címke rss

Kurd hadifoglyokat fejezett le az Iszlám Állam

Nagyvilág2015.02.22, 07:42

Új propagandavideót hozott nyilvánosságra a hétvégén az Iszlám Állam 21 kurd hadifogoly lefejezéséről. A felvétel hitelességét egyelőre független források nem erősítették meg.

Holttestekkel is üzletel az Iszlám Állam

Nagyvilág2015.02.22, 07:16

Új anyagi forrásokat keresve pénzt kér az elesett kurd harcosok holttestéért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet.

Rekordot döntött a Mol Kurdisztánban

Gazdaság2015.01.05, 13:45

Rekordszámú termelést ért el a Mol a frissen megnyitott kurdisztáni telepen. A magyar olajcég iraki műveleteinek bővítésére készül.

Pokolra küldik a dzsihádistákat

Fotó2014.09.24, 11:04

A dzsihádisták között terjengő hiedelem szerint, akivel egy nő végez, nem juthat a mennyországba, és az azzal járó 72 szűz lány társaságáról is lemondhat. Bár ez a meggyőződés inkább hímsoviniszta alapokra, mint valódi vallási tanokra vezethető vissza, a harctéren a Pesmerga - kurd önvédelmi erők - női alakulatai egyenrangú ellenfélként harcolnak a magát Iszlám Államnak nevező szervezet terjeszkedése ellen. A Törökország területén autonómiáért küzdő kurdoknál már régóta hagyománya van a nők fegyveres szerepvállalásának, az IS fenyegetése miatt már Kurdisztán más részein csatlakoznak a harchoz fiatal lányok és családanyák.

Egy nap alatt 70 ezer szíriai kurd menekült Törökországba

Nagyvilág2014.09.21, 13:00

Egy nap alatt hozzávetőleg 70 ezer kurd menekült Szíria északkeleti részéből Törökországba az Iszlám Állam elől – közölte vasárnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A számuk azonban akár több százezerre is nőhet.

Irán is szállít fegyvert az iraki kurdoknak

Nagyvilág2014.08.26, 15:00

Irán nem fog katonákat küldeni a szomszédos Irakba, hanem más módokon fognak segíteni az Iszlám Állam elleni harcban – közölte Mohamed Dzsavad Zarif külügyminiszter.

Két háború torzszülöttje

Nagyvilág2014.08.26, 06:42

Több mint tíz év és politikai hibák tucatjai kellettek ahhoz, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ma világszerte egyet jelentsen a félelemmel és a brutalitással. A korábban az al-Kaida fióküzemeként működő csoport ma már a nagyhatalmaknak is fejtörést okoz, miközben gond nélkül hajt uralma alá szíriai és iraki területeket.

Visszafoglalták a kurdok a moszuli gátat

Nagyvilág2014.08.18, 23:14

A moszuli gát kulcsfontosságú, mert ez a létesítmény biztosítja a területen az áramot, és a vízellátást.

A kurdok amerikai támogatással offenzívát indítottak

Nagyvilág2014.08.16, 20:28

A kurd erők az amerikai légierő támogatásával szombaton offenzívát indítottak Irak északi részén az Iszlám Állam fegyveresei ellen, hogy visszafoglalják a moszuli gátat, amelyet az iszlamisták korábban hatalmukba kerítettek.

Washington megkezdte az iraki kurdok felfegyverzését

Nagyvilág2014.08.11, 15:01

Az Egyesült Államok megkezdte az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita csoport ellen harcoló iraki kurd erők közvetlen felfegyverzését.

Harmincéves vérontás végét ígéri a kurd vezér

Nagyvilág2013.03.21, 13:03

Fontos szimbolikus gesztusra készül Abdullah Öcalan kurd vezető: a börtönből hirdetne fegyverszünetet a Törökország elleni gerillaháborúban. A sikeres békefolyamathoz ennél azért sokkal többre lesz szükség.

Szamárszobrot állítottak iraki kurdok

Nagyvilág2012.04.13, 10:18

Függetlenségi harcuk egyik fő támasza, és egyben pártjuk névadója tiszteletére állítottak szobrot iraki kurdok. Az ünnepelt egy jól öltözött szamár.

Könnygázzal oszlatták a tüntetőket Isztambulban

Nagyvilág2011.04.19, 20:11

Erőszakos tüntetésekbe torkollt a török választási bizottság azon döntése, amelyben többek közt kurd jelölteket sem engedett elindulni a júniusi választásokon, mivel terrorista kapcsolatokat sejt náluk. A rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta a kövekkel és molotovkoktélokkal támadó tüntetőket Isztambulban és több más városban.

Megverték a török energiaügyi minisztert

Nagyvilág2010.04.19, 17:50

Taner Yildiz török energiaügyi minisztert egy török katona temetésén ököllel arcba vágta egy férfi. A támadó a kormány kurd politikája ellen tiltakozott, a minisztert kórházba szállították.

Letartóztatott kurdok miatt tüntettek Brüsszelben

Nagyvilág2010.04.03, 18:10

Európa több országából érkeztek kurdok Brüsszelbe, hogy nyolc kurd egy hónappal ezelőtti letartóztatás miatt tiltakozzanak. Több ezren tüntettek, mert szerintük a belga hatóságok török nyomásra jártak el.

Elfogadták a választási törvényt Irakban

Nagyvilág2008.09.24, 14:58

Megszavazták az iraki választási törvényt, ezért a közel-keleti ország nagyobbik részén januárban meg lehet tartani a tartományi választásokat. A kurdok által lakott területekre a törvény nem vonatkozik, az ottani politikai vezetés megválasztásának módjáról külön törvény készül majd.

Befektetés a török fegyver a kurdok ellen

Archívum2008.03.13, 13:38

A kurdok lakta vidéknek nyújtott milliárdos fejlesztési programmal kívánja a török kormány kihúzni a szőnyeget a betiltott kurd politikai mozgalom lába alól. Korábban a török hadsereg katonai akciót indított az iraki kurdok bázisai ellen.

Török gép lelövésével hencegnek a kurdok

Nagyvilág2008.02.24, 11:47

Kurd lázadók azt állítják, hogy lelőttek egy török helikoptert Irak északi részén. A hírt független források nem erősítették meg. Tízezer török katona még csütörtökön lépte át az iraki határt, hogy kurd lázadók állásait támadja.

Leveszik Szaddám Huszein kézjegyét az iraki zászlóról

Nagyvilág2008.01.23, 13:52

Eltűntetik Szaddám Huszein kézjegyét az új iraki zászlóról. A változást a kurd képviselők kezdeményezték, akik szerint a jelenlegi trikolor rossz emlékeket ébreszt - írja a The Times.

Izraeli gépeket vetnek be a kurdok ellen

Nagyvilág2007.12.27, 11:47

Izraeli gépek érkeznek hamarosan Törökországba, amelyeket többek között hírszerzési céllal vetnek be a kurdok elleni műveletekben. A szállítás késve történik, mert a gépek kamerája nem volt működőképes.

Újra lecsaptak a törökök az észak-iraki kurdokra

Nagyvilág2007.12.23, 18:58

Török harci gépek bombázták vasárnap a lázadó törökországi kurdok állásait Észak-Irakban. A török vezérkar vasárnap estig nem erősítette meg a légitámadással kapcsolatos értesülést.

Legálisan üldözheti a kurdokat a török hadsereg Irakban

Nagyvilág2007.11.30, 19:19

A török kormány hivatalosan felhatalmazta a hadsereget, hogy Észak-Irak területén is fellépjen az ott rejtőzködő kurd felkelők ellen - jelentette be pénteken Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.

Kurd tüntetést oszlattak fel Törökországban

Nagyvilág2007.11.25, 18:46

Könnygázzal és vízágyúval oszlatott fel a török rendőrség egy kurd tüntetést vasárnap a délkeleti Diyarbakir városban. A demonstráció az irakban meghúzódó kurdok elleni akciók ellen irányult.

Kurdok és törökök estek egymásnak Bécsben

Nagyvilág2007.11.05, 01:02

Öten megsebesültek, amikor vasárnap késő este tömegverekedés tört ki törökök és kurdok között Bécsben. Az incidensnek köze lehetett az iraki határvonalon zajló villongásokhoz.

A kurdok is háborúval fenyegetik Törökországot

Nagyvilág2007.10.30, 12:18

"Ha a török csapatok iraki kurd területre lépnek, az háborút jelent" - közölte Maszud Barzani, az észak-iraki kurd autonóm terület elnöke. Ankara azt mondja, a kurd szélsőségesek Észak-Irakból segítik a törökországi kurd gerillákat, és ezért akarja megfékezni a szinte szabadon működő PKK-t (Kurdisztáni Munkáspárt). A PKK már évtizedek óta szálka a török kormányzat szemében: a kurdok függetlenségi harcának az elmúlt negyedszázadban 37 ezer halálos áldozata volt.

Iraki benyomulással fenyegetőznek a törökök

Nagyvilág2007.10.09, 16:52

Benyomulhat a török hadsereg Észak-Irak kurdok lakta területére, hogy ott kurd szakadárokat üldözzön - ezt engedélyezte Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. "Mindenfajta lépést lehetővé tesz a kormányfő utasítása" - mondta a miniszterelnöki hivatal a BBC-nek. Vasárnap 15 török katonát öltek meg a lázadók Délkelet-Törökország kurdok lakta részén.

Összefogna Törökország Irakkal a kurdok ellen

Nagyvilág2007.08.07, 20:59

Törökország és Irak megállapodott, hogy minden erővel igyekeznek véget vetni a törökországi kurd szakadárok iraki jelenlétének - jelentette be kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő Núri al-Máliki iraki miniszterelnökkel közösen tartott ankarai sajtóértekezletén. Az összefogás azonban eddig csak egy emlékeztető aláírásában nyilvánult meg.

Ankara növelte csapatai létszámát az iraki határon

Nagyvilág2007.07.13, 19:26

Törökország több mint 200 ezerre növelte a kurdok lakta délkeleti országrészben, főleg az iraki határ mentén állomásozó katonáinak létszámát - közölték biztonsági források pénteken Diyarbakirban.

Az iraki kurdok figyelmeztetik Ankarát

Nagyvilág2007.06.30, 00:17

Az iraki kurdok elnöke figyelmeztette pénteken Ankarát, hogy katasztrofális következményei lesznek, ha a török hadsereg bevonul Észak-Irakba.

Hallgattak a kurdok vezérük békefelhívására

Nagyvilág2006.10.01, 12:15

Egyoldalú fegyverszünetet hirdettet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK). A szervezet bebörtönzött vezére, Abdullah Öcalan a héten tett közzé felhívást híveinek, hogy függesszék fel a harcot.

Szaddám védői bojkottálják a pert

Nagyvilág2006.09.24, 17:43

Bizonytalan időre bojkottálják Szaddám Huszein iraki exdiktátor védői vezetőjük vasárnapi bejelentése szerint a volt elnök ellen iraki kurdok ellen elkövetett népirtás vádjával egy hónapja indított pert.

A bíróval szájal Szaddám új perében is

Nagyvilág2006.08.21, 14:41

A kurdok elleni 1987-88-as büntetőakció miatt indult újabb per Szaddám Huszein volt iraki elnök ellen hétfőn. Szaddámot és társait népirtással vádolják - írja a BBC. Az egykori diktátor - hasonlóan előző peréhez - már az első tárgyalási napon visszaszólt a bírónak.

Török katonával végeztek kurd merénylők

Nagyvilág2006.05.22, 13:13

Egy török katona meghalt, két másik pedig megsebesült azokban a merényletekben, amelyeket kurd gerillák követtek el hétfőn Törökország déli részén. A kurdok fegyveres harca eddig 37 ezer áldozatot követelt.

Nagy török offenzíva indult a kurdok ellen

Nagyvilág2006.04.20, 16:18

Nagyszabású offenzívát indított a török hadsereg a zömében kurdok lakta délkeleti országrészben. A hadmozdulat célja, hogy "megadják a kegyelemdöfést" a PKK-nak, amely az utóbbi hónapokban újra az aktivitás jeleit mutatta.

A török turizmust fenyegetik a kurdok

Nagyvilág2006.04.03, 13:00

A Törökországba készülő turistákat fenyegeti egy szélsőséges kurd szervezet. A Kurdisztáni Szabadság Sólymai szerint a turizmusból származó bevételeket a kurdok elleni harcra használja fel a török állam.

Tüntetők csaptak össze rendőrökkel kurd lázadók temetésén

Nagyvilág2006.03.28, 19:07

Megölt kurd lázadók temetésén mintegy kétezer résztvevő összecsapott kedden török rendőrökkel a főleg kurdok lakta délkeleti országrész székhelyén, és ezekben az összetűzésekben megsebesült legalább nyolc ember.

Kurd önállóságot hoz az elfogadott iraki alkotmány

Nagyvilág2005.10.25, 13:31

Az iraki lakosság nagy többsége igent mondott az október 15-i népszavazáson az alkotmány tervezetére. Ezzel a kurdok gyakorlatilag autonómiát kapnak északon, a síiták pedig délen. lehetőség nyílik továbbá Szaddám Huszein egykori diktátor pártkatonáinak felelősségre vonására is.

Újságjukért tüntetnek Pesten a kurdok

Itthon2005.09.19, 14:55

Egy kurd lap betiltása miatt tiltakoznak hétfőn Budapesten a német nagykövetség előtt. A kurdok szerint a német kormány politikai okokból tiltotta be az Özgür Politika nevű újságot szeptember elején.

Nem tudtak megegyezni az iraki alkotmányról

Nagyvilág2005.08.25, 22:59

Meghatározatlan időre elhalasztották az iraki alkotmánytervezet parlament általi jóváhagyását, bár a tárgyalások folytatódnak - jelentették be csütörtökön. A tervezetet a legutóbbi határidő szerint csütörtök éjfélig jóvá kellett volna hagyni. A különböző politikai csoportok azonban még mindig nem tudnak megegyezni egymással. Sem a síiták, sem a szunniták, sem a kurdok nem engednek álláspontjukból. Már harmadik alkalommal napolják el a döntést.

Kurdok százezrei kaphatnak szír állampolgárságot

Nagyvilág2005.04.28, 15:28

Állítólag állampolgárságot adna Szíria a területén élő, több százezernyi hontalan kurdnak. Hivatalosan nem erősítették meg ugyan ezt az értesülést, az érintett kurdok jelenleg folyó összeírása ezt a pletykát erősíti. A nemzetközi szervezetek által kétszázezresre becsült hontalan kurdokat még 1962-ben fosztotta meg állampolgárságuktól a damaszkuszi kormány.

Megegyeztek Kirkukról a kurdok és a síiták

Nagyvilág2005.03.19, 21:04

Megegyezés született a síiták és a kurdok között az olajkincsei miatt kulcsfontosságú észak-iraki Kirkukról. Legalábbis Dzsalal Talabani kurd vezető szerint. A megegyezés értelmében segítik majd a Szaddám-rezsim idején onnan elűzött kurdok visszatelepítését. A kurdok saját ellenőrzésük alá vonnák a várost, amelynek végső státuszáról ugyanakkor még nincs konkrét döntés.

Mindenki a kurdoknak udvarol Irakban

Nagyvilág2005.02.01, 16:19

Megkezdődött a hatalmi egyezkedés Irakban. Még tíz nap van hátra a választási eredmények hivatalos közzétételéig, de a találgatás már megkezdődött arról, hogy ki vezeti majd az országot a következő években. Szakértők szerint Irak jövője szempontjából az lesz döntő, hogy a kurdok az USA emberével, Allávival, vagy a síitákkal kezdenek el egyezkedni a kormányalakításról.

Két szervezet is vállalta az isztambuli robbantásokat

Nagyvilág2004.08.11, 13:37

Két - egy kurd és egy al-Kaidához köthető - szervezet is vállalta a felelősséget a keddi isztambuli robbantásokért. A török hatóságok elsősorban a kurdokat gyanúsítják a két halottal járó merényletek elkövetésével.

Iráni katonák törökországi kurdokkal csaptak össze

Nagyvilág2004.07.11, 16:32

Két iráni katona és számos törökországi kurd lázadó vesztette életét az iráni-török határon napokkal ezelőtt lezajlott összecsapásban - közölte vasárnap az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Önvédelemből képez kurd kommandókat Izrael

Nagyvilág2004.06.21, 14:38

Kommandókat képez ki és más titkos akciókat is folytat az izraeli titkosszolgálat a Közel-Kelet kurdok lakta területein - írja a New Yorker magazin. A lap szerint a zsidó állam ezzel próbálja megóvni magát az iraki káosz hatásaitól, például a megerősödő Irántól. Félő azonban, hogy az akciók nemcsak tovább akadályozzák az iraki stabilitás megteremtését és elidegenítik Izrael legfőbb helyi szövetségesét, Törökországot is, hanem a kurdok függetlenedési törekvéseinek támogatása az egész térség ingatag egyensúlyát veszélybe sodorhatja.

Újrakezdik a harcot a törökországi kurdok

Nagyvilág2004.05.29, 15:02

A török hadsereg újabb hadműveleteire hivatkozva felmondta az önként vállalt tűzszünetet a Kurdisztáni Népi Kongresszus, amely végső soron a Kurdisztáni Munkáspárt egyik utódszervezete. A szervezet arra figyelmezteti a külföldi turistákat és befektetőket, hogy nem menjenek Törökországba.

Fáklyás felvonulás a kurdokért Budapesten

Itthon2003.11.20, 18:44

A kurd kérdés békés és demokratikus politikai megoldását sürgető fáklyás felvonulást tartott a Kurdisztáni Információs és Kulturális Iroda csütörtökön Budapesten.

Irak: a törökök figyelmeztették a kurdokat

Nagyvilág2003.10.13, 17:18

A török hadsereg egyik vezető tábornoka figyelmeztette az iraki kurdokat: katonáinak tűzparancsa lesz, akárki támadja is meg őket. Így elképzelhető, hogy a török katonák a kurdokra is lőnek majd, ha a helyzet úgy hozza. Törökország körülbelül tízezer fős katonai egységet ajánlott fel az Egyesült Államoknak Irakba, azonban mind a törökországi, mind az iraki lakosság - különös tekintettel a kurdokra - ellenzi a bevonulást.

Felfüggesztik a tűzszünetet a kurdok

Nagyvilág2003.09.02, 16:54

A törökországi Kurd Munkapárt (PKK) bejelentette, felfüggeszti a négy éve meghirdetett egyoldalű tűzszünetet. A kurdok azzal indokolják a döntést, hogy a török kormány az önként vállalt fegyvernyugvás ellenére nem biztosított számukra kellő politikai és kulturális önállóságot.

Öcalan visszavonta tűzszüneti utasítását

Nagyvilág2003.09.01, 19:02

Abdullah Öcalan, a törökországi kurdok bebörtönzött vezetője visszavonta hétfőn egyoldalú tűzszünetre vonatkozó utasítását, amelyet 1999 szeptemberében adott ki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak.