kurdok

címke rss
Rács mögé került egy lengyel és egy ukrán embercsempész

Rács mögé került egy lengyel és egy ukrán embercsempész

Letartóztatták azt az ukrán és lengyel állampolgárságú két férfit, akiket a Népligetnél értek tetten, amit 3 kurd migránst visznek magukkal egy autóban.

Az Iszlám Állam ellen indítottak hadjáratot a kurd erők

Nagyvilág2020.06.05, 13:59

Hajtóvadászatot indítottak az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet dzsihadistái ellen a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) az ország keleti részében, az iraki határnál, a Washington vezette nemzetközi szövetség támogatásával - jelentette be pénteken a kurd harcosokat is tömörítő SDF.

Pokolgépes merénylet a török-szír határon, legalább kilencen meghaltak - videó

Nagyvilág2019.11.23, 13:26

Bomba robbant a török-szír határon lévő Tell Abiadban, a merényletben legalább kilenc ember, köztük négy civil halt meg. A pokolgép egy autóba rejtve robbant fel. A lázadók szerint a kurdok szoktak ilyen módon merényletet elkövetni.

Törökország: A kurdok kivonulása után nincs szükség újabb hadműveletekre

Nagyvilág2019.10.23, 09:40

A török védelmi miniszter szerdán Ankarában azt mondta, a kurd kivonulás után ebben a szakaszban már nincs szükség folytatni az offenzívát a jelenlegi hadműveleti területen kívül.

A Béke Forrása elnevezésű török hadművelet – és ami mögötte van

Nagyvilág2019.10.21, 19:06

A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében a Törökország által Észak-Szíriában indított katonai beavatkozás hátterét tekinti át. A 2019. október 9-én elindított Béke Forrása Hadművelet a Közel-Kelet vonatkozásában ismét felkorbácsolta az indulatokat az Európai Uniótól az Egyesült Államokon át az Arab Ligáig.

Nem vetett be vegyi fegyvereket a török hadsereg Északkelet-Szíriában

Nagyvilág2019.10.17, 14:18

Cáfolta azokat a híreszteléseket egy csütörtöki nyilatkozatában Hulusi Akar török védelmi miniszter, amelyek szerint a török hadsereg vegyi fegyvert is bevet az északkelet-szíriai offenzíva során az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.

Kurdok támadtak meg egy török kávézót Németországban, többen megsérültek - videó

Nagyvilág2019.10.15, 12:42

Megtámadtak egy török kávézót kurd tüntetők az északnyugat-németországi Hernében, az incidensben öten megsérültek - jelentették kedden német hírportálok.

Törökország csapatokat vont össze a szíriai határra

Nagyvilág2019.10.06, 11:12

Törökország csapatokat és fegyvereket vont össze a Szíriával szomszédos határra azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton bejelentette, országa hadműveleteket indít az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen.

Új szövetségeseket keresnek a Szíriában élő kurdok

Nagyvilág2019.02.02, 12:20

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a kurdok új szövetségeseket akarnak találni, mielőtt az őket támogató amerikai katonák kivonulnak a térségből. A Szíria területén élő kurdok most olyan szövetségeseket keresnek, akik megvédik őket Törökországtól. Ha a törökök rájuk támadnának, ezt Szíriában kell tenniük, így a kurdoknak és Szíriának ilyen szempontból érdekük az összefogás - értékelte.

130 dzsihadista térhet vissza Franciaországba

Nagyvilág2019.01.31, 11:23

A francia hatóságok becslései alapján 130 olyan migráns hátterű dzsihadista fog a közeljövőben visszatérni Franciaországba, akik Szíriában az Iszlám Állam oldalán harcoltak. Christophe Castaner belügyminiszter szerint bírósági eljárás fog indulni velük szemben. Az Interpol főtitkára az ügy kapcsán azt nyilatkozta: a visszatért terroristák Nyugat-Európában létrehozhatnak egy Iszlám Állam 2.0-át, amely majd terrortámadásokat követhet el.

Előző
Következő