kurdok

címke rss

Megegyeztek Kirkukról a kurdok és a síiták

Nagyvilág2005.03.19, 21:04

Megegyezés született a síiták és a kurdok között az olajkincsei miatt kulcsfontosságú észak-iraki Kirkukról. Legalábbis Dzsalal Talabani kurd vezető szerint. A megegyezés értelmében segítik majd a Szaddám-rezsim idején onnan elűzött kurdok visszatelepítését. A kurdok saját ellenőrzésük alá vonnák a várost, amelynek végső státuszáról ugyanakkor még nincs konkrét döntés.

Kurdok százezrei kaphatnak szír állampolgárságot

Nagyvilág2005.04.28, 15:28

Állítólag állampolgárságot adna Szíria a területén élő, több százezernyi hontalan kurdnak. Hivatalosan nem erősítették meg ugyan ezt az értesülést, az érintett kurdok jelenleg folyó összeírása ezt a pletykát erősíti. A nemzetközi szervezetek által kétszázezresre becsült hontalan kurdokat még 1962-ben fosztotta meg állampolgárságuktól a damaszkuszi kormány.

Nem tudtak megegyezni az iraki alkotmányról

Nagyvilág2005.08.25, 22:59

Meghatározatlan időre elhalasztották az iraki alkotmánytervezet parlament általi jóváhagyását, bár a tárgyalások folytatódnak - jelentették be csütörtökön. A tervezetet a legutóbbi határidő szerint csütörtök éjfélig jóvá kellett volna hagyni. A különböző politikai csoportok azonban még mindig nem tudnak megegyezni egymással. Sem a síiták, sem a szunniták, sem a kurdok nem engednek álláspontjukból. Már harmadik alkalommal napolják el a döntést.

Újságjukért tüntetnek Pesten a kurdok

Itthon2005.09.19, 14:55

Egy kurd lap betiltása miatt tiltakoznak hétfőn Budapesten a német nagykövetség előtt. A kurdok szerint a német kormány politikai okokból tiltotta be az Özgür Politika nevű újságot szeptember elején.

Kurd önállóságot hoz az elfogadott iraki alkotmány

Nagyvilág2005.10.25, 13:31

Az iraki lakosság nagy többsége igent mondott az október 15-i népszavazáson az alkotmány tervezetére. Ezzel a kurdok gyakorlatilag autonómiát kapnak északon, a síiták pedig délen. lehetőség nyílik továbbá Szaddám Huszein egykori diktátor pártkatonáinak felelősségre vonására is.

Tüntetők csaptak össze rendőrökkel kurd lázadók temetésén

Nagyvilág2006.03.28, 19:07

Megölt kurd lázadók temetésén mintegy kétezer résztvevő összecsapott kedden török rendőrökkel a főleg kurdok lakta délkeleti országrész székhelyén, és ezekben az összetűzésekben megsebesült legalább nyolc ember.

A török turizmust fenyegetik a kurdok

Nagyvilág2006.04.03, 13:00

A Törökországba készülő turistákat fenyegeti egy szélsőséges kurd szervezet. A Kurdisztáni Szabadság Sólymai szerint a turizmusból származó bevételeket a kurdok elleni harcra használja fel a török állam.

Nagy török offenzíva indult a kurdok ellen

Nagyvilág2006.04.20, 16:18

Nagyszabású offenzívát indított a török hadsereg a zömében kurdok lakta délkeleti országrészben. A hadmozdulat célja, hogy "megadják a kegyelemdöfést" a PKK-nak, amely az utóbbi hónapokban újra az aktivitás jeleit mutatta.

Török katonával végeztek kurd merénylők

Nagyvilág2006.05.22, 13:13

Egy török katona meghalt, két másik pedig megsebesült azokban a merényletekben, amelyeket kurd gerillák követtek el hétfőn Törökország déli részén. A kurdok fegyveres harca eddig 37 ezer áldozatot követelt.

A bíróval szájal Szaddám új perében is

Nagyvilág2006.08.21, 14:41

A kurdok elleni 1987-88-as büntetőakció miatt indult újabb per Szaddám Huszein volt iraki elnök ellen hétfőn. Szaddámot és társait népirtással vádolják - írja a BBC. Az egykori diktátor - hasonlóan előző peréhez - már az első tárgyalási napon visszaszólt a bírónak.