kupé

címke rss
A komótos dízel taxik ellenpólusa - Mercedes-Benz 280C (1973) veteránteszt

A komótos dízel taxik ellenpólusa - Mercedes-Benz 280C (1973) veteránteszt

Minõsége, kényelme, esztétikus formája és kiemelkedõ tartóssága nem csak új és használt autóként tette népszerûvé a mintegy kétmillió példányban gyártott „állólámpást", hanem a mai napig veteránként is. Természetesen mindig a limuzinok dominálták a kínálatot, gyakran 55-65 lóerõs dízelmotorral, míg a tehetõsebb ügyfelek a hathengeres kupét választhatták – igaz, az ára miatt mindössze 67 ezren döntöttek így. Kipróbáltunk egy szép állapotú, DOHC-motoros csúcsmodellt 160 lóerõvel.

Más dimenzióban járt, mint a dízel taxik - Mercedes-Benz 280 CE (1977) veteránteszt

Auto2023.05.14, 14:50

Bár az államszocializmus éveiben is feltûnt a hazai utakon, leginkább fontos elvtársak szolgálatában vagy a nyugatnémet turisták irigyelt autójaként, a 123-as sorozat a vasfüggöny lehullása után jelent meg tömegével – használtan. Persze a kínálat derékhadát sokat látott dízel limuzinok alkották, és dicsõségük múlását jelezte a széria „zöldséges Merci" gúnyneve is, míg a skála másik végén az arisztokarikus, vénségére sem túlságosan elterjedt kupé kivitel állt. Vezettük egy szépet hathengeres benzinmotorral.

Aranyélet a nyolcvanas években - Mercedes-Benz 380 SEC (1983) veteránteszt

Auto2022.04.17, 11:54

Az 1972 óta immár S-osztály néven futó stuttgarti luxuslimuzinok második generációja harmonikus formájával és fejlett mûszaki tartalmával világszerte népszerû volt (nálunk is ilyennel furikázott a szocializmusban az állampárti elit). Ebbõl a 126-os sorozatból már kupé változat is készült, ami azonban a teljes gyártási volumen egytizedét sem tette ki, így veteránként sem túl gyakori látvány. Egy eredeti állapotú SEC-et próbáltunk ki V8-as alapmotorral, sok extrával és különleges színben.

Nyolc henger, négy kerék, két ajtó - Chevrolet Impala Sport Coupe veteránteszt

Auto2021.06.20, 11:31

Boldog, olajválság elõtti Amerika, olcsó benzinnel, amikor a gyártók még szabadjára engedhették a lovakat és a méreteket. Ennek a korszaknak a tipikus modellje az Impala, amely látványos kupékarosszériával sokkal izgalmasabban fest, mint a négyajtós szedánok. De vajon sportosabb is? Egy bontóból kimenekített, majd szépen kicsinosított 1968-as példányba beülve keressük a választ.

A nagy fehér cápa visszatért - BMW 635 CSi (1985) veteránteszt

Auto2021.03.07, 21:42

Szépen muzsikáló soros hathengeres motorok, cápaorr, hokiütõ-motívum a C-oszlopnál, remek menettulajdonságok. Az 1976-ban bemutatott 6-os sorozat okkal talált sok rajongóra, még ha el is maradt elõdje (E9) kecsességétõl. Komfort és biztonság terén ugyanakkor még többet nyújtott, amit nagyra értékeltek az amerikaiak – mi is egy ilyen, a tengerentúlról visszatelepült példányt vezettünk.

Nem fénylett, pedig arany volt -Toyota Cressida Coupe (1977) veteránteszt

Auto2020.06.21, 23:03

Amerikában egész jól fogyott a Toyota félig-meddig prémium kivitelû középkategóriás limuzinja, amely a trójai háború szomorú sorsú nõalakjáról kapta a nevét. Európában kevés sikerrel vitték színre, kupé változata pedig nagyon ritka volt. A kipróbált kétajtóst nem a legszebb állapotban találta mostani gazdája, de valójában egy rozsdamentes és mûszakilag tökéletes csodára bukkant.

Taxiatmoszféra helyett úrias kiszerelés – Mercedes-Benz 230C veteránteszt

Auto2020.05.24, 17:44

A nálunk fekvõlámpásként ismert sorozat legritkább és legelõkelõbb tagja a kupé volt. Egy korai és hibátlan példányt próbáltunk ki, alapmotorral és szerény felszereltséggel – még a jobboldali tükör, az ötödik sebességfokozat és a fordulatszámmérõ is hiányzik belõle. Idõutazásra persze így is tökéletes, két ajtóval és benzinmotorral pedig távol áll a W123-as taxik és munkaautók megszokott világától.

Csodabogár hódított az óriásautók között - Volkswagen Karmann-Ghia teszt

Auto2020.01.19, 12:57

Sportosan elegáns karosszériáját az olasz Ghia stúdió tervezte és a német Karmann manufaktúra gyártotta, de a ruha valójában a Bogár megfizethetõ tömegtechnikáját rejtette, 30-54 lóerõvel. Ez nem akadályozta meg a Typ 14-et abban, hogy a V8-as cirkálóiról ismert Amerikában igen sikeresen szerepeljen, és ma világszerte népszerû veterán. Egy 1970-es évjáratú hazai példányt vezettünk.

Gazdagok és szépek: öt prémium kupé, amire megéri gyûjteni

Auto2017.07.06, 11:16

Kimentek a divatból a kamaszszobák falait dísztõ autós poszterek, úgyhogy csak képernyõvédõként tudnak hódítani ezek a gyönyörû és villámgyors sportkocsik. Közös vonásuk, hogy nem a Ferrarik és McLarenek ligájában játszanak, de azért bõven házárban mozognak - és kell vezetõi tudás ahhoz, hogy ne váljanak fegyverré.

Amikor Piroska falja fel a farkast – Audi A5 2.0 TFSI-teszt

Auto2017.04.12, 17:12

Állítólag csak a mesékben létezik olyan, hogy egy autó feltûnõ, de visszafogott is, sõt egyszerre kényelmes és sportos. Az Audi A5 2.0 TFSI mindent megtesz, hogy ezt valósággá tegye, és majdnem sikerül is neki, de a kétarcúságot nem adják olcsón.

Ez lehet az Opel lehengerlõ sportkupéja

Auto2016.01.11, 17:27

A General Motors már korábban is egyértelmûvé tette, hogy egy igazi gran turismo még hiányzik a kínálatából. Most Buick Avista néven már egészen közeli képet adtak arról, mire számíthatunk, ha gyártásba kerül az újdonság.

A keleti blokk igazi csajozógépei

Auto2015.08.09, 21:54

Minden jampi eljátszott a gondolattal, hogy szakadt Trabant helyett gyors nyugati autóval állít be a bisztróhoz vagy Micike lakótelepi lakása elé. Ez általában illúzió volt, de a szocialista ipar is készített izgalmas sportkocsikat, igaz, a legtöbbjük elérhetetlen versenygép vagy ritka prototípus volt. Léteztek viszont kiskapuk: menõ kupék nagyszériás típusok alapjain, fontos extraként a gyorsaság illúziójával.

Hat év után sem nyugdíjazzák a Sciroccót

Auto2014.02.17, 08:48

A Volkswagen idõsödõ kupéja finoman átdolgozott külsõvel és új motorválasztékkal még három évig a kínálatban marad.

Bedõl a kanyarban a kristálylámpás luxuskupé

Auto2014.02.11, 15:20

A Swarovski-kristályos fényszóró mellett a Mercedes S-osztály kupé másik különlegessége, hogy úgy dõl be a kanyarban, mintha motorkerékpár lenne.

Kapott még három ajtót a 4-es BMW

Auto2014.02.02, 12:47

A 4-es Gran Coupé olyan, mint a 3-as limuzin, csak valamivel hosszabb, szélesebb, alacsonyabb, és négy helyett ötajtós.

Francia bizsu - Peugeot RCZ THP 200 - teszt

Auto2014.01.20, 08:39

A Peugeot RCZ az enyhe ráncfelvarrás után is zseniálisan néz ki, jóval drágább autónak tûnik, mint amennyibe valójában kerül. Vezetni sem rossz, de ebben vannak nála jobbak is.

Ezzel támad a 4-es BMW-re a Lexus

Auto2013.11.05, 09:20

Az IS-re épülõ új kupét mutatott be a Lexus a Tokiói Autószalonon. Hibridként is kapható lesz.

A 2-es BMW már nem ijesztõ

Auto2013.10.25, 10:06

A BMW bemutatta az 1-es sorozat kupéváltozatát, amelyet mostantól 2-es sorozatként kell kérni a márkakereskedésekben. Szerencsére nem olyan az eleje, mint az 1-esé.

Csodálatosan könnyed luxuskupé a Mercedestõl

Auto2013.09.10, 12:55

Valószínûleg nem sokat változik a sorozatgyártásig a Frankfurtban bemutatott Mercedes-Benz S-osztály kupé. Januárban már jön a szériamodell.

A legszebb Opel évek óta

Auto2013.08.21, 12:34

Az Opelek új formavilágát alapozza meg a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Monza tanulmány.

4-esként árulják az új BMW 3-as kupét

Auto2013.06.17, 12:22

Feljebb pozicionálja a 3-as kupéváltozatát a BMW, 4-es sorozatként kerül piacra. Itt vannak a hivatalos képek.  

Bemutatkozott a legszebb BMW

Auto2013.05.27, 11:58

A Concours d'Elegance luxusautó-kiállításon bemutatkozott a Pininfarina-tervezte BMW.

Lefotózták az új 2-es BMW-t

Auto2013.05.16, 15:54

A 4-es kupét már megmutatta a BMW, de hamarosan jön a 2-es is. Itt vannak az elsõ kémfotók.

Új kupéval varázsol el a Hyundai

Auto2013.03.21, 12:15

A Szöuli Autószalonon mutatja be HND-9 névre keresztelt tanulmányát a Hyundai. A Genesis Coupe utódja lehet.

Ijesztõen könnyû az új Alfa kupé

Auto2013.03.05, 15:52

Minden kiderült az Alfa Romeo új hátsókerék-hajtású kupéjáról, a 4C-rõl. Mindössze 895 kilós a sportkocsi.

GPS-vezérelt váltó az új Rolls-Royce-ban

Auto2013.03.05, 10:24

Elegáns új kupéval érkezett Genfbe a Rolls-Royce. A Wraith a Ghost kétajtós változata, de jóval erõsebb motort kapott.

240 lóerõs az Alfa Romeo kis méregzsákja

Auto2013.02.26, 11:20

Elárulta az Alfa Romeo, hogy az új 4C kupé 240 lóerõs motorral kerül piacra. Tömege egy tonna alatti.

Rövid, de két méter széles az Alfa Romeo új sportkocsija

Auto2013.02.12, 10:37

A Genfi Autószalonon mutatkozik be az Alfa Romeo kis sportkupéja, a 4C. Itt vannak az elsõ fotók.

Európába jön a hibrid Cadillac kupé

Auto2013.01.16, 09:30

Detroitban bemutatkozott a Cadillac ELR, amelynek hajtáslánca a Chevrolet Voltból származik. Év végén kezdõdik a kupé gyártása.

Golf kupé az új magyar Mercedes ellen

Auto2013.01.10, 10:47

Két év múlva mutatkozhat be a Volkswagen Golf kupéváltozata, a Golf CC. A divatos négyajtós legnagyobb ellenfele a Kecskeméten készülõ Mercedes-Benz CLA lehet.

Az elsõ gyári képek a vadonatúj 4-es BMW-rõl

Auto2012.12.05, 11:10

Ahogy sokan megjósolták, valóban 4-es sorozatként dobja piacra a 3-as kupéváltozatát a BMW. Tanulmányként a januári Detroiti Autószalonon mutatkozik be az autó, az elsõ gyári képek máris kiszivárogtak róla.

Hiába akart új kupét a Ford európai részlege

Auto2012.11.19, 10:45

A Ford európai központja szeretett volna piacra dobni egy új kupét, de Amerikában nemet mondtak a tervekre.

Beépített autós mozi van az új Smartban

Techbázis2012.10.05, 16:53

Az elektromos meghajtású Smart Forstars prototípusának motorházába projektort építettek, a beépített autós mozit a beltérben csúcsminõségû hangrendszer egészíti ki.

Bemutatkozott a Mini Countryman kupé

Auto2012.09.14, 11:00

Elkészült a Countryman háromajtós változatával a Mini. A Paceman a Párizsi Autószalonon debütál.

Sokkal dögösebb lett a Peugeot RCZ

Auto2012.09.12, 13:11

Eddig az RCZ-n mutat legjobban a Peugeot új márkaarculata. A frissített kupé Párizsban mutatkozik be, tanulmányként egy sportváltozatot is kiállítanak.

Gördülõ szobrászat - A Pininfarina-sztori

Auto2012.07.17, 10:15

Kis családi vállalkozásból a világ legkeresettebb formatervezõ stúdiójává vált az autóipart nyolcvan éve formáló Pininfarina. A cégalapító fia, a július 3-án elhunyt Sergio emlékére megidézzük az olasz cég történetét, felelevenítjük az autótörténelem szép korszakait és nagy alakjait, akik együtt alkottak maradandót. Igazi gördülõ szobrokat, melyekre az utolsó csepp benzin elégetése után is vágyni fognak a világ autórajongói.

Kombi kupét készített a Mercedes a CLS-bõl

Auto2012.07.02, 11:46

A Mercedes szerint a CLS Shooting Brake természetesen nem simán egy kombi, hanem egy olyan ötajtós kupé, amelynek a teteje a hátuljáig ér.

A gyönyörû imbolygó oroszlán - Chevrolet Camaro-teszt

Auto2012.04.29, 19:45

Sajnos nálunk nem sok létjogosultsága van egy 6,2 literes V8-as motorral szerelt közel ötméteres kupénak, pedig azon túl, hogy úgy megbámulják, mint egy ûrsiklót, körrekordot csináltunk vele a tesztpályánkon, és még családi autónak is bevált.

Calibra néven tér vissza az Opel kupé

Auto2012.04.17, 15:22

Újra lesz középkategóriás kupé az Opel kínálatában. Sportkocsiját ezúttal nem Amerikából importálja, hanem helyben fejleszti a német leányvállalat, de a siker a tengerentúli vevõkön is múlik.

Leáll a BMW 1 M gyártása

Auto2012.04.04, 14:25

Nem vesz fel több rendelést az 1 M Coupéra a BMW, nyáron leáll az autó gyártása. Nem tudni, lesz-e folytatás.

Négyajtós kupé készül a VW Jettából

Auto2012.03.18, 10:44

Még be sem mutatták a Mercedes A osztály négyajtós kupé változatát, a Volkswagen máris elkezdte fejleszteni az újdonság konkurensét. A Jetta CC változata már az MQB platformra épül.

Ilyen lehet a jövõ Saab kupéja

Auto2012.03.12, 16:30

Elvileg a Saab csõdbe ment, de még mindig van esély arra, hogy valaki megveszi. Az új tulaj egy szép formatervet is kap ajándékba.  

Sirályszárnyas, elektromos sportkupé a Hyundai-tõl

Auto2012.03.08, 14:27

Kiterjesztett hatótávolságú hibrid hajtású sportkupét mutatott be Genfben a Hyundai. Az i-oniq villanymotorja 109 lóerõs, de az akkumulátort még egyliteres benzines motor is tölti.

Nyugdíjasként imádni fogom - BMW 640d-teszt

Auto2012.03.12, 16:24

Megtaláltam távoli öregkorom tökéletes autóját. Nyugdíjasként nem virgonc élményautóra, hanem elegáns luxuskocsira vágyom majd. Akkor már nem adrenalinra, hanem a perc örömére vadászom, de sokkal boldogabb leszek, mint a többiek az elektromos buborékaikban, mert én igazi autót, egy kupét vezetek. Minden alkalommal öt évet fiatalodok, ha egy kicsit keresztbe csúsztatom a 6-ost és még az addigra úri huncutságnak számító gázolajból sem kell túl sokat rendelnem bele az eBay-rõl.

Összkerékhajtás a 6-os BMW-ben

Auto2012.02.27, 09:17

Új változattal, a 640d xDrive-val bõvül a BMW 6-os sorozat kínálata. Összkerékhajtás elõször jelenik meg a kupéban és kabrióban.

Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt

Auto2012.02.07, 09:24

A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, olyan volt, mint egy fekete bõrcuccba öltözött domina: látványnak elmegy, de alapvetõen fájdalmas vele az élet.

Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt

Archívum2012.02.03, 10:42

Minden idõk legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst.  A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja lehetne élénkebb és takarékosabb.

Sportlimuzinnal, kupéval és SUV-val erõsít a Honda

Auto2012.01.11, 13:49

Felfrissül az Accord kupé, új ruhát kap a Civic, és egy vadonatúj szabadidõ-autó is bemutatkozik az amerikai piacon.

201 lóerõs turbómotort kapott a Hyundai Veloster

Auto2012.01.11, 15:41

Komolyan veszi a turbómotoros Velostert a Hyundai, a kis kupé 201 lóerõs lett, motorjához új arcot is kapott. A csúcsváltozattal a Mini Cooper S-t és a Golf GTI-t vették célba a koreaiak.

Ötvenéves angyal - Volvo P1800

Auto2011.12.26, 20:01

Nem látszik Volvónak, a P1800 mégis a márka egyik legnagyobb klasszikusa. Hírnevét Roger Moore-nak köszönheti, aki az Angyal sorozat Simon Templarjaként hét éven át járt a rosszfiúk nyomában, és fuvarozta vele a hölgyeket. A nemzetközi összefogással készült túrakupé idén ötvenéves, egy rajongva szeretett, 1970-es autót próbálhattunk ki.

A Manta felélesztését tervezi az Opel elnöke

Auto2011.11.07, 16:27

Karl-Friedrich Stracke szívesen látná újra a legendás sportkupé utódját a márka kínálatában.

Újra panoráma-szélvédõs lesz az Opel Astra GTC

Auto2011.10.21, 11:06

Az Astra GTC nem csak vezetési élménye miatt lesz vonzó a fiatalok számára. Ebben a modellben is kapható lesz az elõdben sikeres panoráma-szélvédõ, és a motorválaszték is tovább bõvül.

Sportautó letudva - Hyundai Genesis Coupe 2.0T-teszt

Auto2011.10.14, 05:41

A kihalófélben lévõ hátsókerekes kupé mûfaj megmentõje lehetne a Genesis Coupe, ha nem megoldandó problémaként, hanem alkotási folyamatként tekintettek volna a tervezésére. 210 lóerõs alapváltozata látszólag mindent tud, amit egy sportkocsinak tudnia kell, de nem nyújt maradandó élményt és még csak nem is olcsó.

Sportos Astra és villanyautó az Opel standján

Auto2011.09.13, 15:01

Több különbözõ karakterû modellel készült az Opel Frankfurtra. A Fiattól származó Combótól a futurisztikus villanyautóig minden mûfajban mutatnak valamilyen újdonságot, de egyik leleplezés sem okozott meglepetést.

Egy év után megújul az Audi RS5

Auto2011.09.14, 11:23

Nem hagyhatta frissítetlenül kis kupéjának csúcsmodelljét az Audi. Egy évvel bemutatása után az A5-öshöz hasonlóan az RS5 is megújul.

Szépen megöregedni - Mazda RX-7 és RX-8

Auto2011.09.05, 12:51

Véget ért az RX-8 gyártása és Wankel-motort sem fejleszt már a Mazda. Mostantól csak használtan lehet forgótárcsás sportkocsihoz jutni, de vajon egy klasszikusnak vagy inkább egy újnak érdemes helyet csinálni a garázsban? Kipróbáltuk a versenyautónak álcázott, frissített RX-8-ast és legendás elõdjét a Mazdának dicsõséget szerzõ RX-7-est. Két autó, négy tárcsa, 8000-es fordulat és mesés porszívóhang. Vajon a bukólámpa vagy az öngyilkos ajtó a nyerõ?

Dühöngõ béka - Hyundai Genesis Coupé 3.8 V6-teszt

Auto2011.11.14, 16:17

Ordító V6-os motorjával, háromszáz lóerõs teljesítményével és nyers stílusával a Hyundai Genesis Coupé egy komoly sportautó benyomását kelti, de leginkább az ára miatt veheti fel a versenyt a Nissan 370Z-vel.

Párbajozó BMW-k a Nürburgringen

Auto2011.08.03, 11:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Kxf1jjD4fntTUny6

Jöhetnek a Red Bull utcai autói

Auto2011.07.26, 09:35

A Forma-1-ben rövid idõ alatt mindent elért a Red Bull, amit lehetett, jöhet a következõ lépés. A márka az utcai autók között is letenné névjegyét.

Itt a legerõsebb Mercedes-Benz C osztály

Auto2011.07.25, 09:36

Nyilvánosságra hozta a C 63 AMG Coupe Black Series hivatalos adatait a Mercedes-Benz. 517 lóerõs a 6,3 literes, V8-as motor.

Érzelmek nélkül hódít - BMW 640i-menetpróba

Auto2011.09.13, 15:46

Lehet valami annyira tökéletes, hogy képtelenek legyünk élvezni? A bajorok vadonatúj nagy kupéja a világ mai állása szerint maga a csúcstechnika, egy lenyûgözõ, bivalyerõs gran turismo, mégis sokkal inkább hasonlít ûrhajóra, mint sportkocsira. Mindent tud, ami miatt vágynom kéne rá, mégsem csomagoltam volna be a hátizsákomba.

V8-as kupékat mutat be a Kia

Auto2011.07.08, 09:21

Sportosabb modellekkel szeretné bõvíteni kínálatát a Kia. Két V8-as kupé készül, az egyik a szeptemberi Frankfurti, a másik a januári Detroiti Autószalonon mutatkozik be. Jön egy roadster is.

Kis kupéval megy neki a Porschének a BMW

Auto2011.07.08, 09:22

Az Auto Express címû brit lap szerint M2 néven készít kupét a BMW. Akár triplaturbós motor is kerülhet az autóba, melynek ellenfelei a Porsche Cayman és az Audi TT RS lennének.

Összkerékhajtás a 6-os BMW-ben

Auto2011.07.05, 09:36

Az xDrive rendszer mellett M Sport csomagot és egy új dízelt is kap a túrakupé.

Kupé készülhet a Chevrolet Cruze-ból

Auto2011.06.28, 10:16

Ötajtós helyett kupét kaphatnak az amerikai vásárlók. Még idén bemutatkozik az új karosszériaváltozat.

Ötajtós lesz a Hyundai Veloster

Auto2011.06.27, 09:31

Nem mindenkinek tetszik a Hyundai Veloster kupé négyajtós kialakítása. A koreaiak még a sportmodell széleskörû bevezetése elõtt készítenek egy szokványos változatot is.

Gyári fotókon a Mini Coupé

Auto2011.06.22, 10:22

Miután véget ért a Mini Coupé többnapos, ausztriai bemutatója a nemzetközi sajtó számára, a gyártó nyilvánosságra hozta az álcázás nélküli fotókat a kétüléses modellrõl.

200 lóerõs sporthibrid a Hondától

Auto2011.06.22, 10:49

Júliusban, a goodwoodi Festival of Speed nevû rendezvényen mutatkozik be a Honda CR-Z Mugen, amely az elõzetes hírekkel ellentétben nem kapott turbómotort. Piacra kerülésérõl késõbb döntenek.

Átnevezheti kétajtósait a BMW

Auto2011.06.15, 10:47

Átnevezné az 1-es és 3-as sorozat kupéját és kabrióját a BMW, 2-es és 4-es sorozatként kerülhetnek piacra.

Más, mint a többi - Mini Coupé-menetpróba

Auto2011.06.15, 12:44

Kipróbáltuk a Mini eddigi legizgalmasabb modelljét, a kétüléses kupét. Az ausztriai bemutatón ugyan még csak álcázott, elõszériás modellekkel lehetett ismerkedni, de engedélyt kaptunk arra, hogy a végleges formát is lefényképezzük. Még szigorúan titkos a beltér, sõt egy olyan autót is láttunk, amelyrõl csak fõvesztés terhe mellett írhatunk még néhány napig.

Húsz példányban készül a matt fekete BMW M3

Auto2011.06.14, 09:34

Csütörtöktõl telefonon lehet igényelni a különleges amerikai kivitelt. A BMW csak tizenkilencet ad el a négymillió forintos felárral kínált M3-asból, a huszadikat késõbbre tartogatja.

Bemutatták a legizgalmasabb Minit

Auto2011.06.07, 11:52

Álcázott fotók kíséretében a Mini nyilvánosságra hozta új kupéja hivatalos sajtóanyagát. Négyféle motorral indul az értékesítés.

Mercedes a BMW M3 ellen: C63 AMG kupé

Auto2011.03.21, 12:56

Már nemcsak négy, hanem két ajtóval is létezik a Mercedes C63 AMG. A kupé legerõsebb változata jóval erõsebb a BMW M3-asnál és az Audi RS5-nél is.

Bemutatkozott az új BMW 6 kupé

Auto2011.03.14, 15:03

Jövõ hónapban, a Sanghaji Autószalonon mutatkozik be az új BMW 6-os kupé, de már nyilvánosságra hozták az autó hivatalos sajtóanyagát.

Kupét faragott a Fiat 500-ból a Zagato

Auto2011.03.02, 18:46

Az olasz Zagato a Genfi Autószalonra kupévá alakította át a Fiat 500-ast. Izgalmas formájú kisautót sajnos nem fogják szériában gyártani.

Genfben debütál a leggyorsabb Jaguar

Auto2011.02.24, 22:05

Az XK kupé sportváltozatának legerõsebb kivitele, a 300 km/órás végsebességre képes XKR-S elõször a Genfi Autószalonon lesz látható.

Türelemjáték - Auto Union 1000 S Saxomat

Auto2011.02.20, 14:36

Látszik, hogy régi autó, de csak a hangja ismerõs is. De hát ez nem Wartburg! Nem, de köze van hozzá, ahogy az Audihoz és a DKW-hoz is. Ez egy Auto Union 1000 S Saxomat, amelyet restaurálás után restauráltak Magyarországon.

Látványos Abarth-kupé diákoktól

Auto2011.02.18, 10:01

Az európai dizájnintézet (IED) jármûszakos hallgatói az idei Genfi Autószalonra egy sportkupét készítettek.

Minden kiderült a Mercedes C kupéról

Auto2011.02.13, 17:24

Nyáron kezdõdik meg a kétajtós C osztályos Mercedes értékesítése. A gyár szerint nem jelent konkurenciát az E kupénak, mivel fiatalabb vevõket céloznak meg vele.

Kikapcsolható ESP a sportos Volkswagenekben

Auto2011.02.10, 10:23

Új programozású menetstablizálóval szereli fel sportos modelljeit a Volkswagen.

Újabb képek a kombi Ferrariról

Auto2011.02.07, 15:38

Téli képeket hozott nyilvánosságra a Ferrari a Genfi Autószalonon bemutatkozó összkerékhajtású, négyüléses típusáról, az Fourról.

Sportruhába bújt a Renault kabriója

Auto2011.02.02, 10:57

A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Renault Wind Gordini-kiadása. Csak a kupé-kabrió megjelenése lett sportosabb.

208 lóerõs motorral érkezik a Hyundai kupéja

Auto2011.01.21, 09:14

Márciusban, a Genfi Autószalonon debütál a Hyundai Veloster európai változata. 208 lóerõs turbómotort is kap.

Családokat hódítana a 4x4-es Ferrari

Auto2011.01.22, 10:44

A történelem elsõ összkerékhajtású, szériagyártású Ferrarija, az FF négy személyt a csomagokkal együtt kényelmesen elszállít, akár 335 km/órával is.

Turbós CR-Z-t fejleszt a Honda

Auto2011.01.18, 12:38

A japán eladások visszaesése miatt a lehetõ leghamarabb szeretné piacra dobni a Honda a turbómotoros CR-Z-t.

Többen megkívánták - BMW 320d Coupé-teszt

Auto2011.01.12, 12:40

Idén apróbb ráncfelvarráson esett át a BMW egyik legszebb és legjobb arányokkal rendelkezõ kupéja, a kétajtós 3-as sorozat. Vonzereje sajnos olyan erõs, hogy valaki el is akarta lopni a tesztautónkat, ám az szerencsére hõsiesen ellenállt, csak a zárszerkezete veszett oda.

Elkészül a Mini Countryman kupé

Auto2011.01.12, 09:13

Detroitban jelentette be a Mini, hogy sorozatgyártásba kerül a Countryman kupéváltozata, a Paceman.

Bemutatták a Hyundai Sciroccóját, a Velostert

Auto2011.01.11, 13:10

Detroitban lerántották a leplet a Hyundai Velosterrõl. A kupé különlegessége, hogy jobb oldalon kettõ, bal oldalt pedig egyetlen oldalajtóval készül.

Két új Civicet mutatott be a Honda

Auto2011.01.11, 12:59

Két Civic-tanulmányt állított ki a Honda Detroitban, a következõ amerikai piacra szánt modelleket tisztelhetjük bennük.

Kalapács alatt John Lennon elsõ autója

Auto2011.01.10, 21:13

Elárverezik John Lennon elsõ autóját, egy Ferrari 330 GT-t.

Hivatalos fotókon az új Mercedes C kupé

Auto2011.01.07, 14:16

Az Autobild nyilvánosságra hozta az új Mercedes-Benz C osztályos kupé elsõ hivatalos fotóit.

Elõzõ
Következõ