Kunhalmi Ágnes

címke rss

Tóth Bertalan megválasztásával az eljelentéktelenedés útjára lépett az MSZP

Itthon2018.06.17, 17:11

Döntöttek az MSZP kongresszusán a küldöttek: Tóth Bertalan személyében egy kevésbé karakteres, viszont a pártelitben nagyobb támogatottságot élvező politikus mellett tették le a voksukat, a karakteresebb, ugyanakkor többször is leszereplő Mesterházy Attila ellen. Pedig a szocialistáknak talán sosem volt akkora szüksége egy karizmatikus vezetőre, mint most. Nem így alakult. Ha az új elnök nem rendezi a feszültséggel teli párt sorait, még a jelenlegi állapotuknál is jobban eljelentéktelenedhetnek. Kérdés, alkalmas-e erre a feladatra Tóth. MSZP-tisztújítás utáni körképünk.

Így újítja meg Kunhalmi Ágnes a baloldalt: lekvárt főz és napozik

Itthon2018.07.27, 10:59

Kunhalmi Ágnes június közepén lett az MSZP választmányi elnöke. Azóta sok mindent el lehet mondani a fiatal szocialista képviselőnő tevékenységéről, csak azt nem, hogy a baloldal feltámasztása érdekében tengereket úszna át, vagy hegyeket mozgatna meg. Nem pazarolja felesleges politikai programok, akciók kidolgozására, vagy épp az elveszett baloldali szavazók felkutatására a drága idejét, helyette lekvárt főz, kerítést fest vagy épp a Balaton-parton élvezi a napsütést. Így már érthetővé válik, hogy miért van ilyen állapotban az MSZP.

Csőd szélén az MSZP, teljesen kiárusíthatja a vagyonát

Itthon2018.09.24, 09:55

„Harminc év alatt eltékozolta elképesztő vagyonát az MSZP, amely most utolsó tartalékainak felélésére készülhet” – írja a Magyar Idők. Az ügy azért roppant kínos Tóth Bertalan, az MSZP elnöke számára, mert azzal kampányolt a párt tisztújító kongresszusa előtt, hogy nem adná el a párt konferencia-központját.

Lipótmezőt csinál az ellenzék a parlamentből

Itthon2018.12.12, 13:56

Miután az obstrukció nem jött be, erősíteni akart az ellenzék: a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvény szerdai szavazása előtt lezárták a házelnöki pulpitus feljáratait. „Az elnöki oldalról a csajokkal tartjuk a frontot” – büszkélkedik Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az előre megtervezett az akcióval. A másik oldalon a Demokratikus Koalíció képviselői állják el az utat. Készülnek a szelfik, megy a Facebook-élőzés, tiszta gimis buli.

Konkrétan az egész internet Kunhalmi Ágnes MTVA-s műesésén röhög

Itthon2018.12.17, 18:42

A színészi ambíciókkal bíró politikusról szállingóznak a mémek, szemmel láthatóan megvan az idei Arany Málna-díj abszolút esélyese. A Soros támogatta ellenzék az erőszakos akciók közepette is meg tudja mosolyogtatni a magyarokat. 

Hiába az egész napos színészkedés, estére elkullogott az ellenzék

Itthon2018.12.18, 09:33

Ahogy arról már korábban beszámoltunk róla, a vasárnapi tüntetést követően több, áprilisban csúnyán megbukott, és a pártjukból is páros lábbal kirúgott országgyűlési képviselő tört be az MTVA épületébe, többen bent is töltötték az éjszakát. Hadházy Ákos és Szél Bernadett a képviselői igazolványukat villogtatva akarták megzavarni egy nemzetbiztonságilag védett épületben a közérdekű üzem működését, ami erősen jogsértő. Ezért - miután a jegyző birtokvédelmet rendelt el - a sokadik próbálkozás után eltávolították az épületből őket. Előtte azonban a teljes csapat, élükön Hadházy Ákossal és Kunhalmi Ágnessel, igyekezett a biztonsági őrökkkel ...

Az egész internet az ellenzéki képviselők bohóckodásán röhög

Itthon2018.12.18, 18:32

Mint az már bizonyára mindenki számára világos, a Soros támogatta magyarországi ellenzék nem különösebben alkalmas politizálásra, de az elmúlt napok performanszai alapján - talán - elmennének C-kategóriás hollywoodi filmekbe.

Exkluzív szilveszteri Soros-kabaré az Origón - videók

Itthon2018.12.31, 15:10

2018 az áprilisi országgyűlési választásokon megsemmisítő vereséget szenvedő ellenzéki politikusok vergődéséről szólt, akik az év végére - feladva minden politikusi reményt - úgy döntöttek, hogy szakmát váltanak. Azok a felvételek, amelyek az elmúlt hetekben bejárták a sajtót, valójában egy casting, egy válogatás részei voltak. Megpróbáltak bekerülni Soros György utazó világcirkuszába. Az Origo kiválogatta a legjobb felvételeket, annak érdekében, hogy szilveszterkor ezeken is mulathassunk.