Kunhalmi Ágnes

címke rss

Nyíltan kiállt a baloldal antiszemita jelöltje mellett az MSZP egyik vezető politikusa

Archívum2020.09.14, 20:38

Videóüzenetben támogatta a minősíthetetlen antiszemita megnyilvánulásairól ismert baloldali jelölt, Bíró László kampányát Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője, a párt választmányának elnöke. A vasárnap közzétett felvételen a szocialista politikus büszkén a "mi jelöltünknek" nevezte a jobbikos politikust. Azt a Bíró Lászlót, aki a baloldali pártok borsodi jelöltje, és korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet, és "tetűcsúszdások" kifejezéssel utalt a magyar zsidó emberekre. A baloldal eddig hallgatott a szégyenletes jelöltről, most viszont már nyíltan kiállnak a neonáci politikus mellett. 

A teljes szétesés útjára lépett az MSZP

Archívum2020.09.08, 12:06

Súlyos legitimációs válságba kerülhet az MSZP a jövő heti tisztújító kongresszusa után, mivel a feloszlatott Pest megyei küldöttek a bírósághoz fordulnak, mivel jogtalannak tartják az etikai bizottság döntését. Abban az esetben, ha a bíróság később jogtalannak mondja ki a Pest megyei szervezet feloszlatását, akkor a kongresszus döntései, tehát a két társelnök és az elnökség megválasztása is érvénytelen lehet. Az Origo úgy tudja, hogy a Pest megyei szervezet mindenáron való feloszlatása azért volt fontos a Tóth Bertalan irányította pártvezetésnek, mivel a túlnyomó többség Mesterházy Attilát támogatta. Jól látszik, hogy a teljes kisgaazdásodás ...

Gothár Péter szexuális zaklatása: miért falaz a teljes balliberális ellenzék a rendezőnek?

Archívum2019.11.25, 13:02

A budapesti balliberális vezetés megpróbálja eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát – többek között erről is szó volt az Országgyűlésben hétfőn, a napirend előtti felszólalásokban. A kormánypártok hiányolták a máskor hangos Vadai Ágnes, vagy éppen Kunhalmi Ágnes nyílt kiállását a bántalmazott nők mellett Gothár ügyében. Dömötör Csaba teljes körű vizsgálatot sürgetett.

Szél Bernadett sajnál minden percet, amit Kunhalmi Ágnesre pazarolt

Archívum2019.11.21, 20:51

Szél Bernadett, az LMP volt társelnöke egy kiszivárgott felvételen őszintént beszél Gyurcsányékról és a szocialistákról, közvetlenül a 2018-as hatalmas választási bukásuk után. A videót a Mandiner hozta nyilvánosságra. 

Az MSZP nem indít vizsgálatot Karácsony kispesti szövetségeseinek ügyében

Archívum2019.10.10, 13:20

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva bejelentette: semmi szükség arra, hogy a szocialista párton belül vizsgálat induljon Karácsony Gergely kispesti szövetségeseinek ügyében. A rendőrség másképp gondolja, meg nem erősített sajtóértesülések szerint már vizsgálják a felvételek tartalmát.

Kunhalmi Ágnes most éppen a parlamentben okozott feltűnést

Archívum2019.07.08, 13:28

Kunhalmi Ágnesnek igencsak meggyűlt a baja a szavakkal, amikor felszólalt az Országgyűlésben napirend előtt. Az MSZP országgyűlési képviselője nem először kerül furcsa helyzetbe. 

Kunhalmi Ágnes táncolására nincs épeszű magyarázat - videó

Archívum2019.06.27, 11:52

Kunhalmi Ágnestől, az MSZP választmányi elnökétől láttunk már furcsa dolgokat. De most sem tudjuk pontosan definiálni, hogy mi történik a Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje által tartott sajtótájékoztató hátterében még szerdán délelőtt. A politikus nem először viselkedett furcsán. 

Újabb ellenzéki háború, ezúttal az MSZP támadt rá Kálmán Olgára

Archívum2019.06.20, 13:56

A szerdai nap sem maradt ellenzéki belharcok nélkül. Gyurcsányné simulékony modorúnak nevezte Karácsony Gergelyt, Kunhalmi Ágnes Kálmán Olgát felelőtlen ígérgetéssel vádolta meg, míg a bukott kormányfő ironikusan nagyon rendes fickónak nevezte a zuglói városvezetőt. 

Kitört a DK-MSZP-háború: Gyurcsányék szerint Karácsony a hibás

Archívum2019.06.12, 15:47

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a májusi európai parlamenti választás után elérkezettnek látta az időt az MSZP bekebelezésére, amelynek keretében felrúgta a korábban megkötött ellenzéki megállapodást. A bukott miniszterelnök ezzel régi és nagyon mély sebeket tépett fel, valóságos háború indult meg a két párt között. Jelenleg ott tart a pozícióharc, hogy az MSZP és a DK politikusai egymásnak üzengetnek a nyilvánosság előtt: Arató Gergely megsértődött Kunhalmi Ágnesen, Bauer Tamás saját pártját kritizálja, Gréczy Zsolt pedig Karácsonyozik.

Kezdődik az ellenzéki roncsderbi: a baloldalon mindenki gyűlöl mindenkit

Archívum2019.06.12, 09:46

Az éppen aktuális főpolgármesteri casting nevű bohózat következtében túlzás nélkül kijelenthető, hogy végképp összeomlott a már így is teljesen szétesett ellenzék. A legújabb információk alapján már hat darab főpolgármester-jelöltjük van: Sermer Ádám, Puzsér Róbert, Kerpel-Fronius Gábor, Schmuck Andor, Karácsony Gergely és Kálmán Olga. Az első kettő a jelenlegi állás szerint – ami egyébként elég gyorsan változik - nem fog részt venni az előválasztási akármiben, míg az utóbbi négy igen. Közben az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kunhalmi Ágnes lényegében elismerte, hogy milyen reménytelen helyzetben van az ellenzék, és dühödten sziddta ...