Kunhalmi Ágnes

címke rss

Kiderült: egy újabb fontos helyen is a Fidesz győzött

Itthon2022.04.18, 08:57

Az április 3-i országgyűlési választásokon a fideszes Lévai István óriási meglepetésre több szavazatot kapott Budapest egyik legismertebb lakótelepén, a Havanna-lakótelepen, mint az MSZP-s Kunhalmi Ágnes. Pedig ez a körzet eddig a baloldal egyik legerősebb területe volt. Most viszont a Fidesz itt is óriásit erősödött, bebizonyosodott, hogy valójában a kormánypártok képviselik a munkásokat, a baloldal által magára hagyott, szociológiai kifejezést használva, keményen dolgozó kisembereket is, akik szavazataikkal értékelték is életkörülményeik javítását. Nem csak ebben a választókerületben, hanem a főváros egészében nőtt a Fidesz-KDNP t ...

Budai Gyula feljelentést tett a pestszentlőrinci korrupciógyanús ingatlanügyletek miatt

Itthon2022.03.25, 16:00

Az Anonymous által nyilvánosságra hozott vágatlan hangfelvétel alapján súlyos bűncselekményeket követhettek el a DK-s vezetésű kerületben - írja a Magyar Nemzet.

Budai Gyula pert nyert Kunhalmi Ágnes ellen

Itthon2022.02.16, 16:43

A bíróság szerint nem követett el sem rágalmazást, sem becsületsértést a fideszes Budai Gyula, amikor egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy a több milliárd forintos költségvetési csalással vádolt, korábban jogerősen elítélt bűnöző, Czeglédy Csaba, akit a baloldal táskás emberének tartanak, pénzt adott Kunhalmi Ágnesnek a szocialisták budapesti kampányának finanszírozásához. Budai szerint a pénznek a DK és az MSZP kasszájában kell lennie.

Koronavírusos, kórházba vitték Kunhalmi Ágnest

Itthon2022.01.20, 20:01

Koronavírusos és kórházba került Kunhalmi Ágnes, ezt ő maga jelentette be a Facebook-oldalán. Az MSZP társelnöke azt írta, ma hajnalban lett rosszul, a Honvédkórházba vitték be, mert nagyon szúrt a tüdeje. 

Karácsony egyik legfőbb bizalmasa élő adásban sértegette a vidéki embereket

Itthon2021.08.30, 18:18

Nincs vége a sornak, a baloldal ismét a vidékieket gyalázta. Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője az ATV múlt heti adásában lebunkózta a kistelepülések lakóit. Mint ismert, korábban a szocialisták szövetségese, a Momentum élcelődött a Budapesten kívül élőkön. 

Jön a migránshullám, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely a migránsokért aggódik

Itthon2021.08.13, 10:35

Azonnal elutasították a déli határzár felállítását és támogatták a migránsok országba való beáramlását a baloldali pártok, élen a baloldal vezérével, Gyurcsány Ferenccel, de miután a magyarok erősen ellenezték terveiket, taktikai okokból megpróbálták ezt letagadni. Ez a hazugság jutott a csúcsra a közelmúltban, amikor Karácsony Gergely véletlenül elszólta magát, és egy német lapnak bevallotta, hogy a migránsok érdekében fognak dolgozni, de ezt a kampányban eltitkolják, mert tudják, hogy nem népszerű. Ezeknek a szavaknak óriási jelentőséget ad, hogy Afganisztán összeomlása miatt újabb hatalmas migránshullám indulhat Európa felé. Ezérrt ...

Sikeres az iskolák újraindítása - bocsánatot kér-e a hamisan riogató baloldal?

Itthon2021.05.12, 14:55

"Felelőtlenség", "bűntett", "életveszélyes", "emberi életek forognak kockán" - ezek voltak a legfinomabb jelzők, amivel a baloldali politikusok riogattak az óvodák és az iskolák kinyitása miatt. Az idő nem Gyurcsány Ferencet és társait igazolta: a legfrissebb járványügyi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy az iskolanyitás után nemhogy nem szabadult el a járvány, továbbra is dinamikusan, hetente 30 százalék feletti mértékben csökken az új fertőzöttek száma. A baloldalnak tehát megint nem lett igaza, politikusaik ismét indokolatlanul ijesztgették az embereket. Éppen ezért többüket is megkérdeztük arról, belátják-e tévedésüket. Egy ...

Elhalaszthatják Gyurcsány csalással vádolt ügyvédjének a tárgyalását

Itthon2021.03.08, 08:06

Czeglédy Csaba pere március 9-én a vádlottak meghallgatásával folytatódna a Kecskeméti Törvényszéken, ám a járványhelyzet kérdésessé teszi, hogy sor kerülhet-e a tárgyalásra. Az ügy a baloldal politikai jövője szempontjából sem közömbös, ugyanis Budai Gyula országgyűlési képviselő a múlt héten azt állította, egy olyan tanúval találkozott, aki igazolni tudja, hogy az adócsalással vádolt Czeglédy finanszírozta a baloldal kampányát - írja a Magyar Nemzet.

Tanú van rá, hogy Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására - videó

Itthon2021.03.02, 22:57

Ahogy arról az Origo is beszámolt, kedden megkezdődött Kecskeméten a milliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabának a büntetőpere. A vádirat szerint a DK-s politikus bűntársaival csaknem 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Budai Gyula szerint egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc bűnöző ügyvédje újra trükkök százaival próbálkozik, hogy elhúzza bírósági ügyét, amíg el nem tud indulni a 2022-es választásokon, hogy utána a mentelmi ügye mögé bújva megszüntessék a vele szembeni eljárás. A HírTV Magyarország élőben extra című műsorában Budai Gyula arról is beszélt, szerinte milyen módon fizetiik ...

8 érdekes tény Gyurcsány Ferenc bűnöző ügyvédjéről

Itthon2021.03.02, 08:45

Kedden Kecskeméten megkezdődik Czeglédy Csaba büntetőpere, ismét vádlottként léphet a bíróság elé. A tét ezúttal minden eddiginél nagyobb számára, hiszen akár tíz év börtönt is kaphat. Gyurcsány Ferenc ügyvédje sok titkot tudhat: ha kinyitná a száját, azzal könnyen lerombolhatná a teljes baloldalt. Az egész ügy legfontosabb kérdése éppen ezért az, hogy a céges pénzszivattyún keresztül eltüntetett milliárdokat pártfinanszírozásra használták-e? Sokan sokféleképpen foglalkoztak a perrel, azonban vannak az ügynek olyan részletei, amelyek kevésbé ismertek a nyilvánosság számára. Ezekből mutatunk be nyolcat a ma kezdődő tárgyalás előtt.