kultúrpolitika

címke rss
Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen

Virtuális Mozaik Múzeumtúra határon túl és innen

Május 6-án megrendezésre kerül a Digitális Edukációs Múzeumi Órák negyedik ingyenes napja.

Meglepő ötlettel álltak elő Vidnyánszkyék

Kultúra2016.04.08, 12:48

A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság úgy gondolja: lehet, hogy egyes színházigazgatói kinevezések mögött nem feltétlenül szakmai indokok állnak.

Botrányos igazgatócsere a Bartók Kamaraszínház élén

Kultúra2016.03.18, 11:54

Úgy lett színházi igazgató Őze Áronból, hogy korábban a szakmai testület egyhangúan a másik jelöltet, Borsós Beátát támogatta. Mind a kilenc tag Borsósra szavazott, Őze egy szavazatot sem kapott.

Magukról rendelnek könyveket Fekete Györgyék

Kultúra2016.02.25, 11:17

A Magyar Művészeti Akadémia irodalomtörténeti könyvsorozata a hivatalos indoklás szerint eddig feltáratlan életműveket dolgoz fel. Az eddigi tíz kötetből kilenc olyan íróról szól, aki a Fekete György vezette köztestület tagja.

Itt az első szervezet, amelyik bojkottálja az NKA-t

Kultúra2016.01.25, 17:18

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület a Nemzeti Kulturális Alapról szóló új törvénymódosítás miatt döntött úgy, hogy nem pályáznak a legfőbb kultúrafinanszírozó intézményhez, és tagot sem delegálnak. 

Totális átalakulás előtt a Nemzeti Kulturális Alap

Kultúra2015.12.22, 16:26

Totális átalakulás előtt a Nemzeti Kulturális Alap, de remélik, nem lesz törés a munkában. Az új központi NKA-bizottság április 1-jén áll fel. A folyóiratkiadással az NKA alelnöke szerint minden a legnagyobb rendben, az új pályázatot épp a sajtótájékoztató napján írták ki. De magát a sajtótájékoztatót a népzene miatt hívták össze.

A magyar kultúrpolitikában bármit büntetlenül tönkre lehet tenni

Kultúra2015.12.21, 10:53

Jöttek Fekete Györgyék, és hátba szúrták a magyar kultúrafinanszírozás legfontosabb intézményét, a Nemzeti Kulturális Alap erre meg jól hátba szúrta a magyar folyóirat-kiadást. Csakhogy a kulturális lapok jó része már rég vérzik.

Fekete György még nagyobb hatalmat kap

Kultúra2015.11.03, 14:27

Tovább nőhet a Magyar Művészeti Akadémia befolyása, most éppen a Nemzeti Kulturális Alap szakmai autonómiájának rovására.

Megint díjakat ad át Fekete György

Kultúra2015.10.19, 14:22

Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban.

Magyarország menekültpolitikája ellen tiltakoznak a svéd könyvvásáron

Kultúra2015.09.25, 14:31

Eddig elég botrányosra sikerült Magyarország díszvendégsége a Göteborgi Könyvvásáron. Volt, aki bojkottot hirdetett, mások táblákkal demonstráltak, a magyar küldöttség állítólag kiment a megnyitóbeszédről.

Balog Zoltán elárulta, mit vár el a magyar íróktól

Kultúra2015.08.14, 16:09

A Tokaji Írótábor zárónapján az emberi erőforrások minisztere a magyar íróknak népvándorlásról és civilizációs küzdelemről beszélt, de arra is figyelmeztetett, hogy az írók nem politikusok.

Újjászületik a Colosseum

Archívum2015.08.06, 10:51

Több mint 80 millió eurót, vagyis 24,7 milliárd forintot, fordít az olasz kormány a jelentősebb itáliai műemlékek és múzeumok fejlesztésére. A projektek között szerepel a Colosseum arénájának újjáépítése is, de nem mindenki örül a felújításnak.

Titkolózik a Magyar Művészeti Akadémia

Kultúra2015.07.17, 15:26

Kedden megírtuk, hogy az akadémia kutatóintézetének nincs kutatója, szerdára lett. Csakhogy az etika szabályai tiltják, hogy felfedjék kilétét.

Százmilliókért nem kutatnak semmit

Kultúra2015.07.14, 12:38

A magyar művészet kutatására kap évi százmillió forintot meghaladó állami pénzt a Fekete György vezette akadémián belül a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. Az intézetnek viszont jelenleg egyetlen kutatója sincs, ahogy egyáltalán nem folyik semmilyen kutatás sem. Ehelyett nagy erőkkel tervezgetnek.

Nőiesebb lesz a német kultúra

Kultúra2015.06.10, 10:52

A Berlini Művészeti Akadémia több mint háromszáz éves történetében először nőt választottak a tekintélyes nemzetközi művészeti szervezet elnöki tisztségére.

Egyre biztosabb, hogy építkezni fognak a Ligetben

Kultúra2015.06.10, 11:54

A 2016-os költségvetésben a Liget Budapest projektre 19,1 milliárdos, az Operaház Eiffel Bázisára 4 milliárdos támogatást irányoztak elő.

Ők mondják meg, ki kapja a Kossuth-díjat

Kultúra2015.02.09, 16:11

Orbán Viktor felkérte a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjait. Eperjes Károly és Szőcs Géza helyett két író került be a testületbe. Mindketten a Magyar Művészeti Akadémia tagjai.

Van, aki lemond a Márai-díjjal járó összegről

Kultúra2015.01.23, 15:40

A kormány kulturális és szociális politikája elleni tiltakozásul döntött úgy Tompa Andrea író, kritikus, hogy átveszi ugyan a Márai-díjat, de az azzal járó összeget a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel.

A kultúrházi turkálók ideje lejárt

Itthon2013.04.18, 17:43

Nehezen találtak konkrét közös célokat a jobboldali kulturális vezetők, akik csütörtökön egy konferencián próbálták meghatározni a magyar kultúrpolitika feladatát. Fekete György szerint "varázslatosan gyönyörű együttműködésre" lenne szükség a kulturális szereplők között, L. Simon László szerint viszont ezt megakadályozhatja, hogy olyanok szólnak bele a kultúrába, akik nem értenek hozzá. Abban mindenki egyetértett, hogy változtatni kell, amit azzal kezdenek, hogy kiűzik a turkálókat a vidéki kultúrházakból.

Megnyílt a Budapest Music Center

Itthon2013.03.24, 10:06

Orbán Viktor részvételével megnyílt a 2,5 milliárd forintból felépült Budapest Music Center.

L. Simon László vagy Fekete György? Bizottsági ülés!

Itthon2013.02.18, 14:07

Egy fideszes sóhajtozott, több képviselő pedig válasz nélkül továbbment, amikor azt kérdeztük, hogy az L. Simon László vagy a Fekete György által képviselt kutúrpolitika a szimpatikusabb számukra. Többen azt mondták, hogy örültek volna, ha a menesztett kulturális államtitkár és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke együtt tud működni, bár szerintük a kultúrában természetesek a nagyobb konfliktusok. L. Simon László azt mondta, szerinte Feketének nincs köze a menesztéséhez, az akadémia elnökéről ugyanakkor nem árulta el a véleményét.

L. Simon: Leváltás? Nem hallottam erről!

Itthon2013.02.13, 14:48

L. Simon László úgy tett egy szerdai beszélgetésen, mintha még legalább egy évtizedig ő lenne a kulturális államtitkár, pedig a sajtó a héten tényként kezelte, hogy a miniszter meneszti a posztjáról. L. Simon László azt mondta, nem hallott a menesztéséről és szerinte nem a Magyar Művészeti Akadémia a magyar kultúra legfontosabb kérdése. A vele vitába szálló Karácsony Gergely viszont a fejéhez vágta: "Laci, te ebbe buktál bele".

Fekete György a puccsot megúszta, de az ellenállás kitart

Itthon2013.02.06, 08:08

Senki nem kapkod Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének posztjáért, ez is segíthette abban, hogy egy készülő belső lázadás ellenére megtarthatta posztját. Fekete szerint szavait szándékosan kiforgatják, és pánikot keltenek az akadémia körül. Több tag szerint viszont Fekete hozzáállása az akadémia pusztulását okozhatja. Posztját erősíti, hogy ő a kulcs a kormány támogatásához.

Elege lett Fekete Györgyből az MMA-nak

Itthon2013.01.29, 15:38

Lemondásra szólította fel a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége Fekete Györgyöt, akitől kedd délután várják a választ.

Alföldi: Egyenesebb pályázat nélkül színházigazgatókat választani

Itthon2013.01.21, 09:26

A magyar színház sokkal nagyobbat vesztett, mint én - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Alföldi Róbert, aki szerint politikai döntés volt, hogy nem ő, hanem Vidnyánszky Attila vezetheti a következő öt évben a Nemzeti Színházat. Alföldi ugyanakkor egyetértett L. Simon László kulturális államtitkárral abban, hogy egyszerűbb és egyenesebb lenne pályázat nélkül kinevezni a kulturális intézmények vezetőit.

Nyilatkozatban állnak ki Fekete György mellett

Itthon2012.12.21, 17:49

Művészek nyilatkozatban állnak ki Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke mellett, aki ellen szerintük politikai hecckampány indult, ami valójában nem ellene, hanem a kormány ellen folyik. A nyilatkozat aláírói között van Czakó Gábor író és Szemadám György, festőművész is.

Menekülnek a művészek Fekete György akadémiájából

Itthon2012.12.18, 13:23

Cserhalmi György színművész és Rost Andrea operaénekesnő is kilépett a Fekete György által vezetett Magyar Művészeti Akadémiából. Cserhalmi Györgynél betelt a pohár Fekete György megnyilvánulásai miatt, Rost Andrea pedig a kialakult helyzetre való tekintettel felfüggesztette levelező tagságát.

Amit Fekete György elhatároz, az úgy lesz

Itthon2012.12.17, 08:18

Fekete György már a szocializmusban is arról álmodott, hogy egyszer érdemi hatással lesz a magyar kulturális életre, és nyolcvanéves korában a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként megkapta Orbán Viktortól a lehetőséget. A Kádár-rendszerben olyan belsőépítésznek tartották, aki kitűnően helyezkedik, az MDF-ben keresztény-nemzeti váteszként mutatkozott be, a KDNP-ben pedig ő volt a liberálisnak tartott Orbán Viktor egyik legfőbb kritikusa. Orbánnal akkor békélt meg, amikor a felesége a Fidesz-elnök szóvivője lett. Fekete György olyan ember, aki, ha elhatároz valamit, véghez is viszi, és nehezen felejt. Például 1956 miatt nem hord nyakkkendőt. ...

Fekete György: Most jön a Műcsarnok nagy korszaka

Itthon2012.12.15, 17:31

A Műcsarnok eddig csak a képzőművészet előtt volt nyitott, most azonban a társművészeteknek is otthona lesz - ígérte Fekete György, a Műcsarnokot megkapó Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Fekete visszautasította a vádat, hogy egyedül irányítaná az akadémiát.

Megzavarták Fekete György akadémiájának közgyűlését

Itthon2012.12.15, 13:17

Bekiabálással, és szórólapok dobálásával zavarta meg két tucat fiatal a Magyar Művészeti Akadémia szombat délelőtti közgyűlését. A fiatalok hangosan követelték a kultúra autonómiáját és a Műcsarnok függetlenségét, amikor az akadémia elnöke, Fekete György beszélni kezdett. A fiatalokat kiterelték a biztonságiak, Fekete pedig aljas politikának nevezte a történteket.

Hétfőn kiderül, Vidnyánszky kapja-e a Nemzetit

Itthon2012.12.15, 19:19

Sajtótájékoztatón ismerteti hétfőn a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára kiírt pályázat eredményét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.

Fábry is kiállt Gulyás Gábor mellett

Itthon2012.12.13, 21:50

Több mint ötven művész és közéleti személyiség nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a Műcsarnok nemrég lemondott igazgatója, Gulyás Gábor mellett. Az aláírók között van Fábry Sándor humorista és Bukta Imre képzőművész is, aki csütörtök este performanszt tartott a Műcsarnok függetlenségének csorbítása ellen.

Keresztény einstand a kultúrában?

Vélemény2012.12.05, 09:23

Nem a publikum, a nemzetközi szaksajtó, a kulturális piac, hanem egy ideologikusan átitatott gondolkodásmód kiválasztottjai ülnek majd az MMA padjaiban, s ilyen helyzetben minden onnan érkező, mégoly jóakarattal megfogalmazott állításnak a hitele is kétségessé válik.

Elkerekedett a fideszesek szeme a nemzeti pezsgéstől

Itthon2012.11.30, 16:00

A botrányoktól, az egyházgyalázástól és a gusztustalanságtól tartaná távol a magyar kultúrát a Magyar Művészeti Akadémia, amely a kormány döntése szerint jövőre hatalmas szerephez jut a kulturális pénzek és díjak kiosztásában. Az akadémia jelentőségéről még az egykori vezető, Makovecz Imre győzte meg Orbán Viktort. Bár a Fideszben és a kormányban sokan tartanak attól, hogy az akadémia a begyepesedett és unalmas kiállításokat fogja erőltetni, a kormányfő a kifogásokkal nem törődve adta át nekik a Műcsarnokot.

Egy kiállításról is kicenzúrázták az "SZDSZ-es büdös zsidót"

Itthon2012.05.10, 17:16

Egy egri kiállítás meghívójáról is eltávolították tavaly Székhelyi József színművész nevét, akit egy hangfelvétel szerint zsidósága miatt nemkívánatos művésznek tartanak Egerben. Székhelyi nevének eltávolítását az önkormányzat kulturális intézményeit kezelő cég kérte: a kht. vezetője szerint nem politikusok utasították a cenzúrára, ő döntött úgy, hogy nem akarja tovább szítani a tüzet az ügyben, miután fideszes politikusok a nyáron egyértelművé tették, hogy nem akarják Székhelyit Egerben látni.

Elhalasztják a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria összevonását

Archívum2012.03.01, 16:58

A kormány határozata értelmében a tervezetthez képest négy hónappal később, július 1-jén valósul meg a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonása. A döntés oka az MNG-nél feltárt több mint 100 millió forintos adósságállomány.  

Az állam az aranyhalat látja - interjú a Ludwig Múzeum távozó kurátorával

Kultúra2012.01.29, 19:59

Szakmája egyik csúcsának számít, hogy a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozik, Oltai Kata mégis otthagyja közalkalmazotti állását, és visszatér a magánszférába. Sajnálja, hogy a magyar művészek nem nyúlnak kemény témákhoz, illetve nem tartja szerencsésnek azt a módot, ahogy az állam a divatot és a dizájnt támogatja, szerinte ez ismét az elitizmus felé vezet. Oltai Kata az [origo]-nak adott interjúban kamasz módjára viselkedő magyar államról, marxista elvekről, vasgyári létről, piaci gondolkodásról és szexi művészetről mesélt.

Szőcs: Esélyt kell adni Csurkának és Dörnernek

Archívum2011.11.09, 17:09

Politikai szerepvállalásának nem lehet következménye, hogy többé nem engedjük színpadra - mondta Csurka Istvánról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Szőcs Géza kulturális államtitkár. Szerinte hagyni kell Csurkának és Dörnernek, hogy megmutassa hozzáértését, csak "nem feltétlenül most, és nem feltétlenül az Új Színházban".

Csurka István Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház számára

Kultúra2011.10.07, 15:44

A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, a Hátország Színház leendő intendánsa és a MIÉP elnöke, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Csurka az MTI-nek elmondta, sokkal politikusabb színházat szeretnének.

"Nem kell fájnia a fejünknek" - Baán László kormánybiztos a múzeumi negyedről

Kultúra2011.10.03, 08:06

Most már biztos, hogy a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum összeolvad; az új múzeumépületek leghamarabb 2017 végére készülhetnek el, és ha lesz pályázható uniós forrás, akkor nem kell aggódni a beruházás anyagi fedezete miatt. A múzeumi negyed pénteken kinevezett kormánybiztosa két évre kapott megbízást az új múzeumépületek tervpályázatának kiírásáig. Baán László elképzeléseiről beszélt az [origo]-nak.

A pirostelefonos korszak végét ígéri az Operaház új főnöke - Ókovács Szilveszter a Heti Válasznak

Archívum2011.08.25, 12:20

A legjobbakat alkalmazná a rábízott társulatban Ókovács Szilveszter, régi barátságokra vagy új tekintélyekre hivatkozva pedig nála senki nem kap munkát vagy szerepet - mondta az Operaház augusztusban kinevezett főigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban. Az Erkel Színházat is felébresztené hibernált állapotából.

Új igazgatókat neveztek ki három külföldi magyar intézet élére

Archívum2011.08.23, 13:32

Új igazgatókat neveztek ki a New York-i, a moszkvai és a római magyar kulturális intézet élére. Fülemile Ágnes néprajzkutató, Molnár Antal történész és Baranyi András jogász, tolmács kinevezése szeptember elején kezdődik és négy évre szól.

400 millió forintba kerülne az Átrium mozi felújítása

Kultúra2011.08.17, 12:25

A főváros tervei szerint a 2001 óta üresen álló, art deco stílusban épült moziba jövő januártól a Merlin Színház költözhet. Az Átrium Film-Színház néven működő intézmény a mozi- és filmfunkciókat keverné.

Visszalépett a New York-i Magyar Kulturális Intézet kinevezett vezetője

Kultúra2011.08.16, 18:09

Mégsem vállalta a New York-i Magyar Kulturális Intézet vezetését a márciusban kinevezett Szép Fruzsina. Az új vezető nevét a Balassi Intézet jövő héten jelenti be, a moszkvai, római és londoni kulturális intézetek leendő vezetőinek nevével együtt.

"Brutális" kurtítás a Miskolci Nemzeti Színháznál

Archívum2011.08.16, 18:04

Nehéz helyzetbe került a Miskolci Nemzeti Színház, miután a fenntartó városi önkormányzat múlt héten 88 millió forintot  zárolt a színház idei költségvetéséből. Halasi Imre igazgató szerint a kurtítás brutális, ennek ellenére minden tervezett bemutatót megtartanak, és a hiányt a bemutatók átütemezésével oldják meg.

"Az inga átleng a másik irányba" - interjú Vidnyánszky Attilával

Kultúra2011.06.27, 08:54

Vidnyánszky Attila szerint a szórakoztató színház hazudik a nézőnek, az európai ember elveszítette képességét a szellemi tájékozódásra, továbbá nehéz Magyarországon megmaradni a szakmaiság talaján úgy, hogy túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal. A vidéki színházak nagy részét tömörítő Teátrumi Társaság elnöke - akit a Nemzeti Színház leendő igazgatójaként tavaly év végén hírbe hoztak - ennek ellenére kitárná a kapukat és párbeszédet folytatna, viszont egyáltalán nem tartja liberálisnak a szakma liberálisnak nevezett részét.

Márta István: Ki vannak rekesztve a fizető nézők

Kultúra2011.06.11, 09:25

A rendszerváltás után indult Pécsi Országos Színházi Találkozó nagy átalakulás előtt áll. Az új igazgató, Márta István nagyobb hangsúlyt fektetne a változatosságra: bábszínházon és musicalen is gondolkodik, de nyitott a vitára. A színházi szakmán belüli politikai megosztottságon gesztusokkal szeretne enyhíteni, szerinte az okos ember válsághelyzetben nem széthúz, hanem összetart.

Nem kapnának helyet az új érdekvédelmi tanácsban az alternatív színházak

Kultúra2011.06.06, 16:59

Az előadóművészeti törvény módosítását célzó indítványt vitatta meg hétfői ülésén az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága. Karácsony Gergely LMP-s alelnök az alternatív társulatok védelmében érvelt, L. Simon László fideszes elnök szerint viszont a "küzdés motiváló erő". Hiller István volt kultuszminiszter attól tart, az államnak többe kerül majd a színháztámogatás a módosítás után. 

Korhatárosak lennének a színházi előadások

Kultúra2011.05.30, 15:25

Az új előadóművészeti törvény kiemelné a nemzeti színházakat, kötelezővé tenné minden produkció esetében a korhatár-megjelölést, nagyobb figyelmet szánna a cirkusznak és a bábszínháznak, és feloszlatná az Előadóművészeti Tanácsot. Az előadóművészeti törvény módosítását célzó indítványt fideszes politikusok hétfőn nyújtották be a parlamentnek. 

"Az amerikaiak elfelejtik, hogy részei a világnak" - nyílt nap az amerikai magyar követségen

Nagyvilág2011.05.11, 13:01

Kolbász, néptánc és porcelán is volt a washingtoni magyar követség nyílt napján, ahol a városban élők megismerkedhettek a magyar kultúrával. Az egyik látogató szerint nagyon fontosak az ilyen rendezvények, mert emlékeztetik az amerikaiakat, hogy ők is részei a világnak. Egy másik szerint az sem mellékes, hogy így a fiatalok megismerhetik egy-egy ország gazdag kultúráját.

Nyár elején jöhet az új színházi törvény

Kultúra2011.05.02, 16:15

Nyár elején kerülhet parlament elé az előadóművészeti törvény módosítása - mondta Márta István, az Új Színház igazgatója, a Fővárosi Színigazgatók Egyesületének alelnöke. Az új rendszer "értékpreferált" lenne, és tartalmazna "szubjektív döntési mechanizmusokat", viszont legkorábban a 2013. évi támogatásokra lenne hatással.

"A kultúra áru" - interjú Káel Csabával, a Művészetek Palotája új igazgatójával

Kultúra2011.03.31, 18:46

A Müpa történetének második vezérigazgatójaként vette át elődje munkáját Káel Csaba, aki szerint elmúltak azok az idők, amikor a kultúra elnyelte a pénzt: szemléletbeli változást szorgalmaz, nem függetlenül az állami támogatás csökkenésétől. A frissen kinevezett Káel többek között a Bánk Bán operafilm rendezőjeként és az előző Fidesz-kormány kommunikációját segítő Happy End egykori alapítójaként vált ismertté, valamint ő volt a Művészetek Palotája operaműsorainak eddigi szerkesztője is. Nagyon zavarja a fideszes megbélyegzés, és a Nemzeti Színházzal való együttműködést  is el tudja képzelni.

Jön a remény színháza - interjú az új egri színházigazgatóval

Kultúra2011.03.27, 16:10

Az elmúlt években fokozatosan mindenhol lecserélődött a vidéki színházak vezetése. A fideszes önkormányzatok legtöbb jelöltjével ellentétben Blaskó Balázst, az új egri színidirektort a szakmai bizottság is támogatta, mégis az ő megválasztása váltotta ki a leghevesebb tiltakozást. Az igazgató úgy érzi, eddig félreállították az előző vezető kivételezettjei kedvéért, ő erkölcsjobbító üzenettel engedné haza a nézőket. Milyen a népnemzeti konzervatív színház? Blaskó szerint nincs fideszes és emeszpés végszó.

Tűzraktér: kultúrharc a rendszerváltozás után

Vélemény2011.03.23, 12:11

A Tűzraktér nevű kulturális központot a benne dolgozó művészek és vendéglátósok többnyire önerőből és pályázatokkal hozták létre és működtették az utóbbi években. Az épületet a terézvárosi önkormányzat március végén kiüríti. Működhet-e Magyarországon a kultúra politikamentesen?

Új igazgató nyolc külföldi magyar intézet élén

Kultúra2011.03.02, 11:14

A Sziget Fesztivál programigazgatója, Szép Fruzsina lesz a New York-i Magyar Intézet következő vezetője, míg Ablonczy Balázs történész Párizsba kerül. Rajtuk kívül hat, külföldön működő magyar kulturális intézmény élére neveztek ki új vezetőt. 

Gyurgyák János: Az élet-halál harc megindult

Kultúra2011.02.27, 17:30

"Nem született független sajtó, az értékalapú könyvkiadás haldoklik" - Gyurgyák János történész és író szerint a magyar baloldal mind politikailag, mind intellektuálisan megszűnt létezni, a magát nemzetinek valló kormány viszont minden korábbinál jobban eltávolodott az oktatástól és a kultúrától, amely a politikai szövetségesek kifizetőhelyévé vált. Interjú és korkép az Osiris kiadó vezetőjével.

Feloszlik a József Attila Színház társulata

Kultúra2011.02.25, 10:06

Megszűnhet önálló intézményként működni a József Attila Színház. A színház dolgozóival Méhes László igazgató ismertette csütörtökön Csomós Miklós főpolgármester-helyettes erről szóló levelét.  

Az '56-osok terén akar múzeumi negyedet a kormány

Kultúra2011.02.15, 18:15

Az '56-os emlékművet lebontaná, helyére visszaépítené a Regnum Marianum-templomot Szőcs Géza kulturális államtitkár, az egykori Felvonulási térre pedig egy több épületből álló múzeumnegyedet tervez kialakítani a kormányzat. A tervek szerint ideköltözhetne a Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Közlekedési Múzeum. A Szépművészeti bővítésére szánt 3,7 milliárd forintos uniós támogatást az új múzeumi koncepció elindítására szánják, és további forrásokat remélnek a múzeumi negyedbe települő, múzeumok helyére költöző kormányzati intézmények épületeinek hasznosításából is.

A színjátéknál "tisztességesebb dolog a kinevezés" - interjú a Műcsarnok új igazgatójával

Kultúra2011.01.30, 13:46

A Műcsarnok február 1-jétől hivatalba lépő új igazgatója művészeti biennálét tervez Budapestre és magyar galériahálózatot nagyobb külföldi városokba. Pályáztatás nélküli kinevezése felhördülést keltett, de Gulyás Gábor szerint nálunk a pályáztatás úgyis csak színjáték. Terveit nyilvános vitára akarja bocsátani, és azt mondja, végső soron úgyis a munkája fog dönteni. Az igazgató a terveiről beszélt az [origo]-nak.

Máté Gábor: A politika a színházi embernek játszma

Kultúra2011.01.23, 09:44

Februártól Máté Gábor veszi át az ország legjobb hírű színtársulatának, a Katona József Színháznak a vezetését. Kedvünkért "drámai szempontból" elemezte a Nemzeti Színház körül kialakult helyzetet, és elárulta, milyen tervei vannak a fiatalok színházba való becsábítására. Szeretne mai társadalmi problémákat feldolgozó darabokat látni színpadon, most is töri a fejét egyen.

Nem biztos, hogy színház marad a Mikroszkóp Színpad

Kultúra2011.01.20, 11:45

Több színház új kulturális funkciót kaphat, míg a művészeti intézmény-összevonások koncepciója kidolgozás alatt áll - mondta el az MTI-nek Csomós Miklós, kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. A Budapesti Történeti Múzeum és a  Budapest Galéria összevonásáról megszületett a döntés, a PeCsa lebontásáról nem.  

Gulyás Gábor a Műcsarnok új igazgatója

Kultúra2011.01.20, 12:25

Pályáztatás nélkül nevezték ki Gulyás Gábort, a debreceni Modem eddigi igazgatóját a Műcsarnok élére. Gulyás Gábor szerint a Műcsarnok a kortárs magyar művészet legfontosabb központja, de ezt a funkcióját az elmúlt öt évben nem töltötte be maradéktalanul. A leendő igazgató tavaszra nyilvános konferenciát tervez, ahol a következő öt év stratégiáját vitatná meg a szakmával és a közönséggel.

Anyagilag támogatná munkanélküli művészeit Litvánia

Archívum2011.01.05, 15:22

A litván kormány azt tervezi, törvénybe foglalja az anyagi gondokkal küszködő művészek létfenntartásának biztosítását.

Cenzúrázzák az extrém mangát a japánok

Szórakozás2010.12.17, 15:00

Jövő nyártól "káros" felirat kerül azokra a mangákra és animékre Tokióban, amelyekben tizennyolc éven aluliak szerepelnek szexuális és egyéb extrém helyzetekben. A japán képregényesek a szólásszabadság megsértéséről és a japán kultúrexport korlátozásáról beszélnek, Tokió polgármestere szerint a döntés megszavazása bizonyítja a nemzet közös értékeit.  

Vidnyánszky Attila szívesen elvállalná a Nemzeti Színház vezetését

Kultúra2010.12.17, 18:35

Állítólagos kormánypárti tervek szerint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház jelenlegi vezetője lesz Alföldi Róbert utódja a Nemzeti Színház igazgatói székében. Vidnyánszky az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, informális keretek között már régóta beszélgetnek arról, hogy ő lehetne a Nemzeti igazgatója, de a kész döntésről nem neki kell nyilatkoznia. Szerinte Alföldi Róbert a román nemzeti ünnep ügyében vagy butaságot követett el, vagy provokált, és a Nemzeti Színház legnagyobb hibája nem a meztelenkedés, hanem a szerző üzenetének meghamisítása.

Az ellehetetlenüléstől tartanak a független színházak

Kultúra2010.11.23, 21:35

Állami támogatásuk drasztikus csökkentésétől, a független szféra ellehetetlenülésétől tartanak az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába sorolt társulatok vezetői - hangzott el a jogszabály módosításáról szóló keddi sajtóbeszélgetésen Budapesten. Az érintett társulatok képviselői aláírásgyűjtést indítottak, petíciójukban a kőszínházi és független színházi szakma egységességét hangsúlyozzák.

A fűtésszámla miatt zárnak be vidéki múzeumok

Kultúra2010.11.19, 19:22

Zalai múzeumok kénytelenek zárva tartani december végéig, mert nem tudják kifizetni a rezsit. Az eset nem egyedi: egy tatabányai múzeum is hasonló gondokkal küszködik, nyáron a Természettudományi Múzeum kényszerült egy hónapnyi kényszerpihenőre. A teljes bezárásnak két alternatívája lehetséges: korlátozzák a nyitvatartást vagy csak előre bejelentett csoportokat fogadnak. A városi fenntartású múzeumok jobb helyzetben vannak, mint a megyeiek; a fenntartásra szánt pénz viszont a legtöbb helyen az év utolsó hónapjaira elfogy.

A csökkentett támogatás miatt csődtől tartanak a független színházak

Itthon2010.08.06, 11:49

Jelentős késéssel, augusztus 2-án tudták meg az úgynevezett független színházak, hogy mennyi állami támogatást kaptak 2010-es működésükre. A főleg táncszínházi társulatok úgy látják, a bejelentés az utolsó, egyeseknek az utolsó utáni pillanatban érkezett, a pályázók között ugyanis akadt olyan, amely a bizonytalanság miatt már kénytelen volt felmondani a művészeinek. Az új kormány szerint a csúszásról az előző adminisztráció tehet, a pályázatok rendszerét is sokan kritizálják.

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap elnöke

Itthon2010.06.30, 11:08

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Harsányi László, mivel nem ért egyet azzal, hogy a Fidesz-kormány az alap idei költségvetéséből 2 milliárd forintot zárolt múlt héten. A magyar kulturális programok fő finanszírozójának számító alap elnökének megbízatása év végén járt volna le.

Adó giccsre, hamburgerre: ami nem működik, tartsuk fenn?

Vélemény2010.06.25, 16:35

Bár nem valószínű, hogy megvalósulnak, mégis sokat elárulnak a magyar kulturális és egészségügyi szektor szocializmusból örökölt szellemiségéről a giccs- és hamburgeradó néven felvetődött javaslatok. Milyen célokat szolgálnának valójában ezek az adók?

A pornóadóból nehezen építene magaskultúrát a kormány

Itthon2010.06.23, 09:25

El tudja-e dönteni egy adóellenőr, hogy mi a giccs és hogy hol kezdődik a pornó? - többek között ezt a kérdést is felveti a kulturális államtitkár által bedobott, egyebek mellett a pornófilmekre kiterjedő úgynevezett giccsadó ötlete. Nemrég szűnt meg egy hasonló rendszer, amely alig néhány millió forint bevételt hozott, miközben sok papírmunkával járt. Egy pornófilmrendező szerint ráadásul most már ebből az üzletből sem húzna hasznot az állam, mert ma már mindenki interneten nézi a szexfilmeket.

Letiltotta a nyugati zenét az iráni elnök

Nagyvilág2005.12.19, 19:40

Arra utasította a rádiókat és a tévéket az iráni államfő, hogy ne sugározzanak nyugati zenét, a filmeseket pedig, hogy kerüljék "az erőszakot és a dekadenciát". Mahmúd Ahmadinezsád ezzel a lépésével véget vetett elődje, Mohamed Hatami által kissé liberalizált kultúrpolitikának.

Ruchti Róbert (1963, Tata) - Fidesz

Itthon2002.01.09, 17:27

Tata képviselője a legritkábban szereplő képviselők egyike. Ruchti a rendszerváltás idején lépett be a Fideszbe, és a párt városi elnöke 1993 óta. Néhány felszólalása általában a kormány kultúrpolitikájának támogatására szorítkozott.

MSZP: csak két pont valósult meg a kormány kulturális programjából

Itthon2001.12.27, 14:49

Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke szerint az idei kormányzati média- és kultúrpolitikát az átláthatatlan költekezések, az autonóm szervezetek önállóságának letörése jellemezte. A kormányprogramban vállalt ígéretek közül csak két pont valósult meg.

Előző
  • 1
Következő