kultúrpolitika

címke rss

Fekete György: Most jön a Műcsarnok nagy korszaka

Archívum2012.12.15, 17:31

A Műcsarnok eddig csak a képzőművészet előtt volt nyitott, most azonban a társművészeteknek is otthona lesz - ígérte Fekete György, a Műcsarnokot megkapó Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Fekete visszautasította a vádat, hogy egyedül irányítaná az akadémiát.

Megzavarták Fekete György akadémiájának közgyűlését

Archívum2012.12.15, 13:17

Bekiabálással, és szórólapok dobálásával zavarta meg két tucat fiatal a Magyar Művészeti Akadémia szombat délelőtti közgyűlését. A fiatalok hangosan követelték a kultúra autonómiáját és a Műcsarnok függetlenségét, amikor az akadémia elnöke, Fekete György beszélni kezdett. A fiatalokat kiterelték a biztonságiak, Fekete pedig aljas politikának nevezte a történteket.

Fábry is kiállt Gulyás Gábor mellett

Archívum2012.12.13, 21:50

Több mint ötven művész és közéleti személyiség nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a Műcsarnok nemrég lemondott igazgatója, Gulyás Gábor mellett. Az aláírók között van Fábry Sándor humorista és Bukta Imre képzőművész is, aki csütörtök este performanszt tartott a Műcsarnok függetlenségének csorbítása ellen.

Keresztény einstand a kultúrában?

Archívum2012.12.05, 09:23

Nem a publikum, a nemzetközi szaksajtó, a kulturális piac, hanem egy ideologikusan átitatott gondolkodásmód kiválasztottjai ülnek majd az MMA padjaiban, s ilyen helyzetben minden onnan érkező, mégoly jóakarattal megfogalmazott állításnak a hitele is kétségessé válik.

Elkerekedett a fideszesek szeme a nemzeti pezsgéstől

Archívum2012.11.30, 16:00

A botrányoktól, az egyházgyalázástól és a gusztustalanságtól tartaná távol a magyar kultúrát a Magyar Művészeti Akadémia, amely a kormány döntése szerint jövőre hatalmas szerephez jut a kulturális pénzek és díjak kiosztásában. Az akadémia jelentőségéről még az egykori vezető, Makovecz Imre győzte meg Orbán Viktort. Bár a Fideszben és a kormányban sokan tartanak attól, hogy az akadémia a begyepesedett és unalmas kiállításokat fogja erőltetni, a kormányfő a kifogásokkal nem törődve adta át nekik a Műcsarnokot.

Egy kiállításról is kicenzúrázták az "SZDSZ-es büdös zsidót"

Archívum2012.05.10, 17:16

Egy egri kiállítás meghívójáról is eltávolították tavaly Székhelyi József színművész nevét, akit egy hangfelvétel szerint zsidósága miatt nemkívánatos művésznek tartanak Egerben. Székhelyi nevének eltávolítását az önkormányzat kulturális intézményeit kezelő cég kérte: a kht. vezetője szerint nem politikusok utasították a cenzúrára, ő döntött úgy, hogy nem akarja tovább szítani a tüzet az ügyben, miután fideszes politikusok a nyáron egyértelművé tették, hogy nem akarják Székhelyit Egerben látni.

Elhalasztják a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria összevonását

Archívum2012.03.01, 16:58

A kormány határozata értelmében a tervezetthez képest négy hónappal később, július 1-jén valósul meg a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonása. A döntés oka az MNG-nél feltárt több mint 100 millió forintos adósságállomány.  

Az állam az aranyhalat látja - interjú a Ludwig Múzeum távozó kurátorával

Archívum2012.01.29, 19:59

Szakmája egyik csúcsának számít, hogy a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozik, Oltai Kata mégis otthagyja közalkalmazotti állását, és visszatér a magánszférába. Sajnálja, hogy a magyar művészek nem nyúlnak kemény témákhoz, illetve nem tartja szerencsésnek azt a módot, ahogy az állam a divatot és a dizájnt támogatja, szerinte ez ismét az elitizmus felé vezet. Oltai Kata az [origo]-nak adott interjúban kamasz módjára viselkedő magyar államról, marxista elvekről, vasgyári létről, piaci gondolkodásról és szexi művészetről mesélt.

Szőcs: Esélyt kell adni Csurkának és Dörnernek

Archívum2011.11.09, 17:09

Politikai szerepvállalásának nem lehet következménye, hogy többé nem engedjük színpadra - mondta Csurka Istvánról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Szőcs Géza kulturális államtitkár. Szerinte hagyni kell Csurkának és Dörnernek, hogy megmutassa hozzáértését, csak "nem feltétlenül most, és nem feltétlenül az Új Színházban".

Csurka István Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház számára

Archívum2011.10.07, 15:44

A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, a Hátország Színház leendő intendánsa és a MIÉP elnöke, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Csurka az MTI-nek elmondta, sokkal politikusabb színházat szeretnének.