kulturális államtitkárság

címke rss

L. Simon László vagy Fekete György? Bizottsági ülés!

Egy fideszes sóhajtozott, több képviselő pedig válasz nélkül továbbment, amikor azt kérdeztük, hogy az L. Simon László vagy a Fekete György által képviselt kutúrpolitika a szimpatikusabb számukra. Többen azt mondták, hogy örültek volna, ha a menesztett kulturális államtitkár és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke együtt tud működni, bár szerintük a kultúrában természetesek a nagyobb konfliktusok. L. Simon László azt mondta, szerinte Feketének nincs köze a menesztéséhez, az akadémia elnökéről ugyanakkor nem árulta el a véleményét.

Tagadja az igazgató, hogy lefejezik a Természettudományi Múzeum kutatói állományát

Kultúra2012.01.02, 12:48

Matskási István, a Természettudományi Múzeum igazgatója levelében cáfolja kollégái állítását, amely szerint az általa vezetett múzeumban káosz lenne, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem miatt máris költöznének, továbbá pontos adatokat ad a kirúgott kollégák számáról.

Tarr Béla filmje mégsem kap állami támogatást

Film2011.10.19, 15:17

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium nyilvánosságra hozta azoknak a filmeknek, filmes intézményeknek és eseményeknek a listáját, amelyeket idén a kulturális államtitkárság támogat. A támogatandó filmek közt nagyobb részben azok az alkotások szerepelnek, amiket Szőcs Géza kulturális államtitkár felsorolt nekünk két hónappal ezelőtt, de azért változtatások is akadnak. Szőcs Géza, Bokor Attila és Neményi Ádám a budapesti filmfesztivál cannes-i sajtóeseményén A lista legkülönösebb tétele az a 24,106 millió Ft, amit Neményi Ádám producer cége, a Next Station Productions Kft. kap a következő indoklással: "a támogatás célja a 20012. ...

Koltai Lajos Kincsem-filmje is állami támogatást kap

Film2011.08.26, 14:40

Szőcs Géza kulturális államtitkár az [origo]-nak adott interjújában hozta nyilvánosságra a filmeket, amiket még idén, kb. 700 millió forintos keretből támogatásban részesít. Azok kedvéért, akik nem akarják végigolvasni a hosszú interjút, kigyűjtöttük a támogatott rendezőket és filmjeiket. Természetesen a lista nem tartalmazza az Andy Vajna irányítása alatt álló Magyar Nemzeti Filmalap által támogatandó filmeket, amikről egy később kiírásra kerülő pályázaton döntenek majd. Fliegauf Benedek Szállnak a varjak című filmjének forgatása Szabó István: Az ajtó (140 millió forint) - Júniusban mi írtuk meg először, hogy a Szaabó ...

"Fantaszta elképzelések mögé is odaállok" - interjú Szőcs Géza kulturális államtitkárral

Kultúra2011.08.26, 09:00

A kormányzati munkát tehernek érzi Orbán Viktorhoz fűződő barátságán Szőcs Géza kulturális államtitkár, aki azt mondja, sok ellendrukkere van, de úgy véli, megéri vállalni a presztízsveszteséget is még titkolt, nagyszabású tervei érdekében. Az államtitkárral egy Debrecen-közeli tanyán készítettünk interjút, ahova azért látogatott el, hogy belenézzen a Szarvassá változott fiú című színdarab filmadaptációjának forgatásába, és először az [origo]-nak beszélt arról, mely filmeket részesít idén támogatásban.

Művészetfinanszírozás: a szocializmus utolsó bástyája

Vélemény2010.11.30, 14:10

A magyar filmes, színház- és kortárs művészeti szakma saját létét érzi fenyegetve azáltal, hogy az állam drasztikusan csökkentette a fenntartásukra fordított pénzeket. Tényleg indokolt-e a művészet állami támogatásának fenntartása Magyarországon és kitől kell példát vennünk egy új és működő modell létrehozásához?

Előző
  • 1
Következő