külpolitika

címke rss

Már a stratégiai olajkészletből megy az ellátás

Archívum2007.01.10, 16:35

Felszabadította a stratégiai olajtartalékokat kedden este Kóka János gazdasági miniszter. A Mol napi 15 ezer tonna kőolajat használhat fel egy héten keresztül. A Külügyminisztérium a válság gyors rendeződését várja, mindazonáltal az Adria-vezeték már jelen állapotában is képes lenne a magyaron felül a szlovák igényeket is fedezni. Az olaj ára, az újabb orosz vita ellenére, egyelőre nem indult el felfelé a piacon.

Olaj: Egy héten belül megoldást vár a külügy

Archívum2007.01.09, 19:00

Bár biztosítékot nem kapott a Külügyminisztérium, mégis úgy gondolják, hogy egy héten belül megoldódhat a hétfő óta tartó kőolaj-szállítási probléma. Az orosz, és a fehérorosz nagykövet is azt jelezte, hogy dolgoznak a válság megoldásán. Magyarországon egyébként pánik nincs, sőt inkább kivárnak az árcsökkentés előtt az emberek a tankolással. Elemzők szerint bárhogy végződjön is Moszkva és Minszk olajvitája, mindenképpen az orosz olajipar veszít majd tekintélyéből.

Csillapítja a pletykáló romákat a kormány

Archívum2007.01.08, 13:30

Sem az Egyesült Államokba, sem Kanadába nem lehet vízum nélkül utazni - hangsúlyozta külön sajtótájékoztatón a Külügyminisztérium, amely így szeretné elejét venni, hogy roma családok ezekben az országokban próbáljanak szerencsét. A Svédországból hazatért mohácsi romák között ugyanis terjed a hír: hamarosan eltörlik a kanadai vízumkényszert.

Bush Khalilzadot jelölte ENSZ-nagykövetnek

Archívum2007.01.08, 21:44

George Bush amerikai elnök Zalmay Khalilzad eddigi bagdadi nagykövetet jelölte az Egyesült Államok ENSZ-képviselőjének, helyére pedig Ryan Crocker eddigi pakisztáni nagykövet lép - jelentette be hétfőn Washingtonban Condoleezza Rice külügyminiszter.

Megint nem engedték be Taraszjukot a kormányülésre

Archívum2006.12.21, 08:45

Az ukrán kormányfő pártján álló képviselők szerdán Ukrajnában ismét megakadályozták - két héten belül immár másodszor -, hogy Borisz Taraszjuk külügyminiszter részt vegyen a kormány ülésén.

Jövőre női elnöke lesz Svájcnak

Archívum2006.12.16, 11:31

A szociáldemokrata Micheline Calmy-Rey személyében Svájc második női elnöke lép hivatalba jövőre. A külügyminiszter asszony a hagyományos svájci külpolitikához képest határozottan újszerű diplomáciát folytat, ezért a parlamentben megoszlott a támogatók és ellenzők aránya.

Rászedték a narancsszedésre csábított magyarokat

Archívum2006.12.13, 15:35

Több, narancsszedésre Spanyolországba csábított magyar munkavállalót is rászedtek. A munkások jóval kevesebb fizetést kaptak, mint ígértek neki, ráadásul az útlevelüket s elvették. A Külügyminisztérium arra figyelmeztet, hogy be nem jegyezett jegyzett munkaközvetítőn keresztül külföldön senki ne keressen munkát.

A Fidesz nem küldené Horvát Jánost Kubába

Archívum2006.12.12, 17:47

Egyre valószínűbb, hogy Horvát János tévés műsorvezető lesz Magyarország következő havannai nagykövete. Bár a külügyi bizottság mai meghallgatásán a fideszes képviselők leszavazták a jelöltet, kormánypárti voksokkal Horvát mégis megkapta a támogatást. A Külügyminisztérium hamarosan kéri Kubától a jelölt elfogadását.

Nincs változás az ukrán külügy élén

Archívum2006.12.05, 19:47

Viktor Juscsenko ukrán elnök keddi rendelete értelmében hivatalban marad a parlament által menesztett Borisz Taraszjuk külügyminiszter. A Taraszjukot menesztő Viktor Janukovics kormányfő jelenleg Washingtonban tárgyal.

A petropolitika mint retropolitika

Archívum2006.12.04, 12:00

Az olajexportból élő Amerika-ellenes, diktatórikus és populista rezsimek boldogan kereskednek Kínával. Külpolitikai szakértők szerint az új szövetség komoly veszélyt jelenthet a Nyugatra. Kísértenek a harmincas évek?

Sólyomtól félti az amerikai vízummentességet Göncz

Archívum2006.11.30, 14:07

Nem számított Göncz Kinga külügyminiszter az amerikai elnök bejelentésére, miszerint az USA vezetése kezdeményezi az uniós tagállamokkal szembeni vízumkötelezettség eltörlését. A vízummentesség feltételei egyelőre nem tisztázottak, elképzelhető, hogy az amerikai kormány személyes adatokat kér a szabad utazásért cserében.

Magyar családok ostromolják Svédországot

Archívum2006.11.15, 20:01

Több menedékkérő magyar család érkezett az elmúlt hetekben Svédországba, és a Külügyminisztérium szerint még 40 család kiérkezése várható. A külügyi szóvivő szerint rossz szociális körülményeik miatt hagyták el a családok az országot.

Az ENSZ Közgyűléshez fordulna az Arab Liga

Archívum2006.11.12, 15:44

Ismét megvétózta az Egyesült Államok az Izrael gázai övezeti támadását elítélő biztonsági tanácsi határozatot. Az arab külügyminiszterek ezért vasárnap folyamán Kairóban arról tanácskoznak, hogyan fordulhatnának a világszervezet Közgyűléséhez.

Újraindítják a hatoldalú tárgyalásokat

Archívum2006.11.02, 20:55

Még vasárnap útnak indul Ázsiába egy amerikai küldöttség két magas rangú külügyi tisztségviselő vezetésével, hogy előkészítse az észak-koreai atomprogramról szóló hatoldalú tárgyalások felújítását - jelentette be az Egyesült Államok külügyminisztériuma.

Líbia lépni kíván a bolgár ápolónők ügyében

Archívum2006.11.02, 22:00

Líbia rövid idő alatt meg kívánja oldani a bolgár ápolónők ügyét, akiket azzal vádolnak, hogy szándékosan fertőztek meg gyerekeket HIV-vírussal az észak-afrikai országban - közölte csütörtökön Feim Csausev bolgár külügyminiszter-helyettes, miután tárgyalt Abdel Ati Obeidivel, a líbiai külügyminisztérium helyettes vezetőjével.

Washington még az idén döntést vár Koszovóról

Archívum2006.10.31, 19:10

Az Egyesült Államok azt akarja, hogy még az idén megszülessen a döntés a függetlenségre törekvő szerbiai tartomány, Koszovó jövőjéről - tette egyértelművé Belgrádban Frank Wisner amerikai megbízott, miután kedden Boris Tadic szerb államfővel, Vojislav Kostunica miniszterelnökkel és Vuk Draskovic külügyminiszterrel is tárgyalt.

Négy minisztert pótolnak az ukrán kormányban

Archívum2006.10.20, 13:44

A választási ígéretek nem teljesítése miatt mondott le csütörtökön öt miniszter Ukrajnában. A narancsos forradalom pártjának miniszterei egyebek mellett azzal vádolják a kabinetet, hogy felrúgta nyugati orientációjú külpolitikára tett ígéretet. Az oroszbarát Viktor Janukovics kormányfő azonban nem zavartatja magát: egy tárcavezetőt maradásra bírt, a többinek pedig már keresik az utódját.

Fél év múlva visszaadja az USA Táncsics börtönét

Archívum2006.10.20, 13:27

Fél éven belül visszaadja Magyarországnak a budai Várban található, Táncsics Mihály egykori börtönét is magában foglaló épületet az Egyesült Államok. Erről fogadott el szándéknyilatkozatot a külügyminiszter és az USA nagykövete. Cserébe az amerikaiak egy Szabadság téri ingatlant kaphatnak.

Munka és koplalás ütötte ki a török kormányfőt

Archívum2006.10.17, 20:45

Feltehetően leesett a vércukorszintje, ezért lett rosszul a török kormányfő kedden, miközben szolgálati autójával a parlamentbe tartott. Recep Tayyip Erdogant - külügyminisztere szerint - a megfeszített munka és a ramadán alatti koplalás ütötte ki. A kormányfőt este már haza is engedték.

Pert nyert a cunami miatt visszarendelt nagykövet

Archívum2006.10.17, 11:38

Pert nyert a Külügyminisztériummal szemben az a nagykövet, akit azt követően rendeltek vissza Bankokból, hogy a 2005-ös több ezer áldozatot követelő természeti katasztrófa utáni nem tartózkodott az állomáshelyén - derüli ki a Fővárosi Bíróság ítéletéből.

Külföldi segítséget vár a Fidesznek Martonyi

Archívum2006.10.17, 18:33

Az európai intézmények segítségére is szükség van Martonyi János, az Orbán-kormány volt külügyminisztere szerint a jelenlegi kormány elleni fellépésben. Martonyi erről a Fidesz Kossuth téri gyűléssorozatának keddi rendezvényén beszélt, ahol felszólalt egy olasz európai parlamenti képviselő is.

Ban Ki Mun az ENSZ új főtitkára

Archívum2006.10.13, 23:23

Az ENSZ-közgyűlés közfelkiáltással elfogadott határozatban Ban Ki Mun dél-koreai külügyminisztert választotta a világszervezet következő főtitkárának pénteken.

Globalista irányt vár a többség a kormánytól

Archívum2006.10.11, 13:51

Legkevésbé a külpolitika érdekli a magyarokat, közülük is a fiatalokat. Nem tetszik nekik a magyar külpolitika iránya, de a legtöbben nem akarnak csak a magyar érdekekre figyelő külpolitikát - többek között ez derül ki a Marketing Centrum felméréséből, amelyben a szolidaritásról, a harmadik világ segítéséről is szó volt.

Gyurcsány Londonban találkozik Blairrel

Archívum2006.10.10, 16:55

Egy napra Londonba utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ahol a brit kormányfővel, Tony Blairrel tárgyal. Mindketten politikai pályafutások legnehezebb időszakát élték meg az utóbbi pár hétben. Göncz Kinga külügyminiszter pedig Washingtonba utazik tárgyal amerikai kollégájával, Condoleezza Rice-szal.

Demokraták gáncsolják az arctalan óriást

Archívum2006.10.09, 15:42

Közhelykirálynak, szürke hivatalnoknak tartják sokan Kofi Annan év végén távozó ENSZ-főtitkár várható utódát, Ban Ki-Mun dél-koreai külügyminisztert, támogatói szerint azonban ő az eltérő álláspontok összehangolásának nagymestere. Banra mindenképpen eseménydús évek várnak, hiszen egyre jobban érik az ENSZ egyik legkényesebb reformja, a világpolitikai kérdésekben bíráskodó Biztonsági Tanács átalakítása. Ha igazak a Ban tehetségéről szóló hírek, akkor az ENSZ minden korábbinál nagyobb jelentőségre tehet szert, ha viszont a bírálók jóslata válik be, akkor teljes jelentéktelenségbe merülhet a világszervezet.

Elkapták a venezuelai minisztert New York-ban

Archívum2006.09.24, 11:19

A venezuelai külügyminiszter közölte, hogy az amerikai hatóságok rövid ideig fogva tartották a New York-i repülőtéren, amikor az ENSZ-közgyűlés ülésszakáról visszatérni készült hazájába. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt.

Irán szórakozik a nyugati államokkal

Archívum2006.09.18, 16:42

Újra növekszik a bizonytalanság az iráni atomvitában, miután a teheráni kormányszóvivő hétfőn bejelentette: félreértés azt gondolni, hogy országa időlegesen felhagy urándúsító tevékenységével. A fenygetőnek tartott iráni atomtevékenység időleges leállításáról a múlt héten számolt be Javier Solana, az EU külpolitikai főképviselője az iráni főtárgyalóval folytatott megbeszélései után.

Miénk az M0-híd nevéből csinált vicc poénja

Archívum2006.09.16, 10:37

Jól jött ki a magyar Külügyminisztérium az M0-ás északi hídjának nevén viccelő amerikai humorista, Stephen Colbert tréfájából. Simonyi András washingtoni magyar nagykövet hivatalos minőségében élő adásban gratulált Colbertnek a híd nevéről indított szavazáson elért győzelméért, illetve átadott egy Colbert nevére kiállított magyar útlevelet is. Jelezte ugyanakkor, hogy Colbertnek folyékonyan kell beszélnie magyarul, ha ő akar lenni a névadó, illetve, hogy élő személyről nem lehet elnevezni a hidat a szabályok szerint.

Óvatosabb a Külügy az állítólagos magyarveréssel

Archívum2006.09.14, 13:12

A vizsgálatok ereményére vár és hivatalosan nem tájékozódik a Külügyminisztérium a szlovákiai magyar diáklány állítólagos nyitrai megverése ügyében. A szlovák kormányfő kedden jelentette be, hogy a szlovák rendőrség bizonyítékai szerint kitaláció az augusztusi nyitrai magyarverésről szóló történet. M. Hedvig védi korábbi állításait.

Lehurrogták Blairt a szakszervezetisek

Archívum2006.09.12, 17:47

Közbekiabálások, tiltakozó plakátok zavarták meg Tony Blair brit miniszterelnök beszédét, amelyet a brit szakszervezeti szövetség konferenciáján mondott. Blair körül forr a levegő az utóbbi napokban, mióta egyre többen követelik távozását, elsősorban elhibázottnak tartott külpolitikája miatt

Merkel lekörözte Rice-t

Archívum2006.09.08, 15:06

Angela Merkel a világ legbefolyásosabb asszonya idén a Forbes magazin szerint. A német kancellár ezzel maga mögé utasította Condoleezza Rice-t, az USA külügyminiszterét, aki két évig birtokolta az első helyet a listán.

Szlovák-ügyben egyetért kormányoldal és ellenzék

Archívum2006.09.04, 18:42

"Zavarba ejtő" egyetértés - Németh Zsolt bizottsági elnök fogalmazott így - mutatkozott a parlament külügyi bizottságának hétfői budapesti ülésén a külügyminiszter, a kormányoldali és az ellenzéki képviselők között a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások, valamint a magyarországi szlovákellenes jelenségek értékelésében.

Magyarország 12 határort és 6 katonaorvost ajánl föl az UNIFIL-nek

Archívum2006.09.01, 19:34

Összesen tizennyolc személlyel venne részt Magyarország az ENSZ libanoni békefenntartó erejében (UNIFIL). Göncz Kinga külügyminiszter szerint 12 határőr és hat katonaorvos segíthetné a nemzetközi békefenntartók munkáját.

Nácizott és beszivárgó terroristákról beszélt Bush

Archívum2006.09.01, 12:03

Radikális megfogalmazásoktól sem mentes szónoklattal kezdte öt beszédből álló kampányát George W. Bush amerikai elnök, aki az amerikai külpolitikai törekvésekhez szeretné megnyerni a közvélemény többségének támogatását. Bush a nácik és kommunisták elleni harchoz hasonlította az szélsőséges iszlamisták ellen folytatott küzdelmet, ami az elnök szerint elkerülhetetlen, még akkor is, ha nagy árat kell fizetni érte.

Bejelentéseket várnak a kopasz magyarverőkről

Archívum2006.08.28, 17:08

Kedvezőtlen folyamatok indultak el Szlovákiában, amikor idegengyűlölő erők is bekerültek a szlovák kormányba - áll egyebek mellett abban a jegyzékben, amelyet a magyar Külügyminisztérium adott át Szlovákiának az ottani magyarokat ért támadásokra reagálva. A szlovák rendőrség a lakosság segítéségét is kéri azoknak a felkutatására, akik pénteken megvertek egy szlovákiai magyar lányt Nyitrán. Az alábbi összeállítás második oldalán áttekintjük, mennyire aktivizálta magát Gyurcsány Ferenc a korábbi incidensek idején.

Irán újra tárgyalna az atomprogramról

Archívum2006.08.27, 13:29

Ismét tárgyalna atomprogramjáról Irán - jelentette be az iráni külügyminisztérium szóvivője. Irán nukleáris főtárgyalója viszont ismét kijelentette, hogy az ország nem hagy fel urándúsító tevékenységével. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa augusztus 31-ig szabott határidőt Teheránnak az urándúsító tevékenység felfüggesztésére.

Elítéli a szlovákokat szidó transzparenseket Göncz Kinga

Archívum2006.08.23, 19:16

Elfogadhatatlannak tartja az idegengyűlölet minden formáját a magyar kormány - jelentette ki Göncz Kinga külügyminiszter arra válaszképpen, hogy több hétvégi futballmeccsen szlovákellenes transzparensek jelentek meg a lelátókon. A szlovák kormány egyelőre nem tett diplomáciai lépést az ügyben.

Lazítottak a kormány egyik spórolási szabályán

Archívum2006.08.15, 16:55

Máris módosították azt a kormányrendeletet, amely a Gyurcsány-kormány takarékossági célkitűzéseinek megfelelően szűkebbre szabta a hivatalos külföldi úton járó állami vezetők költségtérítését. A Külügy szerint a kivételezést a protokolláris szempontok indokolják, ugyanis kellemetlennek tartják, ha például a vendéglátó ország minisztere és magyar kollégája arra várnak, mikor kerül elő a repülőgép turistaosztályáról a delegáció többi tagja.

Készül az első nemzetközi egység Dél-Libanonba

Archívum2006.08.13, 23:15

Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai főképviselője szerint folynak az előkészületek az első nemzetközi egység Dél-Libanonba vezénylésére. Az egységet igen rövid időn belül a térségbe küldenék.

Levették a webről a magyarellenes videót

Archívum2006.08.08, 16:30

Kedden már nem volt fent az egyik nagy videomegosztó portálon az a felvétel, amelyen magyar zászlót égetnek szlovák fiatalok. A magyar Külügyminisztérium szerint az ő közbenjárásukra került le a sértő felvétel.

Magyar zászlót égetnek egy szlovák videón

Archívum2006.08.07, 17:58

Magyarellenes videofelvétel jelent meg egy olyan népszerű weboldalon, ahová bárki feltöltheti saját felvételeit. A magyarellenes videón szlovák fiatalok magyar zászlót égetnek. A Külügyminisztérium hivatalos tájékoztatást kért arról, hogy a szlovák hatóságok milyen lépéseket tettek vagy akarnak tenni a gyűlöletkeltő videofilm készítői ellen.

Kicsontozzák az ikrek a lengyel diplomáciát

Archívum2006.07.26, 17:23

A brit Financial Times szerdai jelentése szerint a lengyel kormány tisztogatást folytat a külügyminisztériumban, elüldözve az általa hűtlennek tartott, EU-párti szakértőket. Az elbocsátások miatt Lengyelország kapcsolatai "nehézkessé" váltak több térségi partnerrel, így Magyarországgal is.

Óvatosságot jelezhet a hatmilliós magyar segély

Archívum2006.07.25, 17:54

Nem kevés, de nem is sok - így vélekedik egy segélyszervezet munkatársa arról a hatmillió forintról, amit a magyar kormány gyorssegélyként küld a libanoni kormánynak. Egy ekkora - nem túl nagy összegű segély - együttérzést fejez ki, ugyanakkor jelzi azt is, hogy a küldő országnak nem telik többre, vagy teljes mértékben nem áll a nehézségekkel küzdő ország mellett - mondta a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. A Külügyminisztérium szerint viszont a magyar kormánynak most ekkora összeg fért bele.

Szlovák kollégájánál reklamál Göncz Kinga

Archívum2006.07.25, 19:24

Levélben tiltakozott Göncz Kinga külügyminiszter szlovák kollégájánál az egyik kormánypárt vezetője, Ján Slota magyarokat sértő kijelentései miatt. Göncz szerint "nehéz harmonikus jószomszédi viszonyról beszélni", ha a szidalmazó kijelentések következmények nélkül maradnak.

Göncz Kinga bírálta a magyarokat szidó Slotát

Archívum2006.07.24, 14:08

Göncz Kinga külügyminiszter szerint megütközést keltett Magyarországon, hogy a magyarellenes kijelentéseiről hirhedt Ján Slota szlovák pártelnök szombaton azzal vádolta a Magyar Koalíció Pártjának egyes képviselőit, hogy elnyomják a szlovákokat. Göncz a szlovák kormány reakcióját várja.

Izrael a bejrúti repülőteret is támadta

Archívum2006.07.13, 07:09

Az izraeli hadsereg csütörtök hajnalban tovább folytatta a támadást a Gázai övezetben és Libanonban is. Harci gépek rakétákat lőttek ki a bejrúti nemzetközi repülőtérre és a palesztin külügyminisztérium épületére Gázában. Eközben libanoni területről visszatámadtak, rakétát lőttek ki az észak-izraeli Naharíja városra.

Izrael nem engedi el a foglyokat

Archívum2006.07.13, 02:04

Izrael csütörtökön közölte: nem engedi el a foglyokat a Hezbollah síita radikális szervezet által elrabolt két izraeli katonáért cserébe. "Nem tárgyalunk terrorszervezetekkel" - szögezte le Gideon Meir, a külügyminisztérium magas rangú illetékese.