külpolitika

címke rss

Martonyi: Megpróbáltak beszervezni

Itthon2002.08.03, 11:48

Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere a Népszabadságnak adott interjújában elmondta, hogy 1979-ben őt is megpróbálták beszervezni a titkosszolgálatok, ám nemet mondott. A politikus erről annak kapcsán beszélt, hogy kiszivárgott információk szerint a rendszerváltás utáni kormányok tagjai között több mint tíz állt valamilyen kapcsolatban a III-as főcsoportfőnökséggel.

Csúszik a Powell-palesztin találkozó

Nagyvilág2002.08.02, 19:03

Három nappal későbbre - augusztus 5-éről augusztus 8-ára - halasztották az amerikai külügyminiszter találkozóját vezető palesztin tisztségviselőkkel.

Magyarország is beszállhat az acélvám-háborúba

Archívum2002.04.03, 17:17

Magyarország sem tudja elkerülni, hogy az acéliparban piacvédelmi intézkedést vezessen be, ezért a Gazdasági Minisztérium rövidesen behozatali megfigyelési rendszert léptet életbe és várhatóan még áprilisban tényleges importkorlátozások lépnek hatályba - közölte a Külügyminisztérium (KüM) szerdai közleményében.

Újabb marokkói-spanyol szigetviszály

Nagyvilág2002.07.29, 21:53

Mohamed Benaisza marokkói külügyminiszter hétfőn aggodalmát fejezte ki spanyol kollégájának, Ana Palaciónak amiatt, hogy hétfőn a spanyol haditengerészet egy fregattja néhány órára lehorgonyzott "a megszállt N'kor-sziget" mellett.

Bolti lopásoknál használták a diplomata-útleveleket

Itthon2002.07.29, 09:23

Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára az [origo]-nak azt állította, hogy számos visszajelzés érkezett a Külügyminisztériumhoz, hogy valaki gyorshajtás, tilosban parkolás vagy áruházi lopás esetén a diplomata-útlevelét lobogtatva próbált kibújni a felelősségre vonás alól. Azt az államtitkár se vitatja, hogy valamennyi diplomata-útlevéllel rendelkező személy törvényes keretek között kapott úti okmányt, ugyanakkor azt mondja, csak a törvény betűjével egyeznek a korábbi döntések, a szellemével azonban nem.

Orbán edzőjének is volt diplomata-útlevele

Itthon2002.07.26, 09:01

A Külügyminisztérium felkérte a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy nyilatkozzon: fenn kívánja-e tartani azoknak a személyeknek a diplomata-útlevelét, akiknek Orbán Viktor adományozta az úti okmányt. A kormányszóvivő szerint a volt miniszterelnök edzőjének is diplomata-útlevelet kért, rajta kívül több tucat egyházi személy és újságírók is részesültek az okmányból.

Négy nagykövetet hív vissza a kormány

Itthon2002.07.25, 15:49

Újabb négy nagykövet tér haza megbízatásának lejárta előtt az állomáshelyéről A Külügyminisztérium hazarendelte a varsói, a pozsonyi, a tallini és a pretoriai nagykövetet. Bernből már hazaérkezett Schmitt Pál, és Tripoliból is hazajött az eddigi misszióvezető. A külügyi bizottság további négy külképviselet vezetőjét hallgatja meg ősszel, majd dönt esetleges hazarendelésükről.

Kovács László találkozott Colin Powell-lel

Nagyvilág2002.07.22, 23:43

Kovács László magyar külügyminiszter, aki vasárnap érkezett Washingtonba, hétfőn találkozott amerikai hivatali partnerével, az őt meghívó Colin Powell-lel. A magyar diplomácia irányítója előzőleg Condoleezza Rice fehér házi nemzetbiztonsági főtanácsadónővel folytatott megbeszélést, amerikai külpolitikai szakértőkkel tanácskozott, valamint külügyi és nemzetbiztonsági tanácsi illetékesekkel ebédelt együtt.

Belgium sürgeti az ellenőrök visszatérését Irakba

Nagyvilág2002.07.22, 20:23

A belga külügyminiszter egy esetleges Irak elleni amerikai támadást elkerülendő hétfőn arra kérte bagdadi kollégáját, hogy tegye lehetővé az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszatérését országába.

Véget érhet a Petrezselyem-sziget drámája

Nagyvilág2002.07.19, 14:22

A marokkói külügyminiszter szerint, ha a spanyolok kivonnák erőiket, ők nem szállnák meg ismét a Petrezselyem-szigetet. A lakatlan földdarabon most 75 spanyol katona állomásozik, de kormányuk kivonná őket, ha Marokkó visszatérne a július 11-e előtti állapothoz.

Medgyessy és Svilanovic találkozója Budapesten

Itthon2002.07.17, 18:54

A jószomszédi kapcsolatok kiszélesítésére irányuló magyar kormányzati szándékot hangsúlyozta Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor szerdán hivatalában fogadta Goran Svilanovic jugoszláv külügyminisztert.

Villámlátogatáson Budapesten a brit külügyminiszter

Itthon2002.07.09, 23:24

Medgyessy Péter miniszterelnök meghívására Budapestre látogatott Jack Straw brit külügyminiszter. A miniszterelnök hivatalában tartott szűk körű megbeszélésen a felek a kétoldalú viszony időszerű kérdései mellett a szorosabb együttműködésre helyezték a hangsúlyt.

Martonyi lett a Polgári Együttműködés elnöke

Itthon2002.07.06, 15:35

Martonyi János volt külügyminisztert választották a Polgári Együttműködés Egyesület elnökének, miután Granasztói György eddigi elnök mandátuma lejárt.

Háborús lövedék a Külügyminisztériumnál

Itthon2002.07.04, 12:37

II. világháborús tűzérségi lövedéket találtak a Külügyminisztérium Nagy Imre téri épülete mellett. A 100 kilogrammos robbanószerkezetet valószínűleg a helyszínen semmisítik meg, ezért kiürítették a környező házakat és a minisztérium épületét is.

Itthon a volt tévéelnök, de nem hallgatják ki

Itthon2002.07.02, 15:37

A Külügyminisztérium hazarendelte ausztráliai kiküldetéséből az előző tévéelnököt, Szabó László Zsoltot, hogy ezzel is segítsék a több mint egy éve folyó nyomozást a köztévénél keletkezett óriási hiány miatt. Egyelőre azonban még nem hallgatták ki, és azt sem árulták el a nyomozók, hogy beidézik-e majd. Jelenleg szakértői vizsgálatok zajlanak, amelyek ősszel zárulnak le a tervek szerint.

Az MSZP elnöke tagadja Lovas kémvádját

Itthon2002.06.28, 12:47

Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke tagadta, hogy valaha is dolgozott volna a Belügyminisztériumban, és hogy kapcsolatban állt volna bármelyik III-as csoportfőnökséggel. Mindezt Kovács azután mondta az [origo]-nak, hogy a múlt pénteken Lovas István jobboldali publicista, az MTV hírigazgatójának volt tanácsadója televíziós műsorában azzal vádolta meg: kémiskolát végzett Magyarországon.

Medgyessyt védte az MSZP elnöke az államfőnél

Itthon2002.06.25, 11:41

Kedden Mádl Ferenc államfő Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével, külügyminiszterrel tárgyalt a Medgyessy-ügyről. Kovács a megbeszélésen tagadta a Fidesz állítását, hogy a hétvégi sevillai EU-csúcstalálkozón elítélően szóltak volna Medgyessyről kémelhárítói múltja miatt.

Kovács: a közszolgálat nem logisztikai háttér

Itthon2002.06.19, 14:22

A köztisztviselői törvényre hivatkozott Kovács László külügyminiszter, amikor Schmitt Pál berni nagykövet visszahívása miatt hallgatták meg a külügyi bizottságban. Kovácsot azért hallgatták meg, mert két hetes határidővel hazarendelte Schmitt Pált, aki a jobboldal támogatásával indul ősszel a főpolgármesteri tisztségért. Kovács hozzátette: a közszolgálat nem arra való, hogy a politikai karrierhez logisztikai hátteret nyújtson.

Kovács: a közszolgálat nem logisztikai háttér

Itthon2002.06.19, 14:29

A köztisztviselői törvényre hivatkozott Kovács László külügyminiszter, amikor Schmitt Pál berni nagykövet visszahívása miatt hallgatták meg a külügyi bizottságban. Kovácsot azért hallgatták meg, mert két hetes határidővel hazarendelte Schmitt Pált, aki a jobboldal támogatásával indul ősszel a főpolgármesteri tisztségért. Kovács hozzátette: a közszolgálat nem arra való, hogy a politikai karrierhez logisztikai hátteret nyújtson.

Kovács nem ment el a meghallgatásra

Itthon2002.06.17, 13:25

Kovács László külügyminiszter csak egy levelet küldött Németh Zsolt fideszes bizottsági elnöknek, amelyben előre rögzített programjaira hivatkozva mentette ki magát. A bizottság Schmitt Pál svájci nagykövet visszahívásáról akarta volna kérdezni a minisztert.

Külügyminiszter nélkül a külügyi bizottság rendkívüli ülése

Itthon2002.06.14, 18:47

Kovács László külügyminiszter nem fog részt venni az Országgyűlés Külügyi Bizottságának hétfői rendkívüli ülésén, mivel - közlése szerint - Németh Zsolt (Fidesz), a testület elnöke nem egyeztetett vele az időpontról, amely különben sem megfelelő számára.

A külügy megkönnyíti a nyomozást az MTV-ügyben

Itthon2002.06.13, 15:52

Szabó László Zsoltot nem szakmai okokból rendeltük haza canberrai diplomáciai posztjáról - mondta Kovács László külügyminiszter. Kovács közölte: Szabó hazarendelése korábbi tévéelnöki posztjával függ össze. A külügyminiszter hozzátette: elképzelhetetlennek tartja, hogy ne hallgatnák ki a volt tévéelnököt a tévé visszás gazdálkodását vizsgáló nyomozók.

A külügyminiszter felmentette Schmitt Pált

Itthon2002.06.13, 17:43

Kovács László külügyminiszter június 30-ával felmentette tisztségéből Schmitt Pál svájci nagykövetet. A miniszter azzal indokolta a döntést, hogy a nagykövet főpolgármester-jelöltként indul az önkormányzati választásokon.

A státustörvény módosítására készültek Orbánék

Itthon2002.06.07, 08:50

A státustörvény módosítását akarta elérni egyik utolsó javaslatában az Orbán-kormány - írta a Népszabadság. A változások elsősorban a hozzátartozói igazolványra , illetve az ajánló szervezetek jellegére vonatkoznak.

Kovács László: végrehajtjuk a száznapos programot

Itthon2002.06.05, 20:33

Kovács László szerint az ellenfél nem képes beletörődni a választási vereségbe, ami abból is látszik, hogy Orbán Viktor gátlás nélkül az utcára viszi a politikát. A szocialista pártelnök, külügyminiszter erről szerdán, Budapesten beszélt az "Economy 2002", a XXI. század Magyarországáért Egyesület vendégeként.

Visszavonhatják a magyar acélvámokat

Archívum2002.06.04, 11:56

Magyarország azonnal visszavonja a hétfőn bevezetett acélipari intézkedéseket, amennyiben az Európai Unió és az Egyesült Államok is így tesz, mondta a Külügyminisztérium (KüM) helyettes államtitkára. Major István szerint a magyar acélipar védőintézkedések nélkül is működőképes.

Nem ajánlatos Indiába és Pakisztánba utazni

Nagyvilág2002.06.02, 12:11

A Külügyminisztérium azt ajánlja az indiába és Pakisztánba készülőket, hogy egyelőre halasszák el utazásukat. Az indiai védelmi miniszter szerint erős nyomás nehezedik rájuk, hogy megtámadják a pakisztáni terroristákat.

Podgorica tájékoztatást kért a Djukanovic elleni vizsgálatról

Nagyvilág2002.05.30, 19:18

A montenegrói külügyminisztérium csütörtökön teljes tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól a Milo Djukanovic montenegrói elnök ellen indított vizsgálatról. Olaszországban nagymérvű cigarettacsempészettel hozták összefüggésbe a montenegrói elnököt.

Megszűnnek az orosz büntetővámok az agrártermékekre

Gazdaság2002.05.23, 09:54

Egy hónap múlva megszűnnek a magyar agrártermékeket sújtó orosz büntetővámok - írja a Világgazdaság, a külügyminisztérium közleményére hivatkozva. A korlátozás eltörlésével Magyarország ismét normális kereskedelmi feltételek mellett exportálhat Oroszországba egyes agrártermékeket.

USA: terrortámadás várható Törökországban

Nagyvilág2002.05.18, 12:03

Napokon belül terrortámadás várható törökországi civil légiközlekedési célpontok ellen - közölte az USA külügyminisztériuma. Azt, hogy kik tervezik az akciót, és az erről szóló figyelmeztetést mire alapozzák, nem tudatta a hivatal. Tájékoztatásuk szerint a török kormány megtett minden szükséges óvintézkedést.

Magyarország beszáll az acélvám-háborúba

Archívum2002.05.14, 17:42

A meghatározott behozatali mennyiségi kereteket meghaladó importot 15 vas- és acélárucsoportnál vámpótlék terheli 2002. június 3-tól december 3-ig a Gazdasági Minisztérium és a Külügyminisztérium keddi döntése értelmében - közölte honlapján a gazdasági tárca. A vámpótlék bevezetésével egyidejűleg piacvédelmi vizsgálatot is indít a két tárca.

Újra Irakba utazott Haider

Nagyvilág2002.05.06, 18:17

Másodszor is Irakba utazott Jörg Haider. A karintiai tartományi parlament vizsgálóbizottsága ezzel a látogatással is foglalkozik majd. Az osztrák ellenzék bírálja a külügyminisztert, amiért Haider révén szorosabbá válnak az osztrák-iraki kapcsolatok.

Lemondták a Powell-Arafat találkozót

Nagyvilág2002.04.13, 01:21

Amerikai részről lemondták a Colin Powell külügyminiszter és Jasszer Arafat palesztin vezető között szombatra tervezett rámalláhi találkozót a hat halálos áldozattal járt pénteki jeruzsálemi merénylet miatt.

Heves reakciók az USA piacvédő intézkedései miatt

Archívum2002.03.06, 18:26

George W. Bush amerikai elnök kedden bejelentette: különböző acélipari termékcsoportokra nyolc és harminc százalék közötti vámokat szabnak ki. A bejelentésre több ország igen hevesen reagált. Az intézkedés bírálói Bush szemére vetik, hogy a súlyos válsággal küzdő amerikai acélágazat védelmében a szabad kereskedelem egyik alapelvetéséről feledkezik meg. Amennyiben az Európai Unió ellenintézkedéseket tesz az amerikai kereskedelemeltérítő hatások csökkentése érdekében, úgy azok a kelet-európai tagjelöltek, így Magyarország acéliparát is jelentős mértékben érinthetik. A Külügyminisztérium szerint Magyarországot közvetlenül nem érinti a döntés.

Újjáalakult az izraeli biztonsági kabinet

Nagyvilág2002.04.09, 19:25

Az izraeli miniszterelnöki hivatal kedden bejelentette a biztonsági belső kabinet feloszlatását. A belső kabinet munkájában eddig Ariel Saron miniszterelnök mellett Simon Peresz külügyminiszter és Benjamin Ben Eliezer védelmi miniszter - mindkettő a Munkapárt tagja - vett részt.

Nem lassul a külkereskedelem növekedése a Külügyminisztérium szerint.

Gazdaság2002.04.09, 09:56

Az idei év első feléig a kedvezőtlen külpiaci konjunktúra miatt nem fordul meg a tendencia - áll Külügyminisztérium közleményében. A közlemény szerint január-februárban a kivitel értéke 5,420 milliárd euró volt. Ez 4,5 százalékkal több, mint 2001 azonos időszakában.

Visszavennék a Nobel-díjat Simon Peresztől

Nagyvilág2002.04.05, 16:02

Visszavonná Simon Peresz izraeli külügyminiszter 1994-es Nobel-békedíját az odaítélő bizottság több tagja, ha erre lehetőség volna. A bizottsági tagok szerint Peresznek ki kellett volna lépnie a kormányból, ha nem értett volna egyet azzal, ami most Izraelben történik. Állítják: a külügyminiszter megsértette a díj szellemét és betűjét.

Powellt küldik a Közel-Keletre

Nagyvilág2002.04.04, 19:52

George W. Bush amerikai elnök bejelentette, hogy Colin Powell külügyminiszter jövő héten Izraelbe utazik, hogy tárgyalásokat folytasson a békekötés érdekében. Az amerikai elnök Jasszer Arafatot hibáztatta azért, hogy nem akadályozta meg az öngyilkos merényleteket.

Az EU külügyminisztereinek redkívüli értekezletét kezdeményezi Spanyolország

Nagyvilág2002.04.02, 16:49

Rendkívüli külügyminiszteri találkozót kezdeményez az EU soros elnöke, közölték a spanyol és az orosz külügyminiszter tárgyalása után. Piqué és Ivanov szükségesnek tartja a terrorizmus elleni harcot, de elutasítják a palesztin intézmények felszámolását.

Az Arab Liga és az EU is rendkívüli üléseket tart az izraeli helyzet miatt

Nagyvilág2002.04.02, 17:47

Az Európai Unió soros spanyol elnöksége a közel-keleti helyzet megvitatására a tagországok külügyminisztereinek rendkívüli összehívását indítványozta. Az arab országok szintén rendkívüli tanácskozást tartanak szükségesnek. A 22 állam külügyminisztereinek összejövetelének már az időpontja is megvan.

Hans-Dietrich Genscher 75 éves

Nagyvilág2002.03.21, 19:03

A magyar nép nevében köszöntötte csütörtökön Berlinben Mádl Ferenc az NSZK egykori külügyminiszterét annak 75. születésnapja alkalmából. A német Szabad Demokrata Párt (FDP) által rendezett ünnepségen Mádl Ferenc egyetlen külföldi szónokként gratulálhatott Hans-Dietrich Genschernek, aki 23 éven át volt tagja a bonni kormánynak, s rekord hosszúságú időt, 18 évet töltött a külügyminisztérium élén.

Elvetik a Terror Háza orosz kritikáját

Nagyvilág2002.03.12, 16:37

Oroszország szerint a Terror Háza múzeumban kiállított tárgyak egy része hamisan állítja be a Szovjetunió szerepét Magyarország háború utáni történetében. Moszkva szerint Budapesten egyesek újraírnák a II. világháború történetét. A Terror Háza vezetői állítják: semmi okuk, hogy változtassanak a kiállítás tematikáján. A magyar Külügyminisztérium nem tartja megalapozottnak a bírálatokat.

Bíráló amerikai jelentés Magyarországról

Nagyvilág2002.03.05, 16:43

A romák helyzetével kapcsolatban érte a legtöbb bírálat Magyarországot az USA Külügyminisztériuma által most közzétett 2001-es országjelentésben. A tanulmány szerint a rendőrök rendszeresen megsértik a gyanúsítottak, elsősorban a romák és a külföldiek emberi jogait. Magyarországot azért is bírálat érte, mert - az amerikaiak szerint - a politikai életben és a sajtóban is egyértelműen jelen van az antiszemitizmus.

Véget ért a lechi mini-konvent

Nagyvilág2002.03.03, 12:36

Kötetlen légkörű és témájú fórumot tartottak az Arlberg-hegyen lévő Lechben a hétvégén. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár meghívására többek között Romano Prodi, az Európai Bizottságának elnöke és Josep Piqué, az unió soros elnökségét ellátó Spanyolország külügyminisztere vitatta meg az EU legfontosabb kérdéseit, a keleti bővítést és a belső reformokat.

Megtartotta alakuló ülését az EU-konvent

Nagyvilág2002.02.28, 21:19

Az Európa jövőjével foglalkozó konvent tartotta alakuló ülését csütörtökön Brüsszelben. Magyarországot Szájer József a Fidesz képviselője, Martonyi János külügyminiszter és Vastagh Pál MSZP-képviselő reprezentálja.

Szolgáltatás-kivitel csökkentheti az Oroszországgal szembeni hiányt

Gazdaság2002.02.28, 15:27

Elsősorban a gépipari export és a szolgáltatások bővülő kivitele ellensúlyozhatja Magyarország Oroszországgal szemben fennálló kereskedelmi deficitjét - mondta Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Magyar Befektetési és Kereskedelem Fejlesztési Kht. (ITDH) konferenciáján.

Magyarország várja az orosz befektetőket

Archívum2002.02.13, 17:14

A két ország kölcsönös érdeke a gazdasági kapcsolatok elmélyítése, így Magyarország továbbra is várja az orosz befektetőket - mondta Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter moszkvai találkozója után az Üzleti Negyednek Horváth Gábor külügyi szóvivő.

Nem veti fel a benesi dekrétumok ügyét a magyar kormány

Nagyvilág2002.02.22, 16:35

A magyar kormány nem vetette fel, és nem is akarja felvetni a benesi dekrétumok ügyét - olvasható a külügyminiszter nyilatkozatában. Martonyi János szerint a cseh és a szlovák miniszterelnök az együttműködést nem érintő történelmi tény miatt mondták le magyarországi útjukat.

Tavaly csökkent a külkereskedelem hiánya

Gazdaság2002.02.22, 11:43

A külkereskedelmi áruforgalom 2001-ben 3,55 milliárd euró hiánnyal zárt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. A külkereskedelmi hiány egy évvel korábban még 4,3 milliárd euró volt, 30,5 milliárd eurós kivitel, és 34,8 milliárd eurós behozatal eredményeként. Martonyi János külügyminiszter reális esélyt lát arra, hogy idén a magyar export 8 százalékkal bővüljön.

Bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet

Nagyvilág2002.02.22, 18:18

Szlovákia külügyminisztériumába kérették a magyar nagykövetet. A pozsonyi kormány Orbán brüsszeli kijelentése mellett azt is nehezményezi, hogy a magyar miniszterelnök szokásos rádióinterjújában arról beszélt, hogy Szlovákia NATO-tagságáról a magyar parlament is szavazni fog.

Orbán kijelentését a cseh kormány is megtárgyalja

Nagyvilág2002.02.22, 17:47

A cseh külügyminiszter helyettese találkozott a prágai magyar nagykövetség ügyvivőjével. A Cseh politikusok bírálták a magyar miniszterelnök kijelentését, és elutasítják a benesi dekrétumok érvénytelenítését. A külügyminiszter szerint nem tervezik diplomáciai jegyzék küldését.

Nem összeesküvés áldozata az afgán miniszter

Nagyvilág2002.02.20, 23:07

Abdullah Abdullah afgán külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy a meggyilkolt Abdul Rahman légiforgalmi és turisztikai miniszter nem összesküvés áldozata lett, ellentétben azzal, amit Hamid Karzai, az átmeneti kormány vezetője állított.

Petritsch Karadzic és Mladic letartóztatását követeli

Nagyvilág2002.02.18, 19:47

Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt politikai, valamint Ratko Mladic volt katonai vezetőjének letartóztatását követelte a nemzetközi közösség boszniai főképviselője az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli értekezlete alkalmával.

Feladta magát a volt tálib külügyminiszter

Nagyvilág2002.02.09, 12:49

Vakil Ahmed Muttavakil, a megbukott tálib kormányzat diplomáciájának vezetője pénteken feladta magát, és amerikai őrizetben van. Az afgán tisztségviselő kihallgatásától az Al-Kaida terroristacsoport hálózatára vonatkozó információkat vár az amerikai katonai vezetés.

Egyenlő elbánást vár az uniótól Magyarország

Archívum2002.02.02, 18:15

Magyarország nem tudja elfogadni az Európai Bizottságnak a bővítés finanszírozására vonatkozó irányelveit, ugyanakkor nyitott, és tárgyalni akar a kérdés rendezése érdekében, az európai integrációs alapelvek szellemében - mondta Martonyi János külügyminiszter a kormány szombati, rendkívüli ülése után.

Várhatóan 6,425 milliárd euró jutna nekünk három év alatt

Gazdaság2002.02.05, 07:50

Bár az Európai Bizottság javaslata nem bontja le országonként a jelölteknek ajánlott támogatásokat, a Világgazdaság című lap számításai szerint 2004-ben Magyarországnak a mezőgazdasági segélyekre 410 millió euró, regionális felzárkóztatásra pedig 1,06 milliárd euró jutna. A számok nagyjából megegyeznek a külügyminiszter által említett összegekkel.

Az IMF további hiteleket ígér Argentínának

Archívum2002.01.29, 08:12

A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezetek hétfőn kifejezték készségüket arra, hogy segítsenek Argentínának leküzdeni súlyos válságát, miközben Carlos Ruckauf argentin külügyminiszter látogatást kezdett az amerikai fővárosban. Az argentin fővárosban hétfőn újabb tüntetések zajlottak.

Két francia is raboskodik Guantánamón

Nagyvilág2002.01.31, 15:44

A francia külügyminisztérium közleménye szerint két francia állampolgárt is fogva tartanak a kubai Guantánamo támaszponton. Hubert Vedrine külügyminiszter közölte: reméli, hogy a foglyok a törvénynek megfelelő bánásmódban részesülnek. Korábban a Le Parisien című lap nyilvánosságra hozott egy listát, mely szerint állítólag hat francia raboskodik Guantánamón.

Nincs magyar sérültje a mombasai szállodatűznek

Nagyvilág2002.01.29, 23:07

Nincs magyar sérültje annak a tűznek, amely Kedd este tűz ütött ki a kenyai Mombasa egyik szállodájában, amelyben kilencven magyar turista is tartózkodott. Az információt Horváth Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője is megerősítette.

Argentína hazudott a valutaalapnak

Archívum2002.01.28, 16:05

Idén 5 százalékkal szűkülhet az argentin gazdaság Jorge Todesca helyettes gazdasági miniszter szerint - adta hírül a BBC. Az ország gazdasági helyzetét tovább súlyosbíthatja, hogy a külügyminiszter egy lapinterjúban beismerte: Argentína többször is hazudott a Nemzetközi Valutaalapnak.

Athén tagadja, hogy elbújtatná Arafatot

Nagyvilág2002.01.21, 17:41

Egy több országban megjelenő arab napilap információi szerint az amerikai külügyminiszter arra kérte Görögországot, hogy nyújtson menedéket a palesztin vezetőnek, akinek az izraeli kormány egy hónapja nem engedi meg, hogy elhagyja Rámalláh városát. A görög külügyminisztériumban tagadják a lap értesüléseit.

Jeruzsálemet leszámítva véget érnek a házrombolások

Nagyvilág2002.01.14, 14:11

Izrael leállítja a házrombolást a palesztin területeken - jelentette be hétfőn Simon Peresz külügyminiszter. Jeruzsálemben azonban hétfőn is több tucat újonnan épült házat romboltak le a rendőri egységek, mondván: azok engedély nélkül készültek el.

A szlovák államfő tárgyalóasztalhoz citálná a miniszterelnököt

Itthon2002.01.14, 14:37

Rudolf Schuster szlovák államfő hétfőn elmarasztalta Mikulás Dzurinda miniszterelnököt és Eduard Kukan külügyminisztert, amiért máig nem kapcsolódtak be a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kétoldalú tárgyalásokba. A szlovák külügyminisztérium nem osztja az államfő véleményét.

Lesznek áprilisban nemzetközi megfigyelők

Itthon2002.01.11, 23:24

A külügyminiszter nemzetközi megfigyelőket hívott meg az áprilisi országgyűlési választásokra. Martonyi János szerdán küldött levelet erről Gérard Stoudmann-nak, az EBESZ ODIHR igazgatójának. Mindezt a kancelláriaminiszter közölte Horn Gyula volt kormányfővel. Stumpf István válaszlevelet írt neki, mert korábban kilenc MSZP-s képviselő -közöttük a volt kormányfő - azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy hívjon nemzetközi megfigyelőket a választásokra.

Berlusconi magához vette a külügyi tárcát

Nagyvilág2002.01.07, 12:15

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök saját magát nevezte meg ügyvivő külügyminiszternek, miután bejelentette Renato Ruggeiro külügyminiszter távozását.

Martonyi: szó sem lehet a kedvezménytörvény felfüggesztéséről

Itthon2002.01.06, 20:32

Martonyi János külügyminiszter szerint a szocialista vezetőknek a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos aggályai alaptalanok, hiszen a magyar és a román kormány között ésszerű megállapodás született. Meggyőződése szerint elképzelhetetlen, hogy a jövőben több száz ezer ember jelenne meg a magyar munkerőpiacon. Martonyi hozzátette: a kedvezménytörvény felfüggesztéséről szó sem lehet.

Lemondott az olasz külügyminiszter

Nagyvilág2002.01.05, 22:30

Szombaton lemondott az olasz diplomácia vezetője, miután számos külpolitikai kérdésben nem tudott megegyezni a kormány több tagjával. Olasz politikusok attól tartanak, hogy az egyik legnépszerűbb miniszter távozása árthat a külföldön eddig is sokat bírált Berlusconi-kabinet tekintélyének.

Szakszervezetek: a kormány nyugatra zárt, keletre nyitott

Itthon2002.01.04, 11:49

Az országos munkaügyi tanács pénteki ülésén Matolcsy György gazdasági és Martonyi János külügyminiszter próbálta meggyőzni a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseleteket, hogy a kedvezménytörvény kapcsán a román féllel kötött megállapodás nem fogja sérteni a magyar munkavállalók és munkaadók érdekeit. Az érdekképviseletek szerint politikájával a kormány nyugatra zárt és keletre nyitott a munkaerő-áramlás előtt.

Bin Laden valószínűleg még mindig életben van

Nagyvilág2002.01.02, 18:21

Abdullah Abdullah, az új afgán kormány külügyminisztere az ABC hírtelevíziónak elmondta: bizonyos jelek arra mutatnak, hogy Oszama bin Laden terroristavezér és Omár molla, a bukott tálib rezsim legfőbb vezetője jelenleg is életben van.

Antidömping eljárás indul hazánk ellen

Archívum2001.12.21, 16:27

Az Európai Bizottság antidömping eljárást indít Magyarország ellen a melegen hengerelt acél olcsó exportja miatt - tudta meg a Külügyminisztérium nem hivatalos úton.

Az MSZP félti az árnyékkormány tagjait

Itthon2001.12.21, 17:44

A Magyar Szocialista Párt azért csak az utolsó pillanatokban nevesíti Medgyessy Péter jövőbeli csapatának - miniszter aspiránsainak - tagjait, mert tart a lejárató kampány kiterjesztésétől. Eddig egyetlen biztos név ismert csak, Kovács László külügyminiszterként folytatná pályáját, ha az MSZP nyer a választásokon.

Major István lett a külgazdasági helyettes államtitkár

Gazdaság2001.12.19, 16:51

A távozó Balás Péter helyett Major István lett a Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki december 15-től tölti be tisztségét. Major 1996-tól a WTO-hoz delegált nagykövetként dolgozott, korábban pedig 1990-1994-ig a Nemzetközi Gazdasági kapcsolatok Minisztériumában, 1994-1996-ig pedig az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban töltött be helyettes államtitkári posztot. 

Powell tárgyalásra szólítja fel Saront és Arafatot

Nagyvilág2001.12.18, 23:26

Colin Powell, az Egyesült Államok külügyminisztere ismét tárgyalóasztalhoz próbálja ültetni az izraeli és a palesztin szembenálló feleket.

Az amerikai légierő beszüntette a támadásokat Tora Boránál

Nagyvilág2001.12.17, 00:04

Megtisztították Tora Bora barlangrendszerét az al-Kaida terrorszervezet fegyvereseitől az amerikai és a helyi afgán erők vasárnap estére. Az afgán parancsnokok bejelentését a nap folyamán az amerikai védelmi- és külügyminiszter is megerősítette. A légierő vasárnap felfüggesztette támadásait. Jelenleg kétezer menekülő al-Kaida harcost üldöznek a szárazföldi csapatok Kelet-Afganisztánban.

Feltételekkel engednének be békefenntartókat az afgánok

Nagyvilág2001.12.15, 12:47

Az új átmeneti afgán kormány külügyminisztere bejelentette, hogy bizonyos feltételekkel elfogadják a nemzetközi biztonsági erő kivezénylését Afganisztánba. Az afgánok szerint a nemzetközi erőt az erő alkalmazását kizáró elvek alapján kell létrehozni, míg az ENSZ a mandátumot a szükség esetén erő alkalmazását lehetővé tévő elvek alapján határozná meg.

Ismét lengyel-magyar vámháború kezdődhet

Gazdaság2001.12.10, 16:44

A Külügyminisztérium több szempontból is jogszerűtlennek és megalapozatlannak tartja, hogy a lengyel kormány 2001. december 10-től 31-ig meghatározott küszöbár alatti importárak esetében vámpótlék alkalmazását rendelte el búzára és feldolgozott paradicsomra. Az intézkedés nem érinti az uniós és a WTO-megállapodásban rögzített kontingenseket.

Tovább tárgyalnak a státustörvényről

Nagyvilág2001.12.05, 12:55

A külügyi szóvivő tájékoztatóján közölte, hogy folyamatosan tárgyalnak a magyar és román szakértők a kedvezménytörvényről, a külügyminiszterek pénteken egyeztetnek a témában. A magyar diplomácia álláspontja szerint az izraeli-palesztin konfliktusban mindkét félnek tartózkodnia kell az erőszaktól.

Veszélyben az izraeli nagykoalíció

Nagyvilág2001.12.04, 08:57

Simon Peresz külügyminiszter és Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter kivonult az izraeli kormány kedd hajnalig tartó, maratoni üléséről, és Peresz kijelentette: fontolóra veszi, hogy az Izraeli Munkapárt a jövőben részt vegyen-e a nemzeti egységkormányban.

Az újságírók könnyen fogságba eshetnek Afganisztánban

Nagyvilág2001.11.28, 13:41

A kanadai külügyminisztérium hírszerzői forrásokra hivatkozva felszólította az Afganisztánban tartózkodó újságírókat, hogy ne fogadják el a tálibok meghívásait, mert könnyen csapdába eshetnek. Az amerikai tengerészgyalogosokkal újabb tudósítók érkeztek a helyszínre, de a katonák tartózkodási helyét szigorúan titokban kell tartaniuk.

Az Északi Szövetség mégis engedélyezné a britek jelenlétét

Nagyvilág2001.11.22, 13:59

Elvi beleegyezését adta száz brit kommandós afganisztáni tevékenységéhez Abdullah Abdullah, az afgán Északi Szövetség külügyminisztere. Brit kollégájával, Jack Straw-val folytatott tárgyalásain Abdullah elvetette a brit kormány javaslatát, hogy mérsékelt tálibokat bevonjanak az új afgán kormányba.

Kaviár lett a veszte a német külpolitikai főtanácsadónak

Nagyvilág2001.11.20, 21:19

Néhány héttel ezelőtt egy repülőúton Schröder külpolitikai főtanácsadója kaviárt követelt a tisztektől, és mivel azok nem szolgálták ki, sértegetni kezdte őket. A főtanácsadó kedden lemondásra kényszerült a katonák sértegetése miatt.

Ukrajna nem segítette a terroristákat

Nagyvilág2001.11.20, 19:58

Az ukrán külügyminisztérium kedden elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint Ukrajnának köze lett volna olyan laboratóriumi berendezések szállításához, amelyeket állítólag az al-Kaida terrorszervezet használhatott fel.

Martonyi szerint él az egyéni elbírálás elve

Itthon2001.11.20, 17:51

A külügyi bizottság elnöke, Szent-Iványi István kifogásolta, hogy a magyar diplomácia nem reagál azokra az egyre gyakoribb EU-s vélekedésekre, amelyek megkérdőjelezik a tagjelöltek egyéni teljesítmény szerinti elbírálását. Martonyi János külügyminiszter szerint ma is érvényes ez az elv.

Martonyi az egyeztetés folytatását javasolja

Itthon2001.11.19, 17:06

Martonyi János külügyminiszter a parlamenti pártok elnökeivel való egyeztetés folytatását javasolja az alkotmánymódosításról, amelynek tervezetét november 24-én tárgyalja és hagyja jóvá a kormány.

Amerikai gépek bombázták Kandahárt

Nagyvilág2001.11.16, 08:47

Az amerikai légierő hevesen bombázta pénteken az afganisztáni Kandahárt, a tálibok kezén lévő nagyvárost. A gépek eltalálták a külügyminisztérium épületét.

Csökkenhet a magyar kereskedelmi deficit

Gazdaság2001.11.16, 14:02

Az agrártermékek további liberalizációjáról kötött megállapodás eredményeként remélhetőleg csökken a Csehországgal és Szlovákiával szembeni hagyományosan jelentős magyar deficit - jelentette ki pénteken Balás Péter, a külügyminisztérium helyettes államtitkára.

EU: Magyarország még nem felkészült

Itthon2001.11.14, 09:45

Az Európai Bizottság Magyarországról készített idei országjelentésében szerepel, hogy Magyarországnak legkésőbb EU-csatlakozása idejére hozzá kell igazítania a státustörvényt az uniós joganyaghoz, mivel jelenleg ellentmondásban áll az európai modellel. A New Yorkban tartózkodó Martonyi János külügyminiszter ugyanakkor azt közölte: az eddigi összes jelentés közül a mostanit tartja a legkedvezőbbnek.

Az Északi Szövetség az ENSZ segítségét kéri

Nagyvilág2001.11.13, 18:19

A jövőbeni afgán kormány megalakítása céljából az Északi Szövetség tárgyalásokat kíván folytatni minden, az ország határán kívül működő afgán csoporttal. Abdullah Abdullah, a tálibellenes erők külügyminisztere közölte, az Északi Szövetség békefenntartás céljából szükségesnek tartja az ENSZ-csapatok afganisztáni jelenlétét is.

Magyar jegyzék Romániának

Itthon2001.11.13, 18:07

Szóbeli jegyzéket adott át Magyarország bukaresti nagykövetsége a román külügyminisztériumban azzal a diplomáciai malőrrel kapcsolatban, ami Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel történt a hétvégén.

Párbajra hívta Bush elnököt Omár molla

Nagyvilág2001.11.06, 00:36

Párbajra hívta az amerikai elnököt, vagy a brit kormányfőt Omár molla nevében a tálib külügyminiszter hétfőn. A különös ajánlat azért érkezett, mert az amerikaiak állítása szerint a molla szökésben van és elrejtőzött. "Igazi, férfiakhoz illő párbaj dönthetné el a harcokat. Kiderülhetne, hármuk közül akkor ki rejtőzne el" - üzente a tálib politikus.

A legnagyobb szabadkereskedelmi övezet jön létre

Archívum2001.11.06, 14:01

A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének létrehozásáról állapodott meg kedden Kína és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) Brunei szultánság fővárosában - jelentette be Tang Csia-Hszüan, kínai külügyminiszter. Az ASEAN ez évi csúcsértekezletét Bandar Seri Begawanban tartotta.

Tádzsikisztánban az amerikai védelmi miniszter

Nagyvilág2001.11.03, 20:34

Lehetséges, hogy Tádzsikisztán megnyitja légterét és egyik támaszpontját az amerikai haderők számára - jelentette ki a tádzsik külügyminiszter az amerikai védelmi miniszter látogatása során.

Jogviták forrása lehet a régi devizák megszűnése

Archívum2001.11.03, 09:13

A kereskedelmi szerződések esetében a szerződések tető alá hozatala és a pénzügyi teljesítés több hónappal elválik egymástól, ezért az uniós ügyleteknél már most fel kell készülni a pénzcserére. A Külügyminisztérium a héten kiadott ajánlása szerint a megszűnő európai valuták helyett minden esetben célszerű eurót használni, mert a jövőre esedékes fizetéseknél jogvitákat indíthat el az átváltási árfolyam meghatározása az unión kívül működő kereskedelmi partnerekkel.

A tálibok cáfolják megosztottságukat

Nagyvilág2001.10.31, 20:06

A tálibok külügyminisztere, Vakil Ahmed Muttavakil cáfolta szerdán a tálib milíciák megosztottságáról felröppent híreket.

Több kormányépületben is lépfenével fertőzött levelekre bukkantak

Nagyvilág2001.10.29, 20:00

Hétfőn több lépfenével fertőzött küldeményt találtak az Egyesült Államokban. Több washingtoni kormányépületbe és az USA perui nagykövetségére is anthraxot küldtek. A küldemények miatt bezárták a legfelsőbb bíróság, a külügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium épületét is.