külpolitika

címke rss

Függőben Horvátország EU-csatlakozási tárgyalása

Nagyvilág2005.02.21, 19:11

Az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásán továbbra sem született döntés arról, hogy Horvátország teljes mértékben együttműködik-e a jugoszláviai háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszékkel, s így a terveknek megfelelően március 17-én megkezdődhetnek-e az ország EU-csatlakozási tárgyalásai - közölte Somogyi Ferenc külügyminiszter az ülés után magyar újságírókkal.

Két indonéz újságírót raboltak el Irakban

Nagyvilág2005.02.19, 00:48

Egy eddig ismeretlen iszlamista szervezete, a magát Dzsais al-Mudzsahedin (a Harcosok Hadserege) közölte, hogy az ő fegyveresei ejtették foglyul Irakban azt a két indonéz újságírót, akiknek elrablásáról a jakartai külügyminisztérium pénteken számolt be.

Orbán tart szemesztert a Károli egyetemen

Itthon2005.02.10, 07:06

"1989-90. évi átmenet belpolitikai, külpolitikai és ideológiai összefüggéseivel" ismerkedhetnek meg a hallgatók a Károli Gáspár Református Egyetemen azon a szemesztere, amelyen Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás mellett Orbán Viktor tart előadásokat - írja a Népszabadság.

Szoros együttműködésre számít az USA és az EU

Nagyvilág2005.02.09, 19:35

Szoros együttműködést tervez Amerika és az Európai Unió. Condoleezza Rice, az USA külügyminisztere, és José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke közös sajtótájékoztatón ismertették külpolitikai elképzeléseiket. Rice Bush elnök első látogatását készíti elő az Európai Bizottságnál. Rice és Barroso elsősorban a közel.keleti béketeremtés fontosságát vitatták meg.

Rice Európa és Amerika együttműködésére buzdít

Nagyvilág2005.02.08, 20:34

Az Irak miatt kialakult nézeteltéréseken való túllépésre bíztatta Európát Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter keddi párizsi beszédében. A külügyminiszter szerint új fejezetet kell nyitni Európa és Amerika viszonyában.

Az EU továbbra is figyel a Vajdaságra

Nagyvilág2005.01.31, 20:44

Elkészült az a jelentés, amelyet az EU diplomatái készítettek a vajdasági helyzetről. A jelentés elismerte, hogy történtek incidensek a vajdasági magyarok ellen. A dokumentum készítői szerint a nemzetközi figyelem jótékony hatással van Belgrádra. A külügyminiszterek a jövőben is figyelemmel kísérik majd a vajdasági helyzetet. Ugyanakkor a szerb B92 rádió értesülései szerint Brüsszel márciusig adott időt Szerbiának a háborús bűnösök kiadására.

Tagadja a népirtást Darfúrban az ENSZ- jelentés

Nagyvilág2005.01.31, 18:59

Az ENSZ kizárta annak lehetőségét, hogy népirtás folyna Nyugat-Szudánban. Ezt Szudán külügyminisztere közölte a darfúri válságról készülő ENSZ-jelentés kapcsán. Kofi Annan ENSZ főtitkár ígéretet tett arra, hogy hamarosan publikálják majd a darfúri helyezettel foglalkozó jelentést. Nyugat-Szudánban hetvenezer ember halt meg, 2003 ősze óta és több mint kétmillióan kényszerültek menekülttáborokba a tartományban garázdálkodó milicisták miatt.

Rice esélyt lát az iráni helyzet békés rendezésére

Nagyvilág2005.01.27, 23:16

Az Egyesült Államok úgy véli, hogy az iráni atomfejlesztési program körül kialakult vita megoldható diplomáciai eszközökkel - mondta Condoleezza Rice külügyminiszter egy interjúban.

Magyar bíró esküdött fel a Nemzetközi Törvényszéknél

Nagyvilág2005.01.25, 20:29

Felesküdött két új bíró, köztük a magyar Szénási György kedden a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával foglalkozó Nemzetközi Törvényszéken.

Elfogadták a szenátorok Rice-ot

Nagyvilág2005.01.19, 21:18

Elfogadta az amerikai szenátus külügyi bizottsága Condoleezza Rice külügyminiszter jelölti beszámolóját. Rice-ot kilenc órás kikérdezésnek vetették alá, mielőtt szavaztak volna arról, elfogadja-e a szenátus Bush elnök jelöltjét a külügyi tárca élére. A szenátorok közül ketten szavaztak Condoleezza Rice ellen, köztük John Kerry volt demokrata elnökjelölt. Rice, a korábban biztonsági tanácsadó volt Bush elnök mellett, Colin Powellt váltja a külügyi tárca élén.

Szerdán döntenek az USA új külügyminiszteréről

Nagyvilág2005.01.19, 14:14

Szerdán szavaz az amerikai külügyi bizottság Condoleezza Rice külügyminiszteri kinevezésének megerősítéséről. George Bush egyik leghűségesebb embere, volt nemzetbiztonsági tanácsadó, Colin Powellt követheti a poszton. Rice hétfői meghallgatásán felsorolta a "zsarnokság bástyáit" a világban.

Ártatlannak vallja magát a nácigyanús férfi

Nagyvilág2005.01.17, 16:27

A Külügyminisztérium december óta vizsgálódik annak az Ausztráliában élő magyar férfinak az ügyében, aki a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ feltételezése szerint 1944-ben részt vett egy zsidó kivégzésében Budapesten. A gyanúsított férfi egy ausztrál tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy kész hazatérni és tisztázni magát a vádak alól, mert ártatlan. A korabeli bizonyítékokat ismerő történész az [origo]-nak elmondta: a férfi feletteseit elítélték, ellene pedig csak azért nem folyt eljárás, mert emigrált. Az üggyel az ausztrál igazságügyi minisztérium is foglalkozik.

Maradhat a külügynél a visszarendelt nagykövet

Itthon2005.01.12, 15:01

Vándor János thaiföldi nagykövet visszahívásával köztisztviselői jogviszonya nem szűnt meg, így hazatérése után is a Külügyminisztériumban dolgozhat tovább. A nagykövet egyelőre még Bangkokban van, bár feladatait már átvette az ideiglenes ügyvivő.

Vége Afrika leghosszabb polgárháborújának

Nagyvilág2005.01.09, 12:13

Aláírták a békemegállapodást a szudáni kormány és a déli lázadók képviselői. Ezzel a lépéssel közel fél évszázados fegyveres konfliktust zártak le. A békeszerződést a kenyai fővárosban írták alá, a ceremónián megjelent a dél-afrikai kormányfő és az USA külügyminisztere.

Izrael 72 órára kivonul a ciszjordániai városokból

Nagyvilág2005.01.07, 00:06

Izrael megkezdte csapatainak kivonását több ciszjordániai városból, hogy elkerülje a beavatkozást a vasárnapra kitűzött palesztin elnökválasztásba - jelentette ki csütörtök este Szilvan Salom külügyminiszter. Az izraeli csapatok 72 órán keresztül maradnak a szóban forgó városokon kívül.

A nagykövet főnökét is kirúgták

Itthon2005.01.07, 16:54

Lezárta a Külügyminisztérium a thaiföldi nagykövet ügyével kapcsolatos vizsgálatot. A közigazgatási államtitkár közölte: megállapították, hogy a nagykövet közvetlen felettesét, a területet felügyelő főosztályvezetőt is felelősség terheli, mivel tudta, hogy Vándor János Magyarországon tartózkodott, de ezt nem közölte felettesével.Kiderült az is, hogy a Kuala Lumpur-i nagykövet sem volt az állomáshelyén, de őt nem marasztalták el, mivel ott nem tartózkodtak magyarok.

Szaúd-Arábia kiutasította Líbia nagykövetét

Nagyvilág2005.01.07, 02:21

Szaúd-Arábia távozásra szólította fel Líbia rijádi nagykövetét - közölte csütörtökön a líbiai külügyminisztérium. Tripoli külügyminisztériumi források a két ország közötti diplomáciai viszály újabb jeleként értékelték az intézkedést, utalva arra, hogy a nagykövet eleget tesz a felszólításnak és visszatér Líbiába.

Irak szomszédai a be nem avatkozást hangsúlyozzák

Nagyvilág2005.01.06, 21:37

Az Irakkal határos országok nem fognak beavatkozni a háború szaggatta ország belügyeibe, és felszólítják az irakiakat, hogy vegyenek részt a jövőjüket meghatározó választásokon - olvasható az Irak és a vele szomszédos országok külügyminisztereinek ammáni értekezletéről kiadott csütörtöki zárónyilatkozatban.

Nincs magyarországi áldozata a szökőárnak

Itthon2005.01.06, 16:05

A külügyminiszter szerint most már biztos, hogy nincs Magyarországon élő áldozata a dél-ázsiai szökőárnak. Három, nem Magyarországon élő magyar állampolgárról azonban továbbra sem tudni, hol vannak.

Több magyar megkerült Dél-Ázsiában

Nagyvilág2005.01.05, 19:48

Már csak öt, a szökőár idején Dél-Ázsiában üdülő magyarról nincs híre a Külügyminisztériumnak. A december 26-i cunamiban eddig több mint 145 ezren hunytak el, közöttük legalább 50 ezer gyerek. A kataszrófát túlélő másfélmilliónyi kiskorú komoly veszélyeknek van kitéve. Az Unicef azt szeretné elérni, hogy a térségbeli segélyakciók elsődleges célpontjai a gyerekek legyenek, akiket a járványok mellett emberkereskedők is fenyegetnek.

Évente tízmilliót bliccelnek a parkoló diplomaták

Itthon2004.12.29, 16:41

Nem fogadja el a magyarországi diplomáciai testületek vezetője azt a külügyminisztériumi jegyzéket, amelyben a több mint 50 millió forintos parkolási díjhátralékuk rendezését kérik. A pápai nuncius szerint az új külügyminiszter elfogadta a kifogásaikat. Egy tárca egyik munkatársa szerint azonban továbbra is szeretnék elérni, hogy rendezzék a diplomaták a tartozásaikat.

Januárban jöhetnek haza a Phuketen rekedt magyarok

Itthon2004.12.28, 21:43

Malév-géppel a leghamarabb január elsején jöhetnek haza azok a délkelet-ázsiai szökőár következtében a thaiföldi Phuket szigetén rekedt magyarok, akik magyar idő szerint szerda délutánig nem jutnak el Bangkokba - mondta a Külügyminisztérium szóvivő-helyettese, Szabó Ferenc. A külügyi szakember tudomása szerint a Malév egyeztetéseket folytat más légitársaságokkal arról, hogy működjenek közre a Budapestre igyekvő utasok mielőbbi hazaszállításában.

Iliescu mégsem kegyelmez meg a bányászjárások vezérének

Nagyvilág2004.12.17, 15:08

A román rendőrség őrizetbe vette Miron Cozmát, a romániai "bányászjárások" egykori vezérét, miután Ion Iliescu visszavonta a szabadlábra helyezéséről szóló rendeletét. Korábban bel- és külpolitikai botrányt váltott ki, hogy a leköszönő Ion Iliescu elnök megkegyelmezett Miron Cozmának. A romániai sajtó pártállásra való tekintet nélkül adott hangot a közvélemény felháborodásának. Traian Basescu megválasztott román államfő szerint Iliescu gesztusa jól mutatja, hogy "milyen mélyre jutottak Iliescu és Nastase vezetése alatt az állam intézményei".

2005 tavaszán írják alá a román és bolgár EU-csatlakozási szerződést

Nagyvilág2004.12.13, 23:05

Románia és Bulgária 2005 írja alá az Európai Unióhoz való csatlakozási szerződést. Ugyanekkor Horvátország is megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat a szervezettel. Erről a hétvégi EU csúcsot előkészítő külügyminiszterek egyeztek meg hétfőn, brüsszeli tárgyalásukon. A hét végi EU-csúcs legfontosabb témája egyébként Törökország lehetséges csatlakozása lesz majd.

Európába jön Bush

Nagyvilág2004.12.09, 13:33

2005 februárjában Brüsszelbe látogat George Bush amerikai elnök. A látogatástól sokan azt várják, hogy sikerül javítani az iraki háború miatt megromlott kapcsolatokat az USA és több európai állam között. Bush várhatóan több európai államnál megpróbálja majd elérni, hogy küldjenek katonákat Irakba. Jelenleg Colin Powell távozó külügyminiszter kampányol ezért Brüsszelben.

Gyurcsány: Lehet egy jobb országot csinálni

Vendégszoba2004.11.25, 10:03

Az [origo] Társalgójának vendége szerdán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, aki kormányfői kinevezése után először az [origo]-n vett részt chaten. A rengeteg olvasói kérdés közül a legtöbb az aktuális témákra - a népszavazásra, Ukrajnára, Kovács László EU-biztosi kinevezésére - vonatkozott.

Minden ötödik európai kész bojkottálni az amerikai termékeket

Gazdaság2004.11.24, 14:12

Minden ötödik európai kész arra, hogy bojkottálja az amerikai termékeket, ezzel tiltakozva az amerikai külpolitika ellen Bush újraválasztását követően - derül ki az amerikai Global Market Insite (GMI) piackutató intézet felméréséből.

Élő Norbert kapta Kovács László mandátumát

Itthon2004.11.23, 16:11

Élő Norbert, a XII. kerület önkormányzati képviselője kapta meg Kovács László volt külügyminiszter, az MSZP volt elnöke parlamenti mandátumát. Kovács László, miután az Európai Bizottság tagjává választották, november 19-i hatállyal lemondott képviselői mandátumáról.

Györkös Péter: A mindennapokra is kihat az EU-alkotmány

Vendégszoba2004.11.21, 14:56

Október 29-én aláírták Rómában az EU-alkotmány létrehozását szolgáló szerződést. Ez az első olyan alapszerződés az integráció történetében, amelynek kidolgozásában és elfogadásában Magyarország teljes joggal vett részt. Az [origo] olvasói arról is kérdezték Györkös Pétert, a Külügyminisztérium főcsoportfőnökét, az EU-alkotmány szakértőjét, hogy az alaptörvénynek milyen hatása lesz a mindennapokra.

Erőből politizál az új amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2004.11.16, 16:19

Háttérben dolgozó csendestársból az első vonalba lép Condoleezza Rice a külügyminiszteri kinevezéssel. Sokak szerint Bush elnök egyetlen külpolitikai tanácsadójaként már eddig is ő irányította az USA külügyeit. Rice sokkal szélsőségesebb nézeteket hangoztat, mint elődje, a hétfőn leköszönt Colin Powell. Condoleezza Rice-t valószínűleg kérdőre vonják majd, hogy milyen szerepe volt az iraki háború kitörésében. Rice szerint a következő négy évben ismét az amerikai diplomácia kerül majd előtérbe a hadsereg helyett.

Az EU csomagtervet ajánl fel Iraknak

Nagyvilág2004.11.05, 01:55

Az Európai Unió tagállamainak vezetői pénteken brüsszeli csúcsértekezletükön fogadják Ijád Allávi iraki miniszterelnököt, s egy csomagtervet ajánlanak majd fel az EU nevében az ottani helyzet javítására - közölte Bernard Bot holland külügyminiszter.

350 millió a gazdasági miniszter vagyona

Itthon2004.11.04, 16:59

Leadták a Gyurcsány-kormány nem képviselő tagjai a frissen kinevezett külügyminiszter kivételével vagyonnyilatkozatukat. Az új kormányból négy olyan miniszter van, aki eddig nem töltött ki vagyonnyilatkozatot. Közülük messze Kóka János gazdasági miniszter a leggazdagabb: forintban, dollárban és euróban mintegy 350 millió forintnak megfelelő összeget tett félre. Emellett több budapesti ingatlannal is rendelkezik. Az igazságügyi miniszter viszont eladósodott, 15 milliós lakáshitelt vett fel tavaly.

Keddtől Somogyi a külügyminiszter

Itthon2004.11.02, 15:49

Letette miniszteri esküjét Somogyi Ferenc külügyminiszter kedden a parlamentben. A köztársasági elnök a magyar diplomácia eddigi irányítóját, Kovács Lászlót október 31-i hatállyal mentette fel tisztségéből. Kovács László tervei szerint az Európai Bizottságban folytatja munkáját.

Frattini külügyminiszter lehet az új olasz biztosjelölt

Nagyvilág2004.10.31, 11:12

Franco Frattini, jelenlegi külügyminiszter lehet Olaszország új biztosjelöltje az Európai Bizottságban, miután Rocco Buttiglione lemondott a jelöltségről.  Frattini jelölésével práhuzamosan komoly átalakítások várhatók Silvio Berlusconi kormányában is. Az olasz lapok szerint Berlusconi mindenképpen engedni kényszerül jelenlegi kormányhatalmából koalíciós partnerei javára.

Keddtől már nem Kovács lesz a külügyminiszter

Itthon2004.10.29, 16:16

Gyurcsány Ferenc pénteken kezdeményezte Kovács László felmentését a külügyminisztériumi tisztségből - közölte a kormányszóvivő. Somogyi Ferenc kijelölt külügyminiszter november 2-án teszi le az esküt az Országgyűlés előtt. Kovács helyzete ezzel bizonytalanná vált, hiszen a Financial Times szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke várhatóan kezdeményezi több biztos-jelölt, köztük Kovács visszahívását.

Fojtogatási ügy miatt perlik a Külügyminisztériumot

Itthon2004.10.28, 12:59

A volt kisinyovi magyar konzul beperelte a Külügyminisztériumot egy fojtogatási ügy miatt. Az egykori diplomata összesen 12 millió forintot követel a Külügytől, mert állítása szerint három évvel ezelőtt egyik beosztottja megtámadta a magyar nagykövetség épületében. A minisztérium mellett a feltételezett támadó ellen is per indul. A férfi ellen testi sértés miatt indult büntetőeljárás, ennek ellenére jelenleg is külszolgálaton tartózkodik.

Bush antiszemitizmus-ellenes törvényt írt alá

Nagyvilág2004.10.17, 19:25

Az Egyesült Államok világszerte figyelemmel szándékozik kísérni az antiszemitizmus alakulását, és a külügyminisztérium évente külön jelentést fog készíteni róla. George Bush amerikai elnök floridai kampánykörútján bejelentette, hogy szombaton aláírta azt a törvényt, amely kötelezi a külügyminisztériumot az antiszemitizmus megnyilvánulásainak rögzítésére és kiértékelésére.

Biztonsági szakértők bírálják az USA külpolitikáját

Nagyvilág2004.10.13, 07:14

Nyílt levélben bírálja George Bush amerikai elnök külpolitikáját 650 amerikai és más országbeli külpolitikai szakértő, és irányváltást sürget az afganisztáni és iraki kudarcsorozat után. A biztonságpolitikai szakemberek nem támogatják egyik elnökjelöltet sem a másik ellenében.

Feloldotta a Líbia elleni fegyverembargót az EU

Nagyvilág2004.10.11, 18:11

Feloldották a Líbia elleni fegyverembargót az Európai Unió külügyminiszterei. Líbia ellen még 1986-ban, terrorveszély miatt vezettek be fegyverkereskedelmi tilalmat. A külügyminiszterek azzal indokolták döntésüket, hogy az utóbbi időben jelentősen változott a Tripoli által követett irányvonal. Ugyanakkor csak a líbiai vezetéssel együttműködve lehet megoldani az illegális bevándorlók okozta problémát. Az EU továbbra is fenntartja a fegyvereladási embargót Kínával szemben.

Megölték a bissau-guineai hadsereg vezérkari főnökét

Nagyvilág2004.10.07, 00:08

Állítólag békefenntartásért járó zsoldjuk elmaradása miatt elégedetlen bissau-guineai katonák szerdán zendülést robbantottak ki, s megölték a hadsereg vezérkari főnökét - jelentette be az afrikai ország korábbi gyarmattartója, Portugália külügyminisztériumának szóvivője.

Őszödön okosítja egymást a világ tizennégy baloldali vezetője

Itthon2004.10.04, 16:07

Tony Blair brit és Gerhard Schröder német kormányfő is részt vesz várhatóan azon az október közepi csúcstalálkozón, ahol a világ 14 baloldali állam- és kormányfője osztja majd meg egymással kormányzati tapasztalatait. A politikusokat a balatonőszödi kormányüdülőben látják vendégül. A rendezvényen kerülik a protokollt, a lényeget az informális beszélgetések jelentik - állítják a szervezők. A csúcstalálkozó költségeiről egyik illetékes kormányszerv sem tudott felvilágosítást adni.

Volt amerikai nagykövetek Kerry mellett

Nagyvilág2004.10.04, 21:06

John Kerry demokrata párti amerikai elnökjelölt mellett állt ki hétfőn volt amerikai nagykövetek népes csoportja, egyúttal súlyos bírálattal illetve George Bush hivatalban lévő republikánus párti elnök külpolitikáját.

Személyeskedő vita Kovács László meghallgatásán

Itthon2004.10.02, 13:08

Személyeskedésektől sem mentes vita alakult ki Kovács László külügyminiszter szombati meghallgatásán az Országgyűlés külügyi bizottságában. Az ellenzék többek között kifogásolta, hogy Kovács csak három hét múlva adja át a posztot utódjának, Somogyi Ferencnek.

Független politikusok szerint páratlan lehetőség a török EU-csatlakozás

Nagyvilág2004.10.01, 19:32

Páratlan lehetőség az EU számára a török csatlakozás - érvelt az iszlám ország felvétele mellett egy politikusokból álló független, nemzetközi csoport.  A volt külügyminiszterekből és államfőkből álló csoport szerint a török csatlakozás elengedhetetlen a világbékéhez, valamint az EU-nak a muzulmán világban is támogatnia kell a demokratizálás folyamatát.

Betörték a budapesti szerb nagykövetség ablakait

Nagyvilág2004.09.30, 17:52

Szerda éjjel ismeretlen elkövetők betörték a szerbia-montenegrói nagykövetség  három ablakát. A rendőrség ismeretlen elkövetők ellen, rongálás vétsége miatt tett feljelentést. A belgrádi külügyminisztérium közleményt bocsátott ki az üggyel kapcsolatban, melyben a történteket a vajdasági magyarverésekkel hozzák kapcsolatba.  

Az északiak rakétáitól féltik a koreai békefolyamatot

Nagyvilág2004.09.24, 15:04

Rakétateszteket tervez a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) több titkosszolgálat jelentése szerint. A dél-koreai külügyminisztérium szerint az új észak-koreai fegyver kipróbálása nagyban csökkentené a koreai atomválság megoldásának esélyeit. Colin Powell amerikai külügyminiszter "igen szerencsétlen" fordulatnak tekinti, ha a KNDK végrehajtja a próbalövést.

50 millióval lógnak a diplomaták a parkolásért

Itthon2004.09.21, 16:57

Több mint 50 millió forintos tartozást halmoztak fel a Magyarországon működő diplomáciai testületek a be nem fizetett parkolási díjakból. Majdnem minden diplomata autó után van be nem fizetett büntetés, a legnagyobb összegű elmaradás 4,5 millió forint. A Külügyminisztérium szerint erre a területre nem vonatkozik a diplomáciai mentesség, így a külképviseleteknek fizetniük kell.

Horn Gyula Arany Tyúk-díjat kap

Itthon2004.09.21, 17:35

Kitüntetik szerdán Berlinben Horn Gyulát. A volt miniszterelnök, külügyminiszter azért kapja meg a német média Arany Tyúk-díját, mert 1989-ben hozzájárult az osztrák-magyar határ megnyitásához, ezzel lehetőség teremtett több tízezer NDK-állampolgár számára, hogy nyugatra mehessen.

Végezni akar magával Lindh gyilkosa

Nagyvilág2004.09.20, 17:49

Pszichiátriai intézetbe szállították Anna Lindh néhai svéd külügyminiszter gyilkosát. Mijailo Mijailovic megtagadta a pszichiátriai kezeléséhez szükséges gyógyszerek bevételét, ezért orvosai attól tartanak, hogy akár magával is végezhet. Mijailovicot első fokon életfogytiglanra ítélték a külügyminiszter brutális meggyilkolásáért, azonban a másodfokú bíróság ítélete zárt pszichiátriai kezelésre utalta a tettest. Az ügyet ősszel újratárgyalja a svéd legfelsőbb bíróság, ezért megvan az esély arra, hogy Mijailovic visszakerül a börtönbe.

Felszívódott a határon egy észak-koreai diplomata

Itthon2004.09.17, 15:02

Családjával együtt köddé vált Észak-Korea egyik diplomatája csaknem egy hónapja. Sim Sang Ryol utoljára Budapestről jelentkezett hazája nagykövetségén. Az észak-koreai nagykövetség az eltűnésért a Baptista Szeretetszolgálatra is gyanakszik, mert a diplomata szoros kapcsolatban állt a humanitárius szervezettel. A Szeretetszolgálat tisztázni szeretné magát a kínos vádak alól, amelyek esetleg veszélyeztethetik észak-koreai misszióikat. A Külügyminisztérium úgy tudja, a diplomata elhagyta Magyarországot.

Kiszabadult egy kanadai újságíró Irakban

Nagyvilág2004.09.13, 20:55

Kiszabadult Irakban egy kanadai újságíró, akit a múlt hét szerdáján ejtettek túszul, és akit azzal fenyegettek, hogy levágják a fejét - közölte hétfőn a kanadai külügyminisztérium.

Észak-Korea szerint csak hegyet robbantottak

Nagyvilág2004.09.13, 07:56

Egy vízi erőmű építésével volt kapcsolatos az a robbantás, amely múlt csütörtökön történt Észak-Koreában. Erről a Pak Nam Szun külügyminiszter számolt be. A hatalmas detonáció kráterét műholdon is jól ki lehet venni. Észak-Korea eddig hallgatott a robbanás okairól.

Olasz nőket raboltak el Irakban

Nagyvilág2004.09.08, 09:13

Egy segélyszervezet két női munkatársát rabolták el fegyveresek fényes nappal a szervezet bagdadi irodájából kedden. Az olasz Simona Pariról és Simona Torrettáról azóta sem tudni semmit, ahogy a velük együtt elhurcolt két irakiról sem. Az olasz kormány rendkívüli ülést tartott, a külügyminiszter arab kollégáihoz fordult segítségért. Ez az első alkalom, hogy külföldi nőket ejtettek túszul Irakban.

Prodi: Moszkva adjon magyarázatot a beszlani tragédiára

Nagyvilág2004.09.05, 16:13

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke jogosnak nevezte azt a kérést, hogy Moszkva a későbbiekben adjon magyarázatot arra, miért fordult véres tragédiába a beszlani túszejtés. Moszkva korábban rendkívül élesen reagált arra, hogy Bernard Bot, az EU soros elnöki tisztét ellátó Hollandia külügyminisztere a túszdráma véres végkifejletéről azt mondta, hogy teljes bizonyossággal nem lehet állítani, hogy más megoldás nem lett volna az észak-oszétiai túszdrámára.

Kovács László: A térség békéjét veszélyezteti a vajdasági helyzet

Nagyvilág2004.09.04, 15:36

Jelezni kell a szerbiai hatóságoknak az Európai Unió elvárását, hogy vessenek véget a vajdasági kisebbségek, magyarok, horvátok, szlovákok és mások elleni erőszakos akcióknak - mondta Kovács László külügyminiszter szombaton az európai uniós tagországok külügyminisztereinek találkozóján.

Ciprus figyelmezteti Ankarát

Nagyvilág2004.09.01, 20:46

Nagyon nehéz lesz csatlakoznia Törökországnak az Európai Unióhoz, ha nem veszi fel a hivatalos kapcsolatokat Ciprussal, az EU tagállamával - figyelmeztette szerdán Ankarát Jorgosz Jakovu ciprusi külügyminiszter.

Tüntettek a szoftverszabadalmak ellen

Techbázis2004.08.25, 09:45

Demonstrációt tartottak az európai uniós szoftverszabadalmi szabályozás megváltoztatása ellen civil szervezetek kedden, a Külügyminisztérium (KüM) épülete előtt.

Üléseztek az Európai Bizottság leendő tagjai

Nagyvilág2004.08.20, 18:58

Ülést tartott Brüsszelben a novembertől hivatalba lépő új összetételű Európai Bizottság. A testület tagjait tájékoztatták az etikai szabályokról, amelyek szerint például nem tarthatnak meg 150 eurónál értékesebb ajándékot. Kovács László külügyminiszter, a leendő magyar EU-biztos megnyugtatta a bizottság elnökét, hogy a magyarországi kormányválság miatt nem lép vissza.

Októberben lesz új külügyminiszter

Itthon2004.08.12, 12:42

Csak október második felében jelenti be Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy ki lesz az új külügyminiszter - mondta Kovács László, a külügyi tárca november 1-jétől távozó vezetője csütörtökön.  A tárca élére többen is esélyesek.

Az MSZP szerint Kovács visszatér a kaptafához

Nagyvilág2004.08.12, 19:20

Az energetikai ügyekért felel majd Kovács László külügyminiszter a november 1-jétől összeülő Európai Bizottságban. Balázs Péter jelenlegi magyar EU-biztos az egyik legtöbb uniós forrást kezelő regionális területtel foglalkozott. Az MSZP szerint Kovácsnak fekszik majd a terület, mert vegyipari technikumban érettségizett, és a ´60-as években vegyésztechnikusként dolgozott.  

Páncéltörő védi a bagdadi magyar követet

Nagyvilág2004.08.05, 07:36

Megviseli a Bagdadban dolgozó diplomatákat a bizonytalan iraki helyzet, ezért gyakran kell őket váltani, illetve magyarországi szabadságra engedni - írja a Népszabadság. A Külügyminisztérium most azt tervezi, hogy hamarosan újra nagykövetet küld Irakba. Az ő és vele utazó két diplomata védelmére öt rendőrt képeznek ki, akik már augusztusban Bagdadba utaznak. Fegyverük a géppisztoly mellett kézigránát és páncéltörő lesz.

Kovács Lászlót jelölik magyar EU-biztosnak

Itthon2004.08.03, 17:18

Kovács László külügyminisztert jelöli a kormány az EU kormányának is nevezett Európai Bizottság magyar tagjának. A kérdésről kedden egyeztettek a parlamenti pártok. A koalíció tagjai támogatták Kovács jelölését, az ellenzéki pártok mást támogattak. A jelenlegi biztos, Balázs Péter mandátuma novemberben jár le. Az új külügyminiszter személyéről a kormányfő még nem nyilatkozott.

Aktív külpolitikát sürget Solana

Nagyvilág2004.07.27, 21:04

Az Európai Unió aktív világpolitikai szereplésére hívta fel a figyelmet Javier Solana, az Európai Unió Tanácsának főtitkára, az unió leendő külügyminisztere a külügyminisztérium külképviseleti értekezletén elmondott beszédében.  

Colin Powell kedden tart előadást Budapesten

Itthon2004.07.25, 18:55

Forgalomkorlátozásokra, szigorú biztonsági intézkedésekre is számítani kell a fővárosban kedden, az Egyesült Államok külügyminiszterének látogatása idején. A magyar nagyköveti értekezletre Colin Powell mellett Javier Solanát, az EU külkapcsolatainak felelősét is meghívták.

Észak-Korea nem mond le atomprogramjáról

Nagyvilág2004.07.24, 12:28

Észak-Korea szombaton elutasította azt az amerikai követelést, hogy Phenjan, Líbia nyomdokain haladva, mondjon le nukleáris programjáról. Az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője szerint az amerikai indítvány olyan komolytalan, hogy "megvitatásra sem érdemes".

42 millió dollárt követel New York Magyarországtól

Nagyvilág2004.07.14, 06:58

A korábban megjelent összegnél is több pénzt, 42 millió dollárt követel Magyarországtól New York - derül ki a Népszabadság cikkéből. Az amerikai nagyváros a magyar főkonzulátus és az ENSZ-misszió épülete után fizetendő ingatlanadóra - 8,4 milliárd forintnak megfelelő összegre - tart igényt. A Külügyminisztérium abban bízik, hogy lehet majd alkudni ebből, aggodalomra adhat ugyanakkor okot, hogy New York polgármestere korábban határozottan lépett fel a parkolási díjat nem fizető diplomatákkal szemben is.

Nem lesz népszavazás az EU-alkotmányról

Nagyvilág2004.07.12, 18:42

Magyarországon nem lesz népszavazás a nemrég jóvá hagyott EU alkotmányról - jelentette ki Kovács László külügyminiszter Brüsszelben. Az uniós tagországoknak két év áll rendelkezésére, hogy egyenként is megerősítsék a dokumentumot, amelyet külügyminisztereik és miniszterelnökeik írnak majd alá ez év őszén Rómában. Az egyes országok maguk döntenek arról, hogy népszavazás, vagy a parlament erősítse meg az Európai Unió alkotmányát, Magyarországon az Országgyűlés dönt majd a dokumentum elfogadásáról.

Iráni katonák törökországi kurdokkal csaptak össze

Nagyvilág2004.07.11, 16:32

Két iráni katona és számos törökországi kurd lázadó vesztette életét az iráni-török határon napokkal ezelőtt lezajlott összecsapásban - közölte vasárnap az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Bolgárok lefejezésével fenyegetnek a terroristák

Nagyvilág2004.07.09, 08:35

Valamennyi iraki fogoly szabadon bocsátását követeli az Abu Muszab az-Zarkávi nevével fémjelzett iraki terrorista csoport, különben lefejeznek két bolgár túszt. A teherautósofőrökként dolgozó bolgárok elrablását megerősítette a bolgár külügyminiszter.

Menesztették a szlovén külügyminisztert

Nagyvilág2004.07.06, 01:36

A szlovén parlament hétfőn megszavazta Dimitrij Rupel menesztését, miután Anton Rop kormányfő bizalmatlansági indítványt terjesztett be ellene.

Észak-koreai kollegájával tárgyalt Powell

Nagyvilág2004.07.02, 07:51

Húsz percig tárgyalt Colin Powell az Egyesült Államok külügyminisztere észak koreai kollegájával, Paek Nam Szunnal. A koreai atomválság kitörése óta ez volt a két ország között a legmagasabb szintű diplomáciai érintkezés.  

Szaddám nem hadifogoly többé

Nagyvilág2004.07.01, 01:49

Az Egyesült Államok ezentúl nem tekinti hadifogolynak a volt iraki diktátort - jelentette be a külügyminisztérium helyettes szóvivője.

Belgrád együttműködést szignalizál Hága felé

Nagyvilág2004.07.01, 21:01

Beindította a kiadatási eljárást a szerbia-montenegrói külügyminisztérium csütörtökön a háborús bűntényekkel vádolt négy tábornok ellen.

Nem ajánlott Isztambulba utazni

Nagyvilág2004.06.26, 19:32

Isztambul egész területén számítani lehet terrorista támadásra a következő napokban, vagyis a NATO vasárnap kezdődő csúcstalálkozójának idején - áll a Külügyminisztérium közleményében. Szombaton pokolgép robbant egy isztambuli felüljárón, két kisebb bomba robbant egy dél-törökországi városban. Az értekezlet idején a jelentős turisztikai látványosságok zárva tartanak, vagy a forgalmi korlátozások miatt megközelíthetetlenek lesznek.

India és Pakisztán felfüggeszti nukleáris kísérleteit

Nagyvilág2004.06.20, 12:36

India és Pakisztán megállapodásra jutott arról, hogy befagyasztják kísérleti atomrobbantásaikat. A moratóriumról szóló megállapodás a két szomszédos atomhatalom közötti tárgyalások első fordulójában született. Az indiai külügyminisztérium közlése szerint a felek abban is megegyeztek, hogy közvetlen telefonvonalat hoznak létre a két ország vezetőinek irodái között.

Újabb iraki főtisztviselőt gyilkoltak meg

Nagyvilág2004.06.13, 10:05

Egy nap alatt már a második magas rangú iraki tisztvelőt gyilkolták meg Bagdadban az oktatási minisztérium egyig igazgatója személyében. Kemál el-Dzsárrát saját háza előtt lőtték agyon vasárnap reggel. Szombaton a külügyminisztérium főigazgatóját ölték meg. Vasárnap belőttek az iraki főváros zöld zónájába is.

Diplomáciai mentességet élvez a tüntetőkre támadó kínai

Itthon2004.06.11, 14:14

Valószínűleg nem indíthat a magyar rendőrség eljárást a csütörtökön tüntetőket megtámadó kínai férfi ellen. A Tibetet Segítő Társaság demonstrációját megzavaró férfi ugyanis diplomáciai mentességet élvez, bár a rendőrség még nem kapta meg a Külügyminisztérium ezzel kapcsolatos állásfoglalását. A budapesti főkapitány szerint "nagyon frappánsan intézkedtek" a rendőrök a tüntetőket ütlegelő diplomata ellen.

71 nagykövetségen szavaznak a magyarok

Itthon2004.06.09, 15:36

A Külügyminisztérium számításai szerint 100 millió forintba kerül az EP-választással összefüggő külképviseleti szavazás. Összesen 2415 személy jelezte, hogy külföldön akar szavazni. Érdeklődés híján nem lesz voksolás a tripoli, a bagdadi, a nairobi és az iszlámábádi nagykövetségen.

Drága a békefenntartás

Nagyvilág2004.06.05, 09:34

Miniszterelnöki utasításra a Külügyminisztérium felülvizsgálja a magyar szerepvállalásokat a különböző nemzetközi békefenntartó akciókban. Jelenleg tíz országban teljesítenek feladatot magyar katonák, a feladatok között június közepéig kell felállítani fontossági sorrendet, írta a Népszabadság.

Egyiptom közvetít a Közel-Keleten

Nagyvilág2004.05.31, 21:40

Az izraeli és a palesztin vezetők elfogadtak egy egyiptomi kezdeményezést, amely előirányozza az erőszak beszüntetését, a béketárgyalások felújítását és a két kormányfő, a palesztin Ahmed Korei és az izraeli Ariel Saron találkozóját. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök telefonbeszélgetést folytatott Ariel Saron izraeli kormányfővel, aki Kairóba küldi külügyminiszterét.

Enyhül a légkör Kuba és Mexikó között

Nagyvilág2004.05.28, 01:19

Hamarosan visszatérnek posztjukra Kuba és Mexikó nagykövetei a másik országban, miután a két állam külügyminisztere csütörtökön megállapodott, hogy lezárják a közelmúltban kirobbant kétoldalú diplomáciai válságot.

Síita atomtudós lehet az iraki kormányfő

Nagyvilág2004.05.26, 08:02

Huszein Sahrisztáni síita vallású atomtudós lehet az ideiglenes iraki kormány vezetője, míg az államelnöki posztra egy szunnita, Adnan Pacsacsi korábbi külügyminiszter esélyes. Az egyik alelnök várhatóan kurd lesz.

ENSZ-határozatot sürget a kormány Irak ügyében

Itthon2004.05.20, 14:32

A magyar kormány azt javasolja: az ENSZ felügyelje az iraki hatalomátadást, erősítse meg az ideiglenes kormány legitimitását és adjon keretet és mandátumot a nemzetközi erők iraki tartózkodásához. A külügyminiszter emellett az amerikai külügyminiszternek írt levelében tájékoztatást kér az iraki fogolykínzásokról.

Líbia: külügyminiszterük jár közben az elítélt bolgár ápolónők ügyében

Nagyvilág2004.05.18, 22:31

Szolomon Paszi bolgár külügyminiszter kedden a líbiai fővárosba érkezett, hogy a két hete a líbiai hatóságok által halálra ítélt öt bolgár ápolónő ügyében közbenjárjon.

Több ezer uniós zászlót vettek az önkormányzatok

Itthon2004.05.17, 07:00

Sok településen azt sem tudták, kötelező-e kitűzni a hivatalok épületére az uniós zászlót, az önkormányzatok többsége nem tétovázott, zászlókat vásárolt - írja a Népszabadság. A Külügyminisztérium protokollfőosztályának vezető főtanácsosa szerint nincs szabály, az önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, kitűzik-e az unió zászlaját.

Bosznia-Hercegovinában ellenzik az iraki részvételt

Nagyvilág2004.05.15, 22:07

Harcoló alakulatok helyett aknamentesítők Irakba küldését javasolta Mladen Ivanic bosznia-hercegovinai külügyminiszter hétfőn, miután éles ellenzést váltott ki az államelnökség javaslata az ország iraki katonai részvételére.

Líbia műhiba elkövetésével vádol egy bolgár orvost

Nagyvilág2004.05.11, 01:04

Egy beteg halálának okozásával vádoltak meg Líbiában egy bolgár orvost - jelentette be hétfőn a szófiai külügyminisztérium. Az orvost azzal vádolják, hogy nem nyújtott megfelelő ellátást páciensének.

A magyarok többsége hazahozná Irakból a katonákat

Itthon2004.05.11, 13:01

A Külügyminisztérium szóvivője szerint pozitív változás, hogy míg korábban a világ megszokta Szaddám Huszein volt iraki diktátor kegyetlenkedéseit, ma már az "ilyen kisebb jelentőségű esemény" is, mint az iraki foglyok kínzása, ekkora nemzetközi felháborodást kelt. A Gallup felmérése szerint Magyarországon jelenleg négyszer annyian ellenzik az amerikaiak iraki szerepvállalását, mint ahányan támogatják. A magyar katonák hazahozatalát a magyarok 77 százaléka inkább helyeselné, és csak 15 százalék ellenezné.

Amerikai diplomaták támadják Busht

Nagyvilág2004.05.04, 15:17

Volt amerikai diplomaták támadják egy levélben Bush elnök Közel-Kelet-politikáját. A levél szerint, amelyet egyébként ötven egykori diplomata és külpolitikai szakértő írt alá, Bush politikájával Amerika elveszíti "szavahihetőségét, megbecsültségét és barátait" a Közel-Keleten. A volt diplomaták azt nehezményezik, hogy Bush egyértelműen Saron izraeli miniszterelnök mellett foglal állást, és a közel-keleti rendezésből kihagyja a palesztinokat. A szakértők szerint Amerika jelenlegi Közel-Kelet-politikájával végképp ellehetetleníti magát az arab világ szemében, ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat.

USA: 1973 óta nem volt ilyen kevés terrorakció

Nagyvilág2004.04.30, 13:33

A nemzetközi terrorcselekmények száma 2003-ban alacsonyabb volt, mint az elmúlt 30 évben bármikor az amerikai Külügyminisztérium éves terrorjelentése szerint. Az iraki terrortámadások nagy részét viszont nem tartalmazzák a jelentés számai, mivel azok nem felelnek meg a hivatalos definíciónak.

A szerb külügyminiszter perbe fogja az államot

Nagyvilág2004.04.29, 20:34

Perbe fogja a szerb államot Vuk Draskovic újdonsült szerbia-montenegrói külügyminiszter amiatt, hogy lehallgatták őt és pártját. Az ellenzéki politikust a milosevici időktől hallgatták le.

Medgyessy Péter hamarosan az Egyesült Államokba látogat

Itthon2004.04.21, 22:49

Legkésőbb júliusig sort kerítenek Medgyessy Péter magyar miniszterelnök egyesült államokbeli látogatására - tájékoztatta Kovács László külügyminiszter Colin Powell-lel tartott megbeszélése után a washingtoni magyar újságírókat.

Kuba magyar támogatást kér Guantánamo ügyében

Nagyvilág2004.04.20, 18:13

Kuba Magyarország támogatását kéri az USA guantánamói támaszpontját emberi jogi sérelmek miatt elítélő, az ENSZ-hez benyújtott határozati javaslatához. A kubai nagykövet szerint a javaslat támogatásával Magyarország bebizonyíthatja: emberi jogok tekintetében nem alkalmaz kettős mércét. A Külügyminisztérium egyelőre nem reagált a kubai kérésre. Ugyanakkor volt guantánamói foglyok az amerikai legfelsőbb bírósághoz fordultak, hogy a testület állapítsa meg: az USA jogellenesen tart fogva több mint hatszáz embert a haditengerészeti bázison.

Szabadon engedtek két japánt Irakban

Nagyvilág2004.04.17, 11:06

Épségben szabadon engedték szombaton Bagdadban azt a két japán férfit, akit valószínűleg szerdán raboltak el Irakban. A japán túszok szabadon engedését a tokiói külügyminisztérium is megerősítette.

Tiltott fegyvereket vetettek be az amerikaiak Irakban

Nagyvilág2004.04.16, 15:54

Az iraki szunnita fegyveresek kezén lévő Fallúdzsát ostromló amerikai erők péntekre virradóra tiltott fegyvereket, kazettás bombákat is bevetettek a város lakónegyedei ellen. Ezt a fajta bombát az ENSZ nemzetközi konvencióban tiltotta be. Az irakiak attól tartanak, hogy az amerikai erők szombaton megkezdik Nedzsef ostromát. Ennek kapcsán a lengyel külügyminiszter kijelentette, hogy a lengyel parancsnokság alatt álló nemzetközi hadosztály nem vesz részt a síiták elleni harcban. Közben szabadon engedtek egy olyan kínai túszt Irakban, akinek elrablása nem is volt ismert. Egy amerikai állampolgárt pedig elraboltak Bászrában.