külkereskedelem

címke rss

Botrány az FKF-nál, csökkenõ munkanélküliség, visszaesõ beruházások

Archívum2016.09.04, 10:57

Sokat nõtt az export, rekordot döntöttek a foglalkoztatottsági adatok, soha nem látott alacsony szinten a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor visszaestek a beruházások. Az FKF-botrányban kiderült, hogy napi 350 ezer forintért adhattak tanácsot, ismét nyereségesek a multik, októbertõl nõhet az üzemanyagok jövedéki adója, az unió 13 milliárd eurót hajtatna be az Apple-ön. Ez volt a héten a gazdaságban.

Kilõtt az export: már 5 milliárd euró felett van a külkereskedelmi többlet

Archívum2016.09.01, 13:03

Júniusban az export euróban számolt értéke 4,9, az importé 1,8 százalékkal nõtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a kereskedelmi mérlegtöbblet 265 millióval, 1,112 milliárd euróra nõtt a KSH második becslése szerint. A statisztikai hivatal felülvizsgálta a tavalyi adatokat is, amelyek szerint a kivitel 79 millió euróval, míg a behozatal 556 millió euróval volt kevesebb az eddig ismertnél.

Ducsai-Oláh Zsanett: A kereskedõházak is kellettek a gazdasági sikerhez

Archívum2016.08.24, 15:20

Megteremtjük az exportlehetõséget a magyar vállalkozások számára, így a költség nálunk jelentkezik, a bevétel, a profit azonban a magyar kis- és középvállalkozásoknál - többek között errõl beszélt az Origónak adott interjújában Ducsai-Oláh Zsanett. A Magyar Nemzeti Kereskedõház vezetõje szerint sikerességük mérõszáma az, hogy a magyar export tavaly rekordszintre emelkedett, illetve partnercégeik is jelentõs exportnövekedést értek el.

Az export öt százalékkal nõtt júniusban

Archívum2016.08.05, 09:55

2016. júniusban az export euróban számított értéke 5,0, az importé 1,3 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest. A külkereskedelmi többlet 302 millió euróval bõvült. Az év elsõ hat hónapjában a kivitel euróértéke 3,5, a behozatalé 1,5 százalékkal emelkedett.

A keleti nyitás akkor is siker, ha nem jönnek a számok

Archívum2016.04.15, 07:34

Az Európai Unióból elsõként egy magyar cég, a Tendon Kft. exportált marhahúst Kínába, az uniós országok közül Magyarország szerezte meg elsõként az exportengedélyt. A Tendon és a kínai partner közt a Magyar Nemzeti Kereskedõház közvetített. A Kínába irányuló magyar export hosszú évek óta folyamatosan nõ, de az ázsiai export összességében az elmúlt öt évben többször csökkent, mint nõtt. Kun Gábor, a Kereskedõház vezérigazgató-helyettese szerint a keleti nyitás sikeres, nemcsak a kereskedelmi számokat kell nézni, a kiépülõ diplomáciai kapcsolatokat is. A kereskedõházi rendszer még nem érett be, olyan befektetés, ami a jövõben meghozzaa ...

Mindenkit meglepett a német gazdaság

Archívum2016.02.09, 10:24

Nem úgy alakult a német külkereskedelem decemberben, ahogy azt a szakértõk várták, különösen a kivitelre vonatkozó adat esetében.

Jó nagy számot közölt a KSH

Archívum2016.02.08, 11:07

A külkereskedelmi forgalom aktívuma tavaly 8,098 milliárd euróra nõtt, és 1,824 milliárddal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Magyarország összeszerelõ üzemként jobban teljesít

Archívum2016.02.02, 10:37

Az export 6,9, az import 7,9 százalékkal nõtt 2015 novemberében az egy évvel korábbihoz képest. A gépjármûvek kivitele 25 százalékkal, a jármûalkatrészek behozatala majdnem ugyanennyivel nõtt. A külkereskedelmi mérleg 687 millió eurós pluszban volt. Az energiahordozók behozatala 17, ezen belül a kõolajtermékek behozatala 25 százalékkal nõtt. Az uniós tagállamokkal folytatott külkereskedelem sokkal jobban nõtt 2015 elsõ 11 hónapjában, mint az unión kívüli államokkal folytatott.

A külügy intézménye két céget is eljuttatott Las Vegasig

Archívum2016.01.19, 10:36

Elsõ alkalommal biztosította a Magyar Nemzeti Kereskedõház két magyar startup cég részvételét a Las Vegasban tartott innovatív technológiákat bemutató kiállításon.

Magyar kereskedõház nyílt Krakkóban

Archívum2015.12.04, 12:36

Krakkóban is megnyitotta irodáját a Magyar Nemzeti Kereskedõház (MNKH). A magyar és a lengyel vállalkozások együttmûködését elõsegítõ hálózat elsõ lengyelországi kirendeltsége teljes körû külkereskedelmi szolgáltatásokat és exporttámogatást nyújt majd - jelentették be  a pénteki megnyitón.

Egy darabig nem megy gép Budapestrõl Sarm-es-Sejkbe

Archívum2015.11.10, 14:43

A magyar turistákat már nem érinti, hogy több ország és légitársaság felfüggesztette egyiptomi járatát az orosz gép tragédiája miatt. A fõszezon véget ért, Magyarországról amúgy sem menne több gép Sarm-es-Sejkbe. Azok a magyarok, akik ott voltak, az utolsó járattal gond nélkül hazatértek. Ha a helyzet jövõre sem rendezõdne, Egyiptom a magyar turisták hiányát könnyedén elviselné, de az oroszok és a britek miatt már most nagyon sok pénzt veszít.

Kiderül mennyire dübörög a magyar gazdaság

Archívum2015.11.08, 10:00

Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövõ héten, köztük a harmadik negyedévi bruttó hazai termék elsõ becslése és az októberi inflációs adat.

Javult a kereskedelmi egyenlegünk

Archívum2015.10.09, 11:36

A külkereskedelem kilátásai továbbra is kedvezõek, jelentõs mértékû az augusztusi többlet az elemzõk szerint. Az idei többlet a Takarékbank szerint 8,1 milliárd euró közelébe ugorhat, míg a CIB Bank 7 milliárd eurós aktívumot vár.

A keleti nyitás már korábban megkezdõdött

Archívum2015.05.29, 10:12

Igen aktívan kereskedünk az EU keleti partnereivel, a mi keleti nyitásunk megelõzi az uniós átlagot, igaz kicsivel. Ráadásul a nyitás már a szocialista kormányok alatt elindult. A KSH adatai szerint Ukrajna a fõ keleti kereskedelmi partnerünk, Fehéroroszország második, Azerbajdzsán a harmadik helyen áll.

Nem sikerült a keleti nyitás a külgazdasági adatok szerint

Archívum2015.03.31, 11:57

Nem látszik a statisztikákban a keleti nyitás, még mindig leginkább a németekkel kereskedünk. Igaz, ez az EU-tagállamok többségére igaz.

A magyar export a kanyarban sem lenne az autóipar nélkül

Archívum2015.03.05, 12:05

A jármûgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belsõ fogyasztás segítette, és bár a következõ hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentõs mérséklõdés, vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatairól a K&H és az ING vezetõ elemzõi.

Kudarc a keleti nyitás. Kivéve a török

Archívum2015.02.24, 15:34

A kereskedelmi adatok alapján egyelõre kevés eredményt ért el a keleti nyitás politikája, egyes keleti országokkal mind az export-, mind az importegyenlegünk csökkent az Orbán-kormány alatt, eközben változatlanul hatalmas az EU, azon belül Németország súlya a magyar külgazdaságban.

Ezért kell jóban lenni az oroszokkal

Archívum2015.02.17, 09:45

Az energiabiztonság miatt Oroszország megkerülhetetlen, hiszen még ma is a teljes magyar gázimport közel felét a Gazprom adja. Az orosz válság ugyanakkor nem okoz akkora visszaesést a magyar exportnak, mint azt korábban gondoltuk. Vlagyimir Putyin budapesti látogatása kapcsán szakértõket kérdeztünk a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokról.

Németország nélkül elképzelhetetlen a magyar gazdaság

Archívum2015.02.02, 18:53

Magyarországra látogatott a világ egyik legbefolyásosabb vezetõje. Angela Merkel és Orbán Viktor négyszemközti tárgyalást folytatott, és nem csak a politika volt terítéken, hiszen Németország és Magyarország gazdasági kapcsolatai nagyon szorosak, mi több, Németország a magyar gazdaság legfontosabb gazdasági partnere.

Nagyot ugrott az export Belgium irányába

Archívum2014.12.23, 13:23

Az import nõtt, az export nem változott októberben, de az év elsõ 10 hónapját nézve mindkét területen bõvülés történt az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Ezért sínyli meg mindig hazánk a válságokat

Archívum2014.12.10, 17:24

Egészségtelenül nagy a magyar gazdaság kitettsége a külsõ folyamatoknak - mondta Róna Péter közgazdász szerdán Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem konferenciáján. Az oxfordi Blackfriars Hall oktatója a magyar külgazdaságról szóló rendezvényen elmondta: a magyar export és import össszvolumene meghaladja a hazai össztermék (GDP) 200 százalékát, miközben Németországban 70-80 százalék ez az arány. Egyebek között emiatt sínyli meg a magyar gazdaság olyan nagyon minden alkalommal a válságokat.

Az autóipar húzza az exportot

Archívum2014.07.22, 06:55

A magyar külkereskedelem összességében pozitív képet mutatott tavaly – derül ki a KSH elemzésébõl. A legfontosabb partnerünk Németország, legfontosabb exporttermékeink pedig az autóiparhoz köthetõk. Infografikán az export.

Váratlanul meglódult az export

Archívum2013.12.09, 10:31

A vártnál jóval nagyobb, 781,4 millió eurós többlettel zárt októberben a külkereskedelmi mérleg annak köszönhetõen, hogy miközben az import 2,7 százalékkal nõtt, az export 4,7 százalékkal lódult meg. Az adatok azt mutatják, hogy bár a belsõ fogyasztás lassacskán tud bõvülni, a külföldi kivitel a vártnál jobban megy.

Idén is lehet pályázni az "Év exportõre" címre

Archívum2013.09.24, 12:13

Állandó téma, hogy a hazai KKV-szektor nem éppen az erõs exporttevékenységérõl híres. Ezen szeretne változtatni az Év exportõre elismerés.

Júliusban dübörgött a külkereskedelem

Archívum2013.09.06, 11:43

A bázisértékhez viszonyítva júliusban növekedést mutatott a külkereskedelmi mérleg: az import euróban számított mértéke 4 százalékkal, az exporté 4,4 százalékkal nõtt – tájékoztatott a KSH. A külkereskedelmi mérleg többlete 42 millió euróval növekedett, 422 millió euró, azaz 124 milliárd forint volt.

Harmatgyenge a KKV-k exportja

Archívum2013.08.22, 10:36

A hazai KKV-szektor mindössze 23 százaléka végez export-import tevékenységet, amibõl az export aránya még alacsonyabb, mintegy 6 százalék – derül ki a K&H 350 cégvezetõ megkérdezésével lefolytatott kkv-kutatásából. A fenti adatok különösen kedvezõtlenek annak fényében, hogy a magyar gazdaság fõ hajtóereje továbbra is a külkereskedelem.

Májusban megakadt a külkereskedelem emelkedése

Archívum2013.08.02, 09:44

Áprilisban még kirobbanó volt az export növekedése, májusban viszont már csökkent a kivitel. Az idei év azért eddig még nem olyan rossz.

Egyre jobb kalmárok a magyarok

Archívum2013.07.09, 10:24

Az év elsõ öt hónapjában tovább nõtt a magyar külkereskedelmi mérleg többlete, májusban azonban már csökkent a külkereskedelmi forgalom az áprilisi adatokhoz képest.

Nagyot nõtt a külkereskedelem többlete

Archívum2013.07.02, 09:55

Különösen jól alakult a külkereskedelmi egyenleg áprilisban: 717 millió euróval többet exportáltunk, mint importáltunk.

210 milliárd forintos hasznot húztunk a külfölddel való kereskedésbõl áprilisban

Archívum2013.06.07, 10:22

Idén áprilisban meglódult az export, és minden idõk legnagyobb áprilisi többlete jött össze a külkereskedelmi mérlegben.

Kevesebbet nyertünk a külkereskedelmen

Archívum2013.04.08, 10:05

A januári emelkedés után februárban csökkent a külkereskedelmi forgalom, az egyenleg is romlott. Az export két éve nem tud érdemben növekedni.

Ismét nõtt a magyar export

Archívum2013.03.29, 14:18

Nõtt az export és az import is januárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest, de eltérõ mértékben. A külkereskedelmi forgalom többlete így 100 milliárd forint alá esett.

Orbán Ukrajna felé fordulna

Archívum2013.03.28, 14:09

Orbán Viktor szerint a ciprusi példa mutatja, hogy korlátot jelent Magyarország számára egyoldalú külkereskedelme, ezért fejleszteni kell, például az Ukrajnával való kapcsolatot.

Sokat kerestünk az exporton

Archívum2013.03.04, 11:43

Tavaly a kivitel euróban számolva 0,1 százalékkal haladta meg az elõzõ évit, a behozatal pedig 0,5 százalékkal nõtt, a külkereskedelmi mérleg aktívuma 6,8 milliárd eurót tett ki, 237 millió euróval kevesebbet, mint 2011-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfõn.

Nagyon meggazdagodtunk a kereskedéssel

Archívum2013.02.01, 11:22

Soha annyi jövedelemre nem tett szert Magyarország a külfölddel való kereskedéssel, mint tavaly. A románok rosszul járnak velünk, mi viszont Kínával.

Csak euróban számolva javult a külkermérleg

Archívum2013.01.09, 11:34

A várakozásoknál gyengébben alakult a külkereskedelmi mérleg többlete tavaly novemberben. Az elsõ tizenegy havi mérleg még így is jobb a 2011-esnél.

Kína jól lehúzott minket

Archívum2012.12.21, 15:10

Általában nagyon tudnak kereskedni a magyarok az idén, tíz hónap alatt 1760 milliárd forint haszonra tettünk szert a külkereskedelem révén. Az EU-val jó kereskedni, azon belül a románoktól szedtük el a legtöbb pénzt. Az unión kívüli országokkal azonban nincs szerencsénk, Kína egyedül 665 milliárdos nyereséget szívott el tõlünk.

Megugrott az export októberben

Archívum2012.12.06, 10:26

Októberben 658 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelemben. Az export euróban 6,5, az import 5,7 százalékkal nõtt egy év alatt.

215 milliárd forint a külkereskedelmi többlet

Archívum2012.11.30, 10:00

Szeptemberben a kivitel értéke 4,9, a behozatalé 5,8 százalékkal csökkent az elõzõ év azonos idõszakához képest. A legnagyobb súlyú gépek és szállítóeszközök exportja a tizedével esett vissza. Csökkenés jellemezte minden árufõcsoport importját.

A vártnál jobban pörgött az export

Archívum2012.10.31, 12:10

Augusztusban a behozatal volumene 0,3 százalékkal csökkent, míg a kivitelé 1,7 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest. Euróban számolva az export 2,3 százalékkal, az import pedig 0,2 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos hónapjához viszonyítva, az exporttöbblet 587,6 millió euró volt, 133,2 millióval több, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Az azeriek otthon érzik magukat nálunk

Archívum2012.10.08, 22:21

A sikeresen fejlõdõ azeri-magyar politikai kapcsolatok után a két ország gazdasági együttmûködését is megpróbálja felpörgetni az a hatvan azeri üzletember, akik a gazdaságfejlesztési miniszterükkel érkeztek hétfõn Magyarországra. Az azeriek tárt karokkal várják a magyar turistákat, és adókedvezményekkel az út- és hídépítésben érdekelt vállalkozásokat. Õk pedig szívesen jönnek ide, mert barátok vagyunk, és az idõjárás is kedvezõ.

Elkapkodták a magyar gabonát külföldön

Archívum2012.10.02, 09:49

Az év elsõ hét hónapjában 1200 milliárd forint többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben. Az exportot a jármûgyártás hajtja, viszont az importban jelentõsen megugrott az elektronikai eszközök forgalma. Az élelmiszereknél azonban jól áll Magyarország, a búza és a kukorica kiugró adatokat produkált, valamint zöldségbõl és gyümölcsbõl jóval kevesebb érkezett külföldrõl.

Már meglátszik a Mercedes az exporton

Archívum2012.09.06, 11:33

A várakozásokkal megegyezõen 457,5 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelemben júliusban. Az export euróban 4,6, az importé 4 százalékkal nõtt egy év alatt. A kivitel javulása tükrözi az ipari export növekedését, amit feltehetõen a Mercedes-üzem termelésének elindulása okozott.

Viszik a magyar gépeket, élelmiszereket

Archívum2012.08.31, 16:27

Több mint kilenc százalékkal bõvült  Magyarország exportja júniusban, aminek döntõ többségét a gépek és az élelmiszerek kivitele tette ki. Az év elsõ hat hónapjában 11 862 milliárd forint értékben szállítottak külföldre árut az országból, míg a behozatal 10 785 milliárd forintot tett ki - közölte pénteken a KSH.

Nagyon jól tudunk külkereskedni

Archívum2012.08.08, 09:24

Júniusban 224 milliárd forint többlet jött össze a külkereskedelmi mérlegben.

Rákaptak a németek a magyar gabonára

Archívum2012.08.01, 09:39

Bõvült a külkereskedelmi forgalom májusban, elsõ sorban az élelmiszerek forgalma nõtt meg. A gabonafélékbõl a németek és hollandok vásároltak sokat, gázból viszont a magyarok vettek többet.

16 ezer milliárd forintot nyert Kína fél év alatt kereskedelemmel

Archívum2012.07.10, 11:31

Az elsõ fél évben 16 ezer milliárd forintra rúgott a kínai kereskedelmi többlet. Az exportszektornak rosszul megy, júniusban csupán valamivel több mint 11 százalékkal nõtt a kivitel.

Egyetlen hónap alatt több mint 200 milliárd forintot nyertünk kereskedelemmel

Archívum2012.07.09, 11:47

Májusban 205 milliárd forinttal többet tett ki a kivitel értéke, mint a behozatalé.

Rákaptak a magyar búzára és kukoricára

Archívum2012.07.03, 10:01

Bár a külkereskedelmi többlet csökkent az év elsõ négy hónapjában, a kukorica- és a búzaexportunk dübörgött. Ugyanakkor az elektronikai cikkek exportja tovább haladt a lejtõn.

Szûkült a külkereskedelem

Archívum2012.06.08, 11:14

A Nokia-gyár termeléscsökkentése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy csökkent a külkereskedelmi forgalom. Forintban számolva ugyan nõtt a forgalom, de csak az árfolyamhatások miatt.

Kisebb többlet a külkermérlegben

Archívum2012.06.01, 09:59

A híradástechnikai termékek exportjának jelentõs visszaesése miatt mérsékelten bõvült a külkereskedelmi forgalom az elsõ negyedévben.

Csak forintban bõvült a magyar külkereskedelem

Archívum2012.05.09, 10:23

Az euróárfolyam alakulása miatt tûnik úgy, hogy a magyar export tovább nõtt márciusban, euróban mérve ugyanis visszaesett - közölte a KSH. Az elsõ negyedéves külkereskedelmi mérleg is romlott 2011-hez képest.

Az autógyárak húzzák a külkereskedelmet

Archívum2012.05.03, 10:15

Bõvült a magyar külkereskedelmi termékforgalom februárban, de a kivitel lassabb ütemben, mint a behozatal, így az export aktívuma csökkent. A forgalom növekedésében a jármûgyártás játszotta a legnagyobb szerepet.

Romlott a külkereskedelmi mérleg

Archívum2012.04.06, 12:45

A KSH adatai szerint februárban a kivitel értéke 6,3, a behozatalé 9,5 százalékkal nõtt. A külkereskedelmi mérleg 198 milliárd forint aktívumot mutatott, vagyis az elõzõ évihez képest 36 milliárddal romlott.

Az autógyárak húzzák a magyar exportot

Archívum2011.12.23, 11:26

A nemzetgazdasági minisztérium szerint továbbra is dinamikusan bõvül a magyar export, ami nagyrészt a jármûgyártással összefüggõ termékek növekvõ forgalmának köszönhetõ.

Minden idõk harmadik legnagyobb külkereskedelmi többlete jött össze

Archívum2011.11.09, 11:16

214 milliárd forinttal többet exportált Magyarország, mint importált az elsõ õszi hónapban.

KSH: Ázsia húzta fel a magyar exportot

Archívum2011.11.03, 12:22

Elsõsorban a jármûgyártáshoz szükséges termékek miatt növekedett a magyar külkereskedelmi forgalom az év elsõ nyolc hónapjában.

A puhatolózásig jutottak a dúsgazdag szaúdiakkal Orbánék

Archívum2011.10.07, 19:55

Nagy reményekkel utazott a héten az Orbán Viktor vezette kormányküldöttség Szaúd-Arábiába, hogy a gazdasági együttmûködés különféle formáiról tárgyaljon. Kézzelfogható eredménye nincs még a látogatásnak, de a delegáció [origo]-nak nyilatkozó tagjai szerint minden jel arra utal, hogy a szaúdiak komolyan veszik a magyarországi lehetõségeket. Beszállnának mezõgazdasági beruházásokba, finanszíroznának ingatlanfejlesztéseket, és a hazai szaktudásra is igényt tartanak.

Válság elõtti szintre ért a külkereskedelem forgalma

Archívum2011.10.03, 11:27

Négymilliárd eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben az elsõ hét hónapban, a forgalom pedig meghaladta a válság elõtti szintet. A kormányzat további egyenlegjavulást vár.

Több mint 1100 milliárd forintos többlet a külkereskedelmi mérlegben

Archívum2011.09.09, 11:50

Az év elsõ hét hónapjában az export tizenhét százalékkal nõtt, szemben az import tizennégy százalékos bõvülésével.

A KSH szerint lassult a külkereskedelem, a minisztérium elégedett

Archívum2011.09.02, 10:28

Az idei elsõ félévben az export és import forintértéke meghaladta a gazdasági válság elõtti szintet - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye, amelyet a Központi Statisztikai Hivatalnak a júniusi külkereskedelmi mérlegrõl szóló jelentése után adtak ki. A hivatal szerint lassult a kivitel és a behozatal növekedése a tavalyi évhez képest.

Vettünk valamit hétszázezerért a legkisebb szigetországtól

Archívum2011.06.27, 16:14

Aggódnak a Naurui Köztársaság jövõjéért a Nauru-barát magyar fiatalok - írta két miniszterhez intézett írásbeli kérdésében egy jobbikos parlamenti képviselõ. A kormány - több más kis szigetország mellett - tavasszal döntött arról, hogy diplomáciai kapcsolatot létesít az apró óceániai állammal, ami jól jöhet az ENSZ Biztonsági Tanácsába pályázó Magyarországnak. A kapcsolatot más nem nagyon indokolja, a gazdasági miniszter szerint utoljára öt éve érkezett Magyarországra naurui import, mi pedig 22 milliáért szállítottunk üzemanyagot a szigetre, de az is több éve volt.

Erõsödött a külkereskedelem

Archívum2011.05.04, 09:24

A magyar export forintértéke az elsõ két hónapban meghaladta a válság elõtti szintet.

Kínában is megismerik a Pick szalámit

Archívum2011.04.07, 14:01

Hamarosan megindulhat a magyar hústermékek exportja Kínába - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelõs államtitkára.

Elenyészõ az egyiptomi tõke Magyarországon

Archívum2011.01.31, 17:32

Csupán néhány olyan releváns forgalmú társaság mûködik Magyarországon, amely jelölten egyiptomi, illetve tunéziai tõkével mûködik. Kihathat viszont a helyzet a tavaly bejelentett egyiptomi-magyar közös cégre, valamint a néhány napja tetõ alá hozott kétoldalú üzleti egyezményekre - olvasható a gazdasag.hu elemzésében.

Napi Gazdaság: Fellegihez kerülnek az orosz ügyek

Archívum2010.10.15, 07:52

Ismét csatát nyert Fellegi Tamás minisztériuma a Matolcsy György által vezetett tárca ellen, ezúttal az Oroszországgal és a volt szovjet térséggel foglalkozó FÁK-osztály került át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz - értesült a Napi Gazdaság.

A vártnál jobban nõtt a francia gazdaság

Archívum2010.09.24, 08:45

Ha kicsivel is, de a vártnál jobban nõtt a francia gazdaság a második negyedévben.

Eddig jobb a tavalyinál az idei külkermérleg

Archívum2010.09.07, 10:20

Az egy évvel ezelõtti adatokhoz viszonyítva ugyan júliusban nagyobbat nõtt az import, mint az export, de az év elsõ hét hónapjának külkereskedelmi mérlege összességében javult - derül ki a KSH elõzetes becslésébõl.

Több mint 1 milliárd euró többlet a magyar külkermérlegben

Archívum2010.05.10, 10:22

Éves szinten jelentõsen, 653 millió euróra nõtt márciusban a külkermérleg többlete - közölte hétfõn a KSH. Így az elsõ negyedéves plusz 1,3 milliárd euróra rúg.

Nem csak csontvázakat találhat a Fidesz a szekrényben

Archívum2010.04.20, 16:38

A Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette tényfeltáró bizottságnak június közepére kell letennie Orbán Viktor asztalára a magyar gazdaság valós helyzetérõl szóló jelentést. A Fidesz szétvert gazdaságról beszél, a távozó kabinet pedig kilábalásról: a borúlátást a költségvetési kockázatok és a munkaerõpiac számai indokolhatják, a derûlátásra pedig a külsõ egyensúly, az ipari teljesítmény és a kamatszint adhat okot.

Nagyot ugrott a külkereskedelmi forgalom

Archívum2010.03.04, 09:34

Jelentõsen bõvült a külkereskedelmi forgalom decemberben, mind a behozatal, mind a kivitel növekedni tudott. A tavalyi évben ezzel együtt visszaesés volt a jellemzõ, a friss adat inkább azt mutatja, hogy innentõl élénkülhet meg a külkereskedelem. A lakossági fogyasztás helyett ezentúl újra az export lehet a gazdaság fõ motorja.

Putyin figyelmeztette az amerikai baromfitenyésztõket

Archívum2010.01.14, 18:10

Figyelmeztette az Oroszországba exportáló amerikai baromfitenyésztõket az orosz kormányfõ. Vlagyimir Putyin azt követelte tõlük, hogy alkalmazkodjanak a csirkebehozatalra vonatkozó új és szigorúbb orosz szabályokhoz, különben nem engedik be a termékeiket az országba.

Megugrott az amerikai külkerhiány

Archívum2009.11.13, 15:22

Az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya a vártnál magasabbra, 30,85 milliárd dollárról 36,47 milliárd dollárra nõtt. Az augusztusi 0,2 százalékos havi exportnövekedést most 2,9 százalékos követte, de a probléma az, hogy a 0,4 százalékos augusztusi importcsökkenés után 5,8 százalékos importnövekedést regisztráltak.

Bizakodó a német külkereskedelmi ágazat

Archívum2009.10.20, 11:19

A BGA német nagy- és külkereskedelmi szakmai szervezet (Bundesverband Großhandel, Außenhandel, Dienstleistungen e. V.) kedden közzétett elõrejelzése szerint a német külkereskedelmi ágazat az euró elõrelátható erõsödése ellenére is bizakodással tekint az elkövetkezõ hónapok elé.

Még nem a régi a kínai külkereskedelem

Archívum2009.10.14, 07:40

Szeptemberben 10,1 százalékkal kisebb külkereskedelmi forgalmat mértek, mint az elõzõ év azonos idõszakában, az export és az import is visszaesett - jelentette a kínai fõvámhivatal szerdán.

Csökkent Amerika kereskedelmi hiánya

Archívum2009.10.09, 15:06

A várakozásokkal ellentétben az amerikai külkereskedelem hiánya csökkent augusztusban, méghozzá 30,7 milliárd dollárra, miután visszaesett a kõolajimport - közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium.

Tov�bb javult a k�lkereskedelmi m�rleg

Archívum2009.10.08, 09:58

Az elemz�k �ltal�v�rtn�l kisebb m�rt�k�t, de augusztusban is t�bbletet regisztr�lt a KSH a k�lkererskedelemben.�Az berhozatal �s a kivitel is jelent�sen visszaesett, az��v v�g�re az akt�vum el�rheti a 4 milli�rd eur�t.

Jelentõsen csökkent a kínai export

Archívum2009.09.25, 19:12

A kínai ipari termelés 8,1 százalékkal emelkedett az év elsõ nyolc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest - adta hírül az ipari és informatikai tárca pénteken.

Kínai-amerikai kereskedelmi háború a láthatáron

Archívum2009.09.14, 07:41

Kína antidömping eljárást indított egyes amerikai autó- és élelmiszeripari termékek importjával kapcsolatban - értesült a BBC.

Harmadával csökkent a magyar termékbehozatal

Archívum2009.09.09, 09:08

A külkereskedelmi mérleg júliusban 147 milliárd forint aktívumot mutatott, ami 250 milliárd forintos javulás éves alapon - derül ki a KSH jelentésébõl.

Illegális volt az Airbus támogatása

Archívum2009.09.04, 22:30

Kiszivárgott hírek szerint a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO negatív döntést hozott az európai repülõgépgyár, az Airbus számára az amerikai Boeinggal folytatott vitában. Illegálisnak minõsítették ugyanis - a Wall Street Journal szerint - az Airbusnek adott európai állami támogatásokat. Az ügyet szakértõk a valaha volt legnagyobb kereskedelmi vitának minõsítették.

Kétmilliárd euró a külkermérleg többlete

Archívum2009.09.02, 09:13

Az elsõ félévben a külkereskedelmi mérleg 2,055 milliárd euró (606 milliárd forint) többletet mutatott, 1,766 milliárd euróval (534 milliárd forinttal) javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Kína megelõzheti a világelsõ exportõr németeket

Archívum2009.08.18, 13:00

A globális válság 180 milliárd euró kárt okozhat az idén a német exportõröknek a német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) szerint.

Stabilizálódik a kínai külkereskedelem

Archívum2009.08.11, 08:05

Noha a tavalyihoz képest még nagy, sõt, növekvõ a csökkenés a kínai külkereskedelemben, egyik hónapról a másikra azonban már szintén erõs a növekedés, tehát a stabilizálódás jeleit mutatja a kínai külgazdaság.

Hatalmas a csehek külkereskedelmi többlete

Archívum2009.08.06, 11:22

Csehországban a vártnál több, 20,4 milliárd korona, hozzávetõleg 786 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg többlete júniusban. Ennél nagyobb aktívumot eddig csak egyszer jegyeztek fel, idén márciusban. Elemzõk 14 milliárdra számítottak júniusban. Májusban 11,71 milliárd korona volt a tizenkét havi többlet.

Javult a külkermérleg, esett a forgalom

Archívum2009.07.30, 09:15

A külkermérleg az év elsõ öt hónapjában 455 milliárd forintos többletet mutatott, a kivitel 21, a behozatal 26 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett jelentésbõl.

Hátramenetben a szlovák export

Archívum2009.07.10, 12:07

Májusban közel 95 millió eurós többlet halmozódott fel Szlovákia külkereskedlemi mérlegében, ami jóval elmarad az áprilisi 385,4 millió eurótól. 

Javul az amerikai külkereskedelmi mérleg

Archívum2009.07.10, 19:18

Májusban közel tíz éve a legalacsonyabb szintre csökkent az amerikai külkereskedelmi hiány. A pénteken közzétett adatok szerint a deficit a vártnál nagyobb mértékben, 9,8 százalékkal, 25,96 milliárd dollárra mérséklõdött, az egy hónappal korábbi 28,79 milliárd dollárról.

Szerencsésen esett össze a szlovák külkereskedelem

Archívum2009.06.11, 16:12

A szlovák import több mint 35, az export pedig több mint 24 százalékkal esett vissza áprilisban, aminek következtében jelentõs többlet keletkezett a mérlegben.

Lassul a japán export zuhanása

Archívum2009.06.02, 13:59

Japán exportja áprilisban 39,1 százalékkal maradt el a tavaly áprilisitól, jelentette a japán kormány szerdán. A visszaesés elmaradt mind a márciusi, mínusz 45,5 százalékos éves ütemtõl, mind a piaci elõrejelzések mínusz 41,9 százalékos középvonalától.

Ezrével mehetnek csõdbe az itthoni kínai cégek

Archívum2009.05.21, 14:58

A gazdasági válság jelentõsen átalakíthatja a magyar-kínai kapcsolatokat, hiszen jelentõsen visszaesett a kétoldalú kereskedelem. A nálunk mûködõ tízezer kínai vállalkozás közül akár háromezer is csõdbe mehet a krízis következtében, de ettõl még nem lehet arra számítani, hogy csökken az ázsiai boltok és termékek jelentõsége Magyarországon. Új szereplõk is feltûntek nemrégiben a piacon, egy évi 154 milliárd dolláros exportot bonyolító kínai tartomány tervezi magyarországi megjelenését.

Elõzõ
Következõ