külkereskedelem

címke rss

A vártnál is nagyobb növekedés Kínában

Archívum2008.04.16, 10:04

Kína hazai összterméke az első negyedévben 10,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, jelentették a kínai statisztikai hivatalban szerdán előzetes becslésként. A tavalyi utolsó negyedben a GDP 11,2 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, szintén a szerdai közlés szerint.

Rekordtöbblet a cseh külkereskedelemben

Archívum2008.02.05, 11:28

Rekordnagyságú, 86,1 milliárd koronás többlettel zárta a tavalyi évet a cseh külkereskedelem. Ez a többlet több mint kétszerese, a 2006-ban kimutatott többletnek és 2008-ra még további javulást várnak.

Csökkent a külkereskedelem hiánya

Archívum2007.11.30, 10:17

Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya a részletes adatok szerint 403,6 millió euró volt, 293,2 millióval kevesebb az előzetesen közölt adatnál és 1613,1 millió euróval kisebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Rekordot dönthet a cseh külkereskedelem

Archívum2007.08.07, 15:39

Sorozatban hatodik hónapja zárt többlettel a külkereskedelmi mérleg Csehországban. Esély van az idei aktívum megdöntésére.

Pozitív lett a külkereskedelem mérlege márciusban

Archívum2007.05.10, 12:43

A külkereskedelmi hiány 280,4 millió euró volt január-márciusban, 377,6 millió euróval kisebb, mint 2006 azonos időszakában. Márciusban a kivitel 17 millió euróval meghaladta a behozatalt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatokat csütörtökön.

Nyitottabb lett a magyar gazdaság

Archívum2007.04.03, 09:38

Magyarország külkereskedelmi áruforgalma 1992 és 2005 között hatszorosára bővült, ami az OECD-ben páratlan teljesítmény. A külkereskedelem hozzájárulása a nemzeti össztermékhez az adott időszakban megduplázódott, és több mint 60 százalékát adja a magyar GDP-nek - írja a Világgazdaság.

A szlovák GDP 8,3 százalékkal nőtt tavaly

Archívum2007.03.06, 12:03

A külkereskedelem és a belső fogyasztás növekedésének hatására Szlovákia a közép-európai országok között a legmasszívabb gazdasági bővülést produkálja. Az elsősorban autóipari beruházásokat a három éve bevezetett, 19 százalékos egységes adókulcs ösztönzi az alacsony bérek és a szakképzett munkaerő mellett.

Javult a külkereskedelem mérlege tavaly

Archívum2007.02.08, 10:18

A kivitel erőteljes növekedése mellett a behozatal kisebb mértékben bővült tavaly Magyarországon, így a külkereskedelmi mérleg hiánya 770 millió euróval, 2,134 milliárd euróra csökkent 2006-ban.

Csökkent a külkereskedelem hiánya

Archívum2007.02.01, 09:35

A részletes adatok szerint 2006 január-novemberében a külkereskedelmi mérleg hiánya 2,054 milliárd euró volt, 720 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál.

Javult a külkereskedelem mérlege

Archívum2006.10.10, 12:55

A külkereskedelmi mérleg hiánya 1,709 milliárd euró volt az idén az első nyolc hónapban, 353 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett előzetes adatai szerint.

A külkereskedelem hiánya 1,1 milliárd euró

Archívum2006.09.01, 10:46

A külkereskedelmi termékforgalom 1,096 milliárd euró hiánnyal zárta az első félévet, szemben az egy évvel korábbi 1,129 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

Kisebb a vártnál a külkereskedelem hiánya

Archívum2006.08.02, 10:08

A külkereskedelmi termékforgalom 978,5 millió euró hiánnyal zárt január-májusban a részletes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 1,094 milliárd euró deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csökkent a külkereskedelem hiánya

Archívum2006.07.07, 09:37

A külkereskedelmi termékforgalom 991,7 millió euró hiánnyal zárt január-májusban az előzetes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 1,094 milliárd euró deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Nőtt a külkereskedelemi hiány

Archívum2006.05.10, 10:21

Az első negyedévben a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 675,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi, 513,1 millió euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján.

Nőtt a forgalom a külkereskedelemben

Archívum2006.05.03, 09:36

Az idei év első két hónapjában - előzetes adatok szerint - a külkereskedelmi forgalom jelentős mértékben nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kivitel volumene 17, a behozatalé pedig 13 százalékkal haladta meg 2006-ban az egy évvel ezelőtti szintet. Értékadatokból számítva az export és az import lényegében azonos mértékben bővült.

Tavaly 2,784 milliárd euró volt a külkerhiány

Archívum2006.02.09, 10:20

Az előzetes adatok szerint 2,784 milliárd euró volt a külkereskedelem hiánya 2005-ben, szemben az előző évi 3,914 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A várt mértékben nőtt a külkereskedelem hiánya

Archívum2005.03.11, 09:49

A külkereskedelmi mérleg hiánya januárban 198 millió euró volt előzetes adatok szerint; a deficit így 115 millió euróval nőtt egy év alatt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Elemzők 200 millió eurós hiányra számítottak.

Kínában már az egyének is folytathatnak külkereskedelmet

Archívum2004.08.19, 10:48

A kínai külkereskedelmi vezetés szeptember 10-től lehetővé teszi, hogy egyének is folytathassanak külkereskedelmet, ennek megfelelően számlákat nyithassanak és valutákkal kereskedjenek - jelentették be csütörtökön Kínában.

Rekord kereskedelmi hiány Amerikában

Archívum2004.02.14, 12:57

Tavaly 489 milliárd dollár volt a külkereskedelem hiánya az Egyesült Államokban, ami 17,1 százalékos éves növekedést jelent. Az adat nyilvánosságra kerülése után zuhant a dollár árfolyama.

900 milliárd forint a külkereskedelem hiánya

Archívum2003.11.07, 10:33

A külkereskedelemben a becsült adatok szerint 881,2 milliárd forintos, az előzetes tényadatok alapján 908,2 milliárd forintos deficit keletkezett az első kilenc hónapban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

KSH: folytatódó lassú fellendülés

Archívum2003.03.25, 13:23

A múlt év második felében megkezdődött lassú gazdasági élénkülés januárban folytatódott - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett gazdasági összefoglalója. A jelentés kiemeli: a külkereskedelem egyensúlya javult, a folyó fizetési mérleg hiánya azonos a tavalyival, az államháztartás deficitje kissé emelkedett. A fogyasztói árak növekedési ütemének mérséklődése az év első két hónapjában folytatódott.

Virágzó külkereskedelem az elzárt Észak-Koreában

Archívum2003.03.04, 08:53

Az Egyesült Államoknak komoly gondot jelent az atomfegyverkezéssel gyanúsított Észak-Korea elleni hivatalos - ENSZ által jóváhagyott - gazdasági szankciók hiánya, ugyanis a kommunista vezetésű ország a tiltakozások ellenére egyre bővülő kereskedelmi kapcsolatokat ápol Japánnal, Kínával, sőt Dél-Koreával is, így pedig meglehetősen nehéz gazdasági elszigeteléssel fenyegetőzni a nukleáris leszerelés elérése érdekében. Észak-Korea az élelmiszer-kereskedelmen - főként halak, rákok, kagylók értékesítésén - kívül kábítószer-gyártásból és eladásból, valamint rakéta-kereskedelemből is jelentős éves bevételre tesz szert - derül ki a Washingtoon ...

Kedvezőtlen trend a külkereskedelemben

Archívum2003.01.09, 10:13

A tavalyi év első tizenegy hónapjában előzetes adatok szerint a kivitel értéke 8141 milliárd forint, míg a behozatalé 8851 milliárd forint volt, így a kereskedelmi mérleg hiánya elérte a 710 milliárd forintot; ez 105 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte honlapján csütörtökön a KSH.

Gyorsan nőtt a külkereskedelem hiánya

Archívum2002.12.10, 10:43

A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az év első tíz hónapjában előzetes adatok szerint 2,695 milliárd euró volt 30,076 milliárd euró értékű export és 32,772 milliárd euró értékű import egyenlegeként - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal kedden. A kivitel értéke euróban 6,7 százalékkal, a behozatalé pedig 5,1 százalékkal nőtt éves szinten.

Idén 500 millió euróval csökkenhet a külkereskedelmi hiány

Archívum2002.11.08, 12:59

Az első háromnegyed évben a magyar külkereskedelem tartja kedvező pozícióját a régióban és várhatóan tisztes eredménnyel zárja majd az évet és reális előrejelzés, hogy az idén éves szinten az export 5-6-7 százalékkal, az import 4-5 százalékkal bővül és a tavalyihoz képest 400-500 millió euróval kevesebb lesz a külkereskedelmi hiány - vélekedett Major István, a külügyminisztériumi helyettes államtitkár pénteken, az első háromnegyed év külgazdasági folyamatainak alakulásáról tartott sajtótájékoztatón.

Az első nyolc hónapban 519 milliárd forint volt a külkereskedelem deficitje

Archívum2002.10.10, 10:07

2002 első nyolc hónapjában a kivitel értéke 5759 milliárd, a behozatalé 6278 milliárd forint volt. Az előző év azonos időszakához képest az export értéke folyó áron nem változott, míg mennyiségileg 6 százalékos bővülést mutatott. Az import értéke 2 százalékkal csökkent, mennyisége 4 százalékkal nőtt. A deficit 519 milliárd forint, 150 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában regisztrált adatnál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett jelentéséből.

Némileg gyorsult a német növekedés

Archívum2002.08.22, 09:38

A német gazdaság 0,3 százalékkal bővült a második negyedévben negyedéves, és 0,5 százalékkal éves összevetésben; az éves növekedés a munkanapok számával kiigazítva azonban csak 0,1 százalékos - közölte csütörtökön a szövetségi statisztikai hivatal. Elemzők előzetesen 0,2 százalékos negyedéves gazdasági növekedésre számítottak. A GDP-bővülést a lakossági fogyasztás és a külkereskedelem erősödése táplálta, a beruházások csökkenése azonban fékezte.

Külkereskedelem: 350 milliárd forintos hiány az első félévben

Archívum2002.08.08, 10:35

Az év első hat hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom 350 milliárd forintos deficitet mutatott, ami 159 milliárd forinttal alacsonyabb a 2001 első félévi hiányánál - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből.

Váratlanul nagy hiány a cseh külkereskedelemben

Archívum2002.06.24, 10:16

A cseh külkereskedelem májusi hiánya 11,84 milliárd cseh korona volt, az áprilisi 540 millió koronás hiány után. A nagy növekedés szakértők szerint az erős korona hatásának első jele lehet.

Csökken a külkereskedelem hiánya

Archívum2002.06.06, 11:10

Az év első négy hónapjában a külkereskedelmi áruforgalom hiánya 1,049 milliárd euró volt, 294,2 millió euróval kevesebb, mint az előző év azonos időszakában - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentés szerint továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy az export növekedési üteme értékben és volumenben egyaránt mintegy 2-3 százalékponttal meghaladja az importét.

Nem lassul a külkereskedelem növekedése a Külügyminisztérium szerint.

Archívum2002.04.09, 09:56

Az idei év első feléig a kedvezőtlen külpiaci konjunktúra miatt nem fordul meg a tendencia - áll Külügyminisztérium közleményében. A közlemény szerint január-februárban a kivitel értéke 5,420 milliárd euró volt. Ez 4,5 százalékkal több, mint 2001 azonos időszakában.

Csökkent a külkereskedelem hiánya

Archívum2002.03.07, 11:28

A külkereskedelmi áruforgalom hiánya januárban 338,4 millió euró volt, ami 78,5 millió euróval kevesebb a tavaly januárinál - közölte előzetes adatként csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. A kivitel értéke 2,503 milliárd euró volt, 2,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, míg az import értéke 0,7 százalékos növekedés után 2,841 milliárd euró volt.

A vártnál jóval nagyobb a folyó mérleg hiánya

Archívum2002.03.04, 11:03

Az előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg 286 millió eurós hiánnyal zárt januárban - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Elemzők előzetesen 150 millió eurós folyó hiányra számítottak. A jegybank indoklása szerint a nagyobb deficitért az áruforgalom és a szolgáltatások külkereskedelmének növekvő hiánya felelős.

Hazánk meghódítja a román piacokat

Archívum2002.02.23, 10:24

Tavaly 3,5 milliárd eurós aktívuma volt Magyarország európai uniós külkereskedelmének, igen jó piacainknak bizonyultak a CEFTA-országok, ugrásszerűen bővült romániai exportunk: meghaladta a 850 millió eurót. A gazdasági és a külügyminiszer közös tegnapi tájékoztatóján a vámstatisztika használatát szorgalmazták, hogy elkerülhetők legyenek az idő előtt publikált pénzforgalmi adatokat okozta zavarok.

Tavaly csökkent a külkereskedelem hiánya

Archívum2002.02.22, 11:43

A külkereskedelmi áruforgalom 2001-ben 3,55 milliárd euró hiánnyal zárt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. A külkereskedelmi hiány egy évvel korábban még 4,3 milliárd euró volt, 30,5 milliárd eurós kivitel, és 34,8 milliárd eurós behozatal eredményeként. Martonyi János külügyminiszter reális esélyt lát arra, hogy idén a magyar export 8 százalékkal bővüljön.

Jelentősen javult a külkereskedelem hiánya egy év alatt

Archívum2002.01.10, 11:59

A külkereskedelmi áruforgalom 2001 első tizenegy hónapjában 3,239 milliárd eurós hiánnyal zárt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. Az import értéke ebben az időszakban 34,387 milliárd euró, az exporté pedig 31,148 milliárd euró volt. Tavaly novemberben a kivitel összege 805,116 milliárd forint volt, így az áruforgalmi egyenleg 51,099 milliárd forintos hiányt mutatott.

Az argentin válság nem riasztja el a befektetőket a magyar piacról

Archívum2002.01.02, 08:23

Bár a magyar külkereskedelemre csekély hatást gyakorol az Argentínában kialakult válság, a pénzpiacot annál inkább érinti. A tőzsdén várhatóan esésre lehet számítani, azonban a forint árfolyama tovább erősödhet a 12 európai valuta eltűnése miatt.

Az MNB alelnöke szerint 2006-ra EMU-tag lehet Magyarország

Archívum2001.12.13, 13:27

Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy csütörtöki konferencián elmondta, hogy az eurókészpénz bevezetése Magyarországon 20 éven keresztül évi 0,3-0,9 százalékos GDP-növekedést eredményez, az új valuta használata megkönnyíti a külkereskedelmet és csökkenti a vállalatok árfolyamkockázatát. A jegybank alelnöke szerint, amennyiben hazánk 2004-ben csatlakozik az EU-hoz, úgy reális esély van arra, hogy 2006-ra az Európai Monetáris és Gazdasági Unió tagjává váljon Magyarország.

Csökken a külkereskedelem hiánya

Archívum2001.12.06, 14:16

A külkereskedelem hiánya az év első tíz hónapjában az előzetes adatok szerint 790 milliárd forint volt 7210 milliárd forint értékű export és 8000 milliárd forint értékű import egyenlegeként - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A hiány éves összevetésben 100 milliárd forinttal csökkent. A kivitel értéke forintban 14, a behozatalé pedig 11 százalékkal nőtt egy év alatt.

Hollandiában a legjobb az üzleti klíma

Archívum2001.11.26, 08:43

Hollandia számít a legígéretesebb üzleti terepnek az elkövetkezendő öt esztendőben. A politikai klíma, a befektetések támogatása, a liberális külkereskedelem és a pénzügyi rendszer fejlettsége együttesen az első helyre juttatta a "tulipános" országot az Economist tanulmánya szerint. A korábban listavezető Egyesült Államok mindössze négy századponttal szorult le a dobogó legfelső fokáról - ám meglehet, hogy a különbség most még nagyobb.

Érződik a világgazdaság lassulása a külkereskedelemben

Archívum2001.11.09, 16:48

A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint az első kilenc hónapban 2,697 milliárd euró volt 24,843 milliárd euró értékű export és 27,540 milliárd euró értékű import mellett - közölte a gazdasági tárca.Az első nyolc hónapban a hiány 2,587 milliárd eurót tett ki. Az adatokban már érzékelhető a világgazdaság növekedési ütemének megtorpanása.

Fél év alatt 530 milliárd forint a külkereskedelem hiánya

Archívum2001.08.10, 11:12

A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az első félévben 530 milliárd forint volt, ami mintegy 80 milliárd forintos növekedést jelent a tavalyi, azonos adathoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteki jelentéséből. Folyó áron a kivitel és a behozatal egyaránt 21 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Németország külkereskedelmi forgalmának 10 százaléka a tagjelölteké

Archívum2001.07.12, 12:47

Egyre fontosabb szerephez jutnak az uniós tagságra áhítozó országok a német külgazdaságban. A német statisztikai hivatal csütörtökön kiadott jelentése szerint a múlt évben, Németország külkereskedelemi forgalmának 10 százalékát adták ezek az országok. Az 1993 és 2000 közötti időszakban az uniós jelölt országokból induló forgalom a duplájára nőtt.

Előző
Következő