Kulcsár Attila

címke rss

Fehérgallérosok vonulnak a Lánchídon

Vélemény2009.11.09, 16:10

A fehérgalléros bűnözés virágzik. Miért van az, hogy minél nagyobb pénzről és minél nagyobb hatalomról van szó, annál kevésbé valószínű, hogy a rendszer képes lopásnak nevezni, ami az, és képes egy törvényes, szakszerű eljárásban megtalálni a felelősöket? Kizárólag a bírák hibásak-e?

Nem döntöttek még a Kulcsár-per újraindításáról

Itthon2009.11.02, 11:25

A Magyar Nemzet információi szerint a Kulcsár-ügyben született elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A szervezet vezetője viszont az [origo]-nak azt mondta, jelenleg dolgoznak az ügyön, és nem döntöttek még erről. A tavaly megszületett nem jogerős ítélet nyolc év börtönt rótt ki a brókerbotrány elsőrendű vádlottjára.

Újabb ügyben állítanák bíróság elé Kulcsár Attilát

Itthon2009.01.16, 10:12

Egy, a brókerbotránnyal összefüggő, de attól külön kezelt ügyben javasol vádemelést Kulcsár Attila volt bróker ellen a Nemzeti Nyomozóiroda. A rendőrök szerint Kulcsár még 2001-ben követett el sikkasztást, amikor egy ügyfél pénzét saját céljaira használta fel. Kulcsárt korábban első fokon nyolc év börtönre ítélték.

Bilincsben vitték el az elítélt Kulcsárt

Itthon2008.08.28, 16:06

A Kulcsár-ügy mindegyik vádlottja fellebbezett a csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítélet ellen a két felmentett vádlott kivételével. A bíróság bűnösnek találta az öt éve kirobbant brókerbotrány főszereplőjét, Kulcsár Attilát, akire sikkasztás és okirat-hamisítás miatt 8 év szabadságvesztést és közel 230 millió forint vagyonelkobzást szabtak ki. A brókert előzetes letartóztatásba helyezték, és bilincsben vezették el a tárgyalóteremből.

Ítélet várható a Kulcsár-perben

Itthon2008.08.28, 09:06

Öt év után várhatóan megszületik az elsőfokú ítélet a Kulcsár-perben. Összeszedtük az ügyről készült legfontosabb cikkeinket. Idézze fel, mi is volt a brókerbotrány!

A lezser kihallgatás a Kulcsár-ügy gumicsontja

Itthon2008.08.27, 16:33

Kulcsár Attila, a diktáló ügyvéd és a lezser ügyészek közös munkája az a vallomás, amely a bróker-ügy csütörtökre várható elsőfokú ítéletében az egyik fontos bizonyíték - állítja a másodrendű vádlott, Kerék Csaba ügyvédje. A védő szerint a jegyzőkönyv hitelessége megkérdőjelezhető, bár Kulcsár azt állítja: a jegyzőkönyv az ő vallomását tartalmazza. Büntetőjogászok szerint nem ritka, hogy a kihallgatásoknál a törvényben rögzítettnél jobban besegít az ügyvéd és a "nagyvonalú" a jegyzőkönyvezés a gyanúsítottnak.

Visszadobták Kerék feljelentését a Kulcsár-ügyben

Itthon2008.08.22, 19:23

A jövő hétre napolták el a brókerbotrány tárgyalását, de a vádlottak pénteken felszólalhattak az utolsó szó jogán. Kulcsár Attila már elmondta, amit akart, a többi vádlott továbbra is ártatlannak vallotta magát. Többen kifogásolták, hogy a vád kizárólag Kulcsár vallomására épül. Gyakorlatilag már csak az ítélethirdetés van hátra. Pénteken elutasította az ügyészség a másodrendű vádlott, Kerék Csaba feljelentését, amelyben az egykori bróker ügyvédjét hamis váddal gyanúsította meg.

Az ügyészséghez került a feljelentés Kulcsár-ügyben

Itthon2008.08.18, 13:37

A nyomozó ügyészség vizsgálhatja meg a Kulcsár-ügyben érintett Kerék Csaba hamis vád miatt tett feljelentését. A múlt héten a Népszabadság egy állítólagos hangfelvételre hivatkozva azt írta, Kulcsár Attila ügyvédje a bíróság folyosóján arra célzott, hogy a volt bróker visszavonná vagy megváltoztatná vallomását társai érdekében.

Tagadja Kulcsár védője, hogy vallomásokkal üzérkedett volna

Itthon2008.08.15, 18:53

Kulcsár Attila védője tagadja, hogy felajánlotta volna kollégáinak védence nevében vallomásának esetleges visszavonását vagy megváltoztatását. Több lap is azt írta, hogy Kulcsár ügyvédjének egyik kollégája hangfelvételt készített arról, amint a védő erről beszél. Az üggyel kapcsolatban hamis vád miatt feljelentést is tett az egyik érintett ügyvéd.

Kulcsár-ügy: két újabb vádlott felmentését kérték

Itthon2008.07.11, 18:53

Pénteken folytatódtak a védőbeszédek a Fővárosi Bíróságon az öt éve kirobbant brókerbotrány ügyében. Az ügyvédek két újabb vádlott felmentését kérték. Védője szerint a két off-shore cégben érdekelt Schönthal Henrik szándékosan nem segédkezett az ügy főszereplőjének, Kulcsár Attilának, a K&H Bank volt brókerének. A társtettesként sikkasztással vádolt Dunai György, a Betonút Zrt. tulajdonosának felmentését is indítványozták.

Védőbeszédekkel folytatódott a Kulcsár-ügy

Itthon2008.07.10, 13:02

Felmentést kértek védőik a Kulcsár-ügyben orvgazdasággal, illetve sikkasztással vádolt Bende Péterre és Vasadi Juliannára. A védőbeszéd szerint Bende még csak nem is sejtette, hogy Kulcsár Attila tilosban jár, Vasadi ellen pedig ügyvédje szerint semmilyen bizonyíték nem szól.

Kulcsár-ügy: Magas fizetésével védik Rejtőt

Itthon2008.07.08, 16:10

Védője szerint Rejtő E. Tibor, a K&H Bank korábbi vezérigazgatója ártatlan az 5 éve kirobbant brókerbotrányban. A védőbeszéd szerint a bankvezér olyan sokat keresett, hogy egyszerűen nem érte meg a sikkasztárést kockáztatnia. Rejtő a vád szerint segítséget nyújtott Kulcsár Attila exbrókernek több milliárd forint elsikkasztásában.

Kulcsár lába elé tették a pénzt - állítja ügyvédje

Itthon2008.07.07, 16:46

Odatették Kulcsár Attila lába elé a pénzt, hogy belebotoljon - állította védőbeszédében a volt bróker ügyvédje a Fővárosi Bíróságon. A Kulcsár-ügy a védőbeszédeknél tart, ezt megelőzően az ügyész két napon keresztül ismertette a vádiratot. Ebben börtönbüntetést és sokszáz milliós vagyonelkobzást kért a vádlottakra hétfő délelőtt.

Nézze élőben a Kulcsár-ügy vádbeszédét az [origo]-n!

Itthon2008.07.04, 14:07

Most hangzik el a vádbeszéd az öt éve kirobbant brókerbotrányban. Nézze meg élőben!

Kezdődik a visszaszámlálás a Kulcsár-ügyben

Itthon2008.06.30, 14:57

Még hat tárgyalási napot tervez a bíróság a brókerbotrányban, így öt év után hamarosan megszülethet az elsőfokú ítélet. Az ügy kuszán indult, és számos fordulat színesítette. Elevenítse fel velünk a kalandos bécsi kiruccanás, a jókedvű ügyészségi kihallgatás, a titokzatos sztorikkal előálló politikusok történetét és az elmúlt évek nagyszabású gazdasági bírósági ügyeit!

Jogerősen lefokozták a Kulcsárt fedező tábornokot

Itthon2008.05.23, 14:43

A harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta Bácskai János volt dandártábornok, a maffiaellenes központ egykori vezetőjének büntetését. A bróker-ügyben Kulcsár Attilát fedező főrendőrt felfüggesztett börtönbüntetésre és lefokozásra ítélték. Ez utóbbi büntetést már végre is hajtották: a köztársasági elnök áprilisban határozott a rang megvonásáról.

Kulcsár-dollárokról is vallott a volt államtitkár

Itthon2007.05.30, 15:17

Megkezdődött Kodela László egykori helyettes államtitkár tárgyalása, akit a brókerbotránnyal összefüggésben vádolnak adócsalással és azzal, hogy pénzért cserébe megígérte Kulcsár Attilának, elintézi, hogy ne legyen rendőrségi eljárás a pénzmosással kapcsolatos bejelentések ügyében. Kodela nem ismerte el bűnösségét, és egyebek mellett kijelentette: rossz érzése volt, amikor Kulcsártól kapott 100 ezer dollárt és 100 ezer eurót, de szerinte egyébként nem jutott volna hozzá a pénzéhez.

Újabb vádemelés a Kulcsár-ügyben

Itthon2007.03.13, 21:19

Különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztálya D. György ellen; az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az újabb vádiratot egyesítse a Fővárosi Bíróságon jelenleg is zajló, Kulcsár Attila és társai ellen indult perrel - jelentette be az ügyészség szóvivője.

Forró feleségét is meghallgatták a Kulcsár-perben

Itthon2007.02.19, 13:31

Nem tanúskodott a brókerbotrány folytatódó perében Kónya Imre egykori belügyminiszter és Karl Imre volt szocialista képviselő. Az ügy egyik fontos szereplője, "Taxis Gyuszi" pedig nem mondott semmit a bíróság előtt, Kulcsár Attila két volt ügyfelét ugyanakkor meghallgatták. Csaknem egy éve indult a per a brókerbotrány 23 vádlottja ügyében: a vádak között szerepel sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés és orgazdaság is.

Kovács László ex-barátnője vallott Kulcsárról

Itthon2007.02.16, 13:25

Kovács László uniós biztos egykori élettársa tett vallomást a milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila büntetőperében pénteken. Az üzletasszony a Fővárosi Bíróságon azt mondta, hogy 2002-ben befektetéseiért milliókat kapott Kulcsártól, illetve hogy az álbróker utólag íratott alá vele egy részvényvásárlási tranzakciót.

Megbírságolták Kulcsár Attilát

Itthon2006.11.27, 11:10

Kétszázezer forintos pénzbírsággal sújtotta a bíróság Kulcsár Attilát, mert nem jelent meg tanúskodni a Bácskai-perben. A sikkasztással vádolt volt bróker védője szerint Kulcsár azért hiányzott, mert beteg volt, amit igazolni is tud.

Kulcsárt is meghallgatják a Bácskai-perben

Itthon2006.10.25, 12:01

Megkezdődött Bácskai János, a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és államtitoksértés miatt indult büntetőügyének másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. A bíróság elnapolta a pert, mert újabb bizonyítási eljárást, így Kulcsár Attila ismételt meghallgatását tartotta szükségesnek.

Újabb vádat emeltek Kulcsár ellen

Itthon2006.08.23, 12:39

Újabb vádat emelt az ügyészség Kulcsár Attila ellen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt. A vádhatóság szerint Kulcsár olyan utasítást adott, amelynek alapján jogosulatlanul használtak fel 300 millió forintot az Állami Autópálya Kezelő Rt. számlájáról.

Luxusautót passzolgattak Kulcsárék

Itthon2006.06.12, 16:28

Egy volt tévériporter is a vádlottak padjára került a Kulcsár-per hétfői tárgyalásán. Az ügy 23. vádlottját, K. Dórát egy hétmilliós Saab kabrió eladása miatt okirathamisítással vádolták meg. Az ügyészek szerint bár Kulcsár Attila vette meg az autót, nem az ő, hanem sofőre, Szekér Gyula nevére írták a járművet. A tárgyaláson Kulcsár azzal védekezett: ajándékba szánta a járművet a sofőrnek, aki ezt viszont viccnek tartotta. Így nem derült ki, kié is a luxusautó.

Kulcsár nem vállalta a szembesítést Forróval

Itthon2006.05.15, 15:19

A Kulcsár-ügyben megvádolt egykori televíziós újságíró, a jelenleg műkereskedő Forró Tamás azt mondta a bíróság előtt, hogy nem sikkasztott. Szerinte csak azért küldött neki pénzt Kulcsár Attila, mert tartozásait rendezte, műkincseket fizetett ki. Kulcsár viszont azt mondta, a műkincsügyletnek nincs köze a sikkasztáshoz. Az álbróker azonban nem vállalta a szembesítést a volt újságíróval.

Mészáros is tagadta a vádakat a Kulcsár-perben

Itthon2006.05.09, 18:25

A Kulcsár-per keddi tárgyalásán meghallgatott Mészáros János, akit pénzmosással vádol az ügyészség, tagadta bűnösségét. A vádlottak közül eddig csak Kulcsár tett beismerő vallomást.

Kulcsár szégyelli, hogy kárt okozott

Itthon2006.05.03, 16:21

Szerdán megkezdődött a Kulcsár-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A bűntény huszonkét vádlottja áll a bíróság elé, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila közölte, bűnösnek érzi magát, és szégyelli magát, amiért kárt okozott munkaadójának. A 2003-ban kipattant, de 1998-ra visszanyúló sikkasztási ügy bonyolultságát jelzi, hogy a nyomozás során 55 ezer oldalnyi irat keletkezett. Az ügyészség szerint összesen 23 milliárd forintot mozgattak a sikkasztások idején, de a tényleges, eddig meg nem térült kár "csak" 2 milliárdot tesz ki.

Vádat emeltek Schönthal ellen a brókerügyben

Itthon2006.04.20, 12:17

Vádat emelt Shönthal Henrik ellen az ügyészség a Kulcsár-üggyel összefüggésben. A vádhatóság azt is indítványozta, hogy az összefüggések miatt egyesítsék, a többek között sikkasztással és pénzmosással megvádolt Shönthal ügyét a Kulcsár Attila ellen induló perrel.

Befejezték a nyomozást Schönthal Henrik ellen

Itthon2006.04.11, 07:43

A múlt héten fejezték be a nyomozást és már továbbították is a vádemelési javaslatot Schönthal Henrik ügyében - írja a Népszabadság. A férfi ellen többek között sikkasztás és pénzmosás miatt folyik eljárás a bróker-üggyel kapcsolatban. Bíróság elé is Kulcsár Attila perének keretei között állítják majd.

Felfüggesztett börtönt kapott Bácskai

Itthon2006.02.22, 19:52

Első fokon egy év felfüggesztett börtönre ítélte szerdán a bíróság Bácskai János dandártábornokot a Kulcsár-üggyel összefüggésben, bűnpártolás miatt. Egyszer már hivatali visszaélés miatt elítélték a maffiaellenes központ volt főigazgatóját, mert Kulcsár Attilának segített. Azt az ítéletet azonban hatályon kívül helyezték, a megismételt eljárásban született most nem jogerős döntés.

Megszüntették a nyomozást Puch és Baja ellen a brókerügyben

Itthon2006.02.01, 19:45

Megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást, amit a brókerügyben vesztegetés miatt rendeltek el Puch László és Baja Ferenc szocialista országgyűlési képviselők szerepének tisztázására. Előzőleg Kulcsár Attila egyik vallomásában azt állította, hogy segítették őt a sikkasztásban, ezért több tízmillió forintot kaptak. Az ügyészség szerint nem bizonyítható Kulcsár Attila állítása, ezért megszüntették a nyomozást - hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában szerdán.

Kerék megkapja a Kulcsár-videót

Itthon2005.12.22, 08:42

A Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint az ügyészségnek ki kell adnia Kerék Csabának a Kulcsár Attila 2004. június 9-i kihallgatásán készült videófelvételt - írja Népszabadság. Korábban ezt a kérést az ügyészség és a Fővárosi Bíróság is elutasította.

Kulcsár Attila válogat a filmszerepek között

Itthon2005.11.15, 19:06

Kulcsár Attila nem kívánt szerepelni Obersovszky Péternek a K&H-ügyről készült filmjében. A K&H Bank egykori vezető beosztású munkatársa azonban egy másik dokumentumfilmben beszélni fog a brókerügyről.

Keller volt kabinetfőnöke már nem gyanúsított

Itthon2005.11.11, 12:21

Az [origo] értesülése szerint a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megszüntette a nyomozást B. Tamás ügyében. Keller László egykori közpénzügyi államtitkár volt kabinetfőnökét vesztegetéssel gyanúsították, Kulcsár Attila állításai alapján.

Börtönbe kerül Szász Károly támadója

Itthon2005.10.21, 13:46

Jogerősen 13 hónap börtönre ítélték azt a férfit, aki részt vett Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverésében. A támadó korábban csak felfüggesztettet kapott, de az ítéletet másodfokon súlyosbították. Azt továbbra sem tudni, ki volt a biciklis támadó társa, és megtorlás vagy megfélemlítés állt-e a háttérben.

Kulcsár megvédte Bácskait

Itthon2005.10.17, 12:49

Tanúként hallgatták meg Kulcsár Attilát a Bácskai János, a maffiaellenes központ korábbi vezetője elleni, bűnpártolás miatt indult perben. A vád szerint Bácskai közbenjárt azért, hogy ne derülhessenek ki Kulcsár pénzügyi visszaélései. A K&H-ügyben sikkasztással gyanúsított volt bróker viszont azt mondta, a K&H-ügy nem került szóba kettejük beszélgetésén, a tábornok semmilyen előnyt, szolgáltatást nem kért tőle. 

Hiába hallgatták meg Kulcsárt a Bácskai-perben

Itthon2005.10.03, 14:40

Kulcsár Attila, a K&H-ügy első számú vádlottja  a kérdések többségére nem válaszolt a Bácskai János volt dandártábornok elleni per hétfői tárgyalásán. A maffiaellenes központ volt főigazgatója a megismételt eljárásban tagadta, hogy bűnös lenne. A vád szerint Bácskai közbenjárt azért, hogy ne derülhessenek ki Kulcsár pénzügyi visszaélései. A tábornokot egyszer már nem jogerősen bűnösnek találták és lefokozták, majd másodfokon ezt az ítéletet megsemmisítették és új eljárást rendeltek el.

Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár-videó

Itthon2005.08.31, 17:13

Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár-videó, melyen a K&H-ügy első számú gyanúsítottja vallomást tett. Bár az ügyészség korábban arról tájékoztatta az egyik vádlott ügyvédjét, hogy a videót átküldték az ügyben ítélkező Fővárosi Bíróságra, később kiderült, a több szakértő által kifogásolt kihallgatásról készült felvételt az ügyészség nem adta át. Az ügy másodrendű vádlottja, Kerék Csaba ügyvédje szerint ez az eljárás sérti a védelemhez való alkotmányos alapjogot.

Elutasíthatja a bíró Kulcsár vallomását

Itthon2005.08.29, 12:50

Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó, a K&H-ügyet jól ismerő szakértők egybehangzóan állították, hogy kevés nyomozati tapasztalattal rendelkező, leginkább vádiratok előkészítésére, nem pedig nyomozásra szakosodott ügyészek faggatják Kulcsár Attilát, a 20 milliárdos sikkasztással gyanúsított brókert a kihallgatásáról nyilvánosságra került videófelvételen. Györgyi Kálmán korábbi legfőbb ügyész szerint ugyanakkor az általános gyakorlat az, hogy csak olyan ügyeket bíznak az ügyészekre, amihez már elég tapasztalatuk van.

Márciusban állhat bíróság elé Kulcsár

Itthon2005.08.26, 10:41

Jövő tavasszal kezdődhet a brókerbotrány bírósági tárgyalása, miután a héten vádat emelt Kulcsár Attila és vádlott-társai ellen az ügyészség. Azért csak jövőre állhatnak bíróság elé Kulcsárék, mert az ügyet tárgyaló bírónak el kell olvasni a mintegy 150 ezer oldalnyi, a nyomozás során keletkezett iratot.

Nem nyomoz maga ellen az ügyészség brókerügyben

Itthon2005.08.25, 15:53

Az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette azt a nyomozást, amit a brókerbotrány egyik vádlottja, Kerék Csaba feljelentését követően indítottak közokirat-hamisítás és más bűncselekmények gyanúja miatt. Kerék Csaba lényegében jegyzőkönyv-hamisítással és hivatali visszaéléssel vádolta az ügyészséget egy nyilvánosságra került videofelvétel alapján.

Huszonegy vádlottja van a brókerbotránynak

Itthon2005.08.24, 17:30

A vádemelésig jutott a brókerbotrány ügyében folytatott nyomozás, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila lett. Mellette Kerék Csaba, Rejtő E. Tibor, Forró Tamás és Bitvai Miklós is vádlottak. Csak egyetlen politikust vádoltak meg, egy kőbányai MSZP-s önkormányzati képviselőt. A rendőrség szerint csak kétmilliárd forint tűnt el, a többi elsikkasztott pénzt sikerült zárolni, vagy vagyontárgyak formájában lefoglalni. Polt Péter legfőbb ügyész a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, nem kötöttek vádalkut Kulcsárral.

Feljelentést tettek Kulcsár kihallgatásával kapcsolatban

Itthon2005.08.23, 07:38

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisításért feljelentést tett Kerék Csaba és védője Kulcsár Attila közelmúltban nyilvánosságra hozott egyik gyanúsítotti kihallgatásával összefüggésben a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban - írja a Népszabadság. Kerék feljelentében az áll, hogy a kihallgatásról készült jegyzőkönyv, illetve hangfelvétel lényegi kérdésekben tér el egymástól.

Csökkent a bizalom az ügyészség iránt

Itthon2005.08.22, 08:06

Jelentős mértékben csökkent az ügyészség iránti bizalom a Kulcsár Attila vallomásáról készült videofelvételek nyilvánosságra hozatala után - derül ki a Medián felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. Az emberek többsége egyre kevésbé látja át a brókerbotrány fejleményeit.

Az ügyészség szerint nem volt gond Kulcsár kihallgatásával

Itthon2005.08.22, 12:51

A Legfőbb Ügyészség hétfő délelőtt nyilvánosságra hozta annak a belső vizsgálatnak az eredményét, amelyet Kulcsár Attila videón is rögzített, nyilvánosságra került kihallgatásáról készítettek. E szerint mindent jól csináltak az ügyészek, a törvényeknek megfelelően hallgatták ki a volt brókert. Korábban Polt Péter is azt mondta, sem törvénysértést, sem szakmai hibát nem találtak a kihallgatásban.

Kulcsár ügyvédje elismerte, hogy kotnyeleskedett

Itthon2005.08.22, 12:22

A milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila ügyvédje elismerte, hogy kicsit túllépte szerepkörét az ügyészségi kihallgatásokon, de ezt azzal magyarázta a Figyelő című hetilapnak adott interjújában, hogy pontosan tudta, védence mit tud és mit akar elmondani. Szerinte jogilag nem aggályosak ezek a kihallgatások. Egy nyilvánosságra került videofelvétel szerint ugyanis többször is az ügyvéd diktálta, hogy mi kerüljön a jegyzőkönyvbe. 

Polt: hibátlan volt Kulcsár kihallgatása

Itthon2005.08.21, 21:17

Sem törvénysértést, sem szakmai hibát nem talált a Legfőbb Ügyészség Kulcsár Attila kihallgatásában - jelentette ki Polt Péter legfőbb ügyész vasárnap egy rádiós műsorban. Szerinte az szegte meg a törvényeket, aki nyilvánosságra hozta a kihallgatásról készített videofelvételt.

Lecserélnék az ügyészt Kulcsár-ügyben

Itthon2005.08.19, 11:38

A Kulcsár-ügyben eddig eljáró Fővárosi Főügyészség elfogultság miatti kizárást indítványozta a K&H-ügy egyik gyanúsítottja, Kerék Csaba és védője pénteken. A beadvány szerint Kulcsár kihallgatásáról készült video és a jegyzőkönyv közötti különbségek miatt az eljáró ügyészség a felelős.

Előző
Következő