KSH

címke rss

Egyre többen dolgoznak Magyarországon, közel az álomhatár

Gazdaság2018.06.28, 11:59

Magyarországon egyre többen dolgoznak, annyian, hogy a nyári hónapokban évtizedek óta nem látott rekord dőlhet meg. Szakértők szerint 250-300 ezer főre van a teljes foglalkoztatottság. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a következő hónapokban is csökkenhet a munkanélküliség.

Kétszámjegyű volt áprilisban is a bruttó bérek növekedése

Gazdaság2018.06.21, 14:05

Áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, ez pedig 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos emelkedés után.

Újra népszámlálás lesz Magyarországon

Gazdaság2018.06.20, 16:00

A Központi Statisztikai Hivatal már most a 2021-es népszámlálásra készül. Szerdától véleménykutatást végeznek, hogy felmérjék, mit gondolnak az emberek a személyazonosító adat rögzítéséről. 

Újra erőre kapott az építőipar

Gazdaság2018.06.15, 10:24

Az előző két havi gyengébb építőipari adat után, a KSH áprilisra vonatkozóan újra pozitív híreket tett közzé. A növekedés 10 százalék feletti, ráadásul az új szerződések száma is kiemelkedő ütemben emelkedik. Idén szakértők 15 százalékos bővülést várnak.

Jelentősen nőtt az ipari termelés áprilisban

Gazdaság2018.06.13, 11:18

Jó adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal az áprilisi ipari termelésről. Mivel idén áprilisban több volt a munkanap, mint tavaly ilyenkor, ezért kiugró 7,8 százalékos a növekedés. Már nem csak az autóiparra támaszkodik az ágazat.

Szemünk előtt zajlik az igazi jóléti rendszerváltás

Itthon2018.06.08, 17:17

2011 és 2017 között az egy főre eső fogyasztási kiadás több mint harminc százalékkal nőtt Magyarországon, az élelmiszerekre pedig közel 47 százalékkal költünk többet, mint hét évvel ezelőtt. Nemcsak a létfenntartáshoz szükséges termékek esetében történt jelentős növekedés, hanem a tartós fogyasztási cikkekre, a kultúrára és a turizmusra is egyre többet tudnak költeni a magyarok. A KSH legújabb adatai alapján az elmúlt években valóban lezajlott egy jóléti fordulat Magyarországon.

KSH: kétszámjegyű az import és az export növekedése is

Gazdaság2018.06.08, 11:28

Áprilisban az export euróban számított értéke 10,7, az importé 15,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A forgalom alakulását befolyásolta, hogy idén áprilisban kettővel több munkanap volt, mint egy évvel korábban - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 3 százalék alatt maradt az infláció

Gazdaság2018.06.08, 09:57

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megugrott az ipari termelés Magyarországon

Gazdaság2018.06.06, 12:48

A legfrissebb adatok szerint tovább tart az ipari termelés jó szériája Magyarországon, hiszen áprilisban további növekedés volt tapasztalható. A feldolgozóipar csaknem valamennyi ágazatát bővülés jellemezte.

Áprilisban csökkentek a termelői árak

Gazdaság2018.05.31, 11:03

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint, elöző hónaphoz viszonyítva áprilisban 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak. Éves összehasonlításban azonban jelentős lassulásról beszélhetünk, hiszen áprilisban 2,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban a márciusi 3,5 százalékos és az első negyedévi 3,6 százalékos emelkedés után.

Pénzügyminisztérium: a várakozásoknál jobban bővültek a beruházások

Gazdaság2018.05.30, 10:42

Jelentősen meghaladja a várakozásokat a beruházások első negyedéves emelkedése, a növekedés ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint nem is az év első három hónapjában a legerősebb - reagált Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásáért felelős államtitkára az első negyedéves beruházási adatok kapcsán.

KSH: márciusban is kétszámjegyű volt a bérnövekedés mértéke

Gazdaság2018.05.23, 10:39

A márciusi 11,3 százalékos növekedéssel együtt 12,4 százalékkal nőttek a keresetek az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A márciusban és az első negyedévben egyaránt 2 százalékos inflációval számolva a reálkereset emelkedése 9,1, illetve 10,2 százalékos volt éves összehasonlításban.

Varga Mihály: Új elem járult hozzá a gazdasági növekedéshez

Itthon2018.05.15, 12:16

Erős, stabil volt a gazdaság bővülése 2018 első negyedévében, amihez új elemként jelentősen hozzájárult a szolgáltató szektor növekedése – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb GDP-adatait kommentálva.

Remekül kezdte az évet a magyar gazdaság

Gazdaság2018.05.15, 10:30

Az elemzői várakozásokat is túlszárnyalva kezdte az évet a magyar gazdaság. A KSH közlése szerint az első negyedévben 4,4 százalékkal bővült a magyar GDP. A régióban a magyar gazdaság teljesített a legjobban.

KSH: némileg gyengébb volt március az építőiparban az előző hónapnál

Gazdaság2018.05.11, 10:42

Márciusban az építőipari termelés volumene 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az első negyedévben 19 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye a januári 42,6 és a februári 26,4 százalékos emelkedés jóvoltából - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A benzin drágulása miatt nőtt az infláció

Gazdaság2018.05.09, 10:26

Az árak továbbra is lassan emelkednek Magyarországon, az április drágulás leginkább az emelkedő üzemanyagáraknak köszönhető. Az elemzői várakozásoknak megfelel a 2,3 százalékos infláció.

Nőtt az ipari termelés márciusban a naptárhatástól megtisztított adatok szerint

Gazdaság2018.05.08, 10:30

Márciusban az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, amikor azóta is példátlan mértékben 13,9 százalékkal nőtt a kibocsátás. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,9 százalékkal nőtt, mivel idén márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2017-ben - jelentette az első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A magyar munkanélküliség már alacsonyabb, mint a német

Gazdaság2018.04.27, 13:02

Magyarországon egyre többen dolgoznak, így a munkanélküliség tovább csökken. Egy év alatt újabb 67 ezer ember állt munkába. Jó hír, hogy ez az adat úgy született meg, hogy a közmunkások és a külföldön dolgozók száma is csökkent. A magyar munkanélküliségi adat lehagyta a németet.

Tovább szárnyal a magyarok fizetése

Gazdaság2018.04.20, 12:30

A KSH adatai szerint továbbra is meredeken emelkedik a magyarok átlagfizetése, már támogatások nélkül is 200 ezer forint felett van egy átlagos nettó bér. Mivel az infláció alacsony, ezért ténylegesen több pénz marad a magyar embereknél.

Nő a hazai vállalkozások száma, mint a gomba

Archívum2018.04.18, 15:31

Részletes adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hazai cégvilágról. Továbbra is nő a gazdasági szervezetek száma (2017-ben 24 ezerrel), a vállakozások között az 50 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztatók vannak döntő többségben. A cégek fele és a vállalkozók negyede a közép-magyarországi nagyrégióban található.

Februárban 26 százalékkal nőtt az építőipar termelése

Gazdaság2018.04.13, 10:10

Februárban az építőipari termelés volumene 26 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a kiugró januári 43,2 százalék után. Az épületek építésének volumene 19,8, az egyéb építményeké 40,1 százalékkal nőtt. Az előző havihoz mérten az építőipar termelése 5 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index szerint – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Újabb rekordot ér el a magyar turizmus

Gazdaság2018.04.10, 11:11

A magyar turizmus minden bizonnyal az eddigi legjobb februárján van túl. A vendégek száma 8,5 százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor, a szállodák kihasználtsága - az amúgy nem túl népszerű hónapban - 50 százalék felett volt.

Továbbra is alacsony a magyar infláció

Gazdaság2018.04.10, 10:53

Magyarországon az infláció továbbra is alacsony, utoljára 5 éve volt három százalék felett a drágulás. Tavaly februárhoz képest csak 2 százalékos volt a pénzromlás, leginkább a szeszes italok és a dohányáruk ára nőtt. A tojás még mindig nagyon drága, azonban a használt autók és mobilok olcsóbbak lettek.

Felülmúlta a várakozásokat a magyar külkereskedelem

Gazdaság2018.04.09, 10:35

Minden várakozást felülmúlt a februári kiskereskedelmi adat. Az év második hónapjában is jobban nőtt az export az importnál. Az export 5 százalékkal emelkedett, 2018 erős év lehet külkereskedelmi szempontból.

Továbbra is jól teljesít a magyar ipar

Gazdaság2018.04.06, 10:33

A magyar ipari termelés februárban 4,1 százalékkal bővült. Ez a januári bővülést 0,5 százalékkal is meghaladja. Idén akár 7 százalék felett is bővülhet az ipar, ami a GDP növekedéséhez is jelentősen hozzájárulhat.

Továbbra is sokat vásárolnak a magyarok

Gazdaság2018.04.05, 09:29

A magyar kiskereskedelem nagyon jól kezdte az évet. Ugyan a kétéves rekordot jelentő januári adattól elmarad a februári növekedés, de a 6,5 százalékos bővülés is felülmúlja a várakozásokat. Egész évben hasonló ütemű emelkedésre lehet számítani.

A vártnál is alacsonyabb a magyar államháztartási hiány

Gazdaság2018.04.04, 10:09

A magyar államháztartási hiány hivatalos célja 2017-ben 2,4 százalék volt. Ezt az adatok sikerült még lejjebb szorítani, a GDP-arányos hiány mindössze 2 százalék volt tavaly.

KSH: 3,9 százalékkal nőttek az ipari termelői árak februárban

Gazdaság2018.03.29, 10:58

Az ipari termelői árak februárban 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a januári 3,3 százalékos emelkedés után – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Történelmi mélyponton a magyar munkanélküliség

Gazdaság2018.03.28, 10:43

A magyar foglalkoztatottság és munkanélküliség is tartja magát a rekord alacsony szinten. Nyáron olyan jó adatok jöhetnek, amelyre a nyolcvanas évek óta nem volt példa. Közel az unió által kitűzött foglalkoztatottsági cél is.

61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon

Gazdaság2018.03.20, 13:45

Több mint 5 éve, 61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, a tendencia vélhetően a követező hónapokban is folytatódik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva. A fizetések növekedési üteme meghaladta a várakozásokat.

Jól kezdte az évet a magyar turizmus

Gazdaság2018.03.20, 10:42

Nagy lendülettel indította az évet a magyar gazdaság, és ez alól a turizmus sem kivétel. Az idegenforgalom 10,4 százalékkal nőtt, leginkább a belföldi turizmus fejlődött, összesen 26,6 milliárd forint volt a szektor bevétele.

Ázsiában borozni, Sydney-ben cigizni nem érdemes

Gazdaság2018.03.19, 14:31

Magyarországon egy palack asztali bor ára átlagosan 570-610 forint között van. A világon a legdrágábban Tel-Avivban lehet bort venni, 12-13-szor annyiért, mint itthon. Cigiben Sydney áll a világranglista élén, egy magyar doboz árából ott körülbelül 4 szálra futná.

Robbantott a magyar építőipar

Gazdaság2018.03.14, 10:27

Kiugró eredménnyel kezdte az évet, a magyar építőipar, ugyanis rekordot döntött a növekedés üteme. A 43,2 százalékos emelkedés köszönhető annak is, hogy januárban enyhe volt az időjárás. Idén 10-20 százalék lehet az emelkedés.

Tovább lassult a magyar infláció

Gazdaság2018.03.08, 10:27

A magyar infláció februárban az elemezői várakozásokat alulmúlva 2 százalék alatt maradt. Az összes termékkörben lassult a drágulás, az egészet tekintve 2,5 százalékos árromlás várható.

Jól kezdte az évet a magyar ipari termelés

Gazdaság2018.03.07, 10:11

A magyar ipari termelés jól nyitotta az évet, az elemzői várakozásokat is felülmúlta a januári adat. A termelés 6,9 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, átlagon felül teljesített több szektor is. 2018-ban a 7,5 százalékos bővülés sem elképzelhetetlen.

Szépen húzott a magyar gazdaság 2017-ben

Gazdaság2018.03.06, 10:44

A magyar gazdaság teljesítménye 2017 utolsó negyedévében olyan szintre emelkedett, amire nem volt példa 13 éve. A korrigált adatok szerint a magyar GDP tavaly 4,2 százalékkal nőtt, a gazdaságot az építőipar és a fogyasztás pörgette leginkább.

Kilőtt a magyar kiskereskedelem

Gazdaság2018.03.05, 10:14

Nagyon jól kezdte a magyar kiskereskedelem az évet, ugyanis két éve nem látott növekedési ütem volt tapasztalható az idei év első hónapjában. Elemzők szerint a januári adat minden várakozást felül múlt.

Történelmi növekedés a magyar beruházásoknál

Gazdaság2018.02.28, 09:48

Rekordütemben nőttek a beruházások 2017-ben a KSH közlése szerint. A kiemelkedő számok a gyengébb 2016-os évnek és a felpörgő építőipari beruházásoknak köszönhetőek.

Rekord alacsony a munkanélküliek száma

Gazdaság2018.02.27, 10:05

A magyar munkanélküliség továbbra is rekord alacsony szinten van. Az elmúlt három hónapban 35 ezren dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.

Óriásit ugrott a lakásépítések száma tavaly

Gazdaság2018.02.23, 09:50

Tavaly több mint 14 ezer lakás épült Magyarországon, ami óriási emelkedés a 2016-os évhez képest, amikor 10 ezer volt ez a szám. Ráadásul ez úgy történt, hogy Budapesten csökkenést mértek, de idén a kiadott engedélyeknek számából arra lehet következtetni, hogy még jobb év következik.

Nagyot ugrott a magyarok fizetése 2017-ben

Gazdaság2018.02.20, 10:18

A magyar fizetések átlagosan 12,9 százalékkal nőttek a tavalyi évben. Ráadásul az infláció alacsony volt, így az emelkedés reálértékben is magas volt. Családi adókedvezménnyel még ennél is magasabbak a számok, decemberben már 225 800 forintos volt az átlag nettó fizetés.

2017-ben a magyar gazdaság egy magasabb növekedési pályára állt

Gazdaság2018.02.14, 15:13

Tavaly a magyar gazdaság magasabb növekedési pályára állt, ami a kormány és a szociális partnerek által 2016-ban aláírt járulékcsökkentéssel egybekötött bérmegállapodásnak köszönhető – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Kiváló évet zárt a magyar gazdaság 2017-ben

Gazdaság2018.02.14, 13:09

A magyar gazdaság teljesítménye 2017 utolsó negyedévében olyan szintre emelkedett, amire nem volt példa 13 éve. Összességében is remekül teljesített a magyar gazdaság 2017-ben, melyet leginkább az építőipar és a kereskedelem pörgetett. 2018 hasonlóan erős év lehet.

Nem változott az infláció januárban

Gazdaság2018.02.13, 10:17

A fogyasztói árindex 2018 januárjában 2,1 százalékkal emelkedett. Több dolog többe kerül tavalyhoz képest, leginkább a tojás, a szeszes italok és a dohányáru. Azonban az áfacsökkentés miatt olcsóbb lett az internet és a halhús is, viszont a vendéglátás a kedvezmények ellenére is drágult.

Brutális évet zárt a magyar építőipar 2017-ben

Gazdaság2018.02.12, 09:55

A magyar építőipar tavaly összesen 29,6 százalékkal bővült. Rengeteg az új szerződés, amelyek leginkább a gyorsforgalmi utaknak és vasútfelújításoknak köszönhető. A növekedés folytatódhat, de a kapacitáshiány hátráltatja a szektort.

Jó évet zárt a magyar ipar

Gazdaság2018.02.07, 10:23

Decemberben ugyan kissé csökkent a magyar ipari termelés, de ez csak annak köszönhető, hogy kevesebb volt a munkanap ebben a hónapban, mint egy évvel korábban. Összességében jó évet zárt a magyar ipar, amely 4,8 százalékkal bővült 2017-ben. 2018 még komolyabb növekedést hozhat.

Rekordszinten a magyar foglalkoztatás

Gazdaság2018.01.30, 10:52

A magyar munkaerőpiacról tett közzé adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. 2017 ebből a szempontból egyértelműen sikertörténetnek számít, hiszen rekordszinten van a magyar foglalkoztatottság, és a munkanélküliség is csak 3,8 százalékos.

Az ingatlanszakmában nőttek leginkább a fizetések

Gazdaság2018.01.19, 11:30

Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlag bruttó 323 000 forintot kerestek. Bár az ingatlanszakmában emelkedtek leginkább a fizetések, a legtöbbet a pénzügyi, biztosítási üzletágban dolgozók viszik haza.

Másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma Magyarországon

Itthon2018.01.17, 04:30

Hét év alatt csaknem a másfélszeresére, 35 500-ról 51 800-ra nőtt a házasságkötések évenkénti száma Magyarországon. Ennyi idő alatt ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháború utáni években, 1945 és 1950 között történt, amikor a világégés alatt elmaradó esküvőket pótolták be a párok.

Novemberben is jól teljesített a turizmus

Gazdaság2018.01.16, 09:56

A KSH adataiból kiderül, hogy novemberben 7,1 százalékkal nőtt az idegenforgalom a tavalyi évhez képest. Ez a legjobb adat június óta, a szállodák kihasználtsága 60 százalék felett volt.

Továbbra is kiemelkedően teljesít az építőipar

Gazdaság2018.01.15, 10:39

Továbbra is jól teljesít a magyar építőipar, ugyanis novemberben az emelkedés mértéke több mint 30 százalékos volt. A szektor emelkedése 2018-ban is folytatódhat, hiszen a megkötött szerződések száma is jelentősen bővült.

Kiderült mekkora volt tavaly a magyar infláció

Gazdaság2018.01.12, 11:00

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2017 decemberére vonatkozó inflációs adatokat. Mivel ezzel teljessé vált a tavalyi adatsor, így kiderült az is, hogy mekkora volt az átlagos drágulás tavaly Magyarországon.

Novemberben is jobban nőtt az import az exportnál

Gazdaság2018.01.09, 10:41

A KSH adatai alapján továbbra jobban gyorsul az import mértéke, mint az exporté. 79 millió euróval csökkent a kereskedelmi többlet.

Egyre többet vásárolnak a magyarok

Gazdaság2018.01.08, 10:22

2017 novemberében továbbra is 6 százalék volt az emelkedés a kiskereskedelmi forgalomban. Ez a várakozásoknál jóval gyorsabb emelkedés, amelyet vélhetően a reálbér és a fogyasztói bizalom növekedése okozhat.

Továbbra is jól teljesít a magyar ipar

Gazdaság2018.01.08, 09:49

Továbbra is jól teljesít a magyar ipar, a szektor termelése tavaly novemberben 3,4 százalékkal nőtt.

Novemberben is nőttek az ipari termelői árak

Gazdaság2018.01.05, 10:13

A Központi Statisztikai Hivatal szerint tavaly novemberben 4,5 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak. A legnagyobb drágulás az energiaiparban volt.

Történelmi mélységben a munkanélküliség Magyarországon

Gazdaság2018.01.04, 12:31

Egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, a nem dolgozók aránya soha nem látott mélységben. A 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság.

Óriásit ugrottak a magyar keresetek

Gazdaság2017.12.20, 10:44

Folyamatosan emelkednek a magyar bérek, októberben már 12,8 százalékos volt az emelkedés a tavalyi év ugyanezen hónapjához képest. A nettó átlagfizetés 196 700 forint volt.

Októberben gyorsult az építőipari termelés növekedése

Gazdaság2017.12.15, 09:55

Októberben az építőipari termelés 38,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist a szeptemberi 23,8 százalékos emelkedés után. Az épületek építésének volumene 27,3, az egyéb építményeké 51,7 százalékkal nőtt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: Októberben 7,6 százalékkal nőtt az ipari termelés

Gazdaság2017.12.13, 10:59

Októberben az ipari termelés volumene 7,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőtt a kibocsátás. Az év első tíz hónapjában a termelés 5,4 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben

Gazdaság2017.12.11, 10:03

A tavalyi év kiemelkedő volt a magyar mezőgazdaságban. Az erős 2016-ot nem sikerült megismételni, a növényi termelés és az állattenyésztés teljesítménye is elmaradt a tavalyi évhez képest.

Rengeteg új lakóingatlanra kértek idén építési engedélyt

Gazdaság2017.12.11, 10:36

Csaknem kétszer több családi ház egyszerű bejelentését tették meg az idén, mint amennyien két éve engedélyt kaptak ilyen építkezéshez – írja a Magyar Idők a Miniszterelnökség információi alapján. Az egyszerű bejelentéssel érezhetően és nagyságrendileg megugrott az építési kedv idén hazánkban.

Kicsit nőtt az infláció

Gazdaság2017.12.08, 10:54

Az infláció novemberben 2,5 százalékos volt, több dolog is jelentősen drágult az elmúlt időszakban. Leginkább a tojás és a tejtermékek ára emelkedett.

KSH: Októberben nagyot lendült az import

Gazdaság2017.12.08, 10:47

Októberben az export euróban számított értéke 11,8, az importé 17,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a szeptemberi 5,6, illetve 6,7 százalék után. A külkereskedelmi többlet 522 millió euró volt, 275 millió euróval csökkent a tavaly októberivel összevetve – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nőtt az ipari termelés októberben

Gazdaság2017.12.06, 10:52

Május óta nem volt akkora a növekedés az iparban, mint októberben. A bővülés 7,6 százalékos volt. Az adat felülmúlta az elemzői várakozásokat, jövőre még nagyobb emelkedés jöhet.

Egyre többet vásárolnak a magyarok

Gazdaság2017.12.05, 10:27

A magyarok reálbérének növekedésének előnyös hatása, hogy a kiskereskedelmi forgalom jól teljesít, éves szinten akár 4,5 százalék feletti is lehet. A legjobban a nem élelmiszer jellegű termékek forgalma pörgött fel októberben.

Mérséklődött a szegénység és kirekesztődés kockázata Magyarországon

Gazdaság2017.12.01, 14:46

A teljes lakosság 25,6 százalékát érinti a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata, 0,7 százalékponttal kevesebbet, mint egy éve – mondta pénteken Janák Katalin, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője A háztartások életszínvonala, 2016 című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón.

Emelkedtek az ipari termelői árak

Gazdaság2017.11.30, 10:59

Októberben gyorsultak a magyar termelői árak, 4,5 százalékos volt az emelkedés. Ekkora növekedés nem volt az elmúlt egy évben, a legnagyobb drágulás a vegyiparban volt.

41 ezerrel többen dolgoztak, mint tavaly

Gazdaság2017.11.29, 10:37

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

18,3 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben

Gazdaság2017.11.28, 11:02

Az idei harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Varga Mihály: A tervek szerint csökkent az államadósság

Gazdaság2017.11.22, 14:27

A hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések nem befolyásolták az államháztartás helyzetét, a kiadások a terveknek megfelelően alakulnak, a 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán marad – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán szerdán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

KSH: Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek a keresetek

Gazdaság2017.11.22, 11:22

Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel negyedik hónapja haladja meg a 13 százalékot az átlagkeresetek éves emelkedési üteme.

Jó hír, gyorsul a magyar gazdaság növekedése

Gazdaság2017.11.14, 10:11

A magyar gazdaság az elemzői várakozásoknak megfelelően emelkedett a harmadik negyedévben. A KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság visszafogta a növekedést.

Nagyon jó hónapja volt az építőiparnak

Gazdaság2017.11.13, 09:43

Szeptemberben is jó hónapot zárt a magyar építőipar, ugyanis ekkor 23,8 százalékkal emelkedett az építőipari termelés. Az új szerződések értéke 130 százalékkal emelkedett.

Tovább növekszik a magyar turizmus

Gazdaság2017.11.10, 10:23

A magyar turizmus továbbra is növekedő pályán van, mind a belföldi, mind a külföldi vendégek egyre többet pihennek Magyarországon. Ez meglátszik a bevételeken és a szállodai szobák kihasználtságán is.

Tovább lassult a magyar infláció

Gazdaság2017.11.09, 09:57

A KSH gyorstájékoztatója szerint az októberi infláció 2,2 százalékos volt, ha az előző év októberéhez viszonyítunk. Leginkább a szeszesitalok és dohányáruk drágultak.

Továbbra is jól teljesít a magyar ipari termelés

Gazdaság2017.11.08, 10:30

A magyar ipari termelése a legnagyobb emelkedést produkálta március óta, ha a munkanapokkal súlyozott adatokat nézzük. A vagyipar mentette meg a szektort, ugyanis az autógyártás minimálisan visszaesett.

KSH: Szeptemberben 5,5 százalékkal nőtt az export

Gazdaság2017.11.08, 10:24

Szeptemberben az export euróban számított értéke 5,5, az importé 6,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyre többet vásárolnak a magyarok

Gazdaság2017.11.07, 10:39

Egyre többet vásárolnak a magyarok, hiszen a KSH közlése szerint 5,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom. Ennél az elmúlt egy évben csak egyszer, idén májusban volt magasabb az emelkedés.

Még tovább csökkent a munkanélküliek száma

Gazdaság2017.10.26, 10:55

A júliusi és szeptemberi adatok alapján 38 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, és ugyanebben az időszakban 60 ezerrel többen kezdtek el dolgozni, mint egy évvel korábban.

1956: A forradalomban meghalt áldozatok fele még 30 éves sem volt

Tudomány2017.10.22, 17:35

Az államszocializmus idején több olyan jelentés született, amihez csak a tisztségviselők meghatározott köre férhetett hozzá, ám e minősített iratok titkosítását a rendszerváltás után azonnal feloldották. A rendszerváltás után, 1990-ben hivatalba lépő elnök, Vukovich György egyik legelső intézkedése volt az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól készített dokumentum titkosításának feloldása, ami így még ugyanebben az évben hozzáférhetővé vált. Az eredeti dokumentumokat ma a KSH Könyvtár olvasótermében bárki megtekintheti – tudatta a Központi Statisztikai Hivatal közleményében.

Óriásit nőttek a magyar fizetések egy év alatt

Gazdaság2017.10.19, 11:02

Tovább növekszik a magyar emberek keresete, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből. Augusztusban 13,2 százalékkal voltak magasabbak a fizetések, mint egy éve. Mivel az infláció alacsony, így a reálkeresetek is tíz százalék felett nőttek.

Nyolcéves csúcson a magyar építőipar

Gazdaság2017.10.17, 11:06

Kiemelkedő hónapon van túl a magyar építőipar, augusztusban 36,8 százalékkal emelkedett a szektor termelése. A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint 2010 óta több mint 20 százalékkal nőtt a hazai építőipar termelése.

KSH: emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Gazdaság2017.10.12, 10:14

Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak augusztus hónapban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növényi termékek ára először emelkedett az elmúlt egy évben, az élőállatok és állati termékek áremelkedése pedig tovább lassult.

Lassult az infláció szeptemberben

Gazdaság2017.10.10, 09:58

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette az augusztusi inflációról szóló adatokat. Ebből az derül ki, hogy szeptemberben ugyan minimálisan, de lassult a fogyasztói árak növekedése, illetve alig volt érzékelhető drágulás augusztushoz képest.

440 millió euró volt a magyar külkereskedelmi többlet

Gazdaság2017.10.09, 10:22

Augusztusban is jobban teljesített az import az exportnál. Bár augusztusban jelentősen nőtt a többlet, az még így is jelentősen elmarad a tavalyi anyagnál. A kivitel 79 százaléka az Európai Unió tagállamaiba ment.

Nagyon jól teljesít a magyar ipar

Gazdaság2017.10.06, 10:31

A magyar ipari termelés magára talált augusztusban, ami annak köszönhető, hogy az autógyárak ismét teljes kapacitással üzemeltek. A bővülés felülmúlta az elemzői várakozásokat, a lendület Varga Mihály szerint kitarthat egész évben.

Egyre többet vásárolnak a magyarok

Gazdaság2017.10.04, 10:07

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint, augusztusban folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedése.

KSH: júliusban is gyorsabban nőtt az import az exportnál

Gazdaság2017.10.02, 11:53

Júliusban az export euróban számolt értéke 5,0, az importé 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kiviteli többlet 348 millió euró volt, 410 millió euróval kisebb a tavaly júliusinál - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Nőttek az ipari termelői árak

Gazdaság2017.09.29, 11:19

A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) közleménye szerint augusztusban 2,4 százalékkal nőttek az ipari termelői árak az előző év azonos időszakához képest.

Óriási többlet, jól áll az államkassza

Gazdaság2017.09.29, 10:56

A kormányzati szektor egyenlege a második negyedévben is pozitív volt, mértéke a GDP 1,5 százalékával volt azonos. A kormány az év végére 2,4 százalékos hiányt célzott meg, ehhez képest rendkívül jól áll az államkassza.

Egyre többet vásárolnak a magyarok

Gazdaság2017.09.22, 10:11

Továbbra is jól teljesít a kiskereskedelem, 4,2 százalékos volt a növekedés a szektorban júliusban. Az online kereskedelem továbbra is kiemelkedő.

Tovább nőttek a magyar fizetések

Gazdaság2017.09.20, 10:31

Júliusban tovább emelkedtek a magyar bérek, ezúttal 13,1 százalékos volt a növekedés. Jó hír, hogy az alacsony infláció miatt az egyre több fizetést tényleg a családoknál marad. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter további növekedésre számít.

Továbbra is jól teljesít az építőipar

Gazdaság2017.09.15, 10:17

Júliusban az építőipari termelés volumene 22,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Az épületek építése 15,1, az egyéb építményeké 32,4 százalékkal emelkedett. A termelés éves növekedési üteme némileg lassult a júniusi 27,2, és a májusi 35,4 százalék után.

Júliusban 3 százalékkal nőttek a mezőgazdasági felvásárlási árak

Gazdaság2017.09.14, 10:58

Júliusban a növényi termékek ára 1,4 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek ára 10,6 százalékkal nőtt, így a mezőgazdasági termelői árak 3,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csekély mértékben emelkedtek augusztusban a fogyasztói árak

Gazdaság2017.09.08, 11:26

Átlagosan 2,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak idén augusztusban mint 1 évvel korábban - jelentette pénteken a KSH. A dohányáruk, szeszes italok, élelmiszerek és az üzemanyagok drágultak. Az idei év júliusához képest alig volt érzékelhető az árak változása.

KSH: 4,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2017.09.05, 09:24

Júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyre több a beruházás Magyarországon

Gazdaság2017.08.31, 10:56

Gyorsuló ütemben növekednek a beruházások, az első negyedéves 25 százalékos bővülést is felülmúlta a második negyedév. Leginkább a kerékpárút- és autópálya-építéseknek köszönhető a jó eredmény.

Indul a tanév, így szerezhet pénzt egy szülő a munkaadójától

Gazdaság2017.08.30, 12:58

A jövő héten kezdődő tanév miatt már nem lehet tovább halogatni az iskolakezdési bevásárlást. Fontos azonban tudni, hogyha a munkáltató lehetővé teszi, akár iskolakezdési támogatás utalvánnyal is lehet fizetni.

Történelmi csúcson a magyar foglalkoztatottság

Gazdaság2017.08.30, 11:03

Kedvező adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a magyar foglalkoztatottságról. Ebből az derül ki, hogy történelmi csúcson van a munkavállalók száma, míg a munkanélküliség úgy csökkent 4,2 százalékra, hogy egyre kevesebb a közmunkás.