KSH

címke rss

Durva élelmiszer-drágulás Magyarországon

Gazdaság2009.06.11, 16:44

A várt 3 százaléknál jóval magasabb, 3,8 százalékos volt a májusi éves áremelkedési ütem Magyarországon - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek havi szinten csaknem 5 százalékkal lettek drágábbak, ami tíz éve nem látott drágulási szintet jelent. Az elemzők szerint az év második felében akár 8 százalék fölé is emelkedhet a drágulás üteme, a jegybank pedig nehéz helyzetbe kerülhet.

Százezres visszaesés a mobilelőfizetésekben

Archívum2009.06.10, 10:39

Több mint 100 ezerrel csökkent 2009 első negyedévére a hazai mobiltelefon-előfizetések száma. Az összes beszélgetés időtartamának 73 százaléka így is mobiltelefonokról indított hívásokból származott. Folytatódott az internetpiac lassú bővülése: kevesebb ugyan a szolgáltató, az előfizető azonban több.

Javult a kereskedelmi mérleg áprilisban

Archívum2009.06.09, 09:14

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 2009. áprilisban a kivitel értéke 1381 milliárd forintot (4661 millió eurót), a behozatalé 1256 milliárd forintot (4231 millió eurót) ért el, ami a mérleg javulását mutatja.

Több mint 6 százalékkal csökkent a GDP

Gazdaság2009.06.09, 16:11

A várakozásoknál kicsit jobban, 6 százalék fölötti mértékben zsugorodott a magyar gazdaság teljesítménye az idei év első három hónapjában, 2008 első negyedévéhez viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a gazdasági teljesítmény 2,5 százalékkal csökkent. A legkisebb esést a szolgáltatások produkálták.

Jön a válság neheze, Simor hazahozza a vagyonát - válsághíradó

Archívum2009.06.08, 23:53

Most jöhet a válság neheze, Soros György mérsékelten optimista, a vártnál kisebb többlettel zárt a központi kormányzat, tízezrek lakását drágíthatja az áfatörvény-módosítás, estek a tőzsdék kedden. Simor András hazahozza a vagyonát, ismét kitolódott a Chrysler és a Fiat megegyezése - válsághíradó.

Mélyebb gödörben a magyar ipar

Gazdaság2009.06.05, 10:37

A magyar ipar kiábrándító helyzetét mutatja az KSH pénteki jelentése, amely szerint áprilisban az ágazat teljesítménye éves szinten 27,1 százalékkal esett vissza.

Kétszázmilliárdos többlet a külkermérlegben

Gazdaság2009.06.04, 11:59

A vártnál nagyobb mértékben javult a magyar külkereskedelmi mérleg 2009 első három hónapjában. Az export és az import is 25 százalék feletti mértékben csökkent, jelentősen visszaesett az energiahordozók behozatala.

Rendkívüli visszaesés a hazai beruházásoknál

Gazdaság2009.05.29, 21:45

A hazai beruházások 2009 első negyedévében 7,7 százalékkal estek vissza - közölte a KSH. 2002 óta nem volt ilyen rossz beruházási statisztika. Az [origo] által megkérdezett szakértő azonban nem tartja vészesnek a mostani számokat, hiszen voltak olyan félelmek, hogy 20 százalékos zuhanás jön. A legnagyobb növekedés az információ-kommunikáció területén volt: 23 százalékkal bővültek az itteni beruházások, ebben azonban az is közrejátszott, hogy a távközlés ebbe a kategóriába került át.

Egyre többen állás nélkül Magyarországon

Állás 20112009.05.28, 13:58

Az első negyedéves 9,7 százalékról 9,9 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint egyetlen év alatt 88 ezerrel nőtt az állástalanok száma, jelenleg 412 ezren vannak munka nélkül.

Turizmus: most már tényleg jöhetnek a kínaiak

[origo] utazás2009.05.26, 15:21

A Magyarországra látogató kínaiak száma 2005 januártól novemberig tartó időszakában 29 ezer volt, ami az előző év azonos időszakához képest 57,1 százalékos növekedést jelent - idézte a KSH adatait a Magyar Turizmus Rt. piacelemzése, amelyet kedden délelőtt ismertettek a Sofitel Budapestben rendezett nagyszabású szakmai értekezleten és az azt követő workshop-on.