krimi

címke rss

Több milliós akkumulátort találtak a Budapesten ellopott kocsiban, de mivel nem tudták mi az, kidobták

Itthon2023.03.23, 14:24

Egy VI. kerületi étterem elől lopták el egy ételfutár autóját kedden késő este. A tolvajoknak nem volt nehéz dolga, a futár a kocsiban hagyta a slusszkulcsot. A hátsó ülésen ráadásul harminc elektromos rollerhez való akkumulátor volt, összesen hárommillió forint értékben.

Az FBI ügynökei fogták el a veszélyes magyar bűnözőt New York-ban

Itthon2023.03.23, 14:16

Az FBI-jal együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban. A társát már korábban elkapták, Magyarországon. Több millió forintot, és méregdrága luxusórákat raboltak el egy miskolci férfitól. Baseballütővel fenyegették, és bezárták őt.

Elhagyta szerelme, egy rendőrnő, ezért robbantással fenyegette a kapitányságot, ahol a nő dolgozik

Itthon2023.03.23, 12:39

Egy budapesti férfi nem tudta elviselni, hogy az élettársa szakított vele, ezért robbantással fenyegette meg az a rendőrkapitányságot, ahol a nő dolgozott. A bíróság most elítélte a férfit.

Kalapáccsal ütötte és gyorskötözővel fojtotta meg a nyugdíjas tanárnőt egy férfi Polgárdiban

Itthon2023.03.23, 11:35

Egy férfi brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a szomszédját Polgárdiban. Azután végzett az asszonnyal, hogy az megkérte, cserélje ki a gázpalackot. Megrázó részletek derültek ki a kegyetlen gyilkosságról.

Embertelen körülmények között csempészett 31 migránst egy olasz férfi

Itthon2023.03.22, 16:32

Az olasz férfi összesen 51 migránst akart a déli határról Nyugat-Európába csempészni egy teherautóval. A második fuvarban 31 migránst vitt, akik közül többen is rosszul lettek az embertelen körülmények miatt.

Az élettársát majd az egyik ismerősét is megkéselte egy tatabányai nő

Itthon2023.03.22, 16:30

A bíróság elítélte azt a tatabányai nőt, aki előbb az élettársát késelte meg, majd két hónappal később az egyik ismerősét is.

Nincs bűntudata az anyának, aki halálra éheztette a kislányát

Nagyvilág2023.03.23, 07:36

Tavaly helyezték feltételes szabadlábra azt a skót anyát, aki annyira elhanyagolta a kislányát, hogy a pici belehalt az alultápláltságba. Az anya a tárgyalás során sem mutatott bűnbánatot, és most, nem sokkal a szabadulása után sem sajnálja a történteket – írja a The Sun.

Előzés közben ütközött tartálykocsinak egy autó, egy ember meghalt

Itthon2023.03.22, 16:12

A 47-es főúton haladt egy autó, amikor az előzni tilos tábla ellenére előzni kezdett két autót és egy tartálykocsit. Közben a tartálykocsi sofőrje balra le akart kanyarodni, de nem nézett a visszapillantóba, hogy előzi-e valaki. Az autó és a tartálykocsi összeütközött, egy ember meghalt a balesetben.

Kocsma előtt késelte meg ismerősét egy galamboki férfi

Itthon2023.03.22, 15:30

Egy galamboki kocsmában összeveszett egymással egy férfi és az ismerőse. Mindkettejüket kiküldték a kocsmából, majd hazafelé összeverekedtek és a férfi megkéselte az ismerősét.

Lopott gázolajat és gabonát árultak a sofőrök egy fülöpházi testvérpárnak

Itthon2023.03.22, 15:28

Két fülöpházi férfi több sofőrrel egyeztetve többször is találkoztak egy pakolóban, ahol áron alul vettek tőlük különböző gabonákat és gázolajat. A sofőrök a szállítmányaikban lopták, aztán adták el az egyes árukat.

Megtudtuk, mennyit veszített Molnár Anikó, akinek ellopták meztelen képeit

Itthon2023.03.22, 14:55

A múlt héten hivatalos szakaszba lépett Molnár Anikó ügye, akinek több képét ellopták, amelyeken meztelenkedik. Az erotikus modell az Origónak elmondta, hogy a NAV átvette a feljelentést és elindította a nyomozást. Molnár Anikó azt is elmondta, hogy több feljelentést is tervez, mert nem csak az OnlyFansre feltöltött képeivel éltek vissza.

Bánatában milliós kárt okozott a berettyóújfalui férfi volt barátnőjének és annak új szerelmének

Itthon2023.03.22, 12:49

Berettyóújfaluban két autót maró anyaggal leöntöttek és a kerekeiket is kiszúrták. Több százezer forint volt a kár. Mindez féltékenység miatt.

Ezt hagyta maga után a hegyeshalmi ámokfutó - fotók

Itthon2023.03.22, 12:30

Hegyeshalomban néhány óra alatt több százezer forintos kárt okozott egy férfit néhány napja. Nyolc különböző helyen kezdett ámokfutásba. Többek között egy autó minden üvegét kiverte.

Olyan erővel harapta meg az őt megbilincselő rendőrt, hogy annak eltört az ujja

Itthon2023.03.22, 11:51

A vádirat szerint egy fiatal férfi részegen ment egy Hajdú-Bihar vármegyei bankba. Miután végzett, beült az autójába, mindezt a rendőrök előtt, mivel a helyiek riasztották őket, mert látták, hogy amikor autóval megérkezett a bankba, kiszállni is alig tudott.

Veled fogom a kollégádat agyonverni - üvöltötte a lopás után

Itthon2023.03.22, 11:26

Egy férfit a halőrök ellenőrizni akartak a Tassi-zsilipnél, karácsony előtt egy héttel. Nem véletlen, információjuk volt arról, hogy a férfi halat szokott lopni. Akkor is egy halakkal teli nejlonzacskó volt a kezében, amikor odaléptek hozzá.

Nem békült ki a barátnője a borsodi fiúval, ezért addig ütötte, amíg már mozdulni sem bírt

Itthon2023.03.22, 11:01

Hónapokon keresztül verte a barátnőjét egy borsodi fiú. Amikor a lány már nem bírta tovább, és elhagyta, megkereste, és brutálisan összeverte. Majd két nappal később ugyanezt tette. Akkor már annyira kegyetlen volt a verés, hogy a nő fel sem bírt állni. Nem véletlen, többek között eltört a bordája.

Horrorfilmbe illő kivégezés - egy 12 éves kislányt körömreszelővel gyilkolt meg két másik gyerek

Nagyvilág2023.03.22, 06:50

Megúszhatja a börtönt az a két lány, akik meggyilkolták 12 éves iskolatársukat. Egy elhagyott vasúti alagúton keresztül csalták ki az erdőbe, majd 32-szer szurkálták meg egy körömreszelő éles végével, aztán egész egyszerűen ott hagyták a Németországban található Freudenberg városhoz közeli erdőben. A gyilkosok azért úszhatják meg a börtönt, mert mindketten 14 év alattiak - írja a The Sun.

Három férfi esett egymásnak egy tatabányai benzinkúton - videó

Itthon2023.03.21, 16:39

Megunta két férfi hangoskodását a benzinkúton egy harmadik, ezért közbelépett, aminek verekedés lett a vége. Az egyik férfi betörte a másik orrát, mira az bosszúból többször fejbe verte, a harmadik pedig szintén beszállt a verekedésbe, közben pedig nekiment az áruvédelmi kapunak, ami összetört. Súlyos testi sértés, és garázdaság miatt kell felelniük.

Parkoló autókat fosztott ki, és gyerekeknek árult drogot egy nógrádi férfi

Itthon2023.03.21, 16:14

Néhány nap alatt többmilliós kárt okozott egy 34 éves nógrádi férfi azzal, hogy társaival együtt autókat tört fel, majd ellopra a bennük lévő értékeket, többek között drága parfümöket, lőfegyvert, pénzt és egyéb tárgyakat is. A férfi ezen kívül új pszichoaktív anyaggal dílerkedett, melyből fiataloknak is adott el. A balassagyarmati bíróság elrendelte a letartóztatását.

Szexet ígért a fiatal lány a Keleti pályaudvarnál, aztán kirabolták az idős férfit

Itthon2023.03.21, 15:43

Egy nő odament egy idős férfihoz a VII. kerületben, azzal, hogy szívesen lefeküdne vele pénzért. Együtt mentek el egy közeli automatához, ahol már várták őket a nő társai, akik a levett pénzt, és a hitelkártyát elvették a férfitól.

Migránsok terjesztették a drogot egy belvárosi szórakozóhelyen és környékén - videó

Itthon2023.03.21, 15:06

Kokainnal és marihuánával kereskedett 2020 nyarán négy nigériai, és egy magyar-horvát származású férfi egy budapesti bárban, és annak környékén. A szórakozóhelyet az egyik nigériai férfi üzemeltette, és a drogok nagy részét ott, illetve a büntársai által bérelt lakásban tárolták. Néhány hónap alatt milliókra tettek szert az illegális üzlettel. A dílerek évekre rács mögé kerülhetnek, a négy nigériai férfit az országból is kitilthatják.

Megrázó fordulat az eltűnt villanyszerelő ügyében – szertefoszlott minden remény

Itthon2023.03.21, 13:14

Burgenlandban, egy kavicsbánya közelében emberi csontokat és egy emberi koponyát találtak önkéntesek, akik tavasz elején az árokpartokat takarították. A Blikk a Kronen Zeitungra hivatkozva azt írja, a 2017-ben nyomtalanul eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán családjának jogi képviselője szerint nagy eséllyel a férfi maradványait találták meg.

Átkutatta ismerőse házát, majd a lopott fejszével támadt rá, miután az tetten érte

Itthon2023.03.21, 12:17

Besurrant ismerőse házába, majd amit talált, magával vitt egy hajdúböszörményi férfi, amikor pedig ismerőse tetten érte, és visszakövetelte az értékeit, megrugdosta, és a tőle lopott fejszével verte fejbe. A férfit korábban már többször is büntették, ez alkalommal pedig hosszú évekre fegyházba kerülhet.

Bolti lopás miatt kapták el, aztán kiderült, a bíróság nagyon keresi

Itthon2023.03.21, 12:02

Egy bajai üzletből hívták az eladók a rendőröket vasárnap reggel azzal, hogy elfogtak egy tolvajt, aki 2 liter bort és egy 0,2 dl-es vodkával akart fizetés nélkül távozni. A nőt el sem engedték, amíg a rendőrök ki nem értek. Ekkor derült ki, hogy a bíróság nagyon keresi a nőt.

Előbb kábítószert tett a váci rendőr autójára, aztán kiszúrta a kerekeit

Itthon2023.03.21, 11:06

Az otthona közelében lévő parkolóban hagyta autóját egy váci rendőr néhány napja. Mikor visszatért a kocsihoz, látta, a kerekek laposak. Valaki mindegyiket kiszúrta. Egy, a közelben lakó autós ugyanígy járt.

Fél karját amputálni kellett a tázlári asszonynak, akire rátámadt egy megvadult kutya

Itthon2023.03.21, 10:49

Elszabadult egy nagytestű kutya Tázláron, miután gazdája elment otthonról, és nyitva felejtette a kaput. A kutya a kennelből egyenesen az utcára szökött, majd az első emberre rátámadt, aki az útjába került. A biciklis nő életveszélyesen megsérült, a kutya szó szerint széttépte a fél karját, melyet amputálni kellett. A kutya gazdája megúszhatja felfüggeszett fogházzal.

Fegyveres motorosok lőttek le egy 16 éves fiút Angliában

Nagyvilág2023.03.21, 08:53

Két motoros rálőtt egy másik motorosra a Szigetországban. A támadókat egyelőre keresik, de rendőrök igyekeztek megnyugtatni a közösséget, hogy fokozták a védelmet a helyszín közelében – írja a The Sun.

Elképesztő tévedés: 35 milliárd forintnyi aranyat raboltak el véletlenül egy bankból

Nagyvilág2023.03.20, 17:30

1983-ban történt a múlt század legnagyobb aranyrablása. Maguk a rablók sem számítottak arra, hogy mekkora zsákmányt találnak majd a széfben. A mesés kinccsel azonban több probléma is akadt, először is nagyon nehezen tudták készpénzre váltani, másodszor pedig idővel a rablás minden szereplőjének tragikusan ért véget az élete. Sokak szerint átok ült az aranyon. 

Tört-zúzott volt élettársa sárisápi lakásán egy férfi szilveszterkor

Itthon2023.03.20, 16:41

Egy 44 éves férfi december 31-én betört élettársa lakásába Sárisápon, mindent szétvert és összetört, ami a keze ügyébe került. 

Orron harapták egymást részeg férfiak egy kocsmában - videó

Itthon2023.03.20, 16:12

Részeg férfiak estek egymásnak egy Esztergomhoz közeli sörözőben tavaly nyáron. A vita addig fajult, hogy egyikük megharapta a másikd orrát, aztán egy széket vágott hozzá azután, hogy arcon ütötte.

Pisztollyal és késsel is rátámadt exe új párjára egy férfi Tatabányán

Itthon2023.03.20, 15:55

A letartóztatását javasolta az ügyészség annak a férfinak, aki néhány nappal ezelőtt Tatabányán az utcán sétált, amikor meglátta volt barátnőjét egy másik férfival és féltékenységében rátámadt riválisára.

Traktorral és rönkházakkal csapott be embereket egy somogyi férfi

Itthon2023.03.20, 15:32

Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy szökésben lévő, budapesti sorozatcsaló ellen, aki változatos módszerekkel verte át áldozatait.

Pár óra elteltével zuhant ki egy ház ablakából két testvér Szlovákiában

Nagyvilág2023.03.20, 13:14

Tragikus események sora rázta meg Pozsonyligetfalu egyik társasházának lakót. Két testvér egymás után pár órával zuhant ki ugyanazon ablakon, majd a lakásukban holtan találták az egyikük fiát - írja a Paraméter. 

Brutális támadás történt Angyalföldön, keresik a támadót - videó

Itthon2023.03.20, 11:52

A 13. kerületi rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak egy férfi ellen. Azt kérik, ha felismeri a felvételről, tegyen bejelentést!

Mellkason szúrta saját nagyapját egy somogyi fiatal

Itthon2023.03.20, 11:45

Elsőfokon egy év két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a kamaszt, aki két évvel ezelőtt részegen késsel rátámadt a nagyapjára. A mellkasán súlyosan megsebesítette az idős férfit.

Egyre több az online csaló

Itthon2023.03.20, 11:33

Megháromszorozódott az online támadásoknak a száma. A rendőrök sajtótájékoztatón beszéltek arról, hogy minden igyekezetük ellenére egyre többen esnek online csalók áldozatául, ezért megint fokozott óvatosságra intenek mindenkit és tanácsokat is adtak arra, hogyan ne legyünk áldozatok – írja a Ripost.

Mentálisan rossz állapotban lévő nyugdíjastól vette el minden vagyonát egy házaspár

Itthon2023.03.20, 11:22

Többrendbeli csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség az ellen a házaspár ellen, akik egy legyengült, idős férfi bizalmába férkőztek, rávették, hogy adja el az házait és aztán hiteleket, kölcsönöket vetettek fel vele.

Esernyővel ütötte le egyéjszakás szexpartnerét egy férfi Kaposváron

Itthon2023.03.20, 11:07

Rablás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki megfenyegette és egy esernyővel leütötte alkalmi partnerét, majd kirabolta.

6 éves kislányokat is megerőszakolt a pedofil sportorvos

Nagyvilág2023.03.19, 13:31

Évtizedeken keresztül molesztálta a fiatal tornászlányokat az Egyesült Államok Tornaszövetségének egykori orvosa. Larry Nassar áldozatai közül 265-en jelentkeztek a rendőrségen, akiket 1998 és 2015 között zaklatott, ám ennél jóval több, akár 500 áldozata is lehet. A legfiatalabb mindössze hatéves volt. Mivel a sportszövetség nem vette komolyan a fiatal lányok panaszait az orvos ellen, a lányok a mai napig úgy érzik, cserben hagyták őket. Nassart 2018-ban életfogytiglanra ítélték, a szervezet elnöke elnézést kért, aztán több százmilliós kártérítést fizettek ki az áldozatoknak, ám ez nem kárpótolja őket az elszenvedett traumákért.

Új krimisorozat a Dunán: CELLA – letöltendő élet

Tévé2023.03.18, 09:15

Vajon mi lenne, ha a falak mesélni tudnának? Ezzel a gondolattal játszik a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Cella - Letöltendő élet című, 8 külön epizódból álló sorozat alkotói csapata. A Megafilm Service izgalmakban és meghökkentő történetekben bővelkedő heti krimisorozatának első része március 20-án látható a Dunán olyan színészekkel, mint Jászberényi Gábor, Járó Zsuzsa, Réti Adrienn, Szamosi Zsófia, Rátóti Zoltán, Trokán Péter és Balázs Andrea.

Meglőtte, aztán majdnem halálra szurkálta ismerősét egy férfi Tatabányán

Itthon2023.03.17, 16:14

Letartóztatták azt a férfit, aki előbb meglőtte egy gázfegyverrel, aztán egy késsel megszúrta ismerősét. A bíróság szerint ha szabadon marad, megnehezítheti a bizonyítást, illetve befolyásolhatja, vagy akár meg is félemlítheti a tanúkat.

Kommandósok fogták el a négyfős bandát, akik súlyos károkat okoztak a MOL-nak

Itthon2023.03.17, 14:55

A rendőrök és a Terrorelhárítás kommandósai fogtak el egy bandát, akik kábeleket loptak a MOL-tól. Pont akkor csaptak le rájuk, amikor egy földkábelt vágtak el.

Lezuhant egy ember a Puskás Aréna faláról - videó

Itthon2023.03.17, 11:36

Előbb felmászott, aztán elkezdett ereszkedni egy férfi a Puskás stadion oldalsó tartó eleimről tegnap este. Szemmel láthatóan nem először csinált ilyet, legalábbis a mozdulati erről árulkodnak. Az egyik lépést azonban elszámolta, és magatehetlenül zuhant a földre.

Szabadon akarják engedni a pedofil rémet

Nagyvilág2023.03.16, 20:37

Akik kívülről nézték a Fritzl családot, azt gondolták, hogy milyen szomorú, hogy a szülők kislánya eltűnt és nem tudni róla semmit, bár idővel rejtélyes módon jelentek meg unokák a család ajtaja előtt. Egy ideig a rendőrök is kutattak a lány után, de nyomok hiányában feladták a keresését. Senki sem sejtette, még a lány anyja sem, hogy valójában milyen közel is volt hozzájuk Elizabeth, méghozzá a családi ház pincéjében, bezárva. Josef Fritzl 11 éves korában erőszakolta meg először a lányát. A rémálomnak végül egy orvosi vizsgálat vetett véget.

Bedrogozva vezetett a penészleki drogdíler

Itthon2023.03.16, 17:05

A nyírbátori rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves, penészleki férfit, aki Máriapócson bukott le bódultan vezés közben. Mint kiderült, nem csak fogyasztotta, de árulta is a szert.

Kamaszlányt keresnek a győri rendőrök

Itthon2023.03.16, 17:02

A győri rendőrök Lakatos Rebeka Rubina eltűnése ügyében nyomoznak.

Megvertek egy férfit egy nyíregyházi mosodában

Itthon2023.03.16, 17:00

A nyiregyházi rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak egy ismeretlen férfival szemben, aki egy nyíregyházi mosodában támadt egy másik férfira. Az esetről felvétel készült, melyet a rendőrök közzétettek.

Dílertanyát számoltak fel Borsodban - videó

Itthon2023.03.16, 16:59

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a Hernándkakiban élő testvérpárt, amely szervezetten, bűnszövetségben árult új pszichoaktív anyagot.

Fűnyíróval gázolta halálra saját kisfiát egy ausztrál férfi

Nagyvilág2023.03.16, 12:26

Meghalt egy hároméves gyerek Ausztráliában. Egy fűnyíró alá került, amelynek a pengéi szó szerint felnyársalták a kis testét - írja a Bors a DailyMail cikkére hívatkozva.

Villáskulccsal verte meg egy nő az anyja élettársát, mert lefeküdt a lányával

Itthon2023.03.16, 11:59

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az ellen a nő ellen, aki egy villáskulccsal verte meg az anyja élettársát, miután meglátta a lányával egy ágyban. 

Brutálisan támadás ért egy idős, Heves vármegyei házaspárt

Itthon2023.03.16, 11:57

Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség egy 21 éves férfi ellen, aki betört két idős ember otthonába, pénzt követelt tőlük, és amikor nem adtak neki, megverte őket.

Illegális kutyaviadalokat szervezett egy férfi Pest vármegyében

Itthon2023.03.16, 11:37

Örökre eltilthatják a kutyatartástól azt a Pest vármegyei férfit, aki más kutyákkal való harcra képezte ki alultáplált, elhanyagolt kutyáját, és ismerőseivel együtt rendszeresen szervezett illegális állatviadalokat.

Kamera rögzítette, hogy lopják el egy férfi pénzét az ATM-es csalók - videó

Itthon2023.03.16, 11:09

Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki társaival együtt 200 ezer forintot csalt ki egy külföldi férfitől, miután felajánlotta neki, hogy segít pénzt felvenni egy automatából. A férfi négy társát még keresik.

Kifosztotta belvárosi gondozottjait egy budapesti nő - videó

Itthon2023.03.14, 16:57

Egy 91 éves asszony és 65 éves, mozgássérült fia gondozását vállalta egy 54 éves, budapesti nő. Miután elnyerte a két beteg nyugdíjas bizalmát, megtudta róluk, hogy sok pénzük van, és ezt elmondta barátjának is. A férfi biztatni kezdte, hogy lopja el a pénzt, mire a nő több mint 300 ezeret el is vett tőlük több részletben.

Munkahelyéről tűnt el egy budapesti fiatal

Itthon2023.03.14, 16:52

A budatétényi rendőrök a 17 éves Korcsmáros Krisztián eltűnése ügyében nyomoznak.

Fejszével törte be öccse koponyáját egy soponyai férfi

Itthon2023.03.14, 16:11

A Fejér vármegyei rendőrök őrizetbe vették azt a 31 éves soponyai férfit, aki egy elfajult vita során fejszével dobta meg öccsét, ami emiatt koponyatöréssel került kórházba.

Megtámadtak egy férfit Kecskemét belvárosában

Itthon2023.03.14, 16:11

Sorozatrabló támadt rá egy hajléktalanra Kecskeméten. Miután az nem adott neki pénzt, követni kezdte, életveszélyesen megfenyegette, majd átkutatta a kabátzsebét, amelyből kivett 9500 forintot, aztán a karóráját is elvette. A támadót korábban többször büntették már meg rablás miatt.

Órákig kínozta párját egy férfi

Itthon2023.03.14, 16:02

Egy férfi hónapokon keresztül zaklatta, majd fél napon át bántotta és kínozta a párját, akit végül súlyosan sérülésekkel kezeltek. A nő azóta meghalt.

Életfogytiglant kaptak a komáromi gyilkosok

Itthon2023.03.14, 15:55

A Győri Ítélőtábla súlyosbította annak a két férfinak az ítéletét, akik kegyetlenül meggyilkolták a lakótársukat. Legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak, ha a bíró engedi nekik.

Eltűnt egy 13 éves kislány Komáromban

Itthon2023.03.14, 15:54

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 13 éves gyerek megtalálásában. Fényképete és személyleírást is közzétettek róla, hátha látja valahol, valaki.

Prostituált üzemeltetett bordélyházat Nyíregyházán - videó

Itthon2023.03.14, 15:53

Prostitúció elősegítése miatt indult eljárás egy 29 éves, nyíregyházi nő ellen, aki bordélyházat üzemeltetett. A Szabolcs- Szatmár-Bereg vármegyei és a nyíregyházi rendőrök azonban lebuktatták.

Rátámadt az élettársára egy férfi Tatabányán

Itthon2023.03.14, 15:37

Bántalmazás bejelentése után érkeztek a rendőrök egy tatabányai férfihoz, de amikor átkutatták, rájöttek, hogy nem csak a támadással gyanúsítható.

Súlyos baleset történt Gyulán

Itthon2023.03.14, 15:31

Most zárta le a rendőrség annak a balesetnek a vizsgálatát, amely tavaly ősszel történt Gyula külvárosában. A vétkes férfi nem is látta a másik autót, mert annyira figyelte a navigációt.

Több liternyi partidrogot találtak két embernél Erzsébetvárosban - videó

Itthon2023.03.14, 11:38

Több liternyi randidrog vagy gina néven ismert kábítószert foglaltak le az erzsébetvárosi rendőrök két férfitól, akiket őrizetbe is vettek. Mint kiderült, az interneten rendelték a drogot, mellyel nemcsak barátaikat látták el, de ők is fogyasztottak belőle.

Többszörösen körözött bűnözőt fogtak Enyingen

Itthon2023.03.14, 11:33

Hónapok óta bujkált  egy férfi, aki ellen nemzetközi és európai elfogatóparancsot is kiadtak kitartottság miatt. A székesfehérvári rendőrök néhány napja egy enyingi házban fogták el, ahonnan már vitték is a börtönbe.

Vak ismerősét fosztotta ki egy férfi Kecskeméten

Itthon2023.03.13, 16:14

A bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 30 éves, kecskeméti férfinak, aki ellopta vak ismerőse mobilját.

Részeg sofőr áldozata lett egy nyugdíjas Kecskeméten

Itthon2023.03.13, 16:10

Parkoló autónak ütközött, ls elsodort egy gyalogost egy részeg sofőr, azán elhajtott. Menekülés közben egy oszlopnak is nekiütközött, végül gyalog folytatta az útját, de a kecskeméti rendőrök lecsaptak rá.

Külföldieket lopott meg két férfi Budapest belvárosában - videó

Itthon2023.03.13, 15:53

Két férfit azzal vádolnak, hogy ellopta egy külföldi pénzét egy ATM-nél. A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a módszert gyakran alkalmazzák a tolvajok a belvárosban.

Dílerre és vevőjére csaptak le Pécsett - videó

Itthon2023.03.13, 15:35

A baranyai rendőrök március 9-én őrizetbe vettek egy pécsi férfit, aki az egész várost ellátta drogokkal. A férfi elfogása során az egyik vásárlót is kézre kerítették.

Elborult egy férfi agya, mert 20 másodperc alatt nem nyílt fel a sorompó

Itthon2023.03.13, 14:37

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki megrongált egy sorompót egy bevásárlóközpontban, mert az nem nyílt fel elég gyorsan.

Apja, a bátyja és a család barátja is rendszeresen megerőszakolta a kislányt

Itthon2023.03.13, 13:27

A Győri Fellebbviteli Ügyészség az első fokú ítélet súlyosbítását kérte egy férfi és egy nő esetében abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át megerőszakolt egy kislányt.

Több tucatnyi migránsnak segített egy litván férfi - videó

Itthon2023.03.13, 12:25

A Békés vármegyei rendőrök őrizetbe vettek egy litván férfit, aki 37 migránst vitt a furgonja csomagterében. Az elfogásáról videót tettek közzé a rendőrök.

Nőnek öltözött férfi lopott budai nyugdíjasoktól

Itthon2023.03.13, 12:11

Egy nőnek öltözött férfit és a társát gyanúsítják azzal, hogy idősektől lopott a fővárosban. Mindkét áldozat 80 év feletti nyugdíjas volt.

Megerőszakolta, az orrát levágta, majd halálra szurkált egy 4 éves kislányt Komlón egy asszony

Itthon2023.03.12, 15:38

Egész Komlót lázban tartotta egy 4 éves kislány eltűnése 1989 szeptemberében. Mindenki a kis Anikót kereste. A kislány holttestére négy nap keresés után találtak rá. Ekkor derült ki, hogy brutálisan végzett vele valaki, aztán a házuk alagsorában elrejtette. Itt talált rá az egyik lakó, amikor reggel gyújtósért ment le az fáskamrába. Pár nappal később a nyomozók gyanúsítottat is találtak, aki részletes vallomást tett a kegyetlen gyilkosságról.

Félbevágta és megette a saját hörcsögét egy nő

Nagyvilág2023.03.12, 07:02

Egy angliai nő megkínozta, félbevágta, majd megette a saját hörcsögét és mindezt videóra is vette. A nő ellen akkor indult eljárás, amikor a felvételek eljutottak egy állatvédő egyesülethez. A videó elterjedt a közösségi médiában is – írja a DailyStar.

14 és 15 éves gyerekeknek rendezett szexpartikat egy anya - a gyerekei is ott voltak

Nagyvilág2023.03.11, 06:43

Egy kaliforniai anya titkos szexpartikat rendezett a fiainak és azok barátainak. A bulik 8 hónapon át zajlottak és egyes aktusokat a nő is véginézett. A partikon a lányok általában részegek és magatehetetlenek voltak. A nő egy börtönben várja az ügye tárgyalását, ahol a rabtársai rendszeresen megverik – írja a DailyStar.

Ellopta főnöke autóját, amit aztán össze is tört egy férfi Kőröshegyen - fotó

Itthon2023.03.10, 14:22

Egy keszthelyi férfi szerdán Kőröshegyen dolgozott egy építkezésen. A jogosítványát ittas vezetés miatt már évekkel ezelőtt elvették, ennek ellenére a főnöke engedélye nélkül elvette annak autóját, és egy közeli boltba ment alkoholt venni. A boltnál a kocsiban talált pénzből bevásárolt. A visszaút azonban már nem volt zökkenőmentes.

Betörte a lépcsőház ablakát, aztán egy autó szélvédőjét Tatabányán, de semmire sem emlékszik

Itthon2023.03.10, 12:57

Óriási zaj törte meg a csendet tegnap délután egy tatabányai lépcsőházban. A bejelentés szerint egy férfi kitörte a lépcsőházi ablakot, majd miután kilépett a házból, egy kocsi szélvédőjét is megrongálta.

Akciófilmbe illő jelenet Kőbányán - az utolsó pillanatban mentették meg a rendőrök az életét - fotó

Itthon2023.03.10, 10:54

Két percen múlt annak a rendőrök elől menekülő sofőrnek az élete, akit végül pont a rendőrök húztak ki tetejére borult autójából, amit később maga alá gyűrt a vonat.

Ezt a gyönyörű, fiatal lányt videózta az edzőteremben a perverz férfi - fotó

Nagyvilág2023.03.10, 07:28

Egy fiatal influenszer hívta ki a rendőrséget, mert egy idős férfi az engedélye nélkül videózta őt edzés közben. A férfira már többször volt panasz az edzőteremben és korábban már feljelentették szexuális zaklatás miatt – írja a DailyStar.

Tapétavágóval szurkálta össze 13 éves iskolatársát egy lány Szepetneken

Itthon2023.03.09, 16:56

Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában. Sznopek Veronika rendőrségi szóvivő elmondta, az eset szerdán, az iskola egyik mosdójában történt, ahol a lány rátámadt egy 13 éves iskolatársára.

Letartóztatásban a hejőpapi rablóbanda harmadik tagja

Itthon2023.03.09, 15:47

Három férfi néhány napja, betört egy hejőpapi házba. A zajra felébredt a házigazda, egy idős ember, akit többször arcon ütötték és azt üvöltötték neki, hogy mindenét adja oda. A rablók végül műszaki eszközöket és szerszámokat, illetve pénzt vittek magukkal.

Több, mint 20 év után emelhetnek vádat egy férfi ellen, aki majdnem halálra késlt egy fiatal nőt

Itthon2023.03.09, 11:07

2001-ben egy akkor 27 éves nőt támadott meg egy férfi Kecskeméten. Az asszony a szerencsének és két, közelben lévő férfinek köszönhette, hogy életben maradt: amikor kiabálni kezdett, a segítségére siettek, a támadó pedig elfutott. A rendőrök a kést, amivel a férfi támadt, a közelben megtalálták, de a támadót nem. Az ügyet időről időre elővették a rendőrök, de a rejtélyes támadót nem sikerült elfogni.

Bűnügyi felügyelet alatt, lábán nyomkövetővel árulta a kábítószert a zuglói díler

Itthon2023.03.09, 10:27

Egy XIV. kerületi ház földszinti lakásából az elmúlt időszakban marihuána szag áradt ki, illetve gyakran jöttek-mentek ismeretlenek a lépcsőházban. Gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy a házigazda onnan árulja a drogot. A rendőröket azonban ezen felül is sikerült meglepnie.

Kiengednek egy 13-szoros életfogytiglanra ítélt erőszaktevőt

Nagyvilág2023.03.09, 07:26

Hétfőn kiengedték a börtönből azt a férfit, aki a Coronation Street-i erőszaktevőként vált hirhedtté. A férfi jelenleg egy próbaidős intézményben van. Volt áldozatai szerint rossz döntés volt szabadon engedése, mert a férfi szerintük ugyanolyan gonosz mint volt – írja a DailyStar.

Nehéz helyzetben lévő fiatal lányt kényszerített prostitúcióra két szombathelyi férfi

Itthon2023.03.08, 17:04

Két szombathelyi férfi hogy prostitúcióra kényszerített egy kiszolgáltatott helyzetben lévő, fiatal nőt. Egyikük elhitette vele, hogy szereti, és vele akar élni, majd ezután társával együtt fogva tartották, zsarolták, megverték, és az összes fillérig elvették az általa keresett pénzt, emellett gondoskodtak róla, hogy még csak véletlenül se szökhessen meg, és ne kérhessen segítséget.

Sem az alkohol, sem az eltiltás nem tartotta vissza, hogy kocsiba üljön

Itthon2023.03.08, 16:40

Részeg sofőrt értek tetten Komáromban 2021 augusztusában. Mint kiderült, egyébként sem lett volna szabad vezetnie, mert korábbi szabályszegései miatt eltiltották, sőt, börtönben is ült, ám nem tanult az esetből.

Börtöneb a bátonyterenyei csomagautomaták fosztogatója

Itthon2023.03.08, 16:38

A férfi január vége és február közepe között háromszor törte fel az egyik csomagküldő szekrényét Bátonyterenyén. Január 26-án éjjel, miközben fiatal társa figyelt, két üres fiókot feszített fel, a tartószerkezetet is megrongálva, majd február 13-án éjjel újabb két fiókot tört fel, azokból egy-egy csomagot lopott el.

Ütötte verte barátnőjét egy férfi, aztán be is zárta

Itthon2023.03.08, 16:03

A vádirat szerint a kunfehértói férfi két éve ismerkedett meg egy nővel, akihez fél év után odaköltözött. A férfi együttélésük alatt durván, erőszakosan viselkedett a nővel. Egy évvel később már meg is verte: felpofozta, gyomorszájon vágta, amitől a nőnek zúzódásos sérülései lettek. Mivel a nő többször a szüleihez menekült a férfi agresszív viselkedése elől, végül a nő apja kidobta a férfit.

Vascsővel és kaszapengével rabolt a hajdúböszörményi férfi

Itthon2023.03.08, 11:53

A vádirat szerint a 21 éves férfi korábbról ismerte a férfit akit megtámadott, ő ugyanis ismerőseinek árult különböző SIM kártyákat. A későbbi rabló is vett tőle. Szeptember 7-én aztán egy vascsővel megjelent a házánál, ahol a szomszéd felőli kerítésen át bemászott az udvarra. A férfi a kertben talált egy 70 centis kaszapengét, amit szintén magához vett, és bement a házba, és a tévét néző férfihoz lépett.

Kiugrott egy budapesti kórház ablakán egy nő

Itthon2023.03.08, 11:48

A Dél-budai Centrumkórház az egyik betege odasétált az ablakhoz, felkapaszkodott rá, majd gondolkozás nélkül kiugrott ma hajnalban. A 70 év körüli asszony nem élte túl a zuhanást – tudta meg a Bors.

Megvertek és rálőttek két emberre egy budapesti diszkóban a kidobók

Itthon2023.03.08, 11:23

A parkolóban támadt rá három ember az áldozatukra. Megütöttek, azt fegyvert szegeztek rá, és azt elsütötték. Amikor a megvert férfi megpróbálta megvédeni az ismerőse, őt még brutálisabban megverték, és rá is rálőttek.

Egy Pókembernek öltözött harcművész vert eszméletlenre egy nőt egy plázában

Nagyvilág2023.03.08, 08:26

Kiderült, hogy kik támadták meg jelmezbe öltözve egy londoni szupermarket dolgozóit. Az elkövetők egy harcművészeti klub tagjai voltak és élőben közvetítették az eseményeket a közösségi oldalukon – írja a DailyStar.

Szexre hívta a lakásába a fiatal nő a kuncsaftot, aztán párjával meglopták

Itthon2023.03.07, 16:46

Egy szexuális szolgáltatásokkal kínáló oldalon hirdette magát egy 26 éves nő, majd élettársával közösen bérelt lakásban fogadta az ügyfeleket, Amikor egyik éjjel egy gazdag vendég érkezett hozzá, párjával együtt kilopták a levetett ruhájában felejtett összes pénzt.

Darkweben rendelt amfetamint, de eladni már nem tudta

Itthon2023.03.07, 16:42

Darkweben keresztül rendelt drogot akart eladni egy férfi azt remélve, hogy ezzel könnyedén kereshet több százezer forintot, azonban amikor átvette a csomagot, a rendőrök már a lépcsőházban lecsaptak rá.

Két hivatali dolgozót is életveszélyesen megfenyegetett egy férfi

Itthon2023.03.07, 16:34

150 ezer forintos pénbüntetést kellett fizetnie annak a férfinak, aki egy hivatalvezetőt, és az egyik ügyintézőt is megfenyegette e-mailben azzal, hogy megöli őket.

Porcukorral hígított kokaint árult a belvárosi díler

Itthon2023.03.07, 16:31

A rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint valódi kábítószer mellett porcukorral hígított kokainnal is üzletelt. Néhány napja az utcán adott el drogot egy külföldinek. Mindezt a rendőröktől alig néhány méterre tette.

Baltával verte agyon lányait egy aszódi férfi, hogy bosszút álljon volt feleségén

Itthon2023.03.07, 16:23

Közös gyerekeik életére tört egy férfi Aszódon, hogy ezzel büntesse feleségét a válás után. Amikor a lányok nála voltak, megvárta, míg elalszanak, majd baltával addig verte őket, míg belehaltak. Ezután öngyilkos akart lenni úgy, hogy a vonat elé vetette magát, ám végül életben maradt. 

Jól szórakoztak, aztán egyszer csak hasba szúrta barátját egy férfi egy csongrádi faluban

Itthon2023.03.07, 16:17

Pillangókéssel szúrta hasba ismerősét egy román férfi egy csongrádi faluban, hogy pénzt szerezzen tőle. Mindezt azután, hogy aznap együtt ittak egy barátjuknál. Az áldozat életveszélyesen megsérült, sürgősségi kezelésre vitték kórházba. A támadó az eset óta letartóztatásban van.

Börtönben marad a férfi, aki arcon taposta lakótársát egy oroszlányi szállón

Itthon2023.03.07, 15:47

A többszörösen büntetett, agresszív férfi tavaly nyáron egy oroszlányi hajléktalanszálló előterében veszett össze egy lakóval, majd megverte, és többször megtaposta a fejét és arcát, ami miatt az súlyosan megsérült. A támadó július 7 óta letartóztatásban van, és mivel jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene, a bíróság májusig meghosszabbította a letartóztatását.