KRESZ

címke rss

Tömegszerencsétlenséget okozott egy debreceni villamosvezető

Itthon2019.09.05, 11:38

Egy debreceni villamosvezető nem adta meg az elsőbbséget egy szembejövő busznak, ami igazi tömegszerencsétlenséghez vezetett. 11 ember megsérült, ebből egy maradandó sérülésekkel kell, hogy leélje a hátralévő életét. A Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen.

KRESZ-reform indul Németországban

Auto2019.08.15, 17:23

Átalakítják a közúti közlekedés szabályait, az újítások legnagyobb része a kerékpáros közlekedés biztonságának erősítését és a környezetbarát közlekedést szolgálja.

Nem adta meg az elsőbbséget, súlyos balesetet okozott a fiatal sofőr

Itthon2019.05.29, 20:27

Elfelejtette megadni az elsőbbséget, ezzel három ember életét is veszélybe sodorta Debrecenben egy férfi. Áldozatai súlyos sérüléssel, de túlélték a balesetet – írja az Ügyészség oldala. 

Elképesztő adat a magyar autósokról, kiderült a gyorshajtók aránya

Auto2019.05.28, 10:51

A sofőrök alig tartják be a KRESZ előírásait, a gazdagabbak rosszabbak a szegényeknél.

Mennyire ismered a KRESZ-táblákat? Töltsd ki kvízünket!

Archívum2019.05.14, 08:41

A jogosítvány megszerzésének az első és legfontosabb mérföldköve a sikeres KRESZ-vizsga. A tanfolyamokon és könyvekből megszerzett tudásodat ma már a tanulás ideje alatt folyamatosan online is tesztelheted, így te is el tudod dönteni, felkészültél-e már arra, hogy levizsgázz. Ha régóta van jogosítványod, akkor sem felesleges időnként kitölteni egy-egy tesztet, jó, ha tudod, mennyit felejtettél és/vagy naprakész-e a tudásod. 

Félmilliót fizethet egy részeg sofőr

Itthon2019.04.09, 16:02

Egy idősebb férfi március 23-án kora este autóval közlekedett Gyomaendrőd területén. Mint kiderült, reggeltől kezdve folyamatosan ivott, méghozzá pálinkát és még jogosítvány sem volt nála, amikor megállították - olvasható az Ügyészség oldalán. 

Kevésen múlt a tragédia Tárkányon - Jött a vonat, a kamion meg előtte állt

Itthon2019.03.08, 10:32

Szabálytalanul hajtott be egy férfi a kamionjával a tárkányi vasúti átjáróba szeptemberben. Még fehéren próbált átmenni, a sorompó azonban hirtelen pirosra váltott. 

Itt a Nagy Diák KRESZ-teszt

Itthon2019.01.30, 09:37

Háromfordulós KRESZ-versenyt indított a DUE Médiahálózat és a Generali a Biztonságért Alapítvány, a győzteseket értékes nyereményekkel jutalmazzák. A játék prevenciós célt is szolgál: célja felhívni a figyelmet a KRESZ szabályainak betartására és a rutinszerzés fontosságára.

30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját

Itthon2018.12.17, 12:52

A Családok évében 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Vezetés közben videózott a polgármesterként is megbukott Dömsödi Gábor

Itthon2018.09.15, 11:07

A Tények számolt be róla, hogy a közelmúltban csúnyán megbukott volt pásztói polgármester szabálysértést követett el vezetés közben, amelyet még dokumentált is. Történt ugyanis, hogy Dömsödi Gábor nemrégiben a Hungária körúton kocsikázott, amikor egy mellette hajtó Audi motorháztetője felcsapódott, és így közlekedett a sofőr a forgalomban. A kétségtelenül szokatlan jelenséget a volt tévés azonnal meg is örökítette, azonban maga is épp vezetett közben, ami a KRESZ szerint egyértelműen szabálysértés. A volt településvezető, hogy tetézze a kínos helyzetet, azzal védekezett, hogy szerinte csak telefonálni nem lehet a közlekedési szabályyok ...

Jön az ingyen KRESZ-tanfolyam és -vizsga

Auto2018.06.29, 13:14

Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga július 1-jétől a 20 évnél fiatalabbaknak, a díjat utólag téríti meg az állam - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Kerékpáros KRESZ-pálya nyílt a Fenyves parkban

Itthon2018.04.20, 15:39

Kerékpáros KRESZ-pályát alakított ki a II. kerületi önkormányzat a Fenyves parkban – tájékoztatta Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken az MTI-t.

Jégdarabok rongálják az autókat

Itthon2018.03.06, 16:50

Az elmúlt napokban több balesetet is okoztak a teherautók ponyvájáról lezuhanó jégdarabok -  hívja fel a figylemet a veszélyre a rendőrség.

Novák Katalin: A fiatalokra is több figyelem irányul a családok évében

Itthon2018.01.05, 13:54

A fiatalokban van a jövő, ezért 2018-ban, a családok évében rájuk is minden eddiginél több figyelem irányul majd – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kampány az életekért, szintet lép a Tour de Hongrie 2018-ban

Sport2017.11.23, 12:24

A 2018-as Tour de Hongrie a nemzetközi versenynaptárban már UCI – 1. kategóriával szerepel. Hazánkban még sohasem rendeztek ilyen magas besorolású profi viadalt. A verseny augusztus 14-én rajtol és 19-én fejeződik be, az útvonalat várhatóan jövő év februárjában mutatják majd be. Ami pedig az utakat illeti, széles szakmai összefogás eredményeként hamarosan Kresz-szabályok módosítására kerülhet sor.

Kiderült, mi az új tuti receptje a sikeres KRESZ-vizsgának

Auto2017.11.10, 10:16

Míg az oktatás többi területén még csak fel-felbukkan, addig a gépjárművezető-képzésben fokozatosan az élre tör az online képzés.

Ezen a KRESZ-kérdésen pörög most a net, tudja a jó megoldást?

Auto2017.08.03, 11:45

A feladat egyszerűnek tűnik, mégis sokakat elgondolkodtat.

Megbírságolhatják, ha ezek nincsenek az autójában

Auto2017.03.23, 14:09

A sosem használt műszerfalápoló folyadék, a szarvasbőr törlőpárna és a maradék motorolaj mellett számtalan hasznos és felesleges tartozék hánykolódik a legtöbb autó csomagtartójában, de a KRESZ csak két kötelezőt ír elő. Persze, ha nem akarunk kitolni magunkkal, ennél sokkal többet érdemes beszerezni, eláruljuk, hogy miket.

Több pénzt kaphatnak az iskolák, hogy biztonságosabb legyen a kirándulás

Itthon2017.03.14, 11:56

A kormány internetes konzultációt indított az iskolai kirándulások szabályainak módosításáról. Közlekedési szervezetek szerint az utak költségét ez megdrágíthatja, és káoszt is okozhat a társaságoknál. Az oktatási államtitkár azonban azt mondta, a gyerekek biztonsága a legfontosabb, ezért magasabb finanszírozást terveznek adni az iskolai programoknak – hangzott el a TV2 hírműsorában, a Tényekben.

Több tízezres csekket kaphat, ha nem tudja ezt a KRESZ-szabályt

Auto2017.03.09, 15:27

Aki rendszeresen utánfutót vontat, jó, ha utánanéz a vonatkozó KRESZ-szabályoknak. Ellenkező esetben nem várt büntetés jöhet.

Legalább egy métert tartva kellene megelőzni a bicikliseket

Itthon2017.02.10, 14:01

Elkezdődött a KRESZ biciklis szabályainak frissítéséről az egyeztetés a kerékpározásért felelős kormánybiztos, az állami és a civil szervezetek között. A Kerékpáros Miskolc Egyesület és a Magyar Kerékpárosklub közös javaslatai között szerepel a kötelező előzési oldaltávolság bevezetése, a „kerékpáros utca” fogalmának felvétele a KRESZ-be, a kijelölt kerékpárút kötelező használatának feloldása, és hogy a közúti kerékpárosok is bekerüljenek a fokozottan védett gyengébb közlekedők közé.

Romlik az utak minősége - Csökkentek a hazai sebességhatárok

Archívum2017.01.19, 12:10

Rengeteg hazai úton csökkentették a megengedett legnagyobb sebességhatárt, ugyanis romlott az utak minősége. 

Így változhat az új magyar KRESZ

Auto2016.12.14, 09:59

Már évek óta folyamatosan dolgoznak az új KRESZ előkészítésén, hosszú ideje ígérik egyes szabályok felülvizsgálatát. Kiderült, mi változhat.

Kommandót küldenek a taxisokra

Itthon2016.10.11, 16:07

A jövő év végéig KRESZ-továbbképzésen és vizsgán kell részt venniük a taxisoknak, az egyik társaságnál már el is kezdték az oktatást. A budapesti taxizás az elmúlt hetekben túlszámlázó, önbíráskodó és drogot szállító sofőrökkel került a hírekbe, ezen valószínűleg a felfrissített KRESZ-tudás sem javít. A piaci ismerői szerint a hatóságok hibája a mostani helyzet, mert a szabályozás és az ellenőrzés megfelelő, de a büntetések többnyire elmaradtak. 

Egyszerűbb lesz az új KRESZ

Itthon2016.07.18, 19:22

Változtatni akarnak a sebességhatárokon is. Csaknem négy éve húzódik már az átfogó módosítások befejezése.

Változik a KRESZ, változnak a sebességhatárok

Auto2016.07.14, 09:55

A KRESZ átírásán dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, egyszerűsíteni, egyértelműsíteni szeretnék a szabályozást. Változtatnának a sebességhatárokon is.

Attól, hogy mások is ott parkolnak, simán megbüntetik

Auto2016.07.13, 09:27

Bőven volt hely a gyalogosoknak a járdán, mégis megbírságoltak. Az én autóm aztán senkit sem zavart azon a füves placcon, erre ráraktak egy kerékbilincset. Két centit lógtam túl a fehér vonalon, erre jött a sárga csekk. Megannyi dühös észrevétel, a túlkapások miatt sokszor jogosan, de a szabály, az szabály. Üljön be velünk az autósiskola padjába, hogy elkerülje a bosszantó parkolási bírságokat!

Megszenvedtünk az új KRESZ-vizsgán

Auto2016.06.02, 10:00

Május végétől mozgóképes kérdések is bekerülnek a KRESZ-vizsgába, de egy tavalyi változás óta eleve minden harmadik tanuló megbukik elméletből. Régi jogsival a kezünkben elmentünk egy autósiskolába, és felkészülés nélkül megpróbálkoztunk a vizsgasorral. 

Nem kötelező, de ha hiányzik, jól megbüntethetik

Auto2016.05.03, 13:10

Milliónyi felesleges holmi hányódik a csomagtartóban, de amikor kéne, hirtelen semmi sincs meg. Ismerős helyzet? Bemutatjuk, mi az, ami minden egyes kilométeren kötelező felszerelés, és azt, amit csakis különleges helyzetben, akkor viszont fővesztés terhe mellett kérhet számon a rendőr. Végül az ajánlott holmik között is megpróbálunk rendet tenni.

Oroszlán Szonja Amerikában is vezetni akar

Life.hu2016.04.07, 07:53

A színésznő egy kis levegőváltozásra vágyott, ezért Amerikába vonult, ott pedig tanulásba kezdett. Ám nem csak a színészi képességeit fejleszti!

Jönnek a mozgóképes kérdések a KRESZ-vizsgában

Auto2015.12.18, 19:53

A 2016 januárjától az ábrák és fényképek mellett kisfilmek is megjelennek a KRESZ-vizsgán, amelyek egy konkrét forgalmi szituációt, és nem egy kiragadott pillanatot ábrázolnak majd. 

A biciklisek nem viccből mennek át a piroson

Itthon2015.12.14, 16:10

A biciklizőknek vannak észszerű indokaik, hogy bizonyos esetekben miért mennek át a piros lámpán. Tarlós Istvánnak vagy a fővárosi közgyűlésnek viszont nincs arra jogköre, hogy KRESZ-vizsgához kösse a kerékpározást. A kormánynak lenne, de egy nemzetközi egyezmény tiltja. A bringásjogsi amúgy is fölösleges, de a rendőrök bírságolhatnák a piroson áthajtó kerékpárosokat. Vagy lehetne módosítani a KRESZ-t, hogy a biciklisek bizonyos feltételek mellett átmehessenek a piroson. A nemzetközi tapasztalatok szerint ettől nem lesz több baleset, és nem lassul a forgalom, sőt gyorsul.

Sörrel, borral, KRESZ-pályával vár ez a hétvége

Travelo2017.10.18, 11:11

Alkohollal hűsítő szabadtéri rendezvények Szegedtől Villányig - közbe ékelve a fővárost, ahol a felelős alkoholfogyasztás és a KRESZ szabályainak betartására is találtunk programot. Hétvégi programajánló hasukat szerető sörösöknek, jazzkedvelő borosoknak és a liliomból is gyógypálinkát készítő kisiparosok rajongóinak.

Új KRESZ-tábla érkezhet

Auto2015.05.15, 10:18

Az elektromos mobilitással foglalkozó Jedlik Ányos Klaszter kidolgozta az elektromos autók töltéséhez kapcsolódó, új közúti jelek egyes elemeit.

Megbüntették Vajnát és Habonyt az autós ámokfutás miatt

Itthon2015.05.07, 09:47

Bírságot szabott ki a rendőrség Andy Vajnára és Habony Árpádra, amiért a tanácsadó által vezetett VW kisbusszal több KRESZ-szabályt is megsértettek - tudta meg az Origo. A kormánybiztos és Habony az újságírókat próbálták kicselezni március végén a budapesti Fő utcában.

Miért szabálytalankodnak a biciklisek?

Környezet2015.01.12, 11:48

A kerékpárosok rendszeresen hivatkoznak arra, hogy a saját biztonságuk érdekében kell megsérteniük a közlekedési szabályokat. Amerikai kutatók arra kíváncsiak, mi a biciklis szabálytalankodás pszichológiája.

A gyalogosok nyolcvan százaléka sötét

Gazdaság2015.01.08, 16:36

A borsodi főkapitányság láthatósági mellényt ajánl gyalogosoknak, nehogy elüssék őket. És nem csak lakott területen kívül, hanem azon belül is, sőt, zebrán.

Nehezebb lesz a KRESZ januártól

Archívum2015.01.07, 16:32

Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal. A januárban vizsgázók már az új kérdésekkel találkozhatnak.

Így változik a KRESZ-vizsga

Itthon2015.01.01, 08:55

Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a januárban vizsgázók már az új kérdésekkel találkozhatnak.

Lecserélik a KRESZ-vizsga összes kérdését

Auto2014.12.22, 21:03

Januártól minden kategóriában megváltoztatja a közúti járművezető-képzésben alkalmazott elméleti vizsgakérdéseket a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A vizsgaszünet után azonnal az új kérdések jönnek.

A magyar KRESZ-vizsga csak egy papírfecni

Auto2014.12.08, 10:27

Közlekedési szakértők és oktatók szerint is gondok vannak a magyarországi KRESZ-oktatással. A vizsgacentrikus képzés magolásra buzdít a közkézen forgó vizsgakérdésekből, tényleges tudást kevesen szereznek. Reformra lenne szükség.

Bevezetnék a KRESZ-t az űrben is

Techbázis2014.10.04, 20:13

Nemsokára taxik és turisták közlekednek majd a Föld légkörén kívül is. Ki lesz az űr közlekedési rendőre?

Nem kell sisak a bringázáshoz

Itthon2014.09.20, 09:54

Nem kötelező sisakot hordani kerékpározáshoz, egyesek szerint nem is ajánlott. A lámpa, a prizmák, a fékek és a csengőhangot adó berendezés viszont kötelezőek. Ezeken kívül számtalan kiegészítővel lehet és ajánlott felszerelni a biciklit. Bő háromezer forintból megúszhatjuk, ha csak a kötelezőket vesszük meg, az alapfelszerelés már 15 ezer forintnál kezdődik.

Se részegen, se a járdán!

Itthon2014.09.08, 11:23

Járdán bringázni nemcsak szabálytalan, de veszélyes is. Részegen nem szabad tekerni, egyirányú utcába szemből csak akkor hajthatunk be, ha a tábla engedi. A KRESZ-t be kell tartani, de minimum ismerni kell. Sok jó tanács városi bringásoknak.

Hamarosan változik a KRESZ – ezekre figyelj!

Archívum2014.09.02, 12:20

Kismértékben módosul a KRESZ szeptember közepétől, amely megtiltja az álló gyermekszállító buszok melletti elhaladást, pontosítja a gyerekülések első ülésre szerelésének szabályait, viszont megengedi az autósoknak, hogy az oktatási intézmények előtt bizonyos időszakokban ne kelljen csökkentett sebességgel hajtaniuk.

Az iskolakezdés miatt változik a KRESZ

Auto2014.08.29, 16:24

Az iskolakezdéshez időzítve egyértelművé válnak és a nemzetközi rendelkezésekhez igazodnak a gyermekek közlekedésének biztonságát szolgáló előírások.

Súlyos büntetés vár a rendszámtábla-rejtegetőkre

Archívum2014.07.30, 16:35

Mivel szinte gyakorlattá vált autók esetén az első rendszám leszerelése, motorkerékpároknál pedig a hátsó megtörése, a KRESZ-ben szigorították az ezzel kapcsolatos szabályokat.

Félhetnek a gyorshajtók: mindent lát a traffipax

Travelo2017.10.04, 09:22

Félhetnek a gyorshajtók: mindent lát a traffipax

Minek ide jelzőlámpa?

Archívum2014.04.24, 09:55

Se autósávok, se elsőbbséget szabályozó táblák, se közlekedési jelzőlámpák: Etiópia fővárosában ezek nélkül is elboldogulnak. Az alábbi felvétel Addisz-Abeba egyik forgalmas kereszteződéséről európai szemmel kaotikusnak tűnik, de tény, hogy nincs baleset.