Kreml (Moszkva)

címke rss
Aleksandar Vucic: Szerbia megőrzi katonai semlegességét

Aleksandar Vucic: Szerbia megőrzi katonai semlegességét

Szerbia elkötelezett marad katonai semlegessége mellett - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta őt a Kremlben.

A Kremlt zavarja, hogy a szír lázadóknak vállról indítható légvédelmi rakétáik vannak

Nagyvilág2018.02.05, 14:50

A Kremlt rendkívüli módon nyugtalanítja, hogy Szíriában a lázadók - orosz szóhasználattal terroristák - vállról indítható légvédelmi rakétákkal rendelkeznek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, Putyin elnök szóvivője Moszkvában.

Milliós kivégzésekkel az osztályellenség ellen

Tudomány2017.12.07, 23:10

Száz éve, 1917. december 7-én írta alá Lenin az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és Szabotázs elleni Harcra elnevezésű, a történelmi köztudatban Cseka néven ismertté vált szervezet felállítását elrendelő dokumentumot. Az eredetileg rendfenntartás céljára létrehozott és kezdetben még csak alig negyven főből álló szervezet az 1918 augusztusától kibontakozó vörös terror motorjává, és a bolsevik diktatúra legrettegettebb elnyomógépezetévé nőtte ki magát.

Putyin a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2015.07.29, 16:06

Szergej Pugacsov nem léphetett volna ki Nagy-Britanniából, ehhez képest a francia Aranyparton adott interjút a Guardian-nek. Szerinte Putyin a leggazdagab ember a világon, el is mondja, hogy szerezte a vagyonát.

Apád eleget tett azért, hogy utáljunk, üzenték Nyemcov lányának

Nagyvilág2015.06.10, 12:00

A folyamatos fenyegetések miatt nyugatra távozott Borisz Nyemcov lánya. Soha nem titkolta, hogy az orosz vezetést okolja az apja halála miatt.

Még a Kremlben sem tudnak Putyin budapesti útjáról

Nagyvilág2015.01.12, 11:54

Az ortodox karácsonyi szünet alatt Moszkvában sem körvonalazódott semmilyen konkrétum – időpont, tematika – Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásával kapcsolatban – ezt válaszolta az Origo kérdésére a Kreml.

Eltávolították a Kremlből Putyin egyik szoros szövetségesét

Nagyvilág2011.12.28, 19:51

Medvegyev orosz elnök utasítására belpolitikai jelentőséggel nem bíró posztot kapott Vlagyimir Putyin miniszterelnök egyik szoros szövetségese. A politikusnak korábban nagy szerepe volt a jelenlegi rendszer felépítésében, ezért a döntést sokan úgy értelmezik: az orosz vezetés felismerte a rendszer reformjának szükségességét.

Az orosz elnök Twitter-oldala miatt magyarázkodik a Kreml

Nagyvilág2011.12.08, 00:32

A hétfői moszkvai tüntetéseken őrizetbe vett neves orosz bloggert becsmérelte a Twitteren az orosz parlament egyik tagja. Dimitrij Medvegyev államfő megosztotta a trágár kifejezéseket is tartalmazó bejegyzést, és bár később ezt törölték, a Kreml mégis magyarázkodásra kényszerült szerdán. Hivatalos közleményük szerint illetéktelenek hatoltak be az elnök Twitter-fiókjába.

Állítólagos gilisztás saláta miatt vizsgálják a Kreml konyháját

Nagyvilág2010.10.15, 00:49

Gilisztás salátát kapott a Kremlben tartott díszvacsorán - állítja egy orosz területi kormányzó. A Kreml vizsgálatot indított a konyhán, de perrel fenyegeti a kormányzót is.

Meggyikolták a Kreml-barát csecsen hadurat

Nagyvilág2008.09.25, 13:16

Géppisztolyos merénylő végzett Moszkvában Ruszlan Jamadajev egykori csecsen felkelővel, és súlyosan megsebesítette a vele utazó nyugalmazott tábornokot, Csecsenföld korábbi katonai parancsnokát. A befolyásos Jamadajev klán a második csecsen-orosz háborúban már a Kreml oldalán állt. Moszkvai újságok szerint a csecsen klánok közti villongás, vagy elmérgesedett üzleti vita állhat a támadás mögött.

Nagyhatalmi fegyver a Kreml-kapitalizmus

Nagyvilág2008.09.25, 20:31

A Gazprom mérete miatt is az orosz nagyhatalmi nyomulás egyik leglátványosabb fegyvere, pedig Moszkva nem csak a gázzal fitogtatja erejét. Az orosz állam étvágyát a piaci befektetésekhez Vlagyimir Putyin hozta meg, aki kiadta a jelszót: vissza kell szerezni az irányítást. A Kreml érdekelt a fegyverkereskedelemben és -gyártásban, foglalkozik gyémántokkal és a polgári repülés sem hagyja hidegen.

Államosítják a gabonaszektort az oroszok

Archívum2008.09.04, 07:55

Ahogyan azt a globális élelmiszerválság és az éhséglázadások hatása is jól demonstrálja, az olajhoz hasonlóan az élelmiszer is stratégiai jelentőségűvé válhat a jövőben, ezért a kormányok világszerte megpróbálják szabályozni a gabona árát, mennyiségét és felhasználását is - írja a Napi Gazdaság.

Grúzián múlhat az EU energiaellátása

Gazdaság2008.08.12, 16:19

Grúzia esetleges összeomlása után az EU kiszolgáltatottá válhat az orosz Gazpromnak, a világ legnagyobb gázipari vállalatának. A transzszibériai vasúthálózat konkurens nélkül bonyolíthatja majd az eurázsiai szárazföldi kereskedelmet és egy fontos, Oroszországot elkerülő olajvezetékre is ráteheti a kezét a Kreml.

Adócsökkentés lehet Oroszországban

Archívum2008.06.09, 08:05

Összesen mintegy 200 milliárd rubeles (8,4 milliárd dollár) adócsökkentést kilátásba helyező új adóreform csomag tervezetét terjesztik elő a tervek szerint augusztus elsején Oroszországban, a csomag 2010-ben léphet érvénybe - jelentette ki a hétvégén, a Reutersnek nyilatkozva a Kreml egyik vezető gazdasági tanácsadója.

Katonai parádét tartottak 18 év után Moszkvában

Nagyvilág2008.05.09, 14:53

Tizennyolc év után tartottak katonai seregszemlét a moszkvai Vörös téren, amelynek keretében orosz harckocsik és atomtöltet kilövésére alkalmas rakétahordozók is elhaladtak a Kreml díszpáholya előtt. A győzelem napja elnevezésű ünnepen a náci Németország bukására és a második világháború során elesett orosz áldozatokra emlékeztek - írja a BBC.

Görögország is beszáll a Déli Áramlatba

Gazdaság2008.04.30, 16:45

Görögországban döntés született arról, hogy az ország csatlakozik a Kreml főtámogatásával épülő Déli Áramlat gázvezetékhez - jelentette be a görög fejlesztési miniszter. Hrisztosz Fóliasz szerint azonban ezzel a lépéssel nem nőtt az Oroszországtól való energiafüggésük.

Állítólag nősülni készül a titokban elvált Putyin

Nagyvilág2008.04.16, 19:14

Két hónapja elvált feleségétől Vlagyimir Putyin, és nemsokára oltár elé vezeti a 24 éves egykori olimpiai bajnok tornászt, Alina Kabajevát - állítja egy orosz bulvárlap. A Kreml nem reagált a sajtóban megjelent értesülésekre. Kabajeva tavaly óta a Putyin által támogatott Egységes Oroszország párt képviselője.

"Önök gyorsabbak voltak" - mondta Gyurcsány Putyinnak

Itthon2008.02.29, 00:05

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő jelenlétében csütörtökön a moszkvai Kremlben aláírták a Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló magyar-orosz megállapodást. Gyurcsány az aláírásakor azt mondta, hogy Magyarország kész támogatni a Nabucco vezetéket, de úgy véli, a Déli áramlat előbb épül meg. Putyin szerint elég elővenni a számológépet, hogy megtudjuk, mi szól a Déli áramlat mellett.

Egy választás, ami talán nincs is

Nagyvilág2008.02.27, 13:50

Adott egy elnökválasztási kampány, ahol több jelölt verseng egymással, elvileg szólásszabadság is van, valami mégis hibádzik. Jogvédők szerint az orosz elnökválasztást mindennek lehet nevezni, csak demokratikusnak nem. Van igazság abban, amit mondanak.

Vége az orosz Nasi ifjúsági mozgalomnak

Nagyvilág2008.01.29, 16:52

Átszervezik az orosz Nasi ifjúsági mozgalmat, ami egyes elemzők szerint a szerveződés végét jelenti. A Putyin által korábban támogatott szervezetet sokan a Komszomolhoz és a Hitlerjugendhez hasonlították.

Európában fitogtatja erejét az orosz hadiflotta

Nagyvilág2008.01.23, 18:22

Taktikai bombázók, próbakilövések, új nukleáris rakétahordozó rendszerek tesztelése - erről szólt az orosz hadiflotta atlanti hadgyakorlata. A britek szerint Moszkva így kíván nyomást gyakorolni az unió Koszovóval kapcsolatos politikájára. A Kreml ezzel szemben a harcászati morál javításáról beszél, és közben a szovjet időkre emlékeztető katonai parádét szervez a Vörös téren - írja a The Times.

Diplomáciai viszályt szított az engedetlen British Council

Nagyvilág2008.01.14, 14:13

A kormány utasítása ellenére sem fejezte be a működését az oroszországi British Council, ezért a külügyminisztériumba rendelék a brit nagykövetet. A Kreml szerint a brit kultúrát és nyelvet népszerűsítő szervezet törvénytelenül működik.

A Gazprom élére ülteti Putyint egy orosz lap

Nagyvilág2007.12.21, 10:29

A Gazprom elnöke lehet jövő tavasztól Vlagyimir Putyin orosz elnök egy orosz gazdasági lap szerint. A cég és a Kreml nem reagál.

Festményekkel bőszítik az oroszok a briteket

Nagyvilág2007.12.20, 17:51

A Kreml szerdán bejelentette, nem járul hozzá egy kasszasikerrel kecsegtető londoni kiállítás megrendezéséhez. Az oroszok visszamondták a kiviteli jogát annak a 120 festményből álló szállítmánynak, amelyet január 26-án állítottak volna ki a brit fővárosban - írja a The Times.

Putyin nem feledkezett meg volt kémtársáról

Nagyvilág2007.11.26, 21:13

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Roszoboronexport orosz fegyverexportőr cég eddigi vezérigazgatójátt, Szergej Csemezovot nevezte ki egy új állami óriásvállalat, a Russian Technologies élére, mely a Roszoboronexport bázisán jön létre - jelentette be a Kreml hétfőn kiadott közleményében.

Nem engedik szabadon Hodorkovszkijt

Nagyvilág2007.10.25, 13:13

Nem helyezhetik feltételesen szabadlábra Mihail Hodorkovszkijt, a Jukosz olajipari vállalat korábbi vezetőjét, az üzletemberre ugyanis újabb büntetést róttak ki. Hodorkovszkij 2005-ben ítélték el csalás miatt nyolc évre. Több orosz értelmiségi nyilatkozatban tiltakozott a döntés ellen, szerintük a Kreml gonosz bosszút folytat Hodorkovszkij ellen. 

Rice szerint a demokráciát fenyegeti a Kreml hatalma

Nagyvilág2007.10.14, 13:58

Éles kritikát gyakorolt a putyini vezetésre Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki szerint Oroszországban a hatalom központosítása már a demokráciát veszélyezteti. Orosz emberi jogi aktivisták arra figyelmeztették a Moszkvában tárgyaló diplomatát, hogy a közelgő választások komédiává válhatnak a politikai nyomás miatt.

Haraggal emlékeztek a beszlani tragédiára

Nagyvilág2007.09.01, 18:59

Haraggal vegyes gyásszal emlékeztek meg szombaton a három évvel ezelőtti túszszedésről az észak-oszétiai Beszlan városában, az iskola romjainál. A vérengzésben 332 ember, köztük 186 gyermek halt meg. A Kreml továbbra is azt ígéri, hogy kivizsgálja a kudarcba fulladt menekítő akciót, de az áldozatok hozzátartozói szerint nem tisztázták a történteket, és nem nevezték meg a felelősöket.

Homályzónában feszítik a húrt az orosz honvédők

Nagyvilág2007.08.25, 15:56

Putyin elnökre esküsznek az idősek és árvák megsegítői, de ha kell, besegítenek a huligánverésben és megvédik a hazát az imperialisták képzelt forradalmától is - jótékonykodó ifjúsági csoportok, honvédő szövetségek és félkatonai erőszakszervezetek sajátosságait ötvözi az orosz Nasi, a Kreml által pénzelt ifjúsági csoport. A Nasiban sokan Oroszország jövőjét látják, a tagok jelentős része pedig csak jobbá akarja tenni hazáját. Mégis rájuk ragadt a Putyinjugend név.

Tankönyvekben is dicsőítenék Putyint

Nagyvilág2007.07.30, 14:48

Kreml-propaganda miatt kritizálnak az oroszországi tanárok két orosz iskolai tankönyvek írásához készült segédletet. A könyvek írói meglehetősen elnézően állították be mind Sztálin rémtetteit, mind Putyin elnök megkérdőjelezhető intézkedéseit.

Moszkva ítélkezhet a britek helyett Lugovojról

Nagyvilág2007.07.20, 17:51

Kész bíróság elé állni Oroszországban Andrej Lugovoj ex-KGB ügynököt, akit a brit hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy köze van Alekszandr Litvinyenko Londonba szökött, szintén ex-KGB ügynök meggyilkolásához. Lugovoj közölte: az elmúlt nyolc hónapban semmilyen hivatalos értesítést nem kapott Nagy-Britanniából. A Kreml bejelentette, hogy Moszkva is gyanúsítottként tekint Lugovojra, de továbbra sem hajlandók kiadni Londonnak. A kiadatási vita miatt megromlottak a két ország diplomáciai kapcsolatai.

Megtorolta a Kreml a brit kiutasításokat

Nagyvilág2007.07.19, 15:24

Oroszország négy brit diplomatát utasít ki megtorlásul azért, hogy a Litvinyenko-ügy miatt London korábban hasonló számú orosz diplomatát utasított ki Nagy-Britanniából - jelentette be csütörtökön Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő. A diplomatáknak 10 napon belül el kell hagyniuk az országot.

Putyin ultimátuma a NATO-tagoknak

Nagyvilág2007.07.14, 15:09

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a CFE-szerződés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendeletet - közölte a Kreml sajtószolgálata szombaton. Az elnöki rendelet elfogadása "olyan, az európai hagyományos haderők és fegyverzetek korlátozásáról 1990. november 19-én Párizsban aláírt CFE-szerződés tartalmát illető kivételes körülményekkel áll összefüggésben, amelyek az Orosz Föderáció biztonságát érintik, és halaszthatatlan intézkedéseket igényelnek".

Oroszország elutasítja Bush bírálatait

Nagyvilág2007.06.05, 21:19

A Kreml visszautasította kedden George Bush amerikai elnöknek az oroszországi demokrácia gyengülésével kapcsolatos bírálatait.

Volt KGB-st vádolnak Litvinyenko megölésével

Nagyvilág2007.05.22, 13:38

Andrej Lugovoj ellen emelnének vádat a brit hatóságok Alekszander Litvinyenko megölése miatt. Az egykori orosz KGB-st tavaly ősszel mérgezték meg radioaktív anyaggal, és Londonban hunyt el novemberben. Barátai szerint a gyilkosság mögött a Kreml áll. A britek kezdeményezik vádlottjuk kiadatását, ám Moszkva már jelezte, esze ágában sincs kiszolgáltatni brit bíróságnak Lugovojt.

Akadozik az orosz olajszállítás Észtországba

Archívum2007.05.04, 14:40

Értesülések szerint leállt az orosz olajexport Észtország irányába, bár ezt orosz források tagadták. A tallinni szovjet emlékmű elmozdítása óta tartó vitában az orosz felsőház a diplomáciai kapcsolat megszakítását, az alsóház pedig gazdasági szankciók elrendelését javasolta a Kremlnek.

A Kreml elismeri rohamrendőrei túlkapásait

Nagyvilág2007.04.17, 19:43

A Kreml elismerte, hogy az orosz rohamrendőrök túlreagálták a rendszerbíráló koalíció hét végi felvonulási kísérleteit, de az állambiztonsági szolgálat (FSZB) kihallgatásra idézte be a Másik Oroszország két vezéralakját.

Putyin volt munkatársa felügyeli a dumaválasztást

Nagyvilág2007.03.27, 19:13

Vlagyimir Putyin elnök egy volt munkatársát választotta elnökéül az orosz központi választási bizottság, amely a decemberi dumaválasztást és a jövő márciusi elnökválasztást megszervezi. A választási bizottság új feje 1992-96 között dolgozott Putyin oldalán, aki akkoriban a szentpétervári városháza külügyi bizottságát vezette, és 1995-96-ban a közvetlen helyettese volt.

Washington szerint Európa túl puha a Kremllel szemben

Nagyvilág2007.02.22, 12:49

Az USA és Oroszország között egyre hűvösebb a viszony és amerikai vezető tisztségviselők szerint Európának keményebb álláspontot kellene képviselnie Moszkvával szemben. A szócsaták után egyre többen beszélnek új hidegháborúról, miközben ismét az a veszély fenyeget, hogy Európa hangulata rakétaerdőktől lesz borús.

Kiszorítják a külföldi olajcégeket az oroszok

Archívum2007.01.23, 07:47

A Kreml döntése értelmében kizárják a külföldi cégeket a tengerfenéken lévő energiaforrások kiaknázásából. Egy múlt héten tartott tanácskozáson úgy döntöttek, hogy az állami tulajdonban levő két óriáscég, a Gazprom és a Rosznyefty osztozzanak 50:50 arányban a kontinentális talapzaton található kőolaj- és földgázmezőkön - írja a Napi Gazdaság.

Harmadszor állt le az orosz energiaexport

Gazdaság2007.01.09, 18:28

Két éven belül harmadszor szakadtak meg a magyarországi orosz energiaszállítások. Az újabb exportkiesés ismét megtépázta Oroszország ellátói megbízhatóságát, és alátámasztja azokat a nyugati véleményeket, amelyek szerint a Kreml nem képes érdekeinek civilizált érvényesítésére - vélték moszkvai elemzők.

Újabb két briten mutatták ki a Polóniumot

Nagyvilág2007.01.03, 21:32

A brit egészségügyi hatóságok szerdai bejelentése szerint újabb két személy laboratóriumi mintáiban mutatták ki csekély mértékben a Polónium-210 sugárzó hatását. Ez az anyag okozta Alekszandr Litvinyenko volt orosz kém halálát Londonban.

Olajügy miatt gyilkolhatták meg Litvinyenkót

Nagyvilág2006.12.16, 10:40

Alekszandr Litvinyenko egykori orosz titkosügynököt azért gyilkolták meg, mert a Kreml egyik befolyásos illetékesére nézve káros információk birtokába jutott - mondta a BBC rádiónak egy Amerikában élő volt KGB-tiszt.

A szabad Oroszországért tüntettek Moszkvában

Nagyvilág2006.12.16, 16:38

Több ezer ember tüntetett szombaton Moszkvában a Kreml tenkintélyuralma és Vlagymiir Putyin "demokrácianyomorítása" ellen. A körülbelül háromezer tilatakozóra megközelítőleg nyolcezer rendőr felügyelt. A provokációtól tartó szervezők végül arra kérték a tüntetőket, inkább menjenek haza, ám egy kisebb összetűzés így is kirobbant. A rendőrök több tucat nemzeti-bolsevikot őrizetbe vettek.

Két földrészen keresik az exkém gyilkosát

Nagyvilág2006.12.04, 15:54

Az egykori orosz kém, Alexander Litvinyenko rejtélyes halála ügyében nyomozó britek a héten Oroszországba utaznak, és a történtek feltárásába beszállt az FBI is. Nem lesz könnyű dolguk, a sajtóban nyilvánosságra kerülő újabb részletek és elméletek alapján olyan bonyolult ügyről van szó, hogy bármelyik kémregény-szerző megnyalná mind a tíz ujját. Az [origo] összeállításából megismerheti a szereplőket, a lehetséges magyarázatokat és a mérget, amelyből egy gramm elég tízezer ember megöléséhez.

"Kicsináltak a szemetek" - suttogta halála előtt a kém

Nagyvilág2006.11.25, 12:53

Nem tudni biztosan, ki, hol, mikor, miért, és hogyan mérgezte meg Alexander Litvinyenko egykori orosz hírszerzőt. Az exkém csütörtök éjjel halt bele a feltételezett mérgezésbe. A legfrissebb eredmények szerint a férfit radioaktív polóniummal mérgezték meg. Azt azonban még találgathatják, hogy ki és miért végzett a férfival. A háttérben a Kreml és a Putyin által elűzött oligarchák közötti harc, a csecsen konfliktus és a véres Moszkvai lakótömb-robbantások árnya sejlik fel. Maga Litvinyenko is a Kremlt gyanúsította meg halálos ágyán, de közölte, "nem tudnak mindekit elinténzi". Putyin tagadja a vádakat.

Királyságra épít demokráciát a gázember

Nagyvilág2006.11.21, 17:01

Az európai hatalmi játszmák egyik legfőbb eszköze lett a csillapíthatatlan étvágyú óriás, az orosz Gazprom. A nagyrészt állami kézben lévő cégtől az EU összetartást mutatva szeretne különleges megállapodást kicsikarni, de az orosz energiapolitika könnyen megosztja az uniós egységet. A Gazprom pedig tör előre, megállíthatatlanul kebelez be egyre több stratégiai lelőhelyet, miközben a Kreml folyosóin azt suttogják: Vlagyimir Putyin szívesen cserélné a vállalat igazgatói posztjára az elnöki széket.

Szlovákia verseng az energiaszállításért

Gazdaság2006.11.08, 10:20

Az orosz elnök szlovák kollégájával találkozva a Kremlben hangsúlyozta: Szlovákia tranzit szerepe igen jelentős az Európába irányuló orosz energiaszállításokban. Magyarország azonban konkurenciát jelenthet Szlovákiának a Kék Áramlat gázvezeték meghosszabbítása miatt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő