közvélemény-kutatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Fidesz
- Jobbik
- LMP
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Medián: Bajnai a többség szerint jobban dolgozik Gyurcsánynál
Három párt jutna be az Országgyűlésbe a Medián októberi felmérése szerint. A HVG-ben közölt közvélemény-kutatás szerint a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 44, az MSZP-é 13, a Jobbiké 8 százalékos. A felmérés szerint az elmúlt hónapokban jelentősen javult a kormány, illetve Bajnai Gordon miniszterelnök megítélése.
Progresszív Intézet: 19 százalékon áll az MSZP
Hárompárti parlamentet jósol a Progresszív Intézet megrendelésére készült felmérés, amely szerint az MSZP az összes választó 19 százalékának voksára számíthat. Bár a Fidesz előnye a Progresszív Intézet szerint is több mint kétszeres, ez még mindig sokkal jobb eredmény, mint amit más közvélemény-kutatások mutatnak a szocialistáknak.
Egyre kevesebb orosz kér a demokráciából
Egyre több orosz véli úgy, hogy országának nincs szüksége demokráciára - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. A többség szerint az elnöknek kellene felügyelnie a parlamentet és a bíróságokat is.
Clinton lekörözte népszerűségben Obamát
Sokat romlott Barack Obama amerikai elnök megítélése az amerikaiak körében friss közvélemény-kutatások szerint. Hillary Clinton külügyminiszter, egykori fő riválisa most már megelőzi őt népszerűségben. A megkérdezettek 65 százaléka szerint nem érdemelte meg Obama a Nobel-békedíjat sem.
Szonda Ipsos: Már három és félszeres a Fidesz-előny
Váratlanul, jelentősebb politikai eseményhez nem köthetően nagyra nőtt a Fidesz előnye a pártok között: szeptemberről októberre 11 százalékponttal nőtt az ellenzék előnye az MSZP-vel szemben - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság közöl. Az MSZP tíz százalékon áll, míg a Jobbik
Századvég: Bajnai népszerűsége nőtt a legjobban
Bajnai Gordon miniszterelnök megítélése javult az elmúlt negyedévben a legjobban, támogatottsága 9 ponttal javult - derül ki a Századvég és a Forsense felméréséből. Bár több szocialista politikus megítélése javult, továbbra is a fideszes politikusok a népszerűbbek. A toplistát a fideszes Kósa Lajos vezeti.
Szonda: Egy hajszállal javult a politikusok megítélése
Megállt szeptemberben a politikusok megítélésének hónapokon át tartó romlása - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Egy hajszállal szinte valamennyi politikus népszerűsége emelkedett. A népszerűségi listát továbbra is Sólyom László államfő vezeti.
Nőtt a magyarellenesség Romániában
Egy friss közvélemény-kutatás szerint minden tizedik román ember kényelmetlenül érzi magát magyarok közvetlen közelében, és a megkérdezettek több mint egyötöde nem barátkozna magyarokkal. A magyarellenesség erősebb lett a románok körében, mint egy éve volt.
Századvég-Forsense: Három párt jutna be a parlamentbe
Továbbra is jelentős előnye van a Fidesznek az MSZP-vel szemben a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése alapján. A két legnagyobb párton kívül csak a Jobbiknak lenne esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére a támogatottság alapján, ha most tartanák a választásokat.
Medián: Kicsit kevésbé népszerűtlen a kormány
Kissé javult a kormány megítélése, Bajnai Gordon kormányfő népszerűsége is növekedett, de alapvetően nem változtak a pártok közötti erőviszonyok - derül ki a Medián szeptemberi felméréséből. A biztos szavazók több mint kétharmada továbbra is a Fideszt támogatja.