közvélemény-kutatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Fidesz
- Jobbik
- LMP
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A magyar vásárlók szeretik leginkább a kiárusításokat
Négy magyarból három kihasználja a kiárusításokat, a spórolás érdekében pedig kuponokat gyűjtünk, és nagyobb kiszerelésű termékeket választunk. A takarékos vásárlás legkevesbé a svédeket, a svájciakat és a hollandokat érdekli.
Inkább hiszünk a becsapós időnek, mint a klímaváltozásnak
Akik az átlagnál melegebb időt tapasztaltak egy adott napon, inkább hajlandók elfogadni a globális felmelegedés valóságát.
A japánok kétharmada szerint a miniszterelnöknek le kellene mondania
A japán közvélemény kétharmada nincs megelégedve a miniszterelnök munkájával és a sérült fukusimai erőművet üzemeltető Tepco cég újjáépítési tervével. A megkérdezettek szerint a kormányfő nem alkalmas az újjáépítési munkák vezetésére, és rossz választ adott a nukleáris válságra is. A természeti katasztrófa okozta anyagi kár már megközelíti a 300 milliárd dollárt.
A horvátok negyede sem támogatja az ország EU-csatlakozását
A horvátok mindössze 23 százaléka támogatja az Európai Unióhoz való csatlakozást egy napilap felmérése szerint.
Medián: Esett a népszerűsége, de még mindig Orbán a legkedveltebb politikus
Két hónap alatt tovább esett a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök népszerűsége a Medián felmérése szerint. A tavalyi választások óta egyszer sem volt olyan magas, mint most, azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok - olvasható az intézet felmérésében.
Népszerű lehet az alkotmány egy közvélemény-kutatás szerint
A témában állást foglalók kétharmada szerint szükség van új alaptörvényre, és a végszavazásra váró normaszöveg egyes tartalmi elemeit is legalább ekkora arányban támogatják - derült ki a Nézőpont Intézet április 4. és 7. között, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából.
"Az az oka, hogy kormányzunk" - fideszesek a párt népszerűségvesztéséről
Több felmérés szerint is jelentősen csökkent a Fidesz támogatottsága az elmúlt három hónapban, bár igaz, hogy közben az ellenzéki pártok tábora aliug változott. A Tárki szerint december óta támogatóinak harmadát veszítette el a kormányzó párt. Mit mondanak erről a párt politikusai?
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Fidesz
- Címkefelhő »
Két szerződést is kötött a Fidesz a Századvéggel
A Századvég Alapítvánnyal és a gazdaságkutató cégével is szerződést kötött a Fidesz országgyűlési frakciója: közvélemény-kutatásokat, és gazdasági elemzéseket kell készíteniük. Az egyikért 12,3, a másikért 24,3 millió forintot fizet a Fidesz.
Az Ipsos felmérése szerint is csökkent a Fidesz támogatottsága
Csökkent a Fidesz támogatottsága, a pártoktól távolságot tartó választópolgárok aránya emelkedett, az ellenzéki pártok alapvetően stagnáló helyzetben vannak - derül ki az Ipsos márciusi felméréséből.
Nézőpont: Romlott Orbán megítélése a Fidesz-szavazók körében
A Nézőpont Intézet felmérése szerint egy most vasárnapi választáson a Fidesz a szavazatok 57, az MSZP 20, a Jobbik 13, míg az LMP 9 százalékát szerezné meg. A kormány reformtervét tízből három magyar tudja megnevezni, többségük szerint a csomag előnyös Magyarország számára. A megkérdezettek jelentős része támogatja a bankadó megtartását, és kétharmaduk akkor sem válna meg megszokott gyógyszerétől, ha választhatna egy ugyanolyan hatóanyagú olcsóbbat.
Inkább tűnik rémmesének a felmelegedés, mint a klímaváltozás
Az amerikai állampolgárok inkább elfogadják a klímaváltozás, mint a globális felmelegedés tényét, pedig a jelenségegyüttes ugyanaz. A kérdésben megosztott az USA közvéleménye a republikánus-demokrata ellentétek mentén.
Nézőpont: A magyarok többsége átalakítaná a rokkantnyugdíjazás rendszerét
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok háromnegyede csak annak adna munkanélküli segélyt, akinek senki nem tud munkát biztosítani, a többség pedig úgy gondolja, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást.
Az európai átlagnál jobban bíznak az Unióban a magyarok
A magyarok az uniós átlagnál jobban bíznak az Európai Unióban, illetve saját kormányukban is - derült ki az Eurobarométer felméréséből. Az életével azonban csak minden második megkérdezett volt elégedett, miközben az Unióban négyből hárman azok. A felmérés szerint a magyarok fele egyik napról a másikra él.
Szonda Ipsos: a választások óta nem volt ilyen gyenge a Fidesz támogatottsága
Három százalékpontnyit csökkent a Fidesz támogatottsága a Szonda Ipsos felmérése szerint. A kormánypárt az összes választókorú körében 31 százalékon áll, ami a választások óta mért leggyengébb eredmény.
Borús hónapjai voltak a magyaroknak a Tárki és az [origo] felmérése szerint
Decemberben a korábbiaknál jóval pesszimistábban ítélték meg az ország állapotát és a saját anyagi helyzetüket a Tárki és az [origo] közös felmérésében részt vevők, de januárra sem sokat javult a hangulatuk. Az [origo] olvasói sokkal sarkosabban fogalmazták meg a véleményüket, mint a Tárki reprezentatív felmérésének megkérdezettjei: harmaduk szerint például az ország dolgai a lehető legrosszabb irányba mennek. Utoljára egy éve fogalmaztak meg ilyen negatív véleményt.
Az amerikaiak közel fele nem is hallott a WikiLeaksről
Az amerikaiak 42 százaléka hírből sem hallott a WikiLeaks portálról, és jóformán senkit nem érdekel az Egyesült Államokban Vilmos brit trónörökös és Kate Middleton közelgő házassága - derül ki a CBS amerikai televízió és a Vanity Fair közvélemény-kutatásából.
Nézőpont: Sokan nem alkottak véleményt a médiatörvényről
A Nézőpont Intézet szerint a megkérdezettek többsége úgy látja, hogy biztosított a sajtószabadság Magyarországon. Ugyanakkor csupán 10 százalék tartotta a törvényt teljes mértékben jónak, 12 százalék teljes mértékben rossznak, míg 31 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani, ami az intézet szerint a magyar konfluktuskerülő attitűdjét mutatja.
Ipsos: Az idősek között is több az aktív kormánypárti szavazó
Nem változtak jelentősen a pártpreferenciák az egész lakosság körében, a Fidesz 34, az MSZP 11 százalékos. Az Ipsos felmérése szerint azonban a biztos pártválasztók körében nagyobb a Fidesz támogatóinak aktivitása. Az idősek között is több az aktív kormánypárti szavazó, háromnegyedük biztosan elmenne választani, míg az ellenzékieknek alig több mint a fele.
Szonda Ipsos: Jelentősen nőtt az EU támogatottsága Magyarországon
Július óta jelentősen nőtt az Európai Unió támogatottsága Magyarországon, és már többen tartják előnyösnek tagságunkat, mint hátrányosnak - írja a keddi Népszabadság a Szonda Ipsosra hivatkozva.
Ipsos: Csak a japánok pesszimistábbak a magyaroknál
A tavalyi év rossz volt, és az idei sem lesz jobb - a magyarok többsége így látja a helyzetet az Ipsos nemzetközi, 24 országban végzett felmérése szerint. A brazilok és a kínaiak a leginkább optimisták, a japánok, a németek és a magyarok viszont sötéten látják a jövőt.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Ipsos
- Címkefelhő »
Szonda: Rossznak látja 2010-et a magyarok többsége
Az emberek majdnem háromnegyede szerint 2010 rossz év volt Magyarország számára. A Szonda Ipsos Népszabadságban publikált közvélemény-kutatása szerint az emberek 73 százaléka látja úgy, hogy rosszul alakult anyagi helyzete a tavalyi évben, és a válaszadók 54 százaléka szerint a magánéletüket is inkább negatívumok jellemezték.
Elszánt pesszimisták húzzák le a hangulatot
Sarkosabb és a korábbinál jóval pesszimistább véleményt fogalmaztak meg novemberben az ország állapotáról és saját anyagi helyzetükről az [origo] olvasói, miközben a Tárki reprezentatív felmérése nem mutat ilyen törést. A közvélemény-kutatás eredménye szerint stagnál vagy enyhén javul a hangulat, az [origo] olvasóinak egy jelentős része azonban nagyon pesszimista lett.
Obamát és Hillary Clintont csodálják az amerikaiak
Az amerikai elnök és külügyminisztere, Clinton nyerte el ismét az idén a legcsodáltabb férfi, illetve a legcsodáltabb nő címet az Egyesült Államokban. Hillary Clinton már 9. éve őrzi ezt a címet, Obama a Gallup felmérésén most nyert harmadik alkalommal.
Nézőpont: A magyarok fele gazdasági növekedésben bízik
Minden második ember gazdasági növekedést vár a következő egy évben - ez derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A pártszimpátiát tekintve az elmúlt hónapban nem változtak az erőviszonyok, az alkotmányozás kérdésében viszont változás történt, a megkérdezettek kevesebb mint fele szerint van szükség új alkotmányra.
Századvég: A Fidesz négyszer népszerűbb az MSZP-nél
A Századvég legújabb felmérése szerint még mindig a Fidesz a legnépszerűbb párt Magyarországon. A teljes magyar lakosságot nézve a kormánypártnak négyszer több szimpatizánsa van, mint az MSZP-nek.
Medián: A többség szerint nincs nagy gond a jelenlegi alkotmánnyal
A lakosság negyede szerint kell új alkotmány Magyarországnak - derül ki a Medián közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek több mint fele azt mondta, a kormánypártok nem kaptak felhatalmazást a választóktól új alkotmány életbeléptetésére. A felmérésből az is kiderült, az emberek többsége alig ismeri az alkotmányt.
Szonda-Ipsos: Csökkent a Fidesz tábora, nőtt az ellenzéké
Az előző hónapban enyhén fogyatkozott, decemberben viszont jelentősen csökkent a Fidesz tábora - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatására hivatkozva.
"Figyelni kell a kritikákra" - képviselők Lázár János önkritikus kijelentéséről
Nem lát hasonlóságot saját önkritikus kijelentése és Gyurcsány Ferenc korábbi önostorozásai között Lázár János, aki a hétvégén azt mondta, nem volt hibátlan az elmúlt fél éves munkájuk, és a sietségben nem mindig jól kommunikáltak. Lázár szerint ha omladozik a kerítés, nincs idő azzal foglalkozni, hogy milyen csavarral javítsák meg, de a jövőben mindent jobban el kell majd magyarázni az embereknek.
Medián: A lakosság kevesebb mint fele elégedett a kormánnyal
A második Orbán-kormány megalakulása óta először kerültek többségbe azok, akik a kormány teljesítményét inkább gyengének tartják - derül ki a Medián felméréséből. A fél éve mért 21 százalékról jelentősen, 32 százalékra nőtt a Fideszre semmiképpen sem szavazók aránya.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Medián
- Címkefelhő »
Tárki: Elbizonytalanodó szavazók miatt csökkent a Fidesz támogatottsága
Mérhetően csökkent a Fidesz és a KDNP támogatottsága az elmúlt hónapban a Tárki reprezentatív felmérése szerint. A közvélemény-kutató adatai azt mutatják, hogy bár a kormánypártokra még mindig legalább négyszer annyian szavaznának, mint bármelyik ellenzéki pártra, de korábbi támogatóik közül sokan elbizonytalanodtak.
Medián: A többségnek tetszenek a kormány vitatott intézkedései
Az emberek nagy része támogatja a válságadó és a banki különadó bevezetését - derül ki a Medián felméréséből. Az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása azonban megosztja a közvéleményt.
Századvég: Enyhén csökkent a Fidesz hatalmas fölénye
Változatlanul őrzik előnyüket a kormánypártok a Századvég Alapítvány novemberben elvégzett közvélemény-kutatása szerint. A Fidesz támogatottsága az előző hónaphoz képest visszaesett ugyan, de csak a hibahatáron belüli mértékben.
Ipsos: Két százalékot esett a Fidesz támogatottsága
A Fidesz támogatottsága két százalékot esett egy hónap alatt, de az összes többi parlamenti párté is csökkent. A Jobbik már nem éri el a parlamenti küszöböt az összes választópolgár körében - derül ki az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyet a Népszabadság ismertet.
Medián: Csökkenő népszerűséggel is vezet Orbán és Schmitt
Változatlanul erős a kormánypártok támogatottsága a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, ugyanakkor több kormányzati intézkedéssel, így az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásával nem értettek egyet a megkérdezettek. Orbán Viktor kormányfő és Schmitt Pál támogatottsága is csökkent, de továbbra is a népszerűségi lista élén állnak.
Nézőpont Intézet: Népszerű ötlet az alkotmányozás
A megkérdezettek többsége támogatja az új alkotmány ötletét a Nézőpont Intézet felmérése szerint. A leginkább a Jobbik, a legkevésbé az LMP szimpatizánsai vannak meggyőződve az új alaptörvény szükségességéről.
Forsense: Orbán a kormánynál is népszerűbb
A választók közel 60 százaléka elégedett a kormány teljesítményével, Orbán Viktor tevékenységét pedig még ennél is többen, 70 százalék tartja jónak - derül ki a Forsense felméréséből. A kutatás szerint nem változtak az erőviszonyok az önkormányzati választás óta.
Századvég: Erősödött a Fidesz az önkormányzati választás óta
A Fidesz támogatottsága töretlen, az önkormányzati választásokon tovább erősítette pozícióit - derül ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a magyarok 91 százaléka egyetért a végkielégítések 98 százalékos megadóztatásával.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Fidesz
- Címkefelhő »
Nézőpont Intézet: Hat százalékkal nőtt az MSZP támogatottsága
Hat százalékkal nőtt az elmúlt hónapban az MSZP támogatottsága a potenciális szavazók körében az Nézőpont Inézet friss felmérése szerint. A kutatásból kiderül, hogy az emberek túlnyomó többsége úgy véli, a kormány helytállt a vörösiszap-katasztrófa kezelésében, és a többség helyesli a válságadó bevezetését is.
Nézőpont: Gyurcsányban nem bíznak az MSZP-szavazók
Botka Lászlót az MSZP-szavazók 78 százaléka alkalmasnak tartja arra, hogy pártja megmentője legyen, míg Gyurcsány Ferencről a párt szavazóinak csak 35 százaléka gondolja ugyanezt.
Medián: Évek óta nem voltak ilyen optimisták a magyarok
Továbbra is őrzi vezető szerepét a Fidesz, a teljes népességen belül a párt támogatottsága 44 százalékos, míg az MSZP-é 13 százalék, a Jobbiké 8 százalék, az LMP-é 4 százalék - derül ki a HVG-ben közölt Medián felmérésből. A közvélemény-kutatás szerint évek óta nem volt ilyen magas azok aránya, akik szerint jó irányban haladnak az ország dolgai.
Elsöprő Fidesz-győzelmet jósol a Nézőpont Intézet
Várhatóan elsöprő győzelmet aratnak a kormánypártok a vasárnapi önkormányzati választásokon - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséről. A Fidesz-KDNP-t az aktív szavazók 61 százaléka támogatja. Ha országos lista lenne, a biztos szavazók közül 12 százalék szavazna az MSZP-re, 9 százalék a Jobbikra, és 3 százalék az LMP-re.
Tárki: Tovább növelte fölényét a Fidesz az MSZP-vel szemben
A Fidesz támogatottsága négyszerese az MSZP-ének a pártválasztók körében a Tárki szeptemberi felmérése szerint. Budapesten kisebb a különbség a két legnagyobb párt között. A Jobbik egy százalékponttal előzi meg az LMP-t a kutatás szerint.
Szonda Ipsos: Csak Budapesten billeg a Fidesz többsége
A biztos szavazók majdnem kétharmada a Fideszt támogatja a Szonda Ipsos közvéleménykutatása szerint. A kormánypárt a kistelepüléseken és a nagyobb városokban is erős, egyedül Budapesten bizonytalan, hogy képes lesz-e megszerezni a fővárosi közgyűlés abszolút többségét.
Medián: Tarlós népszerűbb vidéken, mint Budapesten
Továbbra is fideszes politikusok vezetik a Medián népszerűségi listáját, amelyen az elmúlt egy hónapban annyi változás történt, hogy Orbán Viktor után a második helyre feljött Schmitt Pál államfő. A HVG által ismertetett közvélemény-kutatás szerint a Fidesz főpolgármester-jelöltje, Tarlós István népszerűsége is sokat nőtt az elmúlt egy hónapban, bár jobban kedvelik vidéken, mint Budapesten.
Kétharmados győzelem is összejöhet Tarlósnak a Gallup szerint
A Gallup közvélemény-kutatása szerint akár a szavazatok kétharmadát is megszerezheti a főpolgármester-választáson a Fidesz jelöltje, Tarlós István, akit a választók többsége határozott, dinamikus, szakértő vezetőnek lát, bár a szavahihetőségében sokan kételkednek. A Gallup szerint bejuthat a fővárosi közgyűlésbe a Jobbik és az LMP is, de ehhez az LMP-nek aktivizálnia kell alacsony motiváltságú szimpatizánsait.
Nézőpont Intézet: A többség szerint jól vizsgázott a kormány
A megkérdezettek több mint fele - 57 százaléka - elégedett a száz napja hivatalban lévő Orbán-kormány munkájával - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, kedden közölt felméréséből. A kormány intézkedései közül a Széchelyi-tervnek és bankadónak örültek leginkább, Orbán teljesítményét a többség jeles vagy jó osztályzattal értékelte.
Szonda Ipsos: A többség 3-asra értékelte Orbánék száz napját
Hármas osztályzatot adna a többség az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére - írta a Vasárnapi Hírek a Szonda Ipsos felmérésére hivatkozva. A megkérdezettek 40 százaléka szerint nem változtatott az Orbán-kormány eddigi tevékenysége az ország helyzetén, 37 százalékuk szerint javított, 15 százalékuk szerint rontott.
Policy Solutions: Budapesten már mérhető a viccpárt támogatottsága
A budapesti választók fele már hallott a viccből alakult Magyar Kétfarkú Kutya Pártról, és két százalék rájuk is szavazna a Policy Solutions felmérése szerint. A poénpárt a közvélemény-kutató szerint az LMP-re lehet veszélyes.
Szonda Ipsos: Megőrizte háromszoros előnyét a Fidesz
Nagyon hasonló a pártok támogatottsága most a tavaszi parlamenti választások előtt mérthez - ísmerteti a szerdai Népszabadság a Szonda Ipsos legfrisebb közvéleménykutatását. A felmérés szerint a Fideszre háromszor annyian szavaznának, mint a második helyen lévő MSZP-re. A szocialisták nem gyűjtöttek a korábbinál több támogatót, de valamelyest csökkent az ellenérzés velük szemben.
Századvég: Csak az MSZP tudta növelni szavazótáborát
Csak egy százalékkal, de növelni tudta támogatottságát az MSZP az elmúlt hónapban a Századvég legfrissebb felmérése szerint. Az LMP és a Jobbik veszített szavazótáborából, a Fidesz pedig továbbra is őrzi tetemes előnyét.