közüzemi díj

címke rss
Átszállították a büntetés-végrehajtás központi kórházába Galambos Lajost

Átszállították a büntetés-végrehajtás központi kórházába Galambos Lajost

Egy hete kezdte meg Baracskán börtönbüntetését Galambos Lajos, akit a bíróság 3 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt. Ám egy hét sem telt el, mentő szállította át a berettyóújfalui közponi börtönkórházba. 

MC Hawer alkoholizmusa alatt milliós tartozásokat halmozott fel, most behajtják

Archívum2018.04.06, 12:59

Egyszerre három végrehajtás is indult az MC Hawer, azaz Koczka Géza ellen, akitől így közel 8 millió forintot követelnek. Majdnem lakását is elárverezték, végül sikerül megegyezni a behajtócégekkel.

Inkább törlesztjük a banki hitelt, mint a gázszámlát

Gazdaság2016.06.07, 11:33

A 40-59 éves korosztály teljesítette a legtöbb befizetést 2015-ben – derült ki az EOS Csoport kutatásából. A magyarok legnagyobb darabszámban a banki tartozásaikat törlesztették – az összes törlesztés csaknem 60 százalékát, míg a közüzemi tartozások és a telekommunikációs díjtartozások a befizetések 20-20 százalékát tették ki az egésznek.

Magas labdát hagynak ki

Gazdaság2016.05.23, 11:32

A kkv-k többsége tud róla, hogy utánajárhatna az olcsóbb energiaforrásnak, mégsem teszi meg. Pedig elég sokat spórolhatnának a cégek a közműszámláikon, ha megversenyeztetnék az energiaszolgáltatókat. Ráadásul ez nem jár pluszkiadással. Ennek ellenére a kis- és középvállalatok 72 százaléka még sosem kért be árajánlatot energiakereskedőtől annak érdekében, hogy csökkentse villamosenergia- és földgázszámláit.

Amikor majd nem várunk a gázóra leolvasóra

Gazdaság2014.01.14, 13:15

Ma is tanultunk egy új szót: AKFAFR. Nem könnyű kiejteni, az is tény, de egyrészt hangzásra még mindig veri az „automatizált közüzemi fogyasztási adatokat fogadó rendszer” kifejezést, másrészt tényleg megkönnyíti az életünket, ha megvalósul.

Uhrin Benedek egyenesbe került

Archívum2013.11.08, 10:36

Az öreg táncdalénekes és fia, Attila fellélegezhetnek, végre tudják törleszteni adósságukat.

Kolbásszal spórolnak a rezsire Debrecenben

Gazdaság2012.10.08, 07:50

Háztartási naplót írnak, heti menüt terveznek, és megtanulják, hogy hogyan álljanak ellen a kísértéseknek azok a debreceni családok, amelyek már megcsúsztak a villanyszámlával. A speciális mintaprogram trénerei szerint sokan nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy magukról kell gondoskodniuk, de aki már végzett a tanfolyammal, az örökre köszöni ezt a jóságot. Helyszíni riport Debrecenből, ahol röpködtek a csirkelábak, a devizahitel és az előre fizetős mérőóra.

Behajtót küld a veszprémi adósokra az önkormányzat

Itthon2012.07.23, 14:42

Több mint 400 millió forinttal tartoznak a Veszprémi Közüzemi Szolgáltatónak a helyiek. Többnyire a távhődíjat és a hulladékelszállítást nem fizették ki. Az utolsó felszólítás után öt nap van a fizetésre, aztán jön a követeléskezelő.

Bencsik: Nem tartható hosszú távon a rezsibefagyasztás

Gazdaság2011.09.22, 08:21

Szolidaritási díjat építene a közüzemi díjakba Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár, aki szerint az október elsején életbe lépő, a rezsibefagyasztásról szóló miniszteri rendelet megakadályozhatja ugyan a távhő árának emelkedését, de csökkenésre nem lehet számítani.

Milliárdokkal tartozik a Mal Zrt.

Itthon2011.04.01, 08:12

A Magyar Nemzet értesülése szerint több mint kétmilliárd forinttal tartozik a Mal Zrt. A cég energiaszolgáltatója, az E.On megerősítette az értesülést.

Lecsapna a nem fizető lakosokra egy KDNP-s javaslat

Gazdaság2010.09.15, 16:58

Akár pár tízezer forint tartozásért is jelzálogjoggal terhelhetné meg a késve fizető társasházi lakó ingatlanát a közös képviselő egy frissen benyújtott, KDNP-s törvénymódosítási javaslat szerint. A javaslatot jegyző képviselő nem tudja, hogy lesz-e támogatottsága az ötletének, a társasházkezelők egyesületének elnöke szerint azonban több sebből vérzik a felvetés.

Tovább küldik a közüzemi szamlákat az összedőlt házakba Felsőzsolcán

Itthon2010.06.24, 20:59

Tovább küldik a közüzemi számlákat több olyan felsőzsolcai házba is, amely az elmúlt hetek árvizeiben összedőlt - hangzott el az RTL Klub Híradójában. A lakóknak azért kell tovább fizetniük, mert a szolgáltatások szerződéseit nekik kellett volna felmondaniuk, de ez sok esetben a hűségnyilatkozat miatt akadályokba ütközhet.

Egyszerűsödnek a közüzemi számlák

Archívum2010.04.01, 19:23

A kormány szerdán elfogadta a közüzemi szolgáltatások fogyasztóinak védelmét erősítő javaslatcsomagot. Az MTI információi szerint a "közüzemi kódex" bevezetését követően - hat hónapos türelmi idő után - egyszerűsödnek a gáz-, illetve a villanyszámlák, egységesebbé válik a számlák szerkezete és amennyiben a fogyasztó kéri, a szolgáltató köteles lesz elektronikus számlát kibocsátani.

Száz család maradt fűtés nélkül Tapolcán

Itthon2010.03.10, 12:32

Száz család maradt két napja fűtés és meleg víz nélkül egy tapolcai panelházban, miután a szolgáltató kikapcsolta a gázt. A közös képviselő szerint húsz lakás nem fizeti a közös költséget és a közüzemi számlákat sem, nekik köszönhető, hogy több mint hárommillió forinttal tartozik az épület az E.ON-nak. A tapolcai polgármester gyors segítséget ígért.

Kikapcsolták az áramot a debreceni Aranybika szállodában

Itthon2010.01.28, 15:00

Kikapcsolta az áramot a szolgáltató a debreceni Aranybika szálodában, mert az üzemeltető 30 milliós tartozást halmozott föl. A vendégeket egy másik hotelbe költöztették.

Kifizeti a villanyszámlát az Aranybika szálloda

[origo] utazás2010.01.28, 20:34

Pénteken kifizeti a mintegy 30 milliós áramszámlát a debreceni Aranybika szállót működtető Cívis Hotels Zrt. - közölte Hupuczi László, a cég vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve: a jelenlegi körülmények között a megoldást csak a társaság és azon belül a hotel értékesítésében látja.

Miért fizetünk többet januártól?

Gazdaság2009.12.14, 11:28

Számos, a mindennapi megélhetést érintő dolog változik januártól. Csökken a személyi jövedelemadó kulcsa, viszont megszűnik a béren kívüli juttatások adómentessége. Emelkednek az energiaárak, de változatlanok maradnak a BKV tarifái. Az [origo] összegyűjtötte a legfontosabb változásokat január 1-jétől.

Emelkednek a közüzemi díjak Budapesten

Gazdaság2009.06.02, 14:01

Budapesten az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedése miatt júliustól többet kell fizetni a víz- és a csatornahasználatért, a szemétszállításért és a szennyvízszippantásért - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságainak keddi ülésén.

Drágulnak a közüzemi díjak Budapesten, javult a fogyasztói bizalom Amerikában - válsághíradó

Gazdaság2009.06.02, 13:58

Júliustól nőnek a közüzemi díjak Budapesten. Meglepetést okozott egy amerikai fogyasztó bizalmi index, amely végül megmentette a BUX-ot és felhúzta az New York-i indexeket is kedden. Tőkeemelést hajtanak végre a Malévnál. Szerdán amerikai ingatlanadatokra figyel a piac. Válsághíradó.

Nem drágul a gáz áprilistól

Gazdaság2009.02.25, 15:57

A gáz ára nem emelkedik április 1-jén Magyarországon - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.

Nő a fővárosiak közműtartozása

Archívum2008.11.28, 06:30

A közüzemi tartozások idén a drágulásokkal arányosan emelkednek a fővárosban - derült ki az [origo] körkérdéséből. A fogyasztók nagyjából 5 százaléka késlekedik a közműdíjak fizetésével Budapesten. A mostani pénzügyi válság miatt elsőként éppen azok a beruházások maradhatnak majd el, amelyekkel csökkenteni lehetne a fogyasztást és energiát takaríthatnánk meg.

Emelkednek a közüzemi díjak a fővárosban

Archívum2007.11.30, 09:15

Közüzemi díjak, így a folyékony hulladék, a szilárd hulladék és a csatornahasználat díjának emeléséről döntött csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A közüzemi díjak emelését a testület kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el - írja az MTI. 

Januárig marad a gázár

Archívum2007.09.26, 12:02

Változatlan marad a földgáz végfogyasztói ára - derül ki a Gazdasági és Közlekedési Miniszter szeptember 22-i rendeletéből, amely a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A rendelet a földgáz közüzemi díjának legmagasabb mértékét állapítja meg.

Havi hatezerrel több kell megélhetésre

Itthon2004.12.22, 13:40

Legalább 5 600 forinttal drágul a családok mindennapi élete havonta januártól. Az [origo] számításai szerint a legalapvetőbb szükségleti és lakatási feltételek kielégítésére ennyivel kell majd többet költenünk év elejétől mint idén. Összegyűjtöttük, hogy mennyivel drágulnak a közüzemi díjak, az utazás, a gázszolgáltatás, a gyógyszerek, illetve, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján milyen drágulás várható az alapvető élelmiszerekben.

15 százalékkal drágul a csatornadíj Budapesten

Itthon2004.12.16, 15:38

A számítások szerint egy négytagú család számára átlagosan körülbelül hétszáz forint plusz kiadást jelent havonta a közüzemi díjak (víz-, csatorna és szemétdíj) jövő évi emelése, amelyről csütörtökön döntött a fővárosi közgyűlés. A legnagyobb mértékben, 14,8 százalékkal, a csatonadíjat növelték.

Újabb díjemelések előtt a főváros

Gazdaság2003.12.06, 11:38

Folynak az egyeztetések a városházán a közüzemi díjak jövő évi emelésének mértékéről. A csatornadíj negyven, a szemétszállítás tíz, a vízdíj 6,5 százalékkal emelkedhet - írja a Népszabadság.

Jövőre 12,5 százalékkal drágulhatnak a BKV tarifái

Gazdaság2002.12.02, 17:56

A budapesti közszolgáltatási, közüzemi díjak emeléséről és újabb jelentős hitelfelvételről is dönt a Fővárosi Közgyűlés december 12-ére tervezett rendkívüli ülésén. A fővárosi szakértők által még nem véleményezett javaslatok szerint a vízdíj kivételével az összes többi közműdíj a várható inflációnál nagyobb mértékben növekedne.

Drágább lesz az ivóvíz, a csatorna és a szippantás

Itthon2001.12.10, 13:58

A fővárosi kabinet mai ülésén a közüzemi díjak emeléséről tárgyaltak. A kabinet az ivóvízdíj 6,9 százalékos, a csatornahasználati díj több mint 6,7 százalékos és a szippantott szennyvíz 9,9 százalékos jövő évi tarifaemelését támogatja.

Egy hónap haladék az ózdi romáknak

Itthon2001.10.11, 15:27

A kisgyermekekre tekintettel csütörtökön egy hónappal elhalasztották az ózdi Kiserdőalja egykori vasgyári kolónián lakó roma családok kilakoltatását. A csaknem tíz éve munkanélküli roma családoknak azért kellene távozniuk a rossz állapotban lévő házakból, mert jogcím nélküli lakáshasználók, illetve önkényes beköltözők, vagy nem fizetik a közüzemi díjakat.

Az euró bevezetése nem okoz áremelkedéseket

Archívum2001.05.07, 18:22

Nem lesz árszínvonal-növelő hatása az euró jövő január 1-jén esedékes készpénzként való bevezetésének a valutaunióban. Az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozását követően elhangzott: az átállásnál a közüzemi díjakat lefelé kerekítik, és az adósávokat is az adózók számára kedvezően fogják meghatározni.

Előző
  • 1
Következő