közúti veszélyeztetés

címke rss
Veszélyesen előzött, és aztán fegyverrel fenyegetett egy másik autóst egy fiatal ámokfutó - videó

Veszélyesen előzött, és aztán fegyverrel fenyegetett egy másik autóst egy fiatal ámokfutó - videó

Akár három évre is börtönbe kerülhet, és egy időre lemondhat a vezetésről az a kamasz, aki anyja autójával száguldozott, és airsoft fegyverrel fenyegette meg az egyik sofőrt.

Ideges lett az anyja kocsiját vezető 18 éves fiatal az M1-esen, fegyvert is előkapott dühében - videó

Auto2023.12.20, 13:45

Airsoft fegyverrel fenyegette meg a mellette haladót egy 18 éves fiatal, majd szándékosan bevágott elé.

Teherautós ámokfutó tartotta rettegésben a pécsi sofőröket

Itthon2023.12.12, 16:44

A 20 éves férfi novemberben jogosítvány nélkül teherautóval száguldott az utcán, miközben a többi sofőrt riogatta. Néhány nap múlva kihallgatták, és eltiltották a vezetéstől, de ez nem tartotta vissza attól, hogy alig néhány hét múlva ismét kocsiba üljön.

Kiraboltak és elütöttek egy férfit Budatétényen

Itthon2023.04.12, 15:43

Nemcsak lopás, hanem közúti veszélyeztetés miatt is felelhet három testvér. Autóalkatrészeket loptak el egy XXII. kerületi családi ház udvaráról, aztán amikor kocsival próbáltak elmenekülni, elsodorták a meglopott tulajdonost.

A TEK segítségével fogtak el egy férfit és körözött barátnőjét

Life.hu2023.03.06, 18:23

Összehangolt akcióban - a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével - fogtak el a XVIII. kerületben egy lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés és más bűncselekmények miatt keresett férfit, illetve közúti veszélyeztetés miatt körözött barátnőjét.

Szándékosan elütötte az ismerősét egy férfi Bakson

Itthon2023.02.24, 16:10

Egy baksi férfi nem tudta elfogadni, hogy vissza kellett adnia az ismerősének a korábban kölcsönkért pénzt, ezért szándékosan elütötte a kocsijával.

Fél Budapesten át menekült a rendőrök elől egy sofőr - videó

Itthon2023.02.16, 12:18

A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást annak a fiatalnak az ügyében, aki bedrogozva több kerületen át menekült előlük kocsival, és ezzel más közlekedők életét is veszélyeztette.

El akarta ütni volt élettársát egy férfi Tapolcán - videó

Itthon2023.01.12, 17:12

Egy tapolcai férfi a teherautójával követte a volt élettársát, majd úgy akart ráijeszteni, hogy el akarta ütni, még a járdára is felhajtott.

Idős házaspárra ijesztett rá egy agresszív sofőr - videó

Itthon2022.11.22, 11:20

Közúti veszélyeztetés miatt emeltek vádat a győri ügyészek az ellen a férfi ellen, aki ráijesztett két 82 éves emberre az M1-es autópályán. 

Menekülés közben ütött el egy rendőrt a budapesti férfi - videó

Itthon2022.09.20, 16:24

Egy 41 éves férfi több kiló kábítószert vitt a kocsijával, amikor a rendőrök igazoltatni akarták. A díler menekülni kezdett, miközben az egyik rendőrt elsodorta, a másikat pedig majdnem elgázolta.

Kamera rögzítette, hogy egy menekülő autós elüt egy férfit - videó

Itthon2022.09.12, 10:54

Közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt felelhet az a kerepesi tolvaj, aki menekülés közben elütött egy embert.

Aljas sztárok, akik embert öltek

Film2022.07.15, 20:48

A luxuséletmódot folytató hollywoodi sztárok sokszor érzik úgy, hogy érinthetetlenek, és hírnevüknek köszönhetően akár a legsúlyosabb bűncselekmény következményeit is elkerülhetik. Persze van, akinek sikerül (például ott van O. J. Simpson mai napig vitatott, felmentéssel véget érő gyilkossági ügye), de még ha felmentő ítélet születik is, épp a hírnév miatt a sztárok által elkövetett bűncselekmények megmaradnak a közvélemény emlékezetében. A listánkon szereplő sztárok által elkövetett halálesetek között egyaránt szerepel tragikus kimenetelű baleset és előre megfontolt gyilkosság – de csak olyan eseteket gyűjtöttünk össze, amelyeknél ...

Csak előzött, több száz méteren keresztül, szemben a többi autóssal - videó

Itthon2022.05.20, 16:54

Közúti veszélyeztetés miatt börtönbe kerülhet, és egy ideig nem vezethet az a sofőr, aki tavaly nyáron, a 8-as főúton szabálytalan és veszélyes módon előzött, majd a szemközti sávban haladt tovább. Csak a többi sofőr figyelmességének volt köszönhető, hogy nem történt baleset.

Indokolatlan büntetőfékezéssel veszélyeztette egy másik sofőr életét egy német férfi

Itthon2022.05.17, 17:12

Három évre börtönbe kerülhet, emellett a vezetéstől is eltilthatják azt a német sofőrt, aki büntetőfékezett egy szabályosan előző autós előtt, és ezzel balesetet okozott.

Kislányokat bántott, egyiküket meg is erőszakolta egy férfi Miskolctapolcán

Itthon2022.04.28, 14:09

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon egy házaspár jelentkezését várják egy erőszakoskodó pedofil miatt.

Leszorítottak az útról egy lassan haladó autóst

Itthon2022.04.14, 16:59

Közúti veszélyeztetés miatt kell felelnie annak a férfinak, aki tavaly tavasszal az M7-esen, Siófok közzelében több közlekedőt is veszélybe sodort azért, hogy bosszút álljon egy másik autóson.

Szándékosan nekiment egy másik autónak, mert úgy érezte, hogy az útjában áll

Itthon2022.03.21, 15:47

Felfüggesztett börtön, pénzbüntetés, és vezetéstől eltiltás is várhat arra a férfira, aki egy évvel ezelőtt egy pápai vasúti átjárónál szándékosan nekihajtott egy túloldalon várakozó kocsinak, mert az nem tért ki előle, holott minden akadály nélkül elfért volna mellette.

Bedrogozva menekült a rendőrök elől egy férfi Ózdon

Itthon2022.01.11, 16:38

Elítélte a bíróság azt a férfit, aki nem állt meg az igazoltatásnál, hanem menekülni kezdett a rendőrök elől. Mint kiderült, nem volt jogosítványa, be volt drogozva, és a kocsijában is találtak kábítószert.

Autóval nekihajtott párjának egy féltékeny nő Kapuvár mellett

Itthon2021.11.30, 12:29

Vádat emeltek az ellen a 42 éves nő ellen, aki féltékenységből volt párja autójának, majd a volt párjának is nekihajtott az autójával.

Két biciklist is elgázolt egy driftelő sofőr

Itthon2021.11.15, 15:26

Felfüggesztett börtön, pénzbüntetés, és vezetéstől eltiltás is várhat arra a férfira, aki tavaly ősszel Jánoshalmán kocsival driftelt, ami miatt két előtte haladó biciklis elesett és megsérült. A férfi megállás nélkül elhajtott.

Éveken át terrorizálta családját egy tiszafüredi férfi

Itthon2021.11.09, 16:53

Kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése, kapcsolati erőszak, közúti veszélyeztetés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki évekig kínozta a családját, majd amikor azok Veszprém megyébe menekültek előle, oda is követte őket, hogy folytassa, amit elkezdett.

Büntetőfékezett, majd ököllel ütötte a vétlen autóban utazó nőt

Itthon2021.11.05, 10:57

Közúti veszélyeztetés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 40 éves, óbányai férfi ellen, aki 2019 augusztusában a 6-os számú főút egyik körforgalmában büntetőfékezéssel vett revansot egy szabályosan közlekedő autóson.

Ezután a büntetőfékezés után évekre börtönbe kerülhet a sofőr - videó

Itthon2021.10.19, 18:11

Közúti veszélyeztetéssel vádolják azt a 30 éves férfit, aki előzést követően szándékosan lefékezett egy másik sofőr előtt, majd veszélyes közelségben követte. A férfi akár három év börtönre is számíthat, emellett egy időre eltilthatják a vezetéstől is.

Halálos balesetet okozott egy piros lámpán átszáguldó sofőr Szegeden

Itthon2021.10.08, 15:23

Hosszú évekre börtönbe kerülhet, és egy ideig biztosan nem vezethet az a nő, aki Szegeden áthajtott a piros lámpán, és egy kereszteződésben összeütközött egy autóval, majd nekicsapódott egy biciklisnek, aki a helyszínen meghalt.

Halmozta a szabályszegéseket, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől - videó

Itthon2021.09.29, 19:59

Az összes létező közlekedési szabályt semmibe vette, és többszörös vezetéstől eltiltás és bűnügyi felügyelet ellenére is újra meg újra volán mögé ült egy 16 éves, Békés megyei kamasz, majd megpróbált elmenekülni az őt igazoltató rendőrök elől. A bíróság a sorozatos szabályszegések miatt elrendelte a letartóztatását.

Rükvercben haladt az autópályán, súlyos balesetet okozott egy férfi

Itthon2021.09.09, 16:47

Egy férfi utasokat vitt egy kisbuszban az M7-es autópályán, de figyelmetlen volt és elvétette a lehajtót. Emiatt megállt, rükvercbe kapcsolt és tolatni kezdett. Egy másik kocsi hátulról nekiütközött, és a mögöttük haladó autó sem tudta elkerülni az ütközést.

Életveszélyes manővert hajtott végre egy sofőr Esztergomban

Itthon2021.08.17, 15:58

Az esztergomi rendőrök közúti veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoznak egy ismeretlen sofőr ellen, és kérik, hogy jelentkezzen az a sofőr, illetve utasai, akiknek élete közvetlen veszélybe került miatta.

Honfitársát szorította le az M7-es autópályáról egy román kamionos – videó

Itthon2021.06.24, 14:35

Egy román kamionsofőr meg akarta leckéztetni a honfitársát, mert az korábban megelőzte az autópályán, ezért leszorította őt az útról. Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a sofőrt.

Elképesztő magyarázatot adott az autós a rendőröknek, hogy miért ment a forgalommal szemben az M3-ason – videó

Itthon2021.05.15, 09:34

A közlekedési kultúra napján egy autós szembe hajtott a forgalommal egy autós az M3-as autópályán Bagnál. A sofőrt gyorsan megállították a rendőrök, aki el is magyarázta, hogy miért a rossz irányba haladt.

Bedrogozva, forgalommal szemben hajtott egy férfi az M1-esen - videó

Itthon2021.03.21, 10:37

Bedrogozva, a forgalommal szemben vezetett egy férfi az M1-es autópályán kedden hajnalban, az esetről most közölt videófelvételt a Magyar Közút az Instagramon.

Frontálisan akart ütközni feleségével egy férfi

Itthon2021.03.15, 11:19

Menet közben többször nekiment autójával felesége kocsijának egy 37 éves férfi. A siklósi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát - írja a Police.hu.

Elkapták az őrült autóst, aki frontális karambollal ijesztgette a szembejövőket a Pesti úton - videó

Itthon2021.03.03, 13:30

Közúti veszélyeztetetéssel gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, aki a Pesti úton többször szándékosan áthajtott a szembejövő sávba, ezzel ijesztgetve a szembejövőket.

Szánkózás miatt emeltek vádat egy tuzséri férfi ellen – videó

Itthon2021.03.02, 13:50

Egy tuzséri férfi a kocsija után kötött szánkón húzta a kiskorú öccsét, aki egy kanyarban beborult az árokba. Az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a férfi ellen.

Letolta az útról a rendőröket egy részeg sofőr a kijárási tilalom idején

Itthon2020.11.09, 17:05

Egy borsodi férfi a kijárási korlátozás alatt, részegen vezetett egy borsodi településen. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, nem engedelmeskedett, rájuk húzta a kormányt.

Súlyos sérülést okozott egy biciklis, majd elhajtott a helyszínről

Itthon2020.10.15, 15:12

Békéscsaba külvárosában egy biciklis olyan közel hajtott egy robbanómotoros férfihoz, hogy az elesett, és súlyosan megsérült. A baleset okozója elhajtott a helyszínről, de néhány perc múlva visszament a sérülthöz. 

Szándékosan veszélyesen fékezett az M7-esen, vádat emelhetnek a sofőr ellen - fotók

Itthon2020.09.24, 10:52

Vádat emelnek az ellen a sofőr ellen, aki többek életét veszélybe sodorta veszélyes és szándékos fékezéssel az M7-es autópályán tavaly júliusban.

El akarta gázolni volt barátnőjét és annak új párját egy féltékeny férfi

Itthon2019.08.04, 14:14

Egy székesfehérvári férfi el akarta ütni a járdán sétáló volt barátnőjét és annak új barátját, de még időben fékezett. Később kiderült, hogy a férfinak még jogosítványa sem volt.

Majdnem áthajtott a nagymamáján

Itthon2017.12.13, 11:30

Az ügyészség súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat egy 37 éves tatabányai asszony ellen.

A járőrt is leszorította a betépett audis

Itthon2017.01.18, 13:46

Hiába próbálták ellenőrizni, továbbhajtott az Audit vezető nagylózsi férfi, aztán letolta az útról a nyomába eredő rendőrautót. Nem csak ezért kellett felelnie.

Gázolás vetett véget a tömegverekedésnek Lakitelken

Itthon2015.12.16, 14:53

Tizenöten támadtak a testvérpárra, öccsük gázolással próbálta kimenteni őket. Most segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet. 

Ettől a BMW-stől önnek is bicska nyílna a zsebében

Auto2015.12.09, 11:12

Egy versenypályán nyilván keményen harcolnak egymás ellen a versenyzők, és igyekeznek védeni a megszerzett pozíciójukat. Ugyanezt tenni viszont egy autópályán veszélyes és provokatív manőver, amire nehéz higgadtan reagálni. Pedig ez az egyetlen megoldás, a bosszúból nagy baj lehet.

Lelökte az útról a Daciát a leckéztető terepjárós

Auto2015.09.28, 10:55

Nem tudni, hogy mi váltotta ki a Touareg-sofőr haragját, de biztos, hogy a bosszúállással túllőtt a célon. 

Igazoltatás közben aludt el a veszélyesen vezető nő

Itthon2015.07.16, 10:25

Igazoltatás közben elaludt egy nő, akit azért állítottak meg a tatabányai rendőrök, mert kiszúrták, hogy autójával szabálytalanul közlekedik.

Elfogták az autósokat kövekkel dobáló férfit

Itthon2014.11.29, 11:48

A 39 éves gyanúsított a 4-es főút Nyíregyháza-Kisvárda közötti szakaszán éjszakánként saját autójából hajított követ a szemközti sávban közlekedő járművekre.

Elgázolta volt felesége férjét a járdán

Itthon2014.08.05, 11:40

Nagy sebességgel hajtott a pár felé, az áldozat könnyű sérüléseket szenvedett.

Sorozatosan ütközött egy másik autóval, majd annak vezetőjét meg is fenyegette egy férfi Veszprémben

Itthon2011.07.25, 13:32

Gáz-riasztófegyvert és kést találtak a rendőrök annak a férfinak az autójában, aki vasárnap este Veszprémben autójával többször is szándékosan nekiment egy másik gépkocsinak, annak vezetőjét pedig késsel fenyegette.

Elvileg börtönbe csukhatók az agresszív autósok

Auto2010.06.03, 18:25

Letolja az útról az autóját egy másik sofőr? Előzés közben ráhúzza a járművét a kocsijára, majd előzés után hirtelen a fékre lép? A rendőrség szerint az agresszív sofőrök okozta balesetveszélyes szituációk ellen nem sok mindent tudnak tenni, és az ügyvéd is állítja, nehéz a büntetés, pedig mindez súlyos bűncselekmény. Mit tehetünk, hogy megbüntessék a balesetveszélyes autósokat, és hogyan ússzuk meg sérülés nélkül ezeket a szituációkat?

Lövések sem állították meg a markolóval rendőrautót zúzó férfit

Itthon2010.02.21, 15:23

Rendszám nélküli markológépet üldöztek a Vas megyei rendőrök Sárvár utcáin át. A valószínűleg ittas sofőrt és gépét egy mellékutcában körbezárták a rendőrök, de ő belehajtott az egyik rendőrautóba, totálkárosra törve azt. A rendőrök négy golyót is belelőttek a hatalmas munkagép kerekébe, de az sértetlen maradt. Végül egy - a markolóra felugró - rendőr állította meg a randalírozó sofőrt.

Megfenyegette egy fuvaros a közlekedési hatóság embereit

Itthon2010.01.29, 12:25

Egy teherautó tulajdonosa szidalmazta, zaklatta és megpróbálta leszorítani a Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenőreit a 6-os főúton - közölte a rendőrség. A férfi tulajdonában álló teherautót megbírságolta a hatóság, mert túlsúlyosan közlekedett.

Előző
  • 1
Következő