köztisztviselő

címke rss

Másfél év alatt 123 rendvédelmi dolgozó bukott le

Itthon2012.04.23, 07:38

A Nemzeti Védelmi Szolgálat megalakulása óta 6300 rendvédelmi dolgozót és köztisztviselőt ellenőrzött - írja a Népszabadság. Több reménybeli újoncnak még az előtt véget ért a karrierje, hogy egyáltalán elkezdődött volna.

Ötszázmilliárdnyi devizahiteltől szabadulnának a közszolgák

Itthon2012.01.17, 19:16

Még ezen a héten dönthet  kormány arról, milyen hitelkonstrukcióval segítene az állam a devizahitelt végtörleszteni kívánó közalkalmazottakon és köztisztviselőkön. A közszférában több mint 70 ezer ember jelezte tavaly év végéig végtörlesztési szándékát, az állami vállalatok dolgozóival együtt tartozásuk meghaladja az 500 milliárd forintot.

A héten dönthet a közszféra bérkompenzációjáról a kormány

Gazdaság2011.12.19, 07:35

A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a kormány még ezen a héten dönt a közalkalmazottak, köztisztviselők és egyéb jogállásokban dolgozók bérkompenzációjáról, amelyre a jövő évi költségvetésből 60 milliárd forintot szánnak.

A napirend szerint harmincnégy órás ülést tart szerdán a parlament

Itthon2011.12.14, 07:55

Többek között arról a fideszes indítványról is vitáznak a képviselők a parlament szerdán reggel kezdődő ülésén, amely szülői felügyelethez kötné a kiskorúak éjszakai szabadtéri időtöltését. A napirend szerint harmincnégy órás időkeretük van a képviselőknek a törvényjavaslatok megvitatására.

Itt a hitelesmentés következő lépcsője: összeírják a köztisztviselők devizahiteleit

Gazdaság2011.11.25, 18:32

Felméri a Belügyminisztérium, hogy mennyi devizahitelük van a közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek. Az [origo] információi szerint a kormány devizahiteleseket megsegítő csomagjának újabb elemét készíti elő a lépéssel.

Az egyórás vonatozásra nemet mondó közszolgák is kirúghatók lesznek

Itthon2011.04.26, 12:38

Új törvényt nyújtottak be a kormány- és köztisztviselők felmentéséről, hogy pótolják az Alkotmánybíróság által megsemmisített, az indoklás nélküli kirúgást lehetővé tevő rendelkezéseket. A javaslat szerint a felmenetést indokolni kell, de az is elég lehet hozzá, ha valaki nem fogad el egy másik, egyórányi vonatútra lévő beosztást.

Felsorolta a kormány, mi kell a tisztviselők kirúgásához

Itthon2011.04.22, 17:41

Benyújtotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely a kormány- és köztisztviselők elbocsátásának szabályozását tartalmazza. Erre azért kényszerült, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az indoklás nélküli elbocsátást.

"Belehúztak a létszámleépítésbe" - perre készül több, indoklás nélkül kirúgott köztisztviselő

Gazdaság2011.04.07, 09:06

Nem minden kormányhivatalban állították le az indoklás nélküli kirúgásokat az után sem, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az indoklás nélküli elbocsátásokra lehetőséget adó jogszabályt - állította az [origo]-nak több érintett. A megkérdezett, indoklás nélkül elbocsátott köz- és kormánytisztviselők mindegyike azt mondta, munkaügyi bírósághoz fordul, többen közülük azt mesélték, hogy az indoklás nélküli kirúgás sértő és megdöbbentő volt. Egy szakszervezeti vezető szerint az önkormányzati kirúgások mögött alapvetően nem politikai okok állnak, egyszerűen sok helyen elfogyott a pénz.

Jövőre indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Itthon2011.02.24, 07:46

A kormányszóvivő szerdai bejelentése szerint jövő januárban kezdi meg működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelynek létrehozásáról egy decemberi kormányhatározat rendelkezett.

Önkormányzati pénz elsikkasztásával vádolnak egy köztisztviselőt

Itthon2011.02.03, 10:54

A szarvasi ügyészség azzal vádolja a Békés megyei Örménykút volt gazdasági igazgatóját, hogy hét éven át 37 millió forintot sikkasztott el az önkormányzattól úgy, hogy a saját számlájára utalta át a hivatal pénzét. Az ügyben vádlott a falusi körjegyző is.

Pályázat nélkül jutott állami álláshoz Pálffy István felesége

Itthon2011.01.18, 14:29

Pályázat nélkül, sürgősségre hivatkozva vették fel Pálffy István KDNP-s képviselő feleségét az egyik minisztériumi háttérintézményhez kommunikációs munkatársnak - írja a Blikk. A lap szerint azt nem tudni, hogy a nő honnan értesült a lehetőségről.

A bejglik árnyékában szavazták meg a költségvetést - a szavazás percről percre

Itthon2010.12.23, 15:38

Szinte vita nélkül fogadott el a parlament 14 törvényjavaslatot 2010 utolsó parlamenti ülésén. Elfogadták a költségvetést, megszavazták a gyes újbóli meghosszabbítását, szigorították a sztrájktörvényt. A karácsonyi hangulatban tartott ülésen többször figyelmeztették a hangoskodó képviselőket, akik közül többen is ajándékkal lepték meg egymást.

Célba vette a Rolls-Royce a kínai gazdagokat

Gazdaság2010.11.30, 09:47

Jövőre 800 luxusautót adna el Kínában a Rolls-Royce; az Egyesült Államokban két évre befagyasztják az összes szövetségi alkalmazott bérét; a második negyedévben 8,9 százalékkal növekedett India gazdasága - külföldi gazdasági lapszemle.

Befagyasztanák a béreket a fővárosi cégeknél

Itthon2008.11.23, 22:12

A pénzügyi válság miatti megszorítás eredményeként a főváros vezetése befagyasztaná nemcsak a köztisztviselők, hanem a tulajdonában álló cégek alkalmazottainak bérét is - számolt be az RTL Klub Híradója. A Főpolgármesteri Hivatal erre nem utasíthatja a vállalatokat, de levélben fogja kérni a bérbefagyasztást.

Július elseje a köztisztviselők napja

Állás 20112008.07.01, 13:13

Ma hiába megyünk ügyfélfogadási időben adóhivatalba, okmányirodákba vagy polgármesteri hivatalba, zárt ajtókat találunk. A köztisztviselőket ünnepeljük, ugyanis július elseje az ő napjuk. Kik is ők valójában? Milyen jogszabályi keretek között dolgoznak? Mennyit keresnek? Milyen karrierút kínálkozik számukra? Az 1992. évi XXIII. törvényt tanulmányoztuk.

Végleges a bruttó 15 ezres bérkiegészítés

Állás 20112008.06.05, 08:13

Végérvényesen megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, hogy egyösszegű bérkiegészítést kapnak a köztisztviselők és a közalkalmazottak - írja a Világgazdaság.  

Milliós jutalmat kaphatnak a köztisztviselők

Állás 20112008.02.28, 08:33

Kiválónak minősített munka esetén minisztériumi főosztályvezetőként hárommillió, diplomás köztisztviselőként egymillió forint feletti összeg is elérhető. A középiskolát végzett köztisztviselők jutalmának felső határa 800 ezer forint az új közigazgatási teljesítményértékelési rendszerben - számol be a Világgazdaság. 

Górcső alá veszik a közszolgákat

Gazdaság2008.01.30, 16:03

Tavaly még csak a minisztériumokban dolgozó hatezer köztisztviselő munkáját értékelték a frissen kidolgozott és bevezetett teljesítményértékelő rendszer (tér) szerint, 2008-ban azonban már további 12 ezren tartoznak majd a rendszerbe - írja a Napi Gazdaság.  

Munkahelyi e-mail mobilon - Maastrichtban

Archívum2007.12.13, 15:19

Maastricht, Hollandia egyik legszebb kisvárosa, merőben új megoldással látta el köztisztviselőit - a Nokia jóvoltából. A Cisco vállalati IP-telefonrendszere és a Nokia Eseries-telefonok segítségével az önkormányzat dolgozói állandó kapcsolatban lehetnek a központi szerverekkel.

Van pénz a köztisztviselők jutalmazására

Állás 20112007.12.04, 09:02

A vezető fontos feladata, hogy megtanuljon differenciálni a beosztotti teljesítmények értékelésében és a köztisztviselők legfeljebb 10 százaléka kerüljön a legfelső kategóriába - mondta el az Inforádiónak Szetey Gábor a kormányzati személyügyekért felelős államtitkár. Hozzátette, a jó teljesítmények elismerésére van anyagi keret.

Fél év is lehet a köztisztviselők próbaideje

Állás 20112007.08.24, 08:14

Szeptembertől az államigazgatásban dolgozó vezetők határozatlan időre szóló szerződése határozott idejűre változik. Augusztus közepéig hat évre hosszabbították meg a főosztályvezetők megbízását, így a mostani közel 300 vezető 2013-ig posztján maradhat. Nehezebb lesz az újonnan belépő köztisztviselők kezdése is, ugyanis a kötelező lesz a próbaidő alkalmazása, ami akár fél év is lehet - írja Világgazdaság.

Tanfolyamtámogatás 350 ezer forint értékben

Állás 20112007.02.21, 17:32

Az elbocsátott köztisztviselők 300-350 ezer forintos képzési támogatást kaphatnak a Munkaerőpiaci Alap keretéből. Tavaly július óta közel százan vették igénybe, azonban nem egyszerű ehhez hozzájutni. Cégvezetői szándéknyilatkozatot kell szerezni a jövőbeli alkalmazás lehetőségéről, amit az ismeretlenségből érkezve nem könnyű kicsikarni.

Nincs igény a pályamódosítási hitelre

Állás 20112007.02.12, 10:00

Gyér az érdeklődés a Pályamódosító Hitelprogram iránt. Eddig egyetlen elbocsátott köztisztviselő jelezte, hogy maximális, hárommillió forintos támogatott kölcsönt igényelne - írja Népszava.

Startra kész az elbocsátott tisztviselők hitelprogramja

Állás 20112006.11.13, 08:26

Két héten belül startra kész az elbocsátott tisztviselők pályamódosító hitelkonstrukciója. A 20 milliárdos hitelkeretből az elbocsátott köztisztviselők személyenként 3 milliót igényelhetnek - írja a Világgazdaság.

Álláshely-dömping köztisztviselőknek: érzéki csalódás

Állás 20112006.09.27, 09:03

Az utóbbi hetekben több hír is érkezett, hogy a vállalati szféra felszívja az elbocsátott vagy a következő hónapokban elbocsátandó köztisztviselőket, közalkalmazottakat. A munkaügyi tárca négy cég közel négyezer üres álláshelyével bíztatta, nyugtatta a munkájukat vesztett közszolgákat. A kép azonban az állásajánlatokat alaposabban szemügyre véve nem ilyen rózsás.

Váltás a közszférából: nagyobb felelősség, eredményközpontúság

Állás 20112006.09.19, 15:15

Gurabi Attila az elbocsátott köztisztviselők számára létrehozott Váltás Program során került a Magyar Suzuki Zrt.-hez HR-menedzseri pozícióba. Tapasztalatai szerint a közszférából érkezők egyik legnagyobb próbája a vállalati döntéshozatal. A volt köztisztviselők csak szemléletváltással alkalmazkodhatnak az új helyzethez.

Folytatódik a leépítés: az idősebb közszolgáknak is menniük kell

Állás 20112006.09.08, 08:26

Több mint kétezer köztisztviselőnek már biztosan távoznia kell a hivatalokból a megszorító intézkedések miatt. Az elbocsátás az idősebb korosztályt sem kíméli: a felmentettek 60 százalékát évek választják el a nyugdíjazástól. A tervek szerint 2008 végéig 10 ezernél is többen távoznak a közszférából - írja a Világgazdaság. 

Elbocsátott köztisztviselők - amit az állami tanácsadó szolgálat kínál

Állás 20112006.08.09, 12:58

Az elbocsátott köztisztviselők számára létesített ügyfélszolgálat három hete áll rendelkezésre. Eddig közel ötszázan keresték fel a Szeszgyár utcában található Szolgáltató Centrumot. Az ügyfélszolgálat munkatársai arról tájékoztattak: a hiányos munkaerő-piaci ismeretek pótlása után a cégek főként precizitásuk, szabálytiszteletük miatt járhatnak jól az elbocsátott köztisztviselők alkalmazásával.

Könnyebb lenne a köztisztviselőket elbocsátani

Állás 20112006.06.06, 09:13

Alacsonyabb végkielégítés, rövidebb felmondási idő. Ezt a célt tűzte ki a leendő kormány a tervezett köztisztviselői elbocsátásoknál - értesült a Világgazdaság.

Zárva lesznek a hivatalok pénteken

Itthon2005.06.30, 08:38

A köztisztviselők napján, július 1-jén zárva lesznek a hivatalok. A központi okmányirodában útlevél-ügyeletet tartanak, de a szolgáltatást csak a rendkívüli indokkal jelentkezők vehetik igénybe.

Elküldhetik az idős közalkalmazottakat

Itthon2004.11.22, 15:09

62 éves kora után nem dolgozhatna senki sem - néhány ritka kivételtől eltekintve - közalkalmazottként vagy köztisztviselőként egy MSZP-s javaslat szerint. A változtatást azzal indokolta Molnár László képviselő, hogy így a fiatalok több lehetőséget kaphatnának.

Csütörtökön zárva lesznek a hivatalok

Itthon2004.06.30, 12:26

A köztisztviselők napja miatt július 1-jén néhány kivételtől eltekintve zárva maradnak a hivatalok országszerte, így a hivatalos ügyeket csak nagyon kevés helyen lehet majd elintézni. Ráadásul az adóhivatalnál a pihenő két napos lesz, így az APEH irodái pénteken sem nyitnak ki.

Nem lehetnének párttagok a köztisztviselők

Itthon2004.06.29, 08:32

A szakmai szakszervezet megtiltatná, hogy köztisztviselő bármely pártnak tagja legyen. Az alkotmánymódosítást igénylő kezdeményezés a közigazgatás és a politika szétválasztását szolgálná - írja a Népszabadság. Az érdekvédők azt is szeretnék elérni, hogy ne lehessen indoklás nélkül lecserélni a vezető köztisztviselőket.

53 forintos segély a kirúgott köztisztviselőknek

Itthon2004.06.24, 11:50

A több mint százezer köztisztviselő közül csak nagyjából ezren küldtek sms-t arra a segélyvonalra, amelyen keresztül elbocsátott társaiknak kíván segíteni a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete. Pontos összeget nem tudtak mondani a telefonon érkezett adományról, de a hívások száma alapján számolva, ha minden érintettnek segélyre lenne szüksége, akkor 53 forintot kapnának.

Januárban fizetik ki a 13. havi bért

Gazdaság2003.08.15, 07:41

A tervezettnél magasabb államháztartási hiány ellenére a közalkalmazottak és a köztisztviselők megkapják az idei 13. havi bérüket, igaz, a tervek szerint egységesen csak jövő januárban. A közalkalmazottak eddig is januárban kapták a pluszpénzt, ám a köztisztviselőknek és a fegyveres testületek dolgozóinak eddig decemberben fizettek, így törvénymódosításra is szükség lesz - írja a Magyar Hírlap.

Ismét köztisztviselők lehetnek az ügykezelők

Itthon2003.04.28, 22:27

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításával a kormány rövid távon szeretné javítani a közigazgatásban dolgozók helyzetét, a változtatási javaslatok a köztisztviselői életpálya megerősítését és kiteljesítését szolgálják - mondta Lamperth Mónika expozéjában az országgyűlés hétfői ülésén. Az ügykezelők visszanyerhetik köztisztviselői státusukat, az alapfokú nyelvvizsgáért is jár majd pótlék, több lesz a ruhapénz - többek között ezek az elemek is szerepelnek a javaslatban.

Törvénysértő a kőbányai vezetők különjuttatása

Itthon2003.04.25, 12:30

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal szerint törvénytelen, hogy a kőbányai önkormányzat vezetőinek 13, illetve 12 havi plusz juttatás jár. A hivatal szerint valamennyi köztisztviselőnek azonos mértékű juttatást kell kapnia. A Fidesz-frakció vezetője közölte: ők jogilag nem kifogásolták a rendeletet, csak sokallták az összeget. A korábbi ciklusban ugyanis szintén járt differenciált juttatás a vezetőknek, de csak négyhavi.

Gyakran diszkriminálják a romákat a hatóságok

Itthon2003.02.19, 15:46

Gyakran hátrányosan megkülönböztetik a romákat a hatóságok, a köztisztviselők pedig ritkán lépnek fel jogi eszközökkel ez ellen, hangzott el a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda szerdai sajtótájékoztatóján. A jogvédő irodához leggyakrabban az önkormányzatok részéről megnyilvánuló diszkrimináció miatt fordulnak, az utóbbi időben a szociális és munkahelyi megkülönböztetés is jelentősen növekedett.

Húszmilliárdnyi köztisztviselői hitelt vettek fel

Gazdaság2002.11.23, 16:04

Népszerű hitelformának bizonyul a köztisztviselőknek nyújtott kedvezményes jelzáloghitel, ugyanis a Napi Gazdaság információi szerint az OTP-nél és az FHB-nél eddig húszmilliárd forintot meghaladó értékben kötöttek hitelszerződést az állami alkalmazottakkal.

Nem veszik el a béremelést a visszaminősített dolgozóktól

Itthon2002.04.17, 08:30

Mindössze pünkösdi királyság volt 127 földhivatali dolgozó 10 hónapig tartó köztisztviselősége. A Fővárosi Földhivatal, illetve a Fővárosi Kerületek Földhivatalának ügyintézői jogértelmezési zavar következtében tavaly július 1-én köztisztviselővé léptek elő, s béremelésben részesültek. Hideg zuhanyként érte őket az idén április elején kapott levél: visszaminősítik őket, következésként a bérük is az eredeti állapotot tükrözi majd. A földhivatal vezetője tegnap arról tájékoztatta a Népszavát: a Munka Törvénykönyve értelmében juttatják többletbérhez a csalódott embereket.

Kedvezményes lakáshitelt kaphatnak a köztisztviselők

Archívum2002.04.09, 08:58

A köztisztviselői kar két héten belül újabb állami kedvezményhez juthat azáltal, hogy jelzálogalapú lakáshiteleikért az állam jótáll, így a bankok önrész nélkül is folyósítják a hitelt - értesült a Napi Gazdaság. A feltételek kidolgozásában részt vevő Földhitel- és Jelzálogbank szerint 25 ezerre tehető a potenciális ügyfelek száma.

Megbénulhat Zugló közigazgatása

Itthon2001.12.05, 17:16

Az összes zuglói köztisztviselő elveszítheti munkahelyét, mert hivatalosan nem tettek köztisztviselői esküt. Eközben immár másodjára marasztalták el a városrész jegyzőjét a képviselő-testület tagjai.

A tárcák nem számolják, hányan adták le vagyonnyilatkozatukat

Itthon2001.10.29, 14:38

A ma éjféli határidő előtt tíz órával még sok köztisztviselőtől várják az összesen mintegy 80 ezer vagyonnyilatkozatot. Az általunk megkérdezett minisztériumok többségében nem tudják, hány munkatárs adta már le nyilatkozatát, és csak bíznak abban, hogy mindenki megteszi.

Könnyen kijátszható vagyonnyilatkozatok

Itthon2001.10.05, 09:26

A hónap végéig kell a köztisztviselőknek elkészíteniük a saját és családtagjaik vagyonbevallását, amellyel tetten érhető lenne a hivatalnokok esetleges gyanús vagyongyarapodása. A vagyonnyilatkozatot sokan szemfényvesztésnek tartják: könnyedén kikerülheti az ellenőrzést az a tisztségviselő, akinek vaj van a fején. A nem köztisztviselő családtag megtagadhatja a nyilatkozatot, így a tisztességtelen úton szerzett javakat az ő nevére írva nem derül ki a megmagyarázhatatlan vagyongyarapodás.

Alkotmánybírósághoz fordult az MSZP

Itthon2001.09.19, 13:24

A köztisztviselői törvény vagyonnyilatkozatról és illetményről szóló egyes rendelkezései miatt sürgősségi beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz (AB) az MSZP. A szocialisták szerint hatályon kívül kellene helyezni a nem vezető köztisztviselők vagyonbevallási kötelezettségét.

Kevesebb korrupció, vonzóbb juttatások a közigazgatásban

Archívum2001.06.29, 13:45

Legalábbis ezt várják a jogalkotók a köztisztviselők és a közigazgatásban dolgozók jogállását módosító törvénycsomagtól. A július 1-jén hatályba lépő jogszabály a köztisztviselők szakmai felkészültségének, etikai fegyelmének, valamint a teljesítményükhöz igazodó rugalmasabb, differenciáltabb javadalmazásuk javításával kívánja elérni a közigazgatás megbecsülésének növelését.

Előző
  • 1
Következő