köztév

címke rss

Az MTV-nél beleférnek az utólag véglegesített szerződések

Számos szabálytalan szerződést, köztük négy háromszázmillió feletti összegről szóló megállapodást talált a köztévénél a Magyar Televízió felügyelő bizottsága. Az MTV évekig tartó titkolódzás után március elején kezdett feltenni a honlapjára adatokat olyan szerződésekről, melyek nyilvánosságra hozatalára törvény kötelezi. A megismerhető szerződések azonban még mindig csak elenyésző hányadát adják a közpénzből gazdálkodó tévé összes érvényben lévő megállapodásának.

Tiltakozások közepette épít le az MTV

Itthon2005.11.11, 07:59

Az eddigi legfeszültebb hangulatú létszámleépítés folyik az MTV-ben. A köztévének még idén kell megszabadulnia 176 munkatárstól, mivel az állam jövőre már nem támogatja a létszámleépítést, ami ez alkalommal félmilliárdba kerül - írja a Népszabadság.

Felére csökkentenék az MTV támogatását

Itthon2004.08.04, 06:55

A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre 30 milliárd forint helyett csak 18 milliárdot adna a Magyar Televíziónak - tudta meg a Népszabadság. Emellett azt is elvárnák, hogy a köztévénél a dolgozók létszáma a felére csökkenjen.

Powell az iraki szerepvállalást népszerűsíti Budapesten

Itthon2004.07.27, 09:18

Európai és közel-keleti körútjának első állomására, Budapestre érkezett hétfőn este Colin Powell amerikai külügyminiszter. A magyar köztévének adott interjújában elmondta, hogy látogatása során az iraki szerepvállalás folytatásáról szeretné meggyőzni a magyar politikusokat.

Öt csatornára osztaná az MTV-t az új elnök

Itthon2004.03.05, 17:38

Négy tematikus csatornát és egy általános főcsatornát hozna létre Rudi Zoltán, a pénteken megválasztott tévéelnök. Az MTV tervei szerint az általános csatorna mellett nosztalgia-, hír-, sport- és kulturális csatornát is működtetne. Az MTV Aktuális Igazgatóságának eddigi vezetőjét pénteken választották meg négy évre az intézmény elnökévé. A köztévének Ragáts Imre tavaly decemberi lemondása óta nem volt elnöke.

Medgyessy kamatcsökkentést vár

Itthon2003.12.08, 01:26

Kellemetlen, rossz dolognak lehet nevezni a forint gyengülését, de válságnak nem - mondta a kormányfő a köztévének adott interjújában. Medgyessy reményei szerint az árfolyam normalizálásával hamarosan csökkenteni lehet majd az alapkamatot.  

Már nem tévéalelnök Szenes Andrea

Itthon2003.07.22, 08:24

Július 8-tól megszűnt a szerződése Szenes Andreának az MTV-nél.  A posztjára korábban bírósági úton visszahelyezett Szenes már nem alelnöke a köztévének, jóllehet továbbra is ott dolgozik, csak azt nem tudni mit - írja a Magyar Hírlap.

Ragáts Imre az MTV elnöke

Itthon2003.05.27, 17:11

Ragáts Imre, a Magyar Televízió kedden megválasztott elnöke egyelőre nem tervez személyi változásokat, legfontosabb feladatának a bizonytalan helyzetű köztévé stabilizálását és gazdálkodásának átláthatóvá tételét tartja. Az új elnök 2002 nyara óta az MTV ügyvezető alelnöke. Megválasztásával közel egy év után lett ismét elnöke a köztévének.

Minden vagyonát elvesztette a köztévé

Itthon2002.12.10, 07:56

A Magyar Televízió közel 13 milliárd forint veszteséggel zárja az évet - derül ki az ÁSZ jelentéséből. A Magyar Hírlap úgy tudja: legalább öt milliárd forintra lenne szüksége azonnal a köztévének.

Hétfőn elnöke lehet a köztévének

Itthon2002.09.25, 14:12

Megkezdődött szerdán a tévéelnökjelöltek meghallgatása. A tizenöt pályázót három napon keresztül egyenként hallgatja meg a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége, majd hétfőn a teljes testület szavaz a beterjesztett jelöltekről.

Megszűntek az Ezüsthajó műsorai

Itthon2002.08.24, 12:09

Nem készít több műsort az Ezüsthajó Kft. a Magyar Televíziónak - értesült a Népszabadság. A cég az előző ciklusban több mint 1,4 milliárd forintos megrendelést kapott a köztévétől. Az Ezüsthajó produkciója volt a Nem jogerős (darabonként 3,3 millió forint), a Sikkes és a Koffer (2,2-2,2 millió) és a Millenniumi mesék (5,4 millió).

Újhelyi szerint a Fidesz kifosztotta az MTV-t

Itthon2002.08.06, 18:01

Az előző kormány tartalmilag és gazdaságilag is kifosztotta a Magyar Televíziót - jelentette ki Újhelyi István szocialista képviselő a Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. Mint mondta, a pártpropagandisták milliárdos károkat okoztak a köztévének.

Itthon a volt tévéelnök, de nem hallgatják ki

Itthon2002.07.02, 15:37

A Külügyminisztérium hazarendelte ausztráliai kiküldetéséből az előző tévéelnököt, Szabó László Zsoltot, hogy ezzel is segítsék a több mint egy éve folyó nyomozást a köztévénél keletkezett óriási hiány miatt. Egyelőre azonban még nem hallgatták ki, és azt sem árulták el a nyomozók, hogy beidézik-e majd. Jelenleg szakértői vizsgálatok zajlanak, amelyek ősszel zárulnak le a tervek szerint.

Köztévé: 15 milliárdos adósság lesz

Itthon2002.02.01, 09:23

A Népszava információi szerint a köztévé az idei év végére ugyanolyan labilis gazdasági helyzetbe kerülhet, mit tavaly, amikor is a tavaly kapott költségvetési támogatások nélkül be kellett volna zárni az intézmény kapuit.

Ismét tévés elbocsátások

Itthon2001.10.20, 04:12

Több mint 100 munkatársának mondott fel a Magyar Televízió pénteken. A köztévének még idén meg kell tenni a tervezett leépítéseket, mivel jövőre már nem kap erre támogatást. Közben tovább húzódik a tévé 1996 óta késő Közszolgálati Műsorszolgáltató Szabályzatának elkészítése.

Előző
  • 1
Következő