közterület

címke rss

Még tavaly is több mint 300 közterületet neveztek át

Itthon2017.02.06, 11:46

2016-ban több mint 300 közterület neve változott meg az országban, ezek döntő része még mindig a rendszerváltozás előtti ideológiai légkört képviselte. 2013 óta van érvényben az a törvénymódosítás, amely megtiltja, hogy közterület vagy közintézmény 20. századi önkényuralmi rendszer megalapozásával vagy fenntartásával kapcsolatba hozható nevet viseljen. Az elmúlt négy év alatt tavaly decemberig közel 2200 névváltozást jegyeztek be: egyre kevesebb a politikai indíttatású elnevezés a közterületeken. 2011 és 2013 között Bécsben is felülvizsgálták a közterületi elnevezéseket, és decemberben kiegészítő táblát kapott 28 problémás utcanévtábla.

Lennon utca után már Warhol tér is van Kárpátalján

Nagyvilág2016.04.08, 20:07

A Nagy Október helyett mától a pop-art atyjaként is emlegetett Andy Warhol nevét viseli az egyik Kárpátaljai település főtere.

Pokorni máshová írná fel Mádl Ferenc nevét

Itthon2016.04.02, 18:33

Két másik helyszínt javasol Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere, olyanokat, melyeket Mádl Ferenc volt államfőről lehetne elnevezni azután, hogy a Fővárosi Közgyűlésben - a helyi lakosok tiltakozása miatt is - levették a napirendről az út átnevezését. A politikus reagált a jobboldalról őt ért vádakra is, és elárulta, mi volt a jele az óvodában.

Holttestre bukkantak a Vámház körúton

Life.hu2015.10.20, 15:44

Holttestet találtak kedden délben Budapesten a Kálvin térnél, a Vámház körúton.

Közterületen nem maradhatnak, de ez nem hajléktalanellenes

Itthon2015.06.19, 14:17

Zalaegerszeg közterületein sem lehet a jövőben életvitelszerűen tartózkodni, de az erről szóló új rendelet nem a hajléktalanság és a lakhatási szegénység szankcionálása - fogalmazta meg Zalaegerszeg alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

Zuglóba terelik a hajléktalanokat

Itthon2015.05.21, 10:14

A fővárosi hajléktalanrendeletet is módosíthatja jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, a tervezett módosítás szerint a XIV. kerületben nem lesz olyan terület, ahol tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás.

Visszapisil a fal az illetlen bulizókra

Techbázis2015.03.07, 17:10

Megelégelték a lakók, hogy a fiatalok a falra vizelnek, az új festék viszont minden cseppet a cipőjükre küld vissza.

Alig volt szemét a fővárosi utcákon

Itthon2015.01.02, 08:13

Körülbelül száz köbméter szemetet szedtek össze a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai Budapest utcáiról és tereiről a szilveszteri utcabálok után. Eddig minden évben sokkal több hulladék volt az utcákon.

Közterületi defibrillátort helyeztek üzembe Budapesten

Itthon2014.10.13, 19:55

Üzembe helyezték az első mindenki számára elérhető, közterületen lévő defibrillátort hétfőn Budapesten.

A hajléktalan a szocialistáknak is büdös

Itthon2013.11.16, 07:59

Habár a fővárosi MSZP szünet nélkül támadta Tarlós Istvánt és a Fideszt a hajléktalanok kitiltása miatt, az angyalföldi szocialisták még a főpolgármesternél is szigorúbb szabályozást sürgettek. A XIII. kerületi szocialista városvezetés a kerületi utak közeléből is elűzné a hajléktalanokat, bár szerintük összességében nem keményebbek, mint más kerületek. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője eleinte viccnek hitte a javaslatot, pedig az angyalföldiek szigorának ennél egyszerűbb oka van: nem akarják, hogy a szomszédos kerületekből oda vándoroljanak a kitiltott hajléktalanok.

Szavazzon arról, hogy melyik közterületet újítsák fel!

Itthon2013.11.06, 10:44

Hét cég összefogásával újítják fel egy város vagy budapesti kerület kiválasztott közterületét. 

Nem lesz Tormay Cécile köz a II. kerületben

Itthon2013.09.03, 10:50

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta az MSZP javaslatát, és visszavonta a korábbi határozatát, hogy közterületet nevez el az írónőről. 

"Hajléktalan-jog": a közrend, a lakhatás, és az emberi méltóság is társadalmi érdek

Archívum2013.05.01, 21:34

Igen eltérő a hajléktalanokkal kapcsolatos, a magyar közéletben már hosszabb ideje tartó jogi polémia, amelynek lényege: hogyan tudja a hazai jogalkotás megoldani azt a kérdést, hogy a hajléktalanok jogai se sérüljenek, ám azok jogai sem csorbuljanak, akik gondozott köztereket szeretnének lakókörnyezetükben. Már most megjósolható, a politikai felhangokkal teli hajléktalan kérdésben mindegyik álláspont megtalálja a maga jogi érveit.

Még jobb helyet találtak Asztanának

Itthon2013.03.27, 17:52

A kazah fővárosról mégsem egy józsefvárosi teret neveznek el, hanem a Városliget egyik részét. További négy budapesti közterületet is átneveznek.

Utcát neveztek el Radics Béláról

Itthon2013.02.27, 16:40

A rocker mellett irodalomtörténész, sváb betelepítő, sőt, Tarlós Istán javaslatára a kazah főváros után is elkeresztelnek közterületeket Budapesten.

Pasivélemény: Nyilvános szex, forró élvezet (18+)

Life.hu2013.01.29, 21:29

Szex a kispadon, a koncert kellős közepén a tömegben állva, vagy a legkomolyabb színházi előadás közben - te benne lennél egy ilyen szexi helyzetben? Vannak, akik bevállalják, vannak, akik ódzkodnak tőle. Egy biztos: ha nem figyeltek, akkor komoly következményei lehetnek a különleges gyönyörszerzésnek. A Life.hu most férfiakat kérdezett arról, hogy mi a véleményük a nyilvános szexről.

A KIM rugalmas március 15-ét illetően

Itthon2013.01.23, 13:21

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mindig is rendkívül rugalmas volt az egyes helyszínek használatát illetően - közölte a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság vezetője. Kovács Zoltán arra az Index-hírre reagált az MTI-nek, hogy összesen 12 nagy közterületre adott be kérelmet a KIM, amelyet rendezvényterületnek használna a kormány március 12. és 19. között.

Fél Budapestet lefoglalja a kormány

Itthon2013.01.21, 21:17

A kormány lényegében nem hagy helyet az ellenzéknek és a civileknek idén sem a március 15-i ünnepségek idején, tucatnyi nagy közterületet lefoglal.

Kevés szavazót izgatott a gyömrői Horthy-park neve

Itthon2013.01.06, 22:20

A gyömrőiek kevesebb mint ötödét érdekelte a Horthy Miklósról elnevezett helyi park, hogy elmenjenek szavazni a kedvéért. A helyi népszavazáson az volt a kérdés, hogy "egyetért-e azzal, hogy Horthy Miklósról ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn".

Tarlós István nélkül nem lesz új utcanév Budapesten

Itthon2012.11.26, 15:50

Eddig a fővárosi kerületek hatáskörébe tartozott a csak a kerületet érintő közterületek elnevezése, de januártól a Fővárosi Közgyűlés dönthet.

Nem tilos az utcán élni

Itthon2012.11.13, 13:33

Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes a hajléktalanok közterületen élésének tiltása. A most megsemmisített törvény a testület szerint a jogbiztonságot is sérti.

Levették a napirendről a Vidám Park bezárását

Itthon2012.10.03, 11:46

Eredetileg november 4-én zárták volna be a létesítményt, az előterjesztő Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes azonban a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén azt kérte: vegyék le a napirendről a javaslatot. Emellett több közterület átnevezéséről is döntöttek a képviselők, teret neveztek el például Ruttkai Éváról és Tarasz Sevcsenko ukrán festőről, illetve megalakulhat a 4-es metró beruházást vizsgáló bizottság.

A rendőrök után a közterületesek is biciklire pattannak Pesten

Itthon2012.08.02, 14:09

Egy hónapja járja Budapest forgalmasabb helyeit a Készenléti Rendőrség néhány rendőre biciklin, de hamarosan a közterület-felügyelők is csatlakoznak hozzájuk. A biciklis egységek főleg a zöldterületek - például a Vérosliget - rendjére és tisztaságára figyelnek majd.

Orgazmus a parkban, te bevállalnád? - éjszakai pasivélemény (18+)

Life.hu2012.07.04, 21:15

Amíg egyesek izgatónak tartják, addig mások megbotránkoznak azon, ha bizonyos párok közterületen élik ki szexuális vágyaikat. Vajon a te pasid mit szólna hozzá, ha nyilvános szexre szeretnéd rávenni? Íme két pasivélemény a témában.  

Szex közterületen - Hol a határ? (18+)

Life.hu2012.07.07, 12:05

Az egyik magyarországi városban néhány napja pajzán erkélyjelenet borzolta a kedélyeket, nem sokkal később egy fiatal pár a fürdőzőkkel teli Balatont választotta forró előjátékra. Vajon hol vannak az érzéki kalandozás határai, ha valaki a közterületen szeretne hódolni a buja erotikának?

Horthy Miklósról nevezik el a főteret Gyömrőn

Itthon2012.04.25, 12:51

A város főtere 1945-ig Horthy Miklós nevét viselte, most a Jobbik egyik képviselőjének javaslatára újra róla nevezik el.

Műanyag Elvis-táblák lesznek Budán

Itthon2012.04.12, 14:50

Az egyik Elvis Presley-táblát oszloppal együtt lopták el a Margit híd budai hídfőjénél lévő parkból, a másikat csak lecsavarozták. Az önkormányzat úgy döntött, műanyag táblákkal pótolja a fémeket. A park lesz az első közterület, amelyen műanyag táblát helyeznek el.

Kilakoltatott hajléktalanok perelték be a zuglói önkormányzatot

Itthon2012.04.03, 11:34

Hatmillió forintos kártérítési pert indítottak egy zuglói hajléktalantelepről összel kilakoltatott hajléktalanok a zuglói önkormányzat ellen. A hajléktalanokat képviselő csoport szerint jogsértést követett el az önkormányzat, amikor nem értesítette a hajléktalanokat előre a bontásról.

Szobrokat loptak és rongáltak meg a Margitszigeten

Itthon2012.01.12, 14:15

Több szobrot megrongáltak, ledöntöttek helyéről, Stróbl Alajos szobrát pedig el is lopták szerdára virradóra a Margitszigetről. A Főkert feljelentést tett és megerősített járőrszolgálatot kért.

Kilenc utca kapott új nevet Budapesten

Itthon2011.12.14, 16:31

Névtelen közterületek elnevezéséről és egyes nevek megváltoztatásáról döntöttek a fővárosban. Lev Tolsztojról, Máté apostolról és Kerényi Gráciáról is utcát neveztek el.

"Szeretek itt lakni" - maradhatnak a csepeli Szabadkikötőben a hajléktalanok

Itthon2011.12.13, 20:06

Egyelőre maradhatnak a csepeli Szabadkikötőben az ott élő hajléktalanok. Korábban a csepeli önkormányzat fel akarta számolni a hajléktalanok szállásait. A Város Mindenkié nevű civil csoport aktivistái megtisztították a csepeli Szabadkikötő környéki területet a szeméttől, az ott élő hajléktalanok azt mondják, már tíz éve itt élnek, és nem is akarják elhagyni a területet.

Kopácsiról és Tolsztojról is közterületet neveznek el Budapesten

Itthon2011.12.12, 16:13

Kilenc, korábban névtelen közterület elnevezéséről, illetve egyes nevek megváltoztatásáról dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Felszámolják a hajléktalantelepet Zuglóban

Itthon2011.10.18, 18:31

A zuglói önkormányzat szerint megengedhetetlen, hogy a Francia út és az Egressy út kereszteződésében mintegy százötvenen maguk eszkábálta kunyhókban laknak egy telepen. A hajléktalanokat elköltöztetik, személyes tárgyaikat elszállítják.

Az uzsorázásról és a hajléktalanok büntetéséről tárgyal a parlament

Itthon2011.10.17, 11:10

Az uzsora-bűncselekmény szigorúbb szankcionálásáról dönthet hétfői ülésén az országgyűlés. A képviselők emellett megkezdik annak a fideszes javaslatnak a tárgyalását, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak.

Várhatóan a Margitszigeten áll majd Wass Albert szobra

Itthon2011.09.26, 14:52

Már csak a fővároson múlik, hogy felállíthatják-e Wass Albert író mellszobrát Budapesten, a Margitszigeten. A főpolgármester-helyettes előterjesztéséről szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.

Újabb kilenc közterület kaphat új nevet Budapesten

Itthon2011.09.22, 16:22

A főpolgármester előterjesztéséről jövő szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés. A közterületek átnevezését több fővárosi kerület kezdeményezte.

Móricz-szoborról és a Bibó István térről is dönt a főváros

Itthon2011.08.25, 14:08

Újra lehet Móricz Zsigmond-szobor a Móricz Zsigmond téren, Budatétényben pedig Klauzál Gábor kaphat szobrot, az előterjesztésekről jövő hét szerdán dönt a főváros.

"Törvényen kívülinek érzik magukat" - hajléktalanok a csepeli erdőben

Itthon2011.08.16, 10:53

Ha tudtak is a csepeli erdőben zajló gyilkosságokról, akkor sem biztos, hogy jelentették volna a rendőrségnek az ott élő hajléktalanok, egy szociális munkás szerint a telepeken élők bizalmatlanok a hatóságokkal, és egymást is alig ismerik. A csepeli önkormányzat megpróbálja felszámolni a telepeket, de a gyilkosság magánterületen történt, az ott élőket csak kérni tudják, hogy távozzanak.

Szigorúbb fellépést sürget az ombudsman a zajos köztéri rendezvények miatt

Itthon2011.07.27, 13:03

A szigorú ellenőrzés és a hatósági fellépés hiánya vezetett oda, hogy elszaporodtak a köztereken tartott zenés rendezvények miatt érkező lakossági bejelentések - állítja a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Fülöp Sándor elfogadhatatlannak tartja, hogy egy adott területen rendszeresen éjszakába vagy akár hajnalba nyúlóan tartanak rendezvényeket.

Corvin-negyed lesz az Üllői úti megálló neve

Itthon2011.06.28, 16:44

Részben a Fővárosi Közgyűlésnek a közterületek új elnevezéséről elfogadott áprilisi rendelete indokolja, hogy a BKV számos megálló nevét megváltoztatja. Július elsejétől Corvin-negyed megállóhely váltja az Üllői utat/Ferenc körutat, a Stadion metrómegálló Puskás Ferenc-stadion lesz, a Szentmihályi út pedig Zsivora park.

Oroszország nem érti a Moszkva tér átkeresztelését

Itthon2011.04.28, 18:52

Akkor, amikor az orosz-magyar kapcsolatokat a fejlődés jellemzi, értetlenkedést vált ki az orosz kormányban a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése, amely szerint újra Széll Kálmán nevét viseli majd a Moszkva tér. A Fővárosi Közgyűlés az ott lakók és civil szervezetek kérésére változtatta meg a tér nevét - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Rákóczi híd lesz a Lágymányosi hídból a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján

Itthon2011.04.27, 19:32

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István javaslatát, így huszonhat közterület neve megváltozik Budapesten. A Moszkva tér Széll Kálmán tér lesz, a Lágymányosi hidat Rákóczi hídnak nevezik át, közterületet neveznek el Illyés Gyuláról, Wass Albertről, Görgey Artúrról, Sinkovits Imréről és Mansfeld Péterről is. A Margit híd budai hídfőjénél lévő parkot pedig Elvis Presleyről nevezik el.

Wass Albertről és II. János Pálról is teret neveznének el a fővárosban

Itthon2011.04.21, 07:42

Jövő szerdán eldől, hogy Elvis Presley tér lesz-e a Margit híd budai hídfőjének közelében álló tér, Széll Kálmán tér lehet a Moszkva térből, a Köztársaság tér pedig II. János Pál nevét viselheti majd, de a tervek szerint teret neveznek el Wass Albert íróról is. A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán szavaz a főpolgármester javaslatcsomagjáról.

A második kerület vezet az Elvis-szavazásban

Kultúra2011.03.04, 18:56

Toronymagasan vezet a II. kerület Margit híd budai hídfője melletti területe abban a szavazásban, amelyet a főváros a Budapest portálon indított arról, hogy melyik közterület kapja nevét Elvis Presley után. Péntek délig majdnem tizenötezren szavaztak.

Elvis Presley-ről neveznek el közterületet Budapesten

Life.hu2011.03.04, 18:18

Díszpolgárrá avatják és egy teret is elneveznek a Királyról - jelentette be Tarlós István főpolgármester.

Elvis-téri lakásra gyűjtene egy rajongó

Itthon2011.03.03, 22:44

Elvis Presley rajongói közül több mint tízezren fejezték ki a tetszésüket, amiért az énekesről Budapest teret akar elnevezni, és post mortem díszpolgárává is avatja. A hozzászólók többsége örül, hogy Elvis hírét viszi a budapesti ötlet is, egy magyar kommentelő pedig azt írta, mostantól egy Elvis-téri lakásra gyűjt.

"Ez Magyarország, magyar föld" - vélemények az Elvis térről

Kultúra2011.03.03, 18:05

Nem mindenki örül annak, hogy Tarlós István kezdeményezésére Elvis Presley-ről terveznek közteret elnevezni Budapesten, még annak ellenére sem, hogy az énekes az 1956-os forradalom idején tanúsított segítségnyújtása áll a kezdeményezés mögött. Van azonban, aki szerint jobb így, mintha Gyurcsányról neveznék el. Vélemények az Elvis térről.

Elvis várja a villamost: ilyen lehet az Elvis tér

Kultúra2011.03.03, 18:49

Tarlós István, Budapest főpolgármestere közteret nevezne el Elvis Presley-ről, amiért neki köszönhetően az 1956-os forradalom után 26 milliárd svájci frank értékű adomány érkezett Magyarországra. Tizenkét, eddig névtelen közterület között dől el internetes szavazás útján, hogy melyik kapja Elvis nevét. Az [origo] fotósa körbejárta a helyszíneket és oda képzelte a Királyt.

Elvist díszpolgárrá avatná Tarlós

Kultúra2011.03.02, 15:36

Elvis Presley-t Budapest díszpolgárává avatnák, és közterületet neveznek el róla a fővárosban. Tizenkettő, eddig névtelen közterület közül lehet az interneten választani, a szavazás március 15-én zárul le. A döntés hátterében az 1956-os forradalom áll. Az Elvis-klub szerint már van egy Elvis utca, Komár László házának közelében.

Előző
  • 1
  • 2
Következő