köztársaságielnök-választás

címke rss

Montenegró: bojkottálják az elnökválasztást

Nagyvilág2002.12.13, 19:00

A legnagyobb montenegrói ellenzéki párt, a Szocialista Néppárt (SNP) a jövő hét végén esedékes köztársaságielnök-választás bojkottjára szólítja híveit.

Két héten belül részletesen kidolgozzák Medgyessy javaslatait

Itthon2004.02.23, 18:07

Az Igazságügyi Minisztérium két héten belül kidolgozza és előkészíti a négypárti megbeszélésre a miniszterelnök múlt heti javaslatait. Medgyessy Péter országértékelő beszédében közvetlen köztársaságielnök-választást és a képviselők létszámának 250 főre csökkentését javasolta.

Folytatódik az elnökválasztás

Itthon2005.06.07, 07:17

A hétfői eredménytelen forduló után kedden folytatódik a köztársaságielnök-választás, amelynek két jelöltje továbbra is Szili Katalin házelnök és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke. A második forduló 10 órakor kezdődik, a harmadik pedig 13 órakor.

Lendvai: Egyelőre nincs államfő-jelöltje az MSZP-nek

Itthon2010.05.29, 16:50

Nem akart dönteni az államfőjelöltről szombati ülésén az MSZP - mondta Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök. Az ülésen többségben voltak azok, akik szerint nem kellene jelöltet állítania a pártnak. A köztársasági elnök mandátuma augusztus 5-én jár le, azelőtt egy hónappal kell dönteni utódjáról.

Nem hisz saját győzelmében az MSZP államfő-jelöltje

Itthon2010.06.06, 22:02

Balogh Andrásnak, Magyarország bangkoki nagykövetének a parlamenti erőviszonyok ismeretében nincsenek olyan illúziói, hogy a parlament államfőnek választja. Az MSZP kongresszusa vasárnap szavazta meg Balogh jelölését az államfői posztra. A nagykövet azt mondta, a jelölés őt magát is meglepte.

Schmittnek nem jutott ideje Sólyom támogatóira

Itthon2010.06.16, 10:46

Elfoglaltságra hivatkozva nem vette át Schmitt Pál házelnök azt a felhívást, amelyben ismert értemiségiek és mintegy ötezer támogató Sólyom László köztársasági elnök újraválasztását kérik. Június 29-én választ új államfőt a parlament, a legnagyobb esélyes maga Schmitt Pál lehet.

Barátkozós hangulatban hallgatta meg a Fidesz az MSZP államfőjelöltjét

Itthon2010.06.22, 17:23

A társadalmi különbségek és a nemzeti megosztottság csökkentését tartaná államfőként legfontosabb feladatának Balogh András, az MSZP köztársaságielnök-jelöltje, akit kedden hallgatott meg a Fidesz és a KDNP frakciója. Semjén Zsolt kormányfő-helyettes kérdésére Balogh kijelentette: államfőként aláírná a kettős állampolgársági törvényt. Harrach Péter KNDP-frakcióvezető szerint a jelölt alkalmas.

Már vétói előtt döntött Sólyom sorsáról a Fidesz

Itthon2010.06.22, 10:22

Bár a Sólyom László által kifogásolt törvények miatt úgy tűnt, hogy az utóbbi egy hétben feszültebbé vált a viszony az államfő és a kormány között, fideszes politikusok szerint már korábban eldőlt, hogy lecserélik a számukra túlságosan önjáró köztársasági elnököt. Sólyom újraválasztása ugyan szerepelt a Fidesz vezetése által tárgyalt lehetőségek között, de az [origo] információi szerint többek között Chikán Attila egykori gazdasági miniszter és Bihari Mihály korábbi alkotmánybíró nevét is tartalmazó listáról Schmitt Pál házelnök lesz a befutó.

Előző
Következő